Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-04 / 228. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 4. Riport Nem hivatalos értesülések szerint a rendőrség nyomon van: egy rablás kapcsán elítélt férfit gyanúsít Sárai Zoltán meggyilkolásával Tudnunk kell, ki a tettes, mi az igazság Két év telt el azóta, hogy meggyilkolták a 32 éves Sá­rai Zoltánt, ám a rendőrség eddig nem volt képes kézre keríteni sem a gyilkost, sem a szörnyű tett megrendelő­jét. Felmerült a gyanú, hogy az ügyet szándékosan „al­tatják”. PÉTERFI SZONYA- Teljesen megváltozott az éle­tünk. Minden hozzátartozónak szörnyű, ha balesetben vagy sú­lyos betegségben hal meg család­tagjuk, ám az a tudat, hogy Zolit elevenen égették el, elviselhetet­len - mondta Sárai Rozália, a fiát sirató édesanya, majd férjével és férjezett lányával együtt felidézte a tragédia előtti eseményeket. Időzített gyilkosság?- A községben csak Zoli és felesé­ge tudta, hogy szeptember 4-től a szüleim Magyarországon nyaral­nak, mi pedig a férjemmel 8-án nászúira repülünk. A gyilkos is tisztában lehetett azzal: ha nem vagyunk a faluban, a testvérem munka után hazamegy - vette át a szót Sárai Bernadett. - Alig lan­dolt a gép Portugáliában, amikor a sógornőm mobilon értesített Zo­li balesetéről. Eleinte azt sem akarta elmondani, mi történt, vé­gül rákényszerítettem. A férjem­mel azonnal visszafordultunk, de nem volt egyszerű repülőjegyeket szerezni, ezért csak másnap ér­keztünk Pozsonyba. Nem tudtunk elbúcsúzni a bátyámtól sem mi, sem anyuék. Pedig Zoli sofőrje a tragédia után felajánlotta, hogy még azon az éjszakán értük megy Hévízre, ám a sógornőm nem tar­totta fontosnak. Mi 9-én érkez­tünk meg, s a kórházban tudtuk meg, hogy Zoli belehalt az égési sérülésekbe. Anyuékért is mi men­tünk, mi vittük nekik a rettenetes hírt. Kezdettől úgy éreztük, a rendőrség nem végez alapos mun­kát; magánnyomozásba fogtunk. A család megtudta, hogy a gyil­kosság napján Sárai Zoltánék há­za előtt körözött egy ismereüen rendszámú kék autó, ám a rendőr­ségen senki sem tett vallomást. A megrendült szülőknek a szemta­núk számoltak be a gyükos táma­dás utáni percekről. Többen nem az az ember, akit Zolink a saját is­kolájában alkalmazott, kikezd a feleségével. Persze, ehhez két em­berre van szükség. Van, aki azt ál­lítja, Zolinak is volt valakije. Azt tudjuk csak, hogy imádta a fiát, miatta szóba sem jöhetett volna a válóper. Egy biztos: a fiam nagyon sokat dolgozott, Ilon meg ideges­kedett, és méregerős gyógyszere­ket szedett. Csak akkor tudtuk meg, hogy terhes volt, amikor már orvosi javaslatra elvetette a mag­zatot. A legutóbbi terhességéről sem tudtunk. Állítólag Zoli teme­tésén B. Zoltán nagyanyja szóvá tette, hogy Ilon gyereket vár. Ami­kor már látszott áldott állapota, megkérdeztem tőle, eddig miért nem említette. Azt válaszolta, meglepetésnek szánta. Tavaly áp­rilisban megszületett a kislány. Ezt sem tudatta velünk. Talán ért­hető, ha ezek után azt mondom: nem vagyunk biztosak abban, hogy a fiamé. Ha két héten belül nem ment volna vissza abba a ház­ba, ahol Zolit meggyilkolták, biz­tosan másképp alakul a kapcsola­tunk. Miért nem akar találkozni velünk? Amikor az MKP vezetősé­ge a gyilkossággal kapcsolatban 100 ezer koronát ajánlott fel a nyomravezetőnek, itt nálunk az egybegyűltek előtt kijelentette: A Sárai család úgy véli, a rendőrség szándéko­san „altalja” az ügyet. legjobb volna, ha leállítanák a nyomozást, mert nem is akarja tudni, ki tette! - töpreng Sárai Zoltán édesanyja. - Nem volt ti­tok, hogy a közös vállalkozást ugyan a menyem nevén jegyezték, de kizárólag a fiam és az uram dolgozott, ők gyarapították. Zoli halála után az iratoknak nyoma veszett, a betétkönyveket sem lát­tuk. Újabban a menyem a mező- gazdasági gépeket követeli, holott azok mindig a páromé voltak. Mindez talán azért van, mert ös­szeszólalkoztam a barátjával, B. Zoltánnal. Nem tetszett neki, hogy a gyilkosság miatt kihallgat­ták a rendőrségen. Ő vallotta be azt is, hogy viszonya van Ilonnal. Velem pedig közölte, feljelenti a nyomozókat, majd bennünket is. És leribancozott. Nem maradtam adósa, a szemébe mondtam: mit akarsz tőlem, te gyilkos tanár! A család szerint a rendőrség szán­dékosan „altatja” az ügyet, csupán az első nyomozótiszt munkájával voltak elégedettek. Már a negye­dik foglalkozik a gyilkosság felde­rítésével, de ha nem zaklatnák, az akta a fiók aljára kerülne. - Addig nem nyugszunk, míg nem tudjuk meg, ki, kinek a megbízásából és miért ölte meg a bátyámat, Ba- lázska édesapját! Az igazságra va­gyunk kíváncsiak - hangsúlyozta Sárai Bernadett. Nem hivatalos értesülések szerint a rendőrség nyomon van: egy rab­lás kapcsán elítélt férfit gyanúsít a gyilkossággal. Az illető szeptem­ber 8-án egy Szőgyén környékén tartott találkozón vett részt, ahon­nan távozott, majd amikor vissza­tért, öltözéke, autója benzinbűzt árasztott. A helyzetet bonyolítja, hogy állítólag ez a személy tanú­ként szerepel a Remiáš-gyil- kosságban. Lehet, hogy épp emi­att nem lehet felgöngyölíteni Sá­rai Zoltán bérgyilkosságát sem?! Tiszta lelkiismerettel Sikerült elérni Sárai Ilonát is. Sze­rinte a két évvel ezelőtti esemé­nyeket mindenki úgy tálalja, ahogy akarja. Az anyósáék is, a fa­lu is. - Nem én tiltom el Balázst a nagyszüleitől, a gyerek kerüli őket. Nem akar oda menni, én vi­szont nem kényszerítem. A tragé­dia után ugyanis mást sem hallott, csak azt, hogy én tettem el láb alól az édesapját. A nagyszülőket, de főleg az anyósomat nem érdekel­te, kivel ül egy padban, kivel ba­rátkozik, milyen volt a cserkésztá­bor, vagy mivel készül a szavaló­versenyre, s ezt a közönyt a gyere­kem természetesen nem értette. Ahelyett, hogy segítettek volna a nyolcéves Balázskának, elterelték volna a figyelmét a tragédiáról, minduntalan eszébe juttatták. Szerintem azzal, hogy kerüli őket nemcsak önmagát védi, hanem engem is - közölte a Sárai Ilona a telefonba. Elmondta, anyósáék valóban nem tudtak arról, hogy orvosi ajánlásra megszakíttatta terhességét.- Nem a férjem háta mögöti közö­sen döntöttük el, hogy ne szüles­sen meg. Miért engem hibáztat­nak azért, hogy nem tudtak róla? Amíg hat napon keresztül a kór­házban voltam, a férjem vitte ovi­ba, illetve hozta haza a kisfiát. Úgy szervezte a munkáját, hogy ne kelljen másra bíznia. Esetleg oka volt rá, hogy ezt elhallgassa a szülei elől. Az igazság az, hogy sok mindent azért nem mondott el nekik, mert kímélni akarta édes­anyját. A következő terhességről Sárai Ilonának más a véleménye, mint Sárai Rozáliának.- Ott voltam a féljem halálos ágyánál a pozsonyi kórházban. Velem tartott a nővérem is. Első­nek vele közöltem, hogy gyereket várok. Másodikként az orvosnőm tudta meg, mert miután a férjem meghalt, nyugtatókat akart adni. Bár akkor még nem tudtam teljes bizonyossággal, megtartom-e a gyereket, az orvosságokat vissza­utasítottam. Amikor pedig elhatá­roztam, hogy mégis megszülöm, a hírt közöltem az anyósomékkal is. Sajnos, ők másként emlékeznek, máshogy mondják el a történte­ket. Tény, nem érdeklődnek a kis­lány iránt. Én meg nem erőltetem. Amikor rátértünk a gyilkosság kö­rülményeire, remegő hangon ugyan, de visszaidézte a szeptem­ber 8-ai estét. Bármennyire fur­csának tűnhet, nem hallotta férje segélykiáltását - mondta. Csak a fényre lett figyelmes, s amikor meghallotta a tűz pattogását, egy­re összpontosított: arra, hogy mi­nél előbb kimenekítse a ház eme­leti szobájában alvó kisfiát. Ami­kor biztonságban tudta, akkor ke­reste csak a férjét.- Aki nem élt ilyet át, nem tudja, mi minden játszódik le az ember­ben. Nem tudtam, mekkora a tűz, nem sejtettem, mi ég, fogalmam sem volt arról, mi történt Zolival. Hiszen az utcán azt mondták, hogy a kocsmában van - csuklóit el a hangja. A házasságtörés témá­ját sem utasította vissza, bevallot­ta, tudtak egymás kapcsolatairól.- Sajnos, nincs aki mindezt igazol­ná, hiszen ezt csak mi ketten vitat­tuk meg. Az igaz, hogy a kihallga­tás során nem értettem egyet a ha­zugságvizsgáló bevetésével, azt mondtam, még meggondolom. Ta­lán ügyvédet kellett volna fogad­nom, talán csak az ő jelenlétében kellett volna nyilatkoznom a vizs­gálótisztek előtt is. Az akkori ideg­állapotomban nagyon nehezen vi­seltem az ismétlődő kérdéseket. Az orvosom, de a baráti társasá­gom is azt tanácsolta, ne menjek bele az esedeg többórás faggatás­ba. Gondolja, vállalnom kellett volna? - lepett meg a kérdésével, majd kifejtette, hogy egy-egy kér­dést sokféleképpen lehet feltenni.- Ha az embernek tiszta a lelkiis­merete, ha csupán egyeden vála­sza van a kellemeden kérdésekre, nincs vesztenivalója - válaszol­tam. Valóban tiszta lelkiismerettel nevelhetem fel gyerekeimet - mondta végezetül Sárai Ilona. Ennyiben maradtunk. értették, miként lehetséges, hogy a házban tartózkodó Sárai Ilona nem hallotta férje „Ilon segíts!” ki­áltását, a távolabb lakók viszont igen. Az utcára kirohanó, fáklya­ként égő férfit is a szomszédok próbálták oltani. Felfoghatadan, hogy bár Sárai Zoltán testfelületé­nek 90-95 százaléka elégett, pár pillanatig pihent a kocsmában, majd feleségét és fiát féltve haza­ment, belefeküdt a medencébe, ott várta a mentőket.- Ha azonnal eszébe jutott volna a medence, talán életben marad. Mert erős volt. A súlyos égési sé­rülések ellenére képes volt arra, hogy a kórházban vallomást te­gyen a rendőröknek. Mi is csak ebből tudjuk, mi történt, hiszen a menyem nem volt hajlandó el­árulni nekünk, mi és hogyan tör­tént szeptember 8-án. A nyilatko­zatai pedig eltérnek a valóságtól. Ő azt állítja, Zolit a garázsban ön­tötte le valaki. Ha így lenne, a benzin nem érte volna a hátát, és a garázsban álló személykocsi is lángra kapott volna. A fiam égő ruhájától viszont csak a tükör per- zselődött meg - jegyezte meg az édesanya, majd fia vallomásából idézett. „Alig szálltam ki az autó­ból, a garázsban megéreztem a benzinszagot. Körülnéztem, de semmit nem láttam. A lépcsőház­ban, néhány lépcsőfokkal fölöt­tem egy csuklyás alak nyakon ön­tött a bűzlő benzinnel. Amikor láttam, hogy gyufát vesz elő, me­nekülni próbáltam. A garázsajtó felé szaladtam, és a rajtam égő ruhát kint a földön próbáltam el­oltani.” A nagyszülők nem láthatják unokájukat A Sárai szülők felkészültek arra, hogy befogadják otthonukba me­nyüket és unokájukat. Feltételez­ték, hogy nem lesznek képesek visszatérni a gyilkosság színhelyé­re. Arra gondoltak, az édesapjával „öszszenőtt” Balázska csak segít­séggel lesz képes feldolgozni a gyilkosságot, az apa hiányát. Bíz­tak abban, hogy segítségére lesz­nek, hiszen náluk nőtt fel, szerette őket. Ezzel tisztában volt Sárai Ilona is, mert amikor asszonyként, anyaként tanult, fiát az anyósára bízta, elfogadta segítségét.- Sohasem volt köztünk vita, ha támaszra volt szüksége, itt keres­Érdekes iratok, rendőrségi vallo­mások kerültek a kezünkbe, ame­lyek egyértelművé tették Sárainé és B. Zoltán évekig tartó viszo­nyát. Amikor a nyomozótiszt a ki­hallgatás során be akarta vetni a hazugságvizsgáló gépet, mindket­ten visszautasították. Az értesülé­seket nem hagyhattuk figyelmen kívül, azért ismét a Sárai szülők­höz fordultunk magyarázatért.- Sem a fiam, sem a menyem nem beszélt a házasságukban felmerü- (Somogyi Tibor felvételei) lő gondokról. Nem sejtettük, hogy Sáraiék addig nem nyugszanak, amíg nem ítélik el a gyilkost és felbujtóját te, nem a saját rokonainál - hang­súlyozta Sárai Rozália. Nagyot só­hajt, nehezen mondja ki: - Amikor Ilon látta, mekkora erőfeszítéssel szorgalmazzuk a nyomozást, láto­gatásai ritkábbak lettek, majd el­maradtak. Nem is ez fáj már, ha­nem az, hogy eltiltja tőlünk az unokánkat. Ä kisfiú februárban járt itt utoljára, egyszer nyáron az üzlet előtt találkoztunk. Néhány napja a nagyapjának az édesanyja háta mögül mert csak integetni - keresgeti. - Elveszítettük Zolit, s félő, hogy a sógornőm el akaija tőlünk idegeníteni Balázskát is - jegyezte meg Bernadett. Többet csak azért nem mondott, nehogy sógornője őt is eltiltsa imádott unokaöccsétől. Noha a rendőrség még nem fejez­te be a nyomozást, a falubelieket alig lehetett szóra bírni. A szürete­lő polgármester nem volt hajlandó sem találkozni, sem véleményt nyilvánítani. Eddig is hallgatott. Megjegyezte viszont, a szógyéniek két táborra szakadtak: van, aki a feleséget, van, aki a szülőket pár­tolja. Azok pedig, akik beszéltek, nevük elhallgatását kérték. Azért, mert Sárainé állítólagos barátja kapcsolatban áll az ukrán maffiá­val, az embercsempészekkel. B. Zoltán volt pedagógus páti szék­helyű szeretetszolgálata ukrán gyerekeket üdültet ugyan, de ez csak álca. Elmondták azt is, hogy Sáraiék házassága nem volt fel­hőtlen, a szóbeszéd szerint a fele­ségnek B. Zoltánnal volt viszonya, aki azóta is látogatja. Megemlítet­ték a feleség évekkel ezelőtti za­vart viselkedését, tudni vélték, erős nyugtatókat szedett, holott terhes volt, s ezért a terhességét meg kellett szakítani. Ám férje ha­lála után - kilenc hónapon belül - egy kislánynak adott életet. Töb­ben kertelés nélkül kimondták az apának vélt barát nevét. A feleség le akarta állíttatni a nyomozást

Next

/
Oldalképek
Tartalom