Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-19 / 42. szám, kedd
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 19. KOMMENTÁR Eldugult pénzforrás PÁKOZDI GERTRÚD A visegrádi országok a múlt héten tették közzé az Európai Bizottság január 30-án nyilvánosságra hozott finanszírozási ajánlatára reagáló közös nyilatkozatukat (most ne térjünk ki a meg- szellőztetést bíráló Varsó álláspontjára). A diplomáciai nyelven megfogalmazott állásfoglalás lényege: mind a négy állam elégedetlen azzal az ajánlattal, amelyet a felvételre legesélyesebbek számára kínál az Európai Bizottság. Kérik, bővítését követően az Európai Unió ne tegyen különbséget régi és új tagjai között. Főképpen a közvetlen mezőgazdasági támogatások beígért megnyirbálását kifogásolják, hangsúlyozva, a javasolt átmeneti időszakok nincsenek összhangban a belső piac egyenlő versenyfeltételek biztosítására vonatkozó követelményével. Várható volt, hogy a csatlakozási tárgyalások folyamán az agrárpolitikát érintő kérdések megvitatása bizonyul Szlovákia számára is a legnehezebbnek. Kézzelfogható, hogy a Európai Bizottság javaslata tovább nehezíti a tárgyaló felek dolgát. Az is bizonytalanná teszi a helyzetet, hogy még csak körvonalazódik az Európai Unió 2006 utáni közös agrárpolitikája. A mi szempontunkból szomorú tény viszont, hogy Szlovákia például alig tudja felhasználni az Európai Uniótól tagjelölt országként igénybe vehető vidékfejlesztési segítséget. Pedig a mezőgazdaság támogatásának ugyancsak fontos részei közé tartozik. Az ok: a támogatásokra benyújtott pályázatok színvonala nem felel meg az uniós követelményeknek. „Ha képtelenek a kis pénzekkel bánni, miképpen bánnak majd a nagy pénzekkel?” - tette fel a kézenfekvő kérdést az Európai Bizottság minap Po.- zsonyban járt vidékfejlesztési biztosa is. Miközben tehát a politikusok arról vitatkoznak, csatlakozásukat követően másodrendű államokként vagy egyenrangú partnerekként kezeli-e majd az Európai Unió a visegrádi négyeket, idehaza egyelőre ott tartunk, hogy felkészületlenségünk miatt a már adott támogatási lehetőségeket sem tudjuk felhasználni. Dél-Szlovákia főképpen mezőgazdaságból él. Hogy uniós csatlakozásunkat követően miképp alakul tájainkon az ágazat és ezen keresztül az itt élők többségének sorsa, az az uniós támogatások nyújtotta lehetőségek felhasználásán is múlik majd. Ennek viszont még olyan korlátái is vannak, mint például a nyelvtudás hiánya vagy az uniós jogszabályok ismerete. A térségben mindkét területen mielőbb meg kellene szervezni az előrelépést. < '< JEGYZET Bizánc üzenete POLGÁR ANIKÓ Konsztantinosz Porphürogen- nétosz bizánci császár és történetíró mértéktelen idegengyűlölettel és lenézéssel ír az „istentelen” Mohamed leszármazásáról és tetteiről. Később ugyan - mintegy mellékesen - azt is említi, hogy Mohamed követői az istent Al- lahnak nevezik, s Allahhoz és Aphrodité csillagához imádkoznak, ám sokkal elfogultabb annál, hogy a két megállapítás közti logikai különbség feltűnjön neki. Mohamed szerinte epilepsziás volt, s hiszékeny feleségének bebeszélte, hogy rohamai idején egy Gábriel nevű angyal jelenik meg neki - így terjedt el róla a hamis hír, hogy próféta. Érdekes elképzelni, hogy egyes mai politikusok hogyan írnák meg egy Konsztantinoszéhoz hasonló műben a szomszédos népek jellemzését, okulásul az utódjaik számára... Ám Bizáncot nem elsősorban az idegengyűlölet, hanem főként a mérhetetlen hatalomvágy miatti állandó belviszályok jellemzik. A bizánci történelem variabilitása a hatalmi pozíciók agresszív kiharcolásának eredménye: Bizánc „vezető emberei” a birodalom (szinte körkörösen ismétlődő) történelme folyamán többször is száműzték vagy legyilkoltatták egymást, s a nagy nehézségek árán a császári trónra kerülő „szerencsés” állandó rettegésben várhatta, hogy bizalmas embere, testőre vagy éppen a felesége mikor fojtja bele fürdőzés közben a medencébe vagy (jobbik esetben) mikor szúrja ki a szemét s küldi száműzetésbe. Ha ebbe belegondolok, némi optimizmussal tölt el, hogy ma, a kommunikatív cselekvés korában már nem vérre mennek a gyűlölettől szított politikai csatározások. Ám Habermasszal ellentétben egyre kevésbé hiszem, hogy az egymás mellett csupán elbeszélő felek közötti vitákat a kommunikáció önmagában meg vagy fel tudja oldani. LEVÉLBONTÁS Valamit tenni kellene Felháborító, ahogyan a kormány és a miniszterelnök viszonyul a BMG-ügyhöz. Ha nem legálisan működtek (működnek még mindig) ilyen és hasonló társaságok, miért nem tettek ellene valamit. Nem elég azt mondani, hogy a volt kormány működésének idején jöttek létre, hiszen még négy évig kérték az állampolgár pénzét, sőt még újak is alakultak. Nem figyelmeztetni kell egy kormánynak a „rosszra”, hanem cselekedni, és nem állandóan a volt kormányt okolni. És most mi lesz az emberek pénzével, ha a kormány nem segít?! A lényeg az, hogy a „nagy kutyák” megszedték magukat, a többi meg le van „fütyülve”? Ha nem állt érdekében a kormánynak, hogy az ilyen társaságok működjenek, miért engedték meg, hogy fennmaradjanak? A saját tehetetlenségüket (vagy nemakarásukat) ne mindig az előző kormányra hárítsák! Az a sok idős (ynber, aki egész életébefi dolgozott és a kis összekuporgatott pénzét ilyen társaságra bízta, abban a reményben, hogy egy kicsit gyarapszik, mert a bankban csak veszít az értékéből az infláció hatására, konnan tudhatta volna, hogy ezek-a társaságok nem legálisan működnek? Hiszen minden újságban, minden utcasarkon láthatók voltak hirdetéseik. A kormánynak kellett volna tenni ez ellen, hogy az ilyen társaságok ne működhessenek. Felelősség hárul a kormányra is ebben az ügyben, ezért kötelessége, hogy segítsen az embereknek, hogy visszakapják a pénzüket. K.E. Bős- Öregem, mostantól nekem is Viagrát kell szednem, mert tegnap úgy pofára estem a barátnőmnél, mint a BMG Invest ügyfelei... (Gossányi Péter rajza) TALLÓZÓ SME A lap a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) szlogenjét elemzi, mely szerint az a választások győztese, aki kormányt alakít. „Ennek az elképzelésnek van néhány gyenge pontja. Először is: ha a mozgalomnak havonta növekedne is a népszerűsége, a jobboldali pártok nem szereznek annyi szavazatot, hogy a következő parlamentben többségben legyenek. A győzelem víziója tehát csak egy kisebbségi kormány megalakítására szűkül. A győzelem üyenfajta paródiája senki számára sem lehet ösztönző. Kérdés, miért támogatna a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vagy a Smer egy jobboldali kisebbségi kormányt, ha e két erő is koalícióra léphet, illetve ha a legnagyobb valószínűség szerint a lapokat Robert Fico osztja el. A jobboldali kormányról szóló elképzelés megvaló- síthatadanná válik akkor is, ha a választásokig nem rendeződik az MKP és a KDH viszonya. A kedvezménytörvény és a kereszténydemokrata ellenjavaslat a két párt választások utáni együttműködésének akadálya lehet” - úja a Sme. Izrael lassan eléri célját: Jasszer Arafat már nemcsak fizikai, hanem politikai mozgásterét is elveszíti Ökölbe szorult tehetetlenség December 3-a óta Jasszer Arafatot izraeli tankok kényszerítik arra, hogy Ra- mallahban elmélkedjen az idő múlásán - és saját kényes-labilis helyzetén. GÖRFÖL ZSUZSA Amit Arafat helyzetéről elsőként el kell mondani, az egy szóban így fogalmazható meg: megalázó. Megalázó egy Nobel-békedíjas politikussal, egy nép választott vezetőjével, egy volt legendás szabadságharcossal, egy beteg, 73 éves emberrel szemben. Megalázó ez a háziőrizet a palesztin nép, az arab vezetők és végeredményben mindazok számára, akik Jasszer Arafatot tekintik a palesztinok törvényes vezetőjének. Függedenül attól, hogy mi a véleményük Arafatról - úgy általában. Úgy általában meglehetősen különböznek a vélemények arról az emberről, aki képes volt világpolitikai eseményeket is befolyásolni, máskor pedig az eszközük volt. Mára nyűg és kölönc, legenda és ikon. A palesztin nép elmúlt negyven évébe sok minden belefért: harci, erkölcsi és politikai sikerektől a csúfos vereségeken keresztül az esztelen terrorig. Ezért olyan ellentmondásos a palesztin ügy és Arafat megítélése. Bizonyos mértékig az ő személye az akadálya annak is, hogy bekövetkezzen a generációváltás, amelyre mindenképpen szükség lenne a rendezés érdekében. Még akkor is, ha az első szakaszban feltehetően radi- kalizálódást jelentene. De tisztázódnának az erőviszonyok, amelyek - erre tarnt a tapasztalat - megváltoztathatók. Abban az esetben is, ha a szembenálló fél, vagyis Izrael jelenlegi vezetője pontosan ugyanolyan ellentmondásos, legendás-nyűgös személyiség, mint a palesztin elnök. Beszéltem olyan palesztinokkal, akik Arafat testőrei voltak 1975-76- ban, amikor Bejrútban a libanoni keresztények az izraeliek és a szúia- iak hathatós támogatásával gyilkolták a palesztinokat. A Tel al-Zaatar palesztin menekülttábor ostroma idején is mellette voltak, és állításuk szerint az egyetlen ember, aki ebben a kaotikus és tragikus idő-szakban képes volt higgadtan gondolkodni, az Arafat volt. Tartásáról, akaraterejéről és töretlen optimizmusáról ódákat zengett az a jemeni újságíró is, aki mindvégig Arafat mellett volt a palesztinok Libanonból történt evakuálása idején. Szinte hihetetlen, hogy ugyanez az ember meg- adóan tűri a háziőrizetet, amelybe legnagyobb ellensége kényszerítette. Idestova három hónapja ott rostokol Ramallahban, nyugton ül a „főhadiszállásán”, s boldog, ha valaki meglátogatja. Hivatalos nyilatkozatban köszöni meg, ha az ENSZ- főtitkár kijelenti, meg kellene szüntetni „Arafat elnök rezidenciájának virtuális kijelölését”. Feltehetően abba is bele fog törődni, hogy egy hónap múlva nem lesz ott Bejrútban az arab csúcstalálkozón. Sáron semmiképpen sem módosít álláspontján, Washingtonnak sem fűlik a foga mostanság az arabokkal való nagy barátkozáshoz. Maguk az arabok is óvakodnak attól, hogy az amerikaiaknak bármi okot szolgáltassanak a neheztelésre. A csúcson persze szidják majd Izraelt és szolidaritásukról biztosítják Arafatot - hadd örüljön az öreg. Egyelőre azonban attól visszhangos a világsajtó, hogy az „öreg” elvesztette a fejét, rátámadt a ciszjordáni- ai palesztin biztonsági szolgálat vehetőjére - előbb ököllel, majd pisztolya: rántott. Végül is nem történt semmi, Arafatot lefogták, Dzsibril Radzsub sértetlenül távozott, két nappal később az Al-Kuds (Jeruzsálem) című palesztin napilapban tette közzé hűségnyilatkozatát. Azok a palesztin vezetők, akik szemtanúi voltak az incidensnek, hallgattak, ám az izraeli sajtó megírta a kényes sztorit. Igyekeztek elbagatellizálni az esetet, mondván, ez bőven belefér a palesztin politikai folklórba - ám nem lehet nem odafigyelni, ha egy kiszolgált politikus tehetetlensége ökölbe szorul. Főleg akkor nem, ha a dühroham célpontját nemcsak palesztin és arab, hanem izraeli körökben is úgy emlegetik, múlt Arafat lehetséges utódját. Mindig is Jasszer Arafat taktikájáA dühroham célpontját úgy emlegetik, mint lehetséges utódját. hoz tartozott, hogy soha senkit nem nevezett meg név szerint mint lehetséges utódját. Még akkor sem, amikor részese volt a harcoknak, tehát élete közvetlen veszélyben forgott. Attól tartott ugyanis, hogy a „trónörökös” majd túl aktívan készül a hatalomátvételre, híveket toboroz magának - s idő előtt következik be a hatalomváltás. Jelenlegi szorult helyzetében azonban némiképp változtatott eddigi jól bevált taktikáján - két lehetséges utódra is utalt. Neveket persze most sem említett, de egy egyiptomi lapnak adott nyilatkozatában elhangzottakból nyilvánvaló, hogy Ahmed Kuraja parlamenti elnökre, illetve Mahmud Abbasz- ra, a PFSZ főtitkárára gondolt, akik Abu Ala, illetve Abu Mazen néven már a „szabadságharcos” időkben is fegyvertársai voltak. S ugyanabban a cipőben is járnak, mint Arafat - tekintélyesek, de nem népszerűek. Dzsibril Radzsub, akit Arafat azzal vádolt pisztollyal a kezében, hogy a helyére tör, már egy másik generáció: mindössze 46 éves, tekintélyes és tapasztalt is. Abbasszal egyetemben az intifáda lecsillapításának, a politikai szervezetek fegyveres csoportjai feloszlatásának híve. Hasonlóképpen lehet jellemezni Mohamed Dahlant, a gázai biztonsági főnököt is. Ám ők ketten azok, akikről Arafat azt mondta: „Közel állnak a szívemhez, de nem élvezik a támogatásomat.” Dahlan a kisebb hatalmú „főnök”, ő csak Gázát úányítja, viszont Radzsub Ciszjordánia ura, befolyása és hatalma jelentős. Ráadásul Izraelben, sőt az Egyesült Államokban is jó neve van: a tűzszünet megtartásának és a szélsőségesek pacifikálásának terén sikeresen együttműködik izraeli kollégáival és a CIA-val is. Az így építgetett bizalom még jól jöhet neki, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy sem a legújabb Pe- resz-terv, sem az ehhez nagyon hasonlatos francia rendezési terv nem nyeri el az amerikaiak tetszését. Washington ragaszkodik a fokozatos lépések taktikájához. Ennek megvalósításához pedig éppen olyan emberekre lenne szükségé, mint Dzsibril Radzsub. Ebből a szemszögből nézve már kétség nem fér ahhoz, hogy amit politikai folklórnak igyekeztek feltüntetni, az valójában politikai harc a javából. A hágai tárgyalásnak legjobb esetben az lehetne a hozadéka, hogy Jugoszláviát fokozatosan szembesíti közelmúltjával Szlobodan Milosevics pere: a védelem első napjai MAKAI JÓZSEF Előre látható volt: Szlobodan Müo- sevics vádlott politikai harcra rendezkedett be. Élismerte, hogy a koszovói hadműveletekben egyesek elkövethettek háborús bűnöket, ám magát változatlanul nemzetközi összeesküvés áldozatának láttatja, a szerbeket pedig bűnrészessé akarja tenni (amire Belgrádban nincs egységes válasz). Milosevics vádlott - a vádiratra látszólag ügyet sem vetve - fordítani akar a per menetén. Ellentámadása során a főcsapás iránya a NATO volt. Jugoszlávia népirtással, emberiség elleni bűnök és háborús bűnök elkövetésével vádolt exelnöke videókkal és fotókkal illusztrálta álláspontját, amely szerint nem ő, hanem a NATO követett el háborús bűnöket. Nem a vádúattal foglalkozik, hanem csupán a NATO és Jugoszlávia konfliktusára szűkíti mondandóját. Tézise az, hogy politikai megfontolásból - nemkülönben: bosszúból - ültették a vádlottak padjára. Hosszú listát diktált le azok neveivel, akiket tanúként kíván megidézni. Ennek azonban alig van jelentősége. Tűzijáték. És fontoskodás. A bukott nagyság tetszelgése. Önigazolás. A látványos névsorral Milosevics vádlott a nézettségért küzd. Nem tárgyalást, jogi show-t akar. Nem csak a külföldi közvélemény érdekli. Elsősorban haza játszik: nézőinek is üzen, miközben magát menti. Ennél fontosabb azonban, hogy Milosevics arra is kísérletet tett, hogy bebizonyítsa: perbe fogásával a törvényszék a szerbek kollektív bűnösségét akarja kimondani. Ezt nemcsak politikai nyilatkozat szintjén tette meg; pénteken például készségesen kijelentette: előfordulhatott, hogy a koszovói háború idején szerb fegyveresek atrocitásokat követtek el. Ámde ő főparancsnokként nemcsak hogy tiltotta ezt, de kifejezetten üldözte az elkövetőket. Létezhetnek ugyan bűnös szerbek, csupán rossz helyen keresik őket. Erre persze az ügyészség is felkészült: Carla del Ponte főügyész a vádirat ismertetésének első napján közölte, hogy ez a tárgyalás csak és kizárólag Müosevicsről szól. Belgrádot látszólag felkészületlenül érte Milosevics vádlott trükkje. Már a tárgyalás előtt felmerült az ötlet, hogy a jugoszláv kormány jogászokból álló szakértőcsoporttal figyeltesse a tárgyalást. A jugoszláv külügyminisztérium megfigyelői státust kér. A szerbiai kormány több tagja viszont határozottan ellenezte az ötletet: Szerbiát távol akaiják tartani Hágától. Szabadulnának Müo- sevics öleléséből. A szerbiai kormány a látszatát is el akarja kerülni, hogy bármilyen szolidaritást vállalna a bukott rezsimmel és vezetőjével. Ezért várható, hogy Belgrádban a közeljövőben újra erőteljes nyomás alá helyezik a potenciális Milo- sevics-ellenes tanúkat. Leszámolni viszont csak úgy tud Szerbia a múlttal, ha nem csupán azért működik együtt a hágai törvényszékkel, mert ez afféle kötelező gyakorlat. Milosevics perének legjobb esetben az lehetne a hozadéka, hogy az országot fokozatosan szembesíti közelmúltjával. S nem mellékesen: felelősségével is.
