Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-27 / 198. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 27.

Riport p

Lőkösháza, a gömöri kisfalu, amely itthon és külföldön is a reményt keresi a magárahagyatottságban és a hasonló sorsú falvak szövetségében

Végtelen álmok, körvonalazott jövőképek

Akinek házat adott a Jóisten, az lakja és gyarapítja azt.

(A szerző felvételei)

Gömörben járva a látottaktól és a hallottaktól a huszonegyedik század elején is megszédül az ember. Mélységek, magasságok vonzanak és taszítanak, olykor ugyanazzal a megmagyarázhatatlan erővel.

DUSZA ISTVÁN

Kisfalvas településrendszere még ma is őrzi a kisnemesi birtokok és a telkes jobbágygazdák által tulajdonolt földek már 1749-ben is létezett szerkezetét. Aki nem élt vagy él ezekben a falvakban és kisvárosokban, el sem tudja képzelni, mennyire megállapodott itt a szegénység, és milyen mély lett a nyomor azok számára, akiket az utóbbi évtizedben megterhelt a régió általános gazadasági és társadalmi leszakadásának néhány mindennapi következménye: a munkanélküliség, a betegségek, az alkoholizmus, a hátrányos helyzet, az iskolai végzettség hiánya, a minimalizált közlekedés, a hiányzó infrastruktúra.

Bél Mátyás híres Notitiajában Gömör vármegye településszerkezetének egyik nagy hátrányaként említi, hogy nincsenek városai, amelyekben a megtermelt ipari és mezőgazdasági javakat maguk az őstermelők vagy kereskedők értékesíthetnék. A mai állapotok közepette többszörösen is hátrányos helyzetben élnek azoknak a nagyrőcei járásbeli kisfalvaknak a lakói, akik számára a megélhetést a közeli kisvárosokban az utóbbi tíz évben megszűnt munkahelyek adták. Nem kevésbé lettek a kiszámíthatadan jövő foglyai a jelentős állami hitelek és támogatások elapadása után a piacgazdaságban eladósodott, bankok tulajdonában elárverezett szövetkezetek, majd az onnan kiváló gazdasági társaságok vagy magántermelők. Az ottani agyagos és köves földek, valamint a tőkehiány sem kedvez az oly sokszor politikai szólamokban hangoztatott farmergazdálkodásnak.

Marad megélhetési lehetőségként a kereskedelem, némi szolgáltatóipar, az apró magánvállalkozások és az állami alkalmazás, már amennyi ezekből az önmaga fejletlenségével is küzdő Nagy- rőcén és Tornaiján lehetőségként kínálkozik.

Ha ebben az áldatlan helyzetben egy alig háromszáz lakosú település akár egyetlen dologban is gyarapodni tud, igazából némi előnyre tesz szert. Nem beszélve arról, hogy ez a gyarapodás nem elszigetelt, hiszen a környező falvakkal együtt profitál belőle. „Lőkösháza a Túróc völgyében a XIV. században keletkezett, s az oklevelek névadóként tüntetik fel a birtokosát, így egész nemzetsége a királyi várjobbágyság leszármazottaiból kialakult birtokosság lehetett.” (Ila Bálint: Gömör megye). A Bél Mátyás monumentális geográfiai munkáját megelőző, 1724-ből származó adat szerint még fazekas, csizmadia, bognár és kovács űzte az ipart a faluban. Bél Mátyás említett munkájában ennyit ír Lókösházáról: „a bátkai völgyben települt és nagyon is elegendő alkalmatosságokkal rendelkezik mindama dolgok tekintetében, amelyeket a mezei gazdálkodás megkíván. A Sajótól napnyugat felé, egy mérföld távolságra fekszik. Az Uza családot szolgálja.”

A falu ma semmiben nem különbözik azoktól a gömöri falvaktól, ahol többségükben idős emberek laknak. És mégis megmozdult valami. Mondhatjuk úgyis: megmozdítottak valamit. Evekkel ezelőtt Csolti Lajos polgármester hosszan beszélt arról, hogy mit kellene, mit lehetne és mit lehet kezdeni egy olyan faluban, ahol apad a népesség, ahol csak a faluMit lehet kezdeni egy olyan faluban, ahol apad a népesség?

jukhoz nagyon ragaszkodók és a máshol sem boldogulok maradnak. Akkor még egy tornaijai magánvállalkozás alkalmazottja volt, s azóta maga is céget alapított. Változás? Mindenképpen.

