Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-04 / 228. szám, csütörtök

Digitália ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 4. Az egérkattogtatáson és ide-oda rohangáláson kívül vajmi kevés gondolkoznivaló akad, csak lőni, lőni... A Psychosissal tavaly október óta szórakozhat az, aki megtalálta. Az Anthony Benbrook által készített mű kissé kilóg az itt tárgyalt vizua­The First Encounter Winamp és Sonique vizualizációk ajánlott 5 nehézségi fokozat közül, melynek megtörténte után kezdőd­het a szinte véget nem érő küzde­lem a meglepően nagyszámú és el­térő megjelenésű kreatúrák ellen. A 15 pálya nehézsége és mérete expo­nenciálisan emelkedik a kezdetek­től a végjátékig. Amíg az első pályák 10-20 perc alatt teljesíthetőek, ad­dig a tizedik magasságában már 40- 60 percre lesz szükségünk, részben a bejárható térképek hatalmas kiter­jedése, részben a megnövekedett tá­madó lények száma miatt. A hely­szín az ókori Egyiptom, a jellegzetes piramisaival. A Serious során lesz alkalmunk ellátogatni többek kö­zött a történelemkönyvekből is jól ismert Luxor és Karnak sírhelyeire. Maga a játékmenet színtisztán line­áris, melyet csak nagy ritkán színe­sít egy-egy kulcskeresős, kapcsol- gatós pályaszakasz. Az ellen a leg­különösebb társaság, amit PC-s já­tékban valaha is láttam; fej nélküli emberek, csontváz-állatok, kétlábú harci lépegető droidok, 4 kezű maj­mok, emberfejű skorpiók, öklelésre kész bölények, izzó magma testű óriások, békatestű manók, stb., stb. A koránt sem véges felsorolás ön­magáért beszél, a Serious Sam vüá- ga már-már tökéletes a maga ellent­mondásosságával. Az egységes - mellesleg lenyűgözően grandiózus - egyiptomi környezet ellentéteként egymástól markánsan különböző kreatúrák és lények kavalkádjával találkozunk. Amíg a fejnélküli har­cosok és csontvázak az élőhalottak kasztjába tartoznak, addig a kétlá­bú harci lépegető droidok a cyber- világ hiteles képviselői. Fura cirku­szi egyveleg mondhatnák, de az el­ső benyomás jelentősége a játék alatt szinte nyomban háttérbe szo­rul; a folyamatos akciók során ugyanis senkinek nem lesz ideje az ellen mibenlétén gondolkodni. A Serious Sam a hajdani Doom korszak hiteles képviselője napja­ink grafikájával. Olyan vérbeli First Person Shooter ahol az egér­kattogtatáson és ide-oda rohan­gáláson kívül vajmi kevés gon­dolkoznivaló akad. A jelszó: lőni mindenre, ami mozog, és majd­csak lesz valahogy... A láthatóvá tett zene JÁTÉKOK.HU-TESZT mai fiatalok egy jelen­tős része talán már nem is emlékezik a haj­dani DOOM okozta őrületre, mely stíluste­remtő belsőnézetes emberszimulátor volt (FPS), 3D-t imitáló megjelenésben - gyökere­sen megváltoztatta az utána követ­kező évek játékpiaci kínálatát. A Croteam fejlesztőcsapata most nem kevesebbre vállalkozott, mint a nagy előd nyomdokain haladva el­készítette napjaink grafikájával a maga DOOM adaptációját Serious Sam: The First Encounter néven. Grafika: Ajáték a Croteam által fej­lesztett grafikai motor szolgálja ki az OpenGL szabvány segítségével. A Voodoo2 tulajdonosok kedvéért a program külön indítható „3dfx módban” is, ami a készítők részéről meglehetős alaposságot sejtet. A minimum gépigény PH 300 Mhz / rekkel, dünékkel és oázisokkal meg­spékelve. A térképek részletessége minden igényt kielégít. Egyébként a jellemzően sivatagi helyszínen ne számítson senki változatos objek­tumrendszerre, mivel a növényzet szinte teljesen hiányzik, illetve né­hány pálmafára korlátozódik. A pál­mák leamortizálhatók, ami a prog­ramozók ötletességét dicséri. A bel­ső helyszínek grandiózus léptékű termek és rövid összekötő folyosók szövevényes rendszeréből állnak, az elmaradhatatlan sejtelmes ókort idéző fáklyafényekkel. Mindegyik fáklya kivétel nélkül kioltható vala­mely erősebb fegyverrel, bár ennek gyakorlati haszna vajmi kevés van. Ajáték a már említett Serious En­gine bemutatását célzó látványos demók végtelenített futtatásával kezd, melyet a helyszínek betöl­tését jelző teljesen homogén fe­kete képernyő előz meg egy kis zöld csík animálásával a képer­nyő alján, a látvány semmikép­64 MB RAM/ 150 MB HDD / 8 MB 3D Video Card. A grafikai lehetősé­gek kiteljesedése az ajánlott konfi­gurációval (PIII550 Mhz / 128 MB RAM / 450 MB HDD / 32 MB 3D Video Card) már bátran futtatható 1024x768/32 bit-ben, de a Full be­állításokat csak 256 MB RAM alatt érdemes választani, mivel a játék minden - egyébként meglehetősen nagyméretű - pályát egy menetben betölt. A grafikai lehetőségek be­mutatását a cég nem bízta a vélet­lenre, a program indítását követő­en az Unreal nyomdokain haladva egy szinte végtelennek tűnő Demo indul el változó külső és belső ka­meraállásból megjelenítve a Serio­us Sam világát. A látvány lenyűgöző, érdemes egy kicsit hagyni, hogy kibontakozzon, de aki türelmetlen, nyugodtan letilt­hatja, a bemutatott helyszínek éles­ben is megjelennek a játék során. A küzdőtér az egyiptomi kultúrkör jel­legzetes sírhelyei nyűt sivatagi te­pen sem nevezhető felhasználó- barátnak, vagy igényesnek. A promóciót megszakítva (Esc) egy rendkívül egyszerű főmenüt találunk, ahonnan - igaz, több lé­pésben, de viszonylag gyorsan - elvégezhetjük az ilyenkor szoká­sos grafika/hang/mozgás beállí­tásokat. A főmenü egyjátékos módját választva megjelenő alme­nüben van lehetőségünk külön Training mód indítására, mely gyakorlás kapcsán könnyűszerrel módosíthatjuk funkcióbillentyű­ink kiosztását. A Training pálya egyébként az egyjátékos mód egyik helyszíne, történetesen a karnaki templomkomplexum. Sajnálatos módon a Serious fegy­verrendszere annak ellenére, hogy meglehetősen gazdag, kivé­tel nélkül egyfunkciójú: minden lőfegyvernek csak egyféle tüzelé­si módja van. Egyjátékos mód: Az egyjátékos mód indításakor választanunk kell a fel­MULTIMÉDIA Aki még nem tartozik valamilyen értelmetlen szubkultúrához, de szeretne, és a lazítást csavarlazítás nélkül képzeli el, annak javaslom a „zenéből-kép„ típusú meditációt. Winamp és Sonique vizualizációs seregszemlénk következik: ________Milkdrop 0.99f________ Rya n Geiss legfrissebb vizualizáto- ra, a Milkdrop alig három hetes. A Milkdrop beavatkozás nélkül, vélet­lenszerűen is jól elrajzolgat magá­ban, de a szóköz billentyű ritmusos ütögetésével elérhetjük, hogy az ábrák a zenére váltsák egymást. A program konfigurálható anélkül, hogy a teljes képernyős megjelení­tést el kellene hagyni miatta. Ez fő­leg akkor izgalmas, ha két képer­nyővel operál valaki: ilyenkor az egyik képernyőn a konfig panel, a másikon pedig a vizualizáció fut. lizációk közül, de annál izgalma­sabb: a Psychosis nem pusztán raj­zol, hanem mozgóképet manipu­lál. A program támogatja az Mpeg, Avi, és Mov tömörítést, illetve (megfelelő videokártya esetén) az élő videót. A különböző effektuso­kat (monokromizálás, basszusra szétrázott kép, tükrözések) a bil­lentyűzetről kezelhetjük. Azok számára, akik nem rendel­keznek különféle rövid és vicces digitalizált filmekkel, a Psychosis telepítője hat filmecskét tartal­maz, köztük egy Mandelbrot-hal- maz animációt, illetve a hagyo­mányos kanyonban repülést. Ezekkel együtt több, mint hat és fél megás letöltést kell vállalni egy jó kis pszichózisért. Albedo v1.07 Psychosis Epica Rick Brewster (aka rolo) műve szintén friss: legújabb verziója au­gusztusban jött ki. Leginkább a fa­natikus vizuálbuherátoroknak ajánlanám. Az Epicában az ábrá­zolás minden elemét kontrollál­hatjuk a billentyűzeten segítségé­vel - a csillagok formájától, a hát­térgyorsító mozgásának és forgá­sának irányáig. A szóköz hosszas lenyomásával látványos színkaval- kádot lehet a képernyőre égetni a dufta dramaturgiai csúcspontján. A klasszikus diszkós színvilágú Epi­ca ugyan elketyeg magában, ám egy kezelő mindenképpen szüksé­ges ahhoz, hogy valóban villant­son. Ennek fő oka, hogy a vizuális elemek korlátozott száma miatt alapvetően elég sivár képet mutat - viszont utolérheteden, ha valóban a ritmusváltásokhoz illeszkedő kunsztokat akarunk csinálni. Imád Jureidinivel valami történ­hetett, mert három éve nem frissíti az Albedo honlapját és magából az Albedóból sem készült újabb az­óta. Az Albedóból ugyan hiányzik a Geissre jellemző összefogott és megállíthatatlan képi nyomulás, azért van benne pár lélegzetelállí­tó rajzolási mód. Ilyen például az a csillagmező, ami a zene ritmusára mozog úgy, mint egy óriási halraj. Ha az Albedo nem marad félbe, ma a legnagyobbak között lenne. Az egész összesen 65 kilobájt. (1) Ki a leggyengébb láncszem? Az Activisionnek jutott a szerep, hogy számítógépre vigye a szá­mos ország televízióiban oly nép­szerű vetélkedő, a „A leggyen­gébb láncszem” eseményeit. Hogy ez a fiúknak mennyire sikerült az hamarosan kiderül, hiszen a jövő héten már kosarainkba is pakol­hatjuk a programot - már ha nem volt elegünk a tévés változatból. A játékban mintegy százezer kér­dés várja a vállalkozó kedvű játé­kosokat. Akiket az eredeti show háziasszonya, Anne Robinson ka­lauzol végig a játék során, (o) Dark Age of Camelot október 9-én Egy újabb onli­ne szerepjáték, a Dark Age of Camelot meg­jelenése várha­tó a következő hónap elején. A megjelenést követően nem csak egy külön erre a célra ki­jelölt csoport, hanem az egész Mythic Entertainment fog a játék fej­lesztésén dolgozni. A játék egy Artúr király korabeli mitológián alapuló fantasy világba kalauzol­ja a játékost, ahol három király­ság küzd egymással, melyek mindegyike kapcsolatba hozható az Artúr korabeli birodalmak va­lamelyikével. (og) Kezdődik a Black Moon Chronicles béta tesztje Egy másik netes RPG, a Black Mo­on Chronicles: Winds of War is jól áll, legalább is ami a megjelenését illeti, ugyanis a kanadai fejlesztő- csapat, a Vircom október negyedi­kén indítja a játék béta tesztjét. Az online játék Francois Froideval és Olivier Ledroit képregényeire épül. Már a kezelőfelületet meg­pillantva ráismerhetnek a rajon­gók a két művész alkotásaira. A játékosok egy középkori hangula­tú fantasy világba kerülnek, ahol négy birodalom háborúzik egy­mással. A játékos valamely frak­ció tagjaként kezdi meg a játékot, mely hovatartozás meghatározza a képességeit is. (j) Jön a Lego Racers '2 Új grafikus motort és számos, az előző részből hiányzó, de a Lego játékosok számára ismerős világot Civ III limited edition rendelhető A körökre osztott stratégiai játékok egyik királyának, a Civilization harmadik részé­nek megjelenésére még vár­ni kell, de az Infogrames nem feledkezett meg a türel­metlen játékosokról. A meg­tartalmaz a Lego Media Internati­onal új versenyjátéka, a Lego Ra­cers 2. Akárcsak elődjében, a Lego Racers 2-ben is a „valós” játékban megismert darabkákból kell ösz- szetákolnunk autónkat, valamint versenyzőnket is. Az ütközések so­rán ezek a darabok lerepülnek a kocsiról, amit a boxba beállva kell megjavítanunk a megfelelő alkat­részek pótlásával. Az új mo­tor és világok mellett hu­szonnégy új pályával is talál­kozhatunk, melyeken moz­dítható akadályok nehezítik haladásunkat, (gk) rendelhető speciális kiadás több videót tartalmaz. Ezek egyike a játék készítését mutatja be, egy másik filmen maga a varázsló, Sid Meyer beszél a játékról. Miu­tán egy korlátozott kiadásról van szó, a játékosoknak 75000 pél­dány áll rendelkezésükre, mely­hez 59.99 dollárért juthatnak hozzá, (g) JÁTÉK-HÍREK A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László e-mail: digitalia@ujszo.com , linkpress@ujszo.com , Levélcím: Digitália, Prievozská 14/A, P. O. Box 49., 824 88 Bratislava 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom