Új Szó, 2002. február (55. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-02 / 28. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tikelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kis fiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János)

„Agazdapedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondiizó pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János)

2002. február 2., szombat

6. évfolyam, 5. szám

Az apácaszakállasi bentlakásos speciális iskolában a kötelező tananyag elsajátítása mellett jut idő a növendékek képességeinek fejlesztésére is

Sikerélményre mindenkinek szüksége van

Kinek szól az üzenet, avagy a szerencsétlenek reménye

Akik már nem olvasnak és nem írnak magyarul, meglehet, otthon sem anyanyelvükön beszélnek, nem előfizetői az Új Szónak, s nem olvassák ezt a jegyzetet sem

van, akikkel nyolcvanhat féle módon kell bánni. Hiszen a gyerekek egy része könnyű, illetve közepesen súlyos, valamint súlyos egészségkárosodás (szellemi-testi) miatt tanulnak a mi intézményünkben. Mert bár sokan közülük hagyományos iskolában kezdték meg tanulmányaikat, önhibájukon kívül képtelenek voltak haladni a többiekkel. A hagyományos iskolák ugyanis nincsenek felkészülve a sérült tanulók tényleges integrálására. A gyerekek egy sor kudarcot élnek meg, a lemaradás miatt odavész az önbizalmuk is. Nem hibáztathatok sem ők, sem a pedagógusok, hiszen az adott tantervet teljesíteni kell. Sajnos, az esetek többségében a szülők sem látják be, hogy csemetéjük nem győzi az iramot, hogy egyéni hozzáállásra van szüksége. A pszichológus ajánlására hozzánk kerülő gyerekek rövid időn belül megnyugszanak, visszanyerik önbizalmukat, és legnagyobb boldogságu(n)kra megtanulnak írni, olvasni - foglalja össze a lényeget az igazgatónő.

Az osztályok

S hogy lássuk is, miről, kikről beszél, végigjáijuk az osztályokat. A három évvel ezelőtt négy súlyosan sérült diák számára nyitottat is. - Már én is tudok írni - közli az egyik, s óriási erőfeszítéssel rajzolni kezdi a betűket. Nem maradhatnak el a dicséret szavai, a növendékek elégedetten hallgatják. Megtudjuk, hogy a diákok zöme csak a hétvégeket tölti családi körben, a kollégium a második otthonuk, ahol nagyon jól érzik magukat. Ennek bizonyítéka az is, hogy amikor a szülők visszakísérik őket, arra panaszkodnak, hogy odahaza szó- fogadatlanok. - A mi tapasztalatunk más, általában megfelelően viselkednek. Talán azért is, mert érzik: baráti légkör veszi őket körül - vélekednek a pedagógusok.

Életre nevelés

Az igazgatónő szerint nemcsak a 13 pedagógus és a 10 nevelő viseli a gyerekek gondját, hanem az öszA díjazott Csonka Jenő

szes (45) alkalmazott is. A szakácsnők a nevelőnőkkel együtt például megtanítják őket arra, hogy a levest nemcsak zacskóból lehet főzni, és aki akar, elsajátíthatja akár a tésztagyúrás tudományát is. A diákok felügyelet mellett besegítenek a takarításba, megtanulják kezelni a háztartási gépeket, a mosógépet, a porszívót. - Önálló életre készítjük fel őket úgy, hogy szinte észre sem veszik. Erőszak nélkül, szép szóval - mondja elégedetten az igazgatónő, miközben egy példát említ. - Minden évben előfordul, hogy egy-egy diák megszegi a dohányzási tiíalmat. Éppen ezért rendszeresen elmagyarázom: a kollégium szobáiban minden gyúlékony. Tűz esetén viszont nem a ci- garettázót vagy a testvérét mentenénk ki elsőnek, hanem a vétlen többieket. A nyíltság, az őszinteség hatni szokott.

Az egyedülálló magyar tanítási nyelvű iskolába nemcsak a Duna- szerdahelyi járásból, hanem távolabbról, Érsekújvár, Komárom környékéről is érkeznek növendékek. Egészségi állapotukat háromévenként gyermekorvos és pszichológus ellenőrzi, a diagnosztizálás a pedagógusok munkáját is segíti. A kis létszámú osztályokban egyénre szabott bánásmóddal a legjobbat, a legtöbbet hozzák ki belőlük.

Szeretetre vágynak

Nem titok, hogy gyakran a családok hátrányos szociális helyzete is gátolja a gyerekek szellemi-testi fejlődését, növeli lemaradásukat. Bár nem készültek felmérések arról, milyen mértékben emelkedik a depressziós tanulók aránya, sok pedagógus szembesül a problémával. - Az ide helyezettek között is vannak tizenéves frusztráltak, akik kétségbeesésükben öngyilkossággal fenyegetőznek. Bár néha felmerül a gyanú, hogy csak zsarolni próbálnak, mégis félnünk kell, nehogy valóban kárt tegyenek magukban. Ilyen esetben

nemcsak odafigyeléssel, a gondok elemzésével igyekszünk segíteni, hanem elsősorban a szeretet sokféle megnyilvánulásával. Erre vágynak ugyanis.

Szakmát is tanulhatnak

Az igazgatónő beszámol arról is, hogy a végzett növendékek néhány éve az iskola mellett működő szaktanintézetben szerezhetnek képesítést. - Három év alatt megtanulnak szabni és varrni, s akiben van akarat és kitartás, még a munkaerőpiacon is helytáll. Nemcsak a lányok, a fiúk is érdeklődnek a szakma iránt. A kötelező tananyag elsajátítása mellett jut idő a növendékek képességeinek fejlesztésére is. Délutánonként bármelyik gyerekhez hasonlóan különféle érdekkörökben - rajz, ének, tánc, sport, főzés, kézimunka - szorgoskodnak. Ha siker koronázza erőfeszítéseiket, az elismerésben valamennyien osztoznak. Hogy megsokszorozódjék az öröm.

Növendékeink versenyképesek a munkaerőpiacon - háttérben az igazgatónő . (Somogyi Tibor felvételei)

PÉTERFI SZONYA

A gázművek rajzverse- | nyében a könnyen sé- ! rültek kategóriájában | az apácaszakállasi mmmm bentlakásos speciális iskola harmadikos tanulóját díjazták. - Nemcsak Csonka Jenő, hanem az egész osztály számára nagy örömet jelentett az elismerés. Mert ők segítették hozzá. Bár sikerélményre mindenkinek szüksége van, nálunk más, mélyebb értelmet kap a legkisebb díj is - szögezi le beszélgetésünk elején Tomás Erzsébet, az iskola igazgatónője.

Egyéni hozzáállás

És mielőtt folytathatná, halk kopogásra leszünk figyelmesek. Kilép az igazgatói irodából, és jó tíz perc múlva tér csak vissza. - Az egyik diákunk panaszkodott, hogy ahagyok megverték. Azért, mert nem hozott nekik hazulról cigarettát. Nem engedhetjük meg a gyengébbek terrorizálását, az erőszakot csírájában kell elfojtani. Beszéltem a másik féllel is, aki szerint az egészből egy szó sem igaz. Az árulkodó végül kénytelen volt bevallani, hogy csak kitalálta az egészet. Van ilyen - közli nyugodt mosollyal. - Nyolcvanhat tanulónk

CSANDA GÁBOR

lovák képzőmű- f vész ismerősöm

* M egyszer felvetet- | j f t te, nem túl nagy luxus-e, hogy magyar iskolába írattam a gyerekeimet, hiszen úgymond komplett magyar vagyok, feleségestül, családostul, mindenestül, azaz hogy ha a gyerekeim a magyar általános műveltséget otthon játszva megszerezhetik magyar szakos őseiktől, iskolába nyugodtan járhatnának szlovák tanítási nyelvűbe... Rögtön azt kérdeztem tőle, mi baja a szlováknyelv-tu- dásommal? Mert ugye, egyébként mi a fészkes fenéről jutna eszébe tőlem ilyesmit kérdezni. Tőlem, akinek vele ellentétben szlovák nyelvből és irodalomból is van egyetemi oklevelem, de ettől alighanem függetlenül (mert a diploma csak papír, nem feltétlen bizonyít bármit is) nem szaladok a szomszédba, ha szlovákul kell fogalmaznom, s magától értetődően évente több szlovák (és cseh) könyvet elolvasok. Vele ellentétben, aki sokáig azt sem

tudta, hogy van a szlovák nyelvnek helyesírási szabályzata (közepesen vastag kék vagy piros-fehér könyv, a kiadás évétől függően), ahol utánanézhet annak a szóalaknak, amelynek írásában bizonytalan. Igen, érti ő, de hát kitől kérdezze, ha egyszer velem beszélget... Ilyenkor, február elején menetrendszerűen megtelik az Új Szó az alapiskolák hirdetéseivel, de ezenkívül is több írásnak és véleménynek ad hangot a napilap a gyerekek magyar iskolába íratásának fontosságát hangsúlyozva. A valóban lét- fontosságú feladatot a beiratkozások idején gyakran reklámhadjárat kíséri: neves közéleti személyiségek, egy-egy szakterület elismert tudósai, művészek, toliforgatók mondják el, miért tették jól, hogy magyar iskolába jártak, s hogy mennyire nem vált ez kárukra. Azon gondolkodom, kiket szólítanak meg ezek a közhasznú információk és véleményalakító vallomások. Kinek szól az üzenet?

Kik azok a magyar emberek, akiket meg kell győzni arról, hogy magyar iskolába írassák gyermeküket? Hol laknak, hogyan hívják

őket? Nem tudom. De alighanem ők azok, akik már nem olvasnak és nem írnak magyarul, meglehet, már otthon sem anyanyelvükön beszélnek, nem előfizetői az Új Szónak, már alkalmanként sem veszik meg, nem is kérik kölcsön a szomszédtól, s nem olvassák ezt a jegyzetet sem. Kinek írom akkor? Nyilván a magamfajtának. Az ember szeren, ha megerősítik abban, amit szeret. Amije van, amit szerzett, amit tud, amiben hisz. Megnézi a kupamérkőzést délután, este kíváncsi az összefoglalóra is, s másnap elolvassa, mit ír róla a sportrovat. Elmegy misére, kifelé menet a templomból megveszi az egyházi lapot, lámpaoltás után az ágyban imádkozik. Szereti a bort, s megnyugvással tölti el, ha azt hallja vagy olvassa, hogy a bor egészséges, mert serkenti a vérkeringést, jótékonyan hat a vörös vérsejtek képződésére, vasat, ásványi anyagokat tartalmaz. És az ember azt is szereti, ha magafajta, hozzá hasonló, neki való emberek veszik körül. Jó a szomszéddal meccsre (horgászni, szőlőt metszeni) menni vagy egy pohár bor (sör, almaié)

mellett megvitatni a labdarúgás (a könyvellátás, a belpolitika) helyzetét, jó, ha a család (a kisebbség, a nemzet, az emberiség) összetart, nagyjából a lényeges, emberi dolgokat illetően egyetért.

Egy, az iskolaválasztás és a beolvadás összefüggéseit vizsgáló tanulmányban (Lampl Zsuzsa: A saját útját járó gyermek. Madách, 1999) azt olvastam, hogy az iskolaválasztás öröklődik. Az ám, csakhogy nem egyformán, mert a tanult ember kétannyiszor hatásosabban örökíti utódjaira önazonosságát, mint az iskolázatlan. Az érettségizett, magát minden tekintetben magyarnak valló, szilárd meggyőződésű nagyapának mindkét unokája magyar identitású, ellentétben azzal a magát ugyanúgy minden tekintetben magyarnak valló nagyapával, aki csak alapiskolai végzettséget szerzett. Úgyanebben a könyvben könnyen érthető táblázatok és százalékarányos kimutatások szemléltetik a kutatási eredményeket, melyek szerint minél kevésbé érett magyar identitású szlovákiai magyarról van szó, annál alacsonyabb az iskolai végzettsége és a

társadalomban betöltött szerepe. Azaz a legjelentősebb társadalmi felemelkedés az érett identitású, magyar iskolát végzett személyek esetében tapasztalható, és „a szlovák iskolákat végzett, magukat szlovák identitásúnak valló, gyermekeiket is szlovák iskolába járató szülők érvényesültek a legkevésbé” - szöges ellentétben tehát azzal (a jobb érvényesüléssel), amiben e szerencsédének reménykedtek. Megint összefutok szlovák képzőművész ismerősömmel, a lánya felől érdeklődöm. Egyetlen gyermeküket naponta Ausztriába hordja, német tanítási nyelvű iskolába. A jobb érvényesülés és az egyesülendő Európa jegyében (figyelmen kívül hagyva, hogy egy átlag alatti, állami falusi iskoláról van szó, ahová a közepesen kereső helyi vegyesbolt-tulajdonos nem adja gyerekeit), s persze, hogy tökéletesen tanuljon meg németül - ismét csak a majdani boldogulása végett. Ugyan, legyint, nem tudjuk ellenőrizni se. Már csak a kötőszavakat mondja szlovákul, a többi csupa trajcigfriccig, fogalmam nincs, miről beszél. Már épp intéztük neki a

szlovák különórákat az érettségire készülve, hogy itthon is elismerjék a bizonyítványát, de nem hajlandó a többlettanulásra. Azt mondja, úgyse jön vissza Szlovákiába, nem marhult meg, nem azért tanult meg perfekt németül. Már szinte tökéletes német, büszke is rá. Eleinte ugyanis az osztrák gyerekek kiközösítették. Mostanra befogadták, pontosan olyan, mint ők, velük érzi jól magát, közéjük tartozik.

Nem kétséges, hogy ismerősömnek szlovák iskolába kellett járnia. Anyanyelvén művelődve, ha sokat nem tanult is, de tehetségét fejlesztve elérte, hogy ma jó nevű, ismert művész. Lehet, hogy nem éppen a legjobb iskolákhoz és tanítókhoz volt szerencséje. Tagadha- taüan, hogy velem ellentétben őt nem Dobos Éva, Koval Rózsa és Mészáros Zsuzsanna tanította szlovákra. A lányát már senki se tanúja szlovákul. Nem túl nagy luxus ez, kérdem. Ráadásul ó maga akarta így, ezt gondolta jónak, ki tudja miért, de még most sem biztos abban, hogy rosszul döntött... Igen, érti ő, de hát kinek mondja, ha egyszer velem beszélget...