De Csolti Lajos nemcsak a saját sorsát igazította az általa sem befolyásolható körülmények ellenére is pozitív irányba. Egyik leghangosabb szószólója volt, maradt annak a társulásnak, amelyben a Rimaszombati járásból kiszakított, és a Nagyrőcei járáshoz csatolt magyarlakta falvak önkormányzatai polgáraik érdekében szövetkeztek. Tették, mert joggal tartottak attól, hogy a harminc kilométerre északabbra fekvő Nagyrőce lobbistái az etnikai kisebbségbe manipulált magyarok lakta falvak érdekei ellenében cselekszenek majd.- Ahhoz képest, amiről hat évvel ezelőtt beszélgettünk, hogy milyen anyagi csődben volt a falu költségvetése, sok minden megváltozott. Ahhoz képest, hogy akkor tizennégyezer korona adóssággal vágott bele az önkormányzatunk, ma már van jövőképünk. Az eltelt hat év alatt az elvégzett munkák értékén felül kettőszáz- hatvanezer koronánk van arra, hogy fejlesszük a falut. Ebből felújíthatjuk a művelődési házunkat, az önkormányzati irodahelyiségünket. Mivel a gáz bevezetése is négy falu - Zsór, Otrokocs, Lőkösháza és Harkács - összefogásából valósult meg, esély van rá, hogy a vezetékes víz - mivel Harkácsig ér - fordított irányban haladva kerüljön falvainkba.

Nemrég beszéltem Miklós László környezetvédelmi miniszterrel, aki türelemre intett, de csak azért, mert maga sem tudta, meddig maradhat miniszter. Ez is egy szempont, hogy miért volt fontos az MKP kormányzati szerepvállalása. Mi, a kisfalvak polgármesterei tudjuk csak igazán, hogy mennyit segített nekünk az igazságos, minden előnytől és kivételezéstől mentes elosztása a támogatásoknak. Ha mégiscsak a józan ész győz a magyar koalíción belül, akkor jövőre bevezetjük a vezetékes vizet a faluba. Márpedig annak számos, a lakosság mindennapjait megkönnyítő előnye mellett hozadéka lesz a vállalkozások kiterjesztésének a lehetősége. Akár az agroturizmus, akár a falu határában lévő tóra alapozott horgászturizmus, mind-mind megkapná az injekciót ahhoz, hogy el tudjuk indítani. Legégetőbb azonban a szennyvíz elvezetésének a megoldása. Ha ugyanis létrejön a közigazgatási reform, s azon belül a kompetenciáknak a nyugati mintára történő lebontása is megvalósul az önkormányzatok felé, akkor derűsebben nézhetünk a jövőbe.

Csolti Lajos addig is lelkileg tölte- kezik az elért eredményekből. Maga az a tény, hogy a gázvezeték megépítése egy a környezetet ne*» szennyező energiahordozó elérhetőségét jelenti a lőkösházaiaknak, önmagában is megnyugtató lehetne. Ennél azonban mégiscsak többet jelent, hogy az európai normáknak megfelelően megteremtődött az alapja a majdani vállalkozásoknak. Ha csak azt vesszük számba, hogy a környék mindig is termékeny gyümölcsfákkal volt tele, és az aszalásnak, valamint a gyümölcspárlatok készítésének is hagyománya van a vidéken, akkor felismerhető az ösz- szefüggés a megálmodott tervek és a valós lehetőségek között.- Lőkösházának mindenképpen van jövőképe. Ehhez azonban szeretném, ha múltunkat is tudatosítanánk. Ezért törekszem arra, hogy jövőre elkészüljön a címerünk és a zászlónk. Egy olyan címert szeretnénk terveztetni Leon Sokolovsky professzorral, amely megjelenítené a múltunkat, és évszázadokra meghatározná a falu jövőjét és az itt lakók identitástudatát. A három domináns színnek mindenképpen a magyar trikolórból kellene eredeznie. Itt is vannak tendenciák, amelyek nyomán jelentkeznek az asszimiláció első jelei. Jómagam a mai napig óriási hibának tartom, hogy nincs a falunak iskolája. Ha a falunak volna - a régiek szerint is - békét teremtő bírója, jó papja és szigorú tanítója, akkor biztos jövője is lenne. Pályáztunk százezer korona ösz- szegben a szabadtéri színpad megépítésére, pályáztunk a községi hangszóró felújítására. Mindezekhez szükség lenne pedagógusra, legalább egyre. Azzal, hogy leépítették a kisiskolákat, s pénzhiányra hivatkozva ma is ez képezi az oktatásügy takarékoskodásának talán egyetlen módját, éppen a kisfalvak népességét apasztják el. Gyerekeink Har- kácsra és Tornaijára járnak, s ha már úgyis utaznak, akkor egyesek a félreértelmezett érvényesülés nevében és a félrevezetettség következtében szlovák iskolába íratják a gyerekeiket. Egy kétszázharminc lélekszámú faluban az iskola megtartása mentőöv lehetett volna.

Van Csolti Lajos konok törekvéseinek néhány politikai pornográfiát idéző története is. Amikor négy évvel ezelőtt elkezdte kijárni a gáz bevezetését, a Losonci Járási Hivatal DSZM-es vezetője kertelés nélkül megmondta, hogy először a murányi hegylakókhoz vezetik be a gázt.- Most, hogy létezik a Túróc Menti Kisközségi Társulásunk, s építjük a Rima-Sajó Eurorégión belül az együttműködést, más összefüggésekben is kitágul a nagyrőcei hivatalnokok szemhatára. Számunkra is evidens, hogy ezekben a dolgokban, az elmaradottságban talán még jobban szenvedő magyarországi szomszéd régió mennyivel előbbre tart a demokratizálásban vagy a regionális pályázatok benyújtásában. Mai napig aggasztó, és azért nem tudunk eredményesen pályázni Strasbourgban, mert még mindig ott szerepel a járási hivatal, mint államigazgatási szerv. Az államot itt is le kell építeni, mert ott az eurorégiónak már saját irodája van, ahová közvetlenül érkeznek a pénzek. Ezzel szemben nálunk a kerületi hivatal megkapja az ösz- szeget, s valaki eldönti, hogy a jogosulton kívül kinek a számára csípnek le belőle összeget. Mire a jogosulthoz érne a pénz, szinte már nem kap semmit.

Mégis joggal vetődik fel a kérdés, hogy azok a kisfalvak, amelyeknek - mondjuk így - nem Csolti Lajos elszántságához hasonlóval élő polgármesterei vannak, mihez kezdhetnek ezzel a bürokratikus államhivatalnoki apparátussal?- Kétségtelen, hogy van bizonyos mértékű helyzeti előnyöm, hiszen a szlovák-magyar nyelvtudásommal tolmácsolni is szoktam a magyar és a szlovák tárgyalófelek között. Az eurorégió bizottságának szlovák elnöke Peter Mináč. Tiszolc város polgármestere, s magyar elnöke pedig Fehér Attila

Felsőzsolca polgármestere. Olykor meglepő, hogy a harmadiknegyedik pohár körtepálinka elfogyasztása után a veszverési polgármester is magyarul kezd beszélni. Mondja nekem egyszer a Nagyrőcei Járási Hivatal elnöke, hogy az ő felesége magyar, s tőle tanult meg magyarul. Az ilyen ellentmondásos magánjellegű dolgok ellenére, minden tapasztalatom szerint bízom a fejlődésben. Amit teszek, azt magunkért, a gyerekeimért, az unokáimért teszem. Azzal, hogy Lőkösháza nagyszavak nélkül rákapcsoló„Amit teszek, azt magunkért, a gyerekeimért, az unokáimért teszem.”

dott a gázhálózatra, ezt a felelősséget növelte meg bennem. Folytatnunk kell. Lehetetlen állapotokat kell megszüntetnünk. Mindenki az anyagi helyzetéhez mérten fűtheti a lakását. Ha egy szobát, akkor egyet, ha mindet, akkor mindet. Nem pusztítja senki a más erdejét, de a sajátját sem tüzeli fel néhány év alatt. Mert telepítésre, gondozásra nincs senkinek tőkéje, ezért is kell a létező értéket megvédeni. Hoztuk az erdőről a fát, s ha tíz köbméter volt a papíron, tizenötöt vágtunk ki. Erre mindenképpen ráfizettünk. Sokan mondogatják, hogy minek akkor a gáz, amikor az árát éppen felemelni készülnek. Mindig azt magyarázom, hogy ezzel köny- nyebb takarékoskodni, mint más fűtőanyaggal. Az sem lesz sokáig tartható, hogy mindennek fel- emlik az árát, de a bérek, a nyugdíjak és a szociális juttatások maradnak. Nem lehet tovább lopni. Manapság már tiszták az erdők, mert a rozsét is összeszedték. A tulajdonosok is kezdenek gazdálkodni. Eddig utánunk lyukak maradtak az erdőben, mert mindent tarlóra vágtunk. Csak a gáz és a villany a járható út.

Tíz évet emleget a lőkösházai polgármester, amelyet elmulasztott a politika a gazdaság rendbetételére. Kormányok jönnek-mennek, de a változások váratnak magukra. Ezt a tíz esztendőt leginkább a kisfalvakban élők szenvedték el, és szenvedik el a következményeit is. Tapasztalható a fiatalok elvándorlása, s az otthon maradók fokozatos lelki leépülése. Ez azontúl, hogy leginkább a gömöri romákat sújtja, hatásában minden lecsúszott fiatalt fenyeget. Az állapotok olyannyira befolyásolják az embereket, hogy már nem képesek önmagukra, családjukra, lakásukra gondot fordítani. Kevesek tudnak a családi háttérrel és az iskolákban megszerzett tudással a tarsolyukban elindulni egy-két évre nyelvet tanulni. Amikor Lőkösházán jártam, Csoltiék két felnőtt gyermeküket várták haza Angliából, ahol elsősorban a nyelvtudásuk gyarapítására gondolva nevelőként dