Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-18 / 41. szám, hétfő
6 TÉMA: AZ EURÓPAI UNIÓ ÚJ SZÓ 2002. FEBRUÁR 18. Minden országnak saját érdeke is volt az egység eszméjének megvalósítása, de ez nem ment volna a francia-német történelmi kibékülés nélkül Az európai integráció története 1957. március 25-én Franciaország, az NSZK, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia képviselői aláírták a Római Szerződéseket, amelyek megalapították az EGK-t és az Euratomot (Fotó: internet) Az egységes Európa létrehozásának ötlete nem a 20. században keletkezett, bár csak a második világháborút követően kezdett megvalósulni. Az első és a második világháború közötti időszak legfigyelemreméltóbb próbálkozása a gróf Coudenho- ve-Kalergi által alapított Páneurópai Unió, amely az egységes Európa megteremtését tűzte ki céljául. ONDREJCSÁK RÓBERT Ennek hatására terjesztette elő az akkori francia külügyminiszter, Aristide Briand a Népszövetségben az európai konföderáció tervét, amely magában foglalta például a közös pénz létrehozását és a határok lebontását is. A terv kudarcának legfőbb oka az volt, hogy Európa akkor még nem készült fel az egységre. Egyrészt hatalmának relatív hanyatlása ellenére sem fenyegette külső veszély, másrészt még mindig erős volt a nacionalizmus, ami a versailles-i rendszerre is rányomta bélyegét. A Briand- koncepció távolbalátó gondolaton alapult: az európai egység nem valósulhat meg a francia-német történelmi kibékülés nélkül. Az integrációs folyamat kezdetei Nagyrészt a versailles-i rendszer által felszínre hozott problémák következtében kitört második világháború új integrációs törekvéseket hozott felszínre. A vüágháborús trauma, az európai országok térvesztése, a német feltámadástól való félelem és az erős külső ellenfél - Szovjetunió - megjelenése, valamint a várható gazdasági előnyök mind közrejátszottak az integráció elindításában. A fennkölt eszmék ellenére az egység megteremtéséhez minden országnak saját, jól felfogott érdeke is fűződött. A Benelux államok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) saját „kicsiségükből” fakadó hátrányukat akarták kompenzálni, reménykedve, hogy egy közös szervezet tagjaiként nagyobb beleszólásuk lesz a kontinens ügyeibe. Olaszország saját rehabilitációját tekintette legfőbb célnak, mivel a Mussolini-idő- szak megtépázta tekintélyét és gaz- daságüag is csődbe vitte. Franciaország legfőbb érdeke Németország „földön tartása” volt. A közös szervezeten keresztül Párizs ellenőrizni akarta a német gazdaságot, hogy az ne szolgáljon többé a katonai hatalom bázisául, valamint be akarta vonni Németországot a közös Európa építésébe, amelyben feloldódna a németek ereje. Németország számára az integráció a nemzetközi közösségbe való visszatérést, az izoláció elkerülését és az ország szalonképessé válását jelentette. 1951-ben a Benelux államok, Franciaország, Olaszország és a Német Szövetségi Köztársaság megalapították az Európai Szén és Acélközösséget (Montánuniót). Létrehozása megegyezett a francia elképzelésekkel: egy kormányok feletti hatóság ellenőrizte az országok szén-, vas- és acéltermelését, valamint eltörölte közöttük a vámokat. Ezzel a német nehézipar nemzetközi ellenőrzés alá került. Figyelembe véve, hogy a nehézipar számított a hadiipar és a fegyverkezés bázisának, ezzel a németek ellenőrizetlen újrafegyverkezése lehetetlenné vált. A gazdasági integráció tehát beindult, viszont sokkal bonyolultabb volt a helyzet katonai téren. Az Egyesült Államok szorgalmazta az európai védelmi képességek növelését és ennek érdekében egy nyugatnémet fegyveres erő felállítását. Ezt a német újrafegyverkezéstől tartó franciák, de a britek is ellenezték. Megoldásként Párizsban kidolgozták a Pleven-tervet, amely ugyan számolt a németek felfegyverzésével, de csakis egy integrált európai fegyveres erő részeként. A Pleven-terv alapján létrehozandó Európai Védelmi Közösség mégsem jött létre, mert a német militarizmustól rettegő francia Nemzetgyűlés 1954-ben elutasította a szerződés ratifikálását. A probléma végül ugyanazon év októberében lett megoldva: megalakult a Nyugat-Európai Unió (NYEU), Rómát és Bonnt pedig felvették a NATO-ba. Feltétlenül meg kell azonban jegyezni, hogy az európai biztonság alapköve a NATO volt és maradt, míg a NYEU csak a hidegháborút követően aktivizálódott némileg. Fordulópont a diplomáciában Mérföldkő volt az európai integráció történetében a szuezi válság, 1956-ban. A katonailag sikeres, de a szuperhatalmak rosszallása miatt politikailag kudarcot vallott egyiptomi, francia és brit intervenció után mindkét európai hatalom fővárosában eltérő következtetéseket vontak le. Ezután a britek mindig a lehető legszorosabb kapcsolatokra törekedtek az Egyesült Államokkal. Ezzel szemben a franciák Európa felé fordultak, hogy az ott megszerzendő vezető helyük segítségével biztosítsák a francia nagyságot. Mivel a politikai integráció egyelőre nem kecsegtetett sikerrel, az európai országok a gazdasági integrációt helyezték előtérbe, úgy gondolván, az idővel magával hozza a politikait is. Ennek megfelelően 1957-ben Franciaország, az NSZK, Olaszország és a Benelux államok képviselői aláírták a Római Szerződéseket, amelyek megalapították az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) és az Euratomot. 1968-ra létrejött a közös mezőgazdasági politika, amely az ágazatban tapasztalt fellendülésen kívül azt is megmutatta, hogy az európai országok még egy ilyen kényes területen is képesek megállapodni és együttműködni. A francia-német kibékülés A 60-as évek Európájának központi alakja kétségkívül Charles de Gaulle francia elnök volt, akinek döntései, elképzelései rányomták bélyegüket az egész kontinens történéseire. Az elnök a „nemzetállamok Európájának” megteremtését szorgalmazta, szoros kormányközi kapcsolatokkal és gyenge összeurópai „nemzetek feletti” szervezetekkel. 1963-ban megvétózta a britek belépését az EGK-ba, mondván, hogy Nagy-Britannia politikai értelemben nem európai állam, és belépése csak az USÄ szerepét növelné a kontinensen. Párizs legfőbb partneréül a németeket választotta: 1963-ban aláírták a német-francia szerződést, amely új alapokra helyezte a két ország együttműködését. A német-francia tengely az európai integráció alapkövévé vált és egy sajátos munkamegosztáson alapult: Európában Franciaország vált a vezető politikai hatalommá, miközben a gazdasági kérdésekben a németek domináltak. A hatvanas évek második felében a Montánunió, az EGK és az Euratom szerveit összevonták, amivel létrejött az Európai Közösségek (EK) elnevezés. Nagy-Britannia 1973-ban belépett az EK-ba, Írországgal és Dániával együtt. Az 1974-ben, Párizsban létrehozott Tanács, amelynek keretében á tagállamok vezetői rendszeresen találkoztak, az európai szervezet legfőbb szervévé vált. Az európai eszme szempontjából fontos az 1979-es év is, amikortól az Európai Parlament képviselőit közvetlenül választják. A nyolcvanas években újabb országok léptek be az EK-ba. Elsőként 1981-ben Görögország, majd 1986-ban Spanyolország és Portugália. Az ottani friss demokráciák megszilárdultak, sőt az új tagok gazdasága is fellendült (ugyanakkor ez jelentős kiadásokkal járt a korábbi tagállamok számára). A spanyol és portugál csatlakozás évében írták alá az európai egységokmányt, amely tovább mélyítette az integrációt. 1992-re előirányozták a teljes egységes belső piac létrehozását: a tőke, a javak, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgását. MAASTRICHT UTÁN + Az 1991-ben a hollandiai Maastrichtban aláírt szerződés alapján az Európai Közösségek elnevezést az Európai Unió váltotta fel, ezzel is demonstrálva a politikai unió létrehozását. A szerződés legfontosabb pontjai: a közös valuta bevezetése és az Európai Központi Bank létrehozása, a közös védelmi- és biztonságpolitika kialakítása, a „három pillér” (Európai Közösségek, Közös kül- és biztonságpolitika, Jog és belpolitika) elfogadása, közös vízumpolitika, stb. ♦ 1995-ben három új taggal bővült a szervezet, Svédországgal, Finnországgal és Ausztriával. + Az európai integráció legnagyobb kérdései a kilencvenes évektől napjainkig lényegében ugyanazok: vagyis a keleti bővítés, a közös pénz, valamint a közös védelmi- és biztonságpolitika. Az elmúlt évtizedben aláírt szerződések - Maastricht, Amszterdam, Nice - lényegében mind ezekkel a kérdésekkel foglalkoztak, különböző sikerrel. A monetáris unió már létrejött és az euró forgalomba hozatalával immár az állampolgárok mindennapi életébe is betört. Elmozdulás tapasztalható a másik két kérdésben is, azonban ezek végső formája egyelőre még kialakulóban van. (o-k) tF8: ií/ÁO-TAV O'íVMUNÍflíS 0 >VÍMÍS$!!>>Í Ot YWfc ItiSiOTTAN CóíviMlÍM!Sv m A maastrichti szerződés borítólapja (Fotó: internet) RÖVIDEN Csehszlovákia az OEEC első ülésén Egyes vélemények szerint az EU létrejötte nagy részben az Egyesült Államoknak köszönhető. Az USA a Marshall-terv elindításakor ugyanis feltételül tűzte ki egy közös európai szervezet megalakítását, mely Európa oldaláról biztosította a segély elosztását. így alakult meg az OEEC (Organisation for European Economic Cooperation) - Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete, mely 1961-ben OECD-vé (Organization for Economic Co-operation and Development) - Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetté alakult. Az OEEC első, alakuló ülésén Csehszlovákia is részt vett. A szerződéstől azonban Moszkva eltiltotta. Az EGK ellensúlyozására jött létre az EFTA Az integráció mélyülésével az egyes tagállamok fokozatosan lemondanak szuverenitásuk egy részéről, s azt átruházzák államok feletti szervezetekre. Nem minden európai állam van erre egyformán felkészülve. 1960-ban az Európai Gazdasági Közösségek ellensúlyozására jött létre az EFTA (European Free Trade Association) - Európai Szabadkereskedelmi Társulás, mely a szabad kereskedelmen kívül tovább nem akarta mélyíteni integrációját. Az alapító tagok (Ausztria, Dánia, Norvégia, Svédország, Nagy-Britannia, Svájc, Portugália) többsége ma már EU-tag. Norvég nem a népszavazásokon Norvégia már többször kérvényezte felvételét az EU-ba, legutóbb az 1995-ös bővítésnél is. Az EU felvenné tagnak, de a norvégok az eddigi népszavazásokon a belépés ellen voksoltak. Felgyorsult integrációmélyítés A bővítésekről vagy mélyítésekről szóló döntéseknél hol politikai, hol gazdasági okok kerültek előtérbe (Európa újjáépítése a második világháború után, a kommunizmustól való félelem, koreai háború, olajválság, globalizáció, stb.). Néhány szakember szerint a nyolcvanas és küencvenes évek fordulóján Közép- és Kelet-Európábán lezajlott változásoknak köszönhető a jelenlegi felgyorsult integrációmé- lyítés az EU-ban. Beszélgetés Alan Ansteaddel, a londoni Nemzetközi Fejlesztésügyi Minisztérium képviselőjével 2004-re készen állunk az újak befogadására INTERJÚ A britek általában nem érzik magukat európainak. A későbbi csatlakozás elsősorban a francia politika következménye, de London azóta is demonstrálja kívülálló szerepét, hiszen az eurózónához sem csatlakozott. Hogyan látja ezt brit állampolgárként? Nagy-Britannia sziget, s ez nagyban meghatározza rálátását a politikára, például a schengeni egyezményre. De hozzáállásunk az Európai Unióhoz 1997 óta, amikor a munkáspárt került hatalomra, megváltozott. Addig Nagy-Britannia bizonyos területeken, például a szociális kérdésekben, inkább harcolt, mint együttműködött. Ma jobban törekszünk a közös megoldásokra. Ami az eurót illeti, a brit társadalomban erről a témáról hasznos vita folyik. A britek általában eléggé konzervatívak, de ez a vita és a tény, hogy az euró már fizikai valójában is létezik, közelebb hozta a közös pénz gondolatát az állampolgárokhoz. A kérdés nagyban befolyásolja a brit cégek kereskedelmét az EU-tagállamokkal is. A végső döntést az állampolgárok hozzák meg népszavazással. Az utóbbi években az EU fontos célkitűzése lett közelebb hozni az Uniót polgáraihoz, bevonni őket a döntéshozatalba, ezzel is erősítve a működés demokratikus elvét. Mennyire érzi magát brit állampolgárként EU-polgámak? Mindig is voltak és talán lesznek is olyanok, akik szerint Nagy-Britan- niának nem kellene EU-tagnak lennie. Az egyszerű polgár azonban egyre nyitottabb az Unió nemzetei és kultúrái iránt. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a britek egyre gyakrabban utaznak Európába, és tudatosítják, az EU-tagság gazdasági és politikai szempontból is nagyon fontos Nagy-Britanniá- nak. Arról, hogy mit jelent az EU az egyszerű polgárnak, nemcsak nálunk folyik vita, hanem az olyan kiAlan Anstead: „Úgy vélem, Szlovákia is az első körben lesz". fejezetten integrációpárti országokban is, mint amilyen Németország. Ezek a viták általában szorosan összefüggnek az EU-szervek működésével. Az emberek pozitívan fogadják a brüsszeli reformokat, elsősorban azz, hogy az Európai Bizottság munkája átláthatóbbá vált. Mit jelent az EU önnek mint az Unió polgárának? Még sokan emlegetik azt a viccet, melyben egy brit Franciaországba indul szabadságra, s otthon azzal búcsúzik: „Európába megyek”. Manapság azonban Európa köze- lebbnek tűnik, hiszen „csak a csatorna túloldalán van”. Hogy mit jelent Európa a polgárnak? Azt hiszem, országokat, melyekben a szabadságukat tölthetik, melyekkel üzletelhetnek, melyekbe elköltözhetnek. Egyre több brit tanul franciául, németül, spanyolul, és egyre jobban érdeklődnek ezek iránt a kultúrák iránt. Néhány éven belül Szlovákia EU- tag lesz. Sokat hallunk, beszélünk arról, mennyire készültünk fel a tagságra. De mennyire készült fel az EU az új tagok befogadására? Szerintem 2004 reális dátum a következő bővítésre, és úgy vélem, Szlovákia is az első körben lesz. Úgy gondolom, Szlovákia és a szlovák állampolgárok többsége, valamint a gazdasági szféra is felkészült a tagságra. Ami az EU felkészültségét illeti, szükség lesz néhány változtatásra. Változások várhatók néhány területen, például a szerkezetalakító alapokban vagy a közös mezőgazdasági politikában. Biztos vagyok abban, hogy 2004-re készen állunk az új tagok befogadására. Hogyan látja a szlovák dvü szféra szerepét a csatlakozási folyamatban? Kellemesen meglepődtem, mikor Szlovákiába érkeztem. Fejlett és jól működő harmadik szektort találtam itt, mely a civil szféra teljes spektrumát magába foglalja, csakúgy, mint Nagy-Britanniában. A civil szféra felépítése - a nagyobb és a kisebb vagy helyi szervezetek közötti munkamegosztás - nagyon hasonlít a miénkre. A nonprofit szféra Szlovákiában életképes. Tudatosítom, hogy ennek gyökerei 1998-ban találhatók. Csodálatos az is, hogy olyan sok tehetséges fiatal dolgozik a harmadik szektorban. Negatív, hogy a nonprofit szférát sokan a közigazgatás ellenpólusának látják. Ám a kormány egyre többet dolgozik a harmadik szektor képviselőivel. Mindezt összegezve úgy gondolom, hogy a szlovákiai nonprofit szervezetek megkönnyítik az ország EU-csatlakozását. Fontos ebben a folyamatban a csatlakozásról felvüágosítást, információkat nyújtó szervezetek szerepe, (f-t)
