Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-20 / 43. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 20. KOMMENTÁR Miklosko átváltozásai SZILVÁSSY JÓZSEF Majdem kiejtettem kezemből az újságot a megdöbbenéstől, amikor Frantisek Miklosko legújabb megnyilatkozását olvastam. A KDH egyik vezéralakja a Nyitrán tartott hétfői kampánygyűlésen kijelentette: „Koszovó példája igazolja - ahol most a nyugati seregek felügyelik a rendet hogy a kisebbségi kérdést sokkal jobban lehet konfrontá- lással megoldani, mint tárgyalások útján. Orbán Viktor szándéka nem a választási kampány egyik húzása, hanem olyan törekvés, amelynek célja új európai status quo kialakítása. Nem akarunk az MKP és a magyar parlament túszai lenni, ezért a szlovák törvényhozás legközelebbi ülésére benyújtjuk saját törvénytervezetünket. A tét Szlovákia füg- gedensége és a szlovákiai polgárok törvény előtti egyenlőségének visszaállítása.” A biztonság kedvéért felhívtam a Sme tudósítóját, aki megerősítette: minden szót hitelesen idézett. Elképedve meredtem a szövegre, miközben felvillant előttem a demokratának és bátornak hitt Miklosko, aki 1988-ban valóban az volt, hiszen a nevezetes gyer- tyás tüntetés egyik szervezőjeként szembeszállt a letűnt rendszerrel és pribékjeivel. Ezután a VPN egyik hangadójaként, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökeként idéztem magam elé, ahogy az FMK vezetőivel tárgyal, s ahogy aláírják a két rendszerváltó párt együttműködési nyilatkozatát, amely a szlovákiai demokraták közös céljait és értékrendjét rögzítette. Elismeréssel nyugtáztam, hogy a sok ordas támadás ellenére két éve talált magában kellő kurázsit és Budapesten mégis átvette az Esterházy-emlékérmet. Miként változhat meg ennyire egy politikus, még ha Szlovákiában él is? Kétféle választ marcangolok ki önmagámból: elképzelhető, hogy Miklosko csak látszatdemokrata volt, akiben - miként sok szlovák és nem kevés magyar emberben - ott munkálnak az előítéletek, a gyanakvások, amelyek a legváratlanabb pillanatokban törnek fel. Mit is mondott Bibó? Demokrata az, aki nem fél. Miklosko másfél évtizede még szembe mert nézni a verőlegényekkel. Ma viszont már a jelek szerint beleélte magát a honatyai szerepbe, s emiatt valósággal berezelt attól a tudattól, hogy ha nem sorakozik be a KDH héjái közé, esetleg nem választják újra képviselővé. S nyilván ezért is harsog olyan veszélyes nézeteket, amelyekre csak a szélsőséges szlovák és román nacionalisták vetemednek. Miközben megfeledkezik arról, hogy olyan posványba tévedt, ahonnan már tisztán sosem állhat meg előttünk. Miként a valóban független és valóban demokrata szlovák értelmiségiek maroknyi csoportja előtt sem. Kalácska vagy kenyér MALINÁK ISTVÁN Négy deszkalappal elkerített homokozójában a kisgyerek tökéletes biztonságban érzi magát. Amíg fel nem támad a szél, és el nem hordja a homokot. Később elmagyarázzák neki, hogy ezt szokás tapasztalatnak nevezni. A szlovák politikai homokozóban mindenki a saját lapát- kájával kapirgál, sütögeti a kalácskáját, függetlenül attól, észre sem véve, hogy a palánkon kívül irályén szelek fújdogálnak. Márpedig „ott künn” hónapok óta kőkemény ideológiai és politikai hacot vív egymással Irak lerohanása vagy meg nem támadása ürügyén az egyesülő (Nyugat-)Európa az Egyesült Államokkal, amire - a napi külpolitikai történéseken túlmenően - bizonyos értelemben az európai és az amerikai életszemlélet, értékrend konffontálásaként is tekinthetünk. Hetek óta ez a világsajtó slágertémája, már nemcsak a vezető nyugat-európai és tengerentúli politikusok, hanem másod- és harmadrangú epigonjaik is kötelességüknek érzik a véleménynyilvánítást. Szlovákiának is van külügyminisztériuma, kormánya, parlamentje, de eddig egyetlen hivatalos személy sem akadt, aki megszólalt volna ez ügyben. Itt azt hiszik, ha a magyarigazolványtól meg a húszezer forinttól megvédik, akkor már semmi baj sem érheti az országot. Berlinben vagy Párizsban nem érzik magukat ilyen magabiztosnak. A németek attól tartanak, hogy az Irak elleni háború szembefordíthatná a vüág- nak ezzel a részével az arab államokat, s a konfliktus kőolajár-felhajtó hatása megroggyantam az amúgy is recesszióval küszködő német gazdaságot. A német precizitást ismerve, vélhetően nem csak a levegőbe beszélnek. Függetlenül attól, hogy egyáltalán sor kerül-e, és ha igen, mikor, milyen eszközökkel az iraki rezsim megdöntésére - mert még semmi sem biztos. Dőreség lenne üyesmit kívánni a szlovák (kül) politikától, de a minimum, ami elvárható lenne, hogy jelezzék a lakosság felé: tudjuk, a hatalmasok meccsében Szlovákia még taccsbí- ró sem lehetne, de figyelemmel kísétjük a mérkő-zést és igyekszünk felkészülni minden eshetőségre. Mert valójában nem a tehetetlenség bosszantó, hiszen ez olyan állapot, amelyen változtatni nem tudunk. Az igazán bosszantó a pökhendi dilettantizmus, amellyel el akarják hitetni velünk, hogy a kalácska fontosabb a kenyérnél. WWW.UJSZO.COM Szomorú látni, milyen „kupleráj” kerekedett a magyar státustörvényből! Primitív presztízsharccá fajul magyarságunk? A státustörvény diszkriminatív. Nem kell hozzá európai bizottsági jelentés, elég egy kis elfogulatlan logika. Ám azt állítani, hogy ez a diszkrimináció veszélyes Szlovákára, abszurd és paranoid. Körül vagyunk véve pozitív diszkriminációval, ami az esélyegyenlőséget szolgálja, és senki sem érzi megrövidítve magát (pl. az árvák könnyebben kapnak koleszt stb.). A pozitív diszkriminációban nincs semmi negatív, de csak akkor működhet, ha általánosan akceptálva van, vagyis ez esetben a szlovák hatóságok legalább tolerálják (ugyanez érvényes a magyar-magyar jogviszony kialakítá- sára). Tehát Viktorunknak nem otthon kellett volna magát a jó pontokért illegetnie, hanem időben megegyeznie Dzurindáékkal. Ha pedig az arrogancia sem jön be, és beáll a patthelyzet, onnan csak egyeztetéssel lehet kimozdulni, amire Jaroslav Chlebo és Németh Zsolt sem képes. A szlovák fél nacionalista részének hozzáállása teát- rális és primitív, de a magyar kormány is hibát hibára halmozott. Miért kellett ezzel a törvénnyel 4-5 hónappal a választások előtt előhozakodni, mikor világos, hogy ilyenkor minimálisak a manőverezési lehetőségek. Miért kellett konfrontálódni, ha nyüvánvaló gyenge pontjai vannak a törvénynek? De a legjobb, hogy Orbán már azzal fenyeget: Szlovákiának nem kell bekerülnie a NATO-ba! Értem teszed, Viktor?! A lényeg más: mi köze bármelyik kormánynak ahhoz, hogy én irályén nemzetiségűnek vallom magam? Semmi, szilárd A közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik az Új Szó álláspontját. Nicsak! Egy ombudsman! (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ SME „A jobboldali pártszövetség gondolata nyilván még azelőtt kimúlt, mielőtt megkezdődhetett volna e szövetség létrehozatala. Érthetetlen, hogy legalább az SDKÚ, az ANO és a DS miért nem kísérelte meg egy jobboldali blokk kialakítását - a választásokon a második hely megszerzésére törekedhetett volna, s még jobban kiemelhette volna a KDH elszigetelődését” - jegyzi meg a lap. A Sme a választások utáni kormányalakításból többé-kevés- bé biztosan a két nemzeti pártot és az SDE-t zárja ki, feltéve, hogy- mivel alacsony a népszerűsége- egyáltalán bejut a parlamentbe. A kereszténydemokraták kedvezménytörvénnyel szembeni ellenjavaslata a napilap szerint a KDH és az MKP szövetségét is kizárja. „Előfordulhat, hogy Meciar elképzelése a HZDS-MKP-KDH hármaskoalícióról teljesen más okból dől össze, mint azt a megfigyelők többsége várja?” - teszi fel a kérdést a Sme. A szolidaritás a hazával, a világszellemmel, a létező világok legjobbikával segít az értelmiségi szorongás legyőzésében Értelmiségiek a háborúról Az értelmiségi kiáltványokban mindig van valami lefegyverző. A más életutak- nál, hivatásokban már-már kihalt a hit a szó erejében. A beismerése annak, hogy tudjuk: a szöveg keveset segít, ám mégsem valószínesíthető akciókat helyettesít(het). Felismertük, hogy egyébként mit sem tehetünk, de legalább elmondjuk. TAMÁS PÁL Az üyesmi kitervelése - meg a gúnyos mosoly - az akció közönségének jó részénél tipikusan európai elem. Angolszász akadémiai értelmiségiek között ritkább. Szupersztárok között meg szinte példa nélküli. A kiáltvány valamiképpen a gyengeség beismerése. S most egy olyan csapat, amely együtt szinte soha nem írt alá még semmit, mégis megtette. A szöveg - pontosabban annak rövidített változata - először a New York Timesban jelent meg, majd több német lapban, végül a Le Monde-ban is. A hangütés inkább prédikátori. Néhány oldalon át eljut Istentől az „igazságos háború” eszméjéig. Az aláírók vegyes hagyományt jelenítenek meg. Saját meghatározásuk szerint vannak köztük hívők, „zsidók, keresztények, moszlimok és mások”. Ott találjuk Francis Fuku- yamát, Sámuel Huntingtont, Daniel P. Moynihan volt szenátort, Kennedy óta a demokraták szociálpolitikai elképzeléseinek egyik fő formálóját, s mellettük a vallástudomány, a jogelmélet és a morálfilozófia professzorait. Összesen eredetileg hatvanat. Többségükben talán inkább konzervatívok, de sok közöttük a demokrata is. A szöveg a terrorizmusellenes harc, megfogalmazásuk szerint,háború” erkölcsi indítékait é.s mozgatóit kívánja felmutatni. Mindebből levezeti, hogy miért igazságos most Bush háborúja. Amerikai önkritikával indítanak. „Elismerjük, hogy volt, amikor nemzetünk arrogánsán és más társadalmakat nem figyelembe véve cselekedett. Országunk döntései időnként tévesek és igazságtalanok voltak.” De a szeptember 11-ei merénylők végül is nem ezt a politikát támadták. A támadók nemcsak a kormányzattal ütköztek, hanem az egész társadalmat, annak uralkodó életmódját, illetve magát az amerikai identitást kérdőjelezték meg. Már csak ezért is tisztázni kell, milyen értékeket jelent Amerika. Az aláírók szerint ők a fogyasztói világképet, a szabadságot korlátok nélkülinek hívőket, az egyén társadalom iránt felelősségét elutasítókat, a család és a házasság gyengítőit, a mindezeket dicsőítő médiát és szórakoztatóipart saját értékvilágukkal ellentétesnek, bár Amerikában természetesen jelenlévőnek tartják. Ezekkel szemben szerintük mások a legfontosabb amerikai értékek. Például, hogy születésekor mindenki egyenlő, ebből következően léteznek egyetemes erkölcsi igazságok, de mert az igazságot együtt és közösen csak tökéletlenül tudjuk elérni, nyitottnak kell maradni más felfogások, érvelésmódok iránt. Végül mindebből levezethető a lelkiismereti és vallásszabadság. Természetesen a szövegezők is tudják, hogy ezek általános emberi értékek. De végső soron amerikai értékek. Vagy másképpen fogalmazva: az amerikaiak másoknál erősebben, lényegükből fakadóan univerzalisták. Persze - s ezt már én teszem hozzá -, ha ez így lenne, akkor, amikor „Amerika” lép, minden tökéletlenségével e- gyütt is lényegében azt az összem- beri nevében tenné. Ily módon, valamilyen módon mégiscsak Amerika lehetne az ezredfordulón testet öltött vüágszellem. A „szent háborúk” vagy a „keresztes hadjáratok” mindeközben - az aláírók szerint - nem egyszerűen alapvető igazságossági elemeket sértenek („s különben is Isten nevében ölni a hittel ellentétes és erkölcstelen”), hanem „Istenből saját céljaikra bálványt formálnak”. Persze nem csak a tavaly szeptemberi támadók tették ezt. Korábban nem volt ez idegen a nyugati civilizációtól sem. A vallást jogi eszközökkel elnyomó, az ideológiaként használt szekularizáció nevében érvelő, vagy ellenkezőleg, valamiféle teokratikus hatalmat erősítő megoldások egyaránt elfogadhatatlanok, így elutasítan- dók. S ezzel elérkeztünk az igazságos háború kérdéséhez. Az „igazságos háború” előbukkan a legkülönfélébb vallási és erkölcsi rendszerekben. Nincs igazuk azoknak - így a szöveg - akik azt hiszik, hogy a háború csak érdekek harca, s ezért megítélésében morális megfontolásoknak szerepük nem lehet. A nemzeti büszkeség, területszerzési vágy, korábbi sérelmek megtorlása által mozgatott, vagy bármiAz agresszor visszaverése és az ártatlanok védelme igazságos. képpen másként támadónak minősíthető háborúk igazságtalanok. Az agresszor visszaverése viszont igazságos. Annak minősül az ártatlanok védelme is. Igazságos háborút csak fegyveres ellenféllel szemben viselhetünk. A civüekkel szembeni erőszak az iszlám szerint sem minősíthető igazságosnak. Mindebből következően a szeptember 11-ei támadás semmiképpen sem nevezhető igazságosnak, a támadók felszámolására irányuló küzdelem viszont az. A szöveg következtetései világosak. A mostani háború nemcsak a konkrét gonoszt állítja meg, hanem megnövelheti egy igazságosságra épülő nemzetközi rend létrejöttének esélyét is. A szándék és a megfogalmazások nyilvánvalóan tisztességesek, megfontoltak és alaposak. Azonban valamennyi elérhető friss európai kommentár - nemcsak a radikális társadalomkritika, hanem a francia liberálisoké, a német konzervatívoké is - fintorog. Nem önmagában az értelmiségi szerepvállalás tényéről, annak elfogadásáról vagy elutasításáról van szó. Egy szenvedélyesebb szöveget, ami persze egyoldalúbb, élesebben fogalmazó s ezért támad- hatóbb is lett volna, az európaiak - azt hiszem - jobban fogadtak volna. Az értelmiségi mindig belekeveredik valamibe. Igét hirdet, de közben azt is mondja, hogy én egy vagyok közületek. A Hatvanak jegyezte szöveg nem így van hangszerelve. S nem is csak azért, mert ezek az értelmiségiek itt most fegyvereket szentelnek fel. Ráadásul természetesen teszik ezt, nem a kontinentális talkshow értelmiségi frivolságával, hanem legszebben vasalt professzori díszpalástjukban. Úgy, ahogy egyébként magukról a harvardi, stanfordi, princetoni vezető értelmiségiek többnyire gondolkoznak. S valószínűleg az óceánon innen ez ma kulturálisan idegen. Egy konzervatív német publicistának e kiáltvány kapcsán eszébe juthat a Felhívás a kultúrvüághoz. Száz német tudós, valamikor közvetlenül az első világháború kirobbanását követően, talán 1914 szeptemberében kiadott egy a császár politikáját támogató állásfoglalást. S ha jól emlékszem, Berlinben akkortájt, a háború első hónapjaiban jeles - s később társadalomkritikusnak, sőt pacifistának számító - írók is a központi hatalmakat dicsőítették. Később persze szégyenkeztek kicsit, de ez már majdnem mindegy. A szolidaritás a hazával, a világszellemmel vagy a létező vüágok legjobbikával végül is segít az értelmiségi szorongás, magány és a kétségek legyőzésében. S így kiváló entellek- tüelek munkakészségét javítja, tehát igen hasznos. Még ha ettől a fegyverek - sajnos vagy szerencsére - nem is céloznak pontosabban. A szerző szociológus VISSZHANG: Ad: Mit féltenek tőlem?, Új Szó, 2002.február 14 Az ajándék ló foga Ha ajándékot fogadunk el, ne legyünk sértődöttek! Léhet, hogy nálam is eltartott volna még az eufória, ha nem vettem volna részt egyik rokonunk temetésén Magyar- országon. Ott az egyik „annak idején” innen a román határra kitelepített unokatestvérünk panaszolta, hogy elegük van már a magyarországi magyaroknak abból, hogy kormányuk többet törődik a határon kívüliekkel, mint a határon belüliekkel. Meglepetésemben csak annyit mondtam, hogy minket senki sem kérdezett, a válasz pedig az volt, hogy őket sem, pedig az ő pénzük állja. Hogy a magyarországi adófizetők pénzéről van szó, ez Carnogursky ijesztgetése után szinte védekezésként hangzott el, illetve íródott le az itthoni médiában. Pedig amióta a föníciaiak föltalálták a pénzt, mindenkinek joga van a sajátját féltem. Maga a törvény elkészítése, az irodák bérlése, azok berendezése számítógépekkel és bútorral, az irodafőnökök iskoláztatása, az alkalmazottak bére, valamint az igazolványok elkészítése és még sok minden egyéb nem kis összegbe került a magyar államnak, és ekkor még csak ott tartunk, amiről a cikk írója ír: a szorosabb együvé tartozás végett igényelt igazolványnál. Szépséghibánkká fog válni, hogy szinte bénaságba burko- lódzva, ölbe tett kézzel váijuk a sültgalamb berepülését. Legalább az irodai alkalmazottakat illett volna önkéntesekből választani. Bár miattunk történik mindez, de informáltságunk és lehetőségünk az aktívabb résztvételre minimális. A kedvezmények kivitelezése még nagyobb anyagi terhet ró az anyaországra, ha ezzel kapcsolatban az adófizető-finanszírozó véleménye nem lényeges, illetve nem ismert, kellemetlen helyzetbe hozhatja a kedvezettet. Eddig egyedüli véleménypéldaként volt látható az RTL Klubon az a film, melyben a hagymatisztító asszonyok nyüatkozták, nem fogják beengedni az önkormányzat irodájába a határontúli munkavállalókat, legyenek azok magyar vagy más nemzetiségűek, mert náluk is 8%-os a munkanélküliség, tehát ők meg a munkájukat féltik. Az éremnek ez esetben is két oldala van, ezért ne legyünk sértődöttek, ha az ajándékukat elfogadjuk. Néveri Eszter Léva
