Új Szó, 2002. január (55. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-17 / 14. szám, csütörtök

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2002. JANUÁR 17. Farsangi hangverseny Somorja. Népszerű operettekből, zenés játékokból és filmzenékből hangzanak el részletek a Limpár Pál vezette Film&Musical zenekar előadásában azon a hangversenyen, amelyet január 20-án, vasár­nap 18 órakor rendeznek a helyi Németh-Samorínsky István Művé­szeti Iskola dísztermében. A koncertre elővételben is lehet jegyet vásárolni, munkanapokon 12 és 18 óra között az iskolában, (-y-f) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Dpn Giovanni 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Üvegre festve 19 KIS SZÍNPAD: Horror az erdészházban 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Caligula 19 ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A néger harca a kutyákkal 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A tizedes meg a többiek 10 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Páratlan páros 19 Esküvő 19 MISKOLC NEMZETI SZÍNHÁZ: Makrancos hölgy 19 Csongor és Tünde 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Kokain (amerikai) 15.45, 18, 20.30 OBZOR: Balladák (cseh) 18, 20 MLADOST: Hullámtörés (dán-francia) 17.30 Sex Pistols: őrület és rémület (angol-amerikai) 20 CHARLIE CENT­RUM: Roberto Succo (francia) 17, 20.15 Őszi visszatérés (cseh-gö- rög) 20 Ne áruld el otthon (francia) 18.30 Ó, testvér, merre visz utad? (amerikai) 17.30 Bingo (angol) 20 Flört Ezüst kisasszonnyal (cseh) 19.30 KASSA DRUZBA: A szerelem nyomában (amerikai) 16, 18, 20 TATRA: Roberto Succo (francia) 17.30, 20 CAPITOL: Szexi szörnyeteg (an­gol) 16,18. 20 ÚSMEV: Harry Potter és a bölcsek köve (angol-ame­rikai) 13.30,16,19IMPULZ: Séta a Holdon (amerikai) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Luzsin védelme (amerikai) 16.30,19 Ikrek (japán) 19 GYŐR PLAZA: Amerika kedvencei (amerikai) 17.45, 20 Amerikai pite 2 (amerikai) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Adantisz-Az elveszett biroda­lom (amerikai) 14.15, 16.15 Csajok a csúcson (német) 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 Csocsó, avagy éljen május 1-je! (magyar) 16, 18 Dr. Szöszi (amerikai) 13.30, 15.30 A Gyűrűk ura-A Gyűrű Szö­vetsége (amerikai-új-zélandi) 14, 17.15, 20.30 Harry Potter és a bölcsek köve (angol-amerikai) 14, 17, 20 Jay és Néma Bob vissza­vág (amerikai) 16, 18, 20 Kémkölykök (amerikai) 14 Kutyák és macskák (amerikai) 14 Lovagregény (amerikai) 17.30, 20 Ne szplj száj (amerikai) 13.15, 15.30, 17.45, 20 Holnap nyílik Németh Ilona kiállítása a Műcsarnokban Public Privacy ÚJ SZÓ-HÍR Budapest. Holnap 18 órakor nyit­ják meg a Műcsarnokban Németh Ilona Public Privacy című kiállítá­sát, melynek kurátora Katarina Rusnáková művészettörténész. A Public Privacy annak a kiállításnak a része, amelyet idén a Velencei Bi- ennále cseh-szlovák pavilonjába láthatott a közönség. A velencei be­mutatón Szlovákia és Csehország közös alkotással volt jelen, Németh Ilona és Jifí Sűrűvka Lakáslátoga­tás című munkájával. Ez egy lakás­belsőt bemutató objekt volt, amely­hez Németh Ilona a saját lakását imitáló objekttel a magánszférát al­kotta meg, Sűrűvka pedig ebbe a la­kásba videóival, számítógépes és egyéb kombinált technikával beköl­töztette a médiát. Németh Ilona a február huszon- nyolcadikáig látható Public Privacy című kiállításával a Velencében be­mutatott műből a saját részét, va­gyis a lakásobjektet, azaz a magán­szférát költözteti át Budapestre, a műcsamokbeli kiállítási térhez al­kalmazva, igazítva azt. (tébé) A Velencében bemutatott lakásobjekt felülnézetből (Martin Marencin felvétele) Csontig lerágott témák - a „piszokul felhergelt" olvasó pedig csak áll az ardamicai „görbe tükör előtt" Az akasztott ember kötele Az akasztott ember kötele PLECTRUM Az akasztott ember kötele címmel jelentette meg kilen­cedik kötetét a losonci illető­ségű Ardamica Ferenc. A148 oldalas könyv tizenöt szöve­get tartalmaz, három ciklus­ra osztva. KOCUR LÁSZLÓ Az első ciklus A tizenharmadik oldal címet viseli, öt szatirikus hangvételű novella kapott benne helyet. Ezen írások, hangvételük-tématikájuk alapján valamelyest az előző, A he­tedik című kötet folytatásának tűn­nek, ám ez nem szükségképpen te­kinthető pozitívumnak, hisz Ä hete­dik- legnagyobb hibájával, a riport­szerűséggel együtt is - egy jól szer­kesztett, kompakt struktúra, a rea­lizmus - kissé talán már ódon - igé­nyével fellépő, életszagú, durva, megrázó történetekkel, melyek egy bizonyos korosztály számára nagy valószínűséggel kordokumentum­ként olvasód (hat) nak. A tizenhar­madik oldal történetei nem verse­nyezhetnek ezekkel. A címadó írás egy prózaíró vesszőfutásáról szól, melynek terepe a csehszlovákiai magyar folyóirat-struktúra, termé­szetesen jól felismerhető módon. Ahogy a többi utalás is eléggé egyér­telműen dekódolható. A refe- rencialitás igényével fellépő olvasat esetén - mindennemű elméleti fej­tegetést mellőzve - a humor forrá­sául az kellene, hogy szolgáljon, hogy a Gyertyát azonosítom a fák­lyával, ha tájékozott vagyok, esetleg még azt is tudom, ki volt az irodalmi szerkesztő, s jót röhögök rajta. Ez azonban nem történik meg, s ha el­vetjük a referencialitással operáló olvasatot, tehát nem akaijuk meg­határozni, mely lap főszerkesztője az, akinek a regényében örvénylik az idő, akkor sem fog mosolyra állni a szánk. Mert mi poénosat találunk abban, hogy egy író minden írásá­nak 13. oldalát elrontja? Ráadásul ez a kényszeres „tizenhármazás” idővel önmaga paródiájába megy át. Ugyanúgy eléggé „gyér” sztori, hogy valaki utálja a törököket, mert a nagynénje lányát egy török „elad­ta egy kupiba”. A Kolbászok az átkosban című írás alapötlete jó, de a szöveg erőtlen, s - mint Ardamica Ferenc írásainak jó részében - kiszámítható a vége. A szerző itt a „létező szocializmus” bevásárlóturizmusának döf oda egyet, sejthető, előrelátható poé­nokkal, melyeket a „több nap, mint kolbász” kapitális közhelye méltó módon koronáz meg zárómondat­ként. A Záróra előtt című cikluszáró írás, mely mellőzi a görcsös, verítéksza- gú poénokat, lehet, hogy inkább már a következő, a köteteimmel megegyező címet viselő ciklusba kí­vánkozna, melyben a megnyomorí­tott, tönkretett, félresikeredett éle­teké a főszerep. Éppen azért az olvasó nehezen tud bármit is kezdeni e ciklus első da­rabjával, mely a Zorán köszöntése címet viseli, s helyenként leginkább expresszionista szabadvershez ha­sonlít. Ez az írás teljesen idegen nemcsak a jelen ciklus, hanem a kö­tet valamennyi szövegétől, nehezen érthető, milyen szerkesztői intenció nyomán kaphatott itt helyet. A Sarokban és a Dodó és Dodóka cí­mű írásokban a testi fogyatékosság tematizálódik, anélkül, hogy a szer­ző bármi újat mondana erről az ál­lapotról. Azt, hogy impotensen, to­lószékhez kötve élni elég szar lehet, Ardamica Ferenc novellája nélkül is sejtem. A Sarokban című írásban pedig a „szövegből nem jön le”, hogy Attila utálja a műlábát, akkor meg minek az egész felhajtás?! Az Irodalmi légkör konfliktust oko­zó bekapcsolt magnója hadd ne mondjam, mennyire avítt ötlet. Amióta magnó van a világon, szá­mos papírfedeles krimi és szappan- opera választotta konfliktusgenerá­torául a „véletlenül” bekapcsolva fe­lejtett, felvételre állított magneto­font. Ezekhez képest az Irodalmi légkör az ég adta világon semmi nó­vummal nem szolgál. A Ballada a közös fogkeféről való­ban balladai elemeket használ fel; a szakítás után egy évtizeddel mi értelme lehet egy „utólagos” ma­gyarázatnak, okfejtésnek? A hát­térben természetesen emberi tra­gédia - a narrátor szájüregrákja - áll. De ez a zárómondat egyáltalán nincs előkészítve, így csak meg­hökkentő. Na és akkor mi van? - mondhatnánk. A kötet- és cikluscímadó Az akasztott ember kötele című írás­tól - ha már ennyire kitüntetett helyzetben van - azt várná az ol­vasó, hogy ez valami nagyon erős írás lesz. Helyette kapunk egy tel­jesen „szokványos” házasságtöré­si sztorit, mely - éppen az akasz­tás motívumának olykor már eről­tetett hangsúlyozása miatt - na­gyon is sejthető, hogyan fog befe­jeződni. így az olvasó legfeljebb azt konstatálhatja: aha, tudtam, hogy ez lesz. Hát, ez nem valami nagy olvasói kaland... A Panoptikum című ciklus - mely­ben a szerző (egyébként ötletes) ál­történelmi írásokkal áll elő - szintén problematikus: hogy kerül Ady Endre és Petőfi Sándor mellé Bátho­ry Erzsébet? Egyébként pedig Ady vérbaja, a Petőfi házassága körüli bonyodalmak, valamint a csejtei vár foglyának S/M-szórakozásai szinte közhelyszerűen, talán a középisko­lai tananyag szintjén ismertek, s a szerző megint csak nem helyezi eze­ket új megvilágításba. Ilyen az egész kötet is: csontig lerá­gott témák, közhelyek, az első oldal után nyilvánvaló befejezéssel. A „pi­szokul felhergelf ’ olvasó pedig csak áll az ardamicai „görbe tükör előtt”, s azon gondolkodik: adjon-e még egy újraolvasásnyi esélyt a könyv­nek, vagy holnap délután inkább valami mást olvasson. (Ardamica Ferenc: Az akasztott ember kötele, Plectrum, 2001) Borsos István magyarországi szobrászművész valószínűleg hamarosan újabb szlovákiai megbízást kap Fénykép alapján csak bábot tud mintázni FARKAS OTTÓ Borsos István neve ma még talán a képzőművészetet kedvelők köré­ben is ismeretlenül cseng Szlová­kiában. Egyedül talán a rimaszom­bati magyarok közül ismerik néhá- nyan alkotását és őt magát. Az encsi szobrászművész készítette el ugyanis a rimaszombati Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Alapis­kola részére az intézmény névadó­jának mellszobrát, amelyet no­vember utolsó napján avattak fel ünnepélyesen. Hogyan került kapcsolatba Szlo­vákiával, pontosabban Rima­szombattal? Kovács Ágnes közvetítésével, aki a Kazinczy Ferenc Társaság tagja, és rendszeresen segíti módszertani könyvekkel a határon túli iskolákat. Tőle tudtam meg, hogy a Rima- szombati Magyar Tannyelvű Alap­iskolának lenne egy ilyen kérése. Mivel gyerekkoromtól rokonszen­ves volt számomra Tompa Mihály, és a verseit is szeretem, elvállaltam, hogy elkészítem a mellszobrát. Az évek során sok neves magyar sze­mélyiséget megmintáztam már, ta­lán közhelynek számít, de számom­ra minden portré egy kihívás. Egy portrét csak azután tudok megmin­tázni, hogy megismerem az illető személyiségét. Számomra nem pusztán a külső vonások a fonto­sak: úgy csak egy bábot tudok meg­formázni, ha szolgai módon lemá­solok egy fényképet. Természete­sen fénykép vagy festmény alapján dolgozok én is, de mielőtt munká­hoz látok igyekszem mélyen megis­„Tompa Mihályt szép férfinak mintáztam, mert szép eszméket képviselt, és azt hiszem, kifejezésre tudtam juttatni félelmeit, bánatait is.” (Ádám Stefan felvétele) merni a megformálandó személy lelkivilágát, tehát magát az embert. Tompa Mihálynál maradva, ebben a portréban meg akartam mintázni a költő sanyarú gyermekkorát, azt a szerencsétlen családi állapotot, hogy a gyermekeit fiatalon elveszí­tette. Úgy tudom, ő és a felesége a tüdőbaj rémével, félelmével élt együtt. Ha ennyi probléma mellett még képes volt a magyar nemzet sorsát is felvállalni, valóban nagy ember lehetett. Tompa Mihályt szép férfinak mintáztam, mert szép eszméket képviselt, és azt hiszem, kifejezésre tudtam juttatni félelme­it, bánatait is, mert egy kicsit szo­morkás lett az arca. Ugyanakkor van egy kis mosoly a szája szögleté­ben, mert volt benne optimizmus a nemzet sorsával kapcsolatosan, hi­szen arra biztatott, hogy „fiaim csak énekeljetek”. Az avatóünnepség lezajlott, Tompa Mihály szobra elfoglalta méltó helyét az iskolában. Amíg az alkotás készült hol Encsen, hol Rimaszombatban találkoz­tak az iskola képviselőivel. A to­vábbiakban is tartják majd a kapcsolatot ? Igen, sőt azt hiszem, bővülni is fog az ismeretségi köröm Szlovákiá­ban. A napokban jelezték ugyanis, hogy egy másik szlovákiai magyar tannyelvű iskolában is igény lenne egy portréra. Természetesen oda más személyiséget kellene meg­mintáznom. Mi volt a válasza? Hogy részemről ennek nincs aka­dálya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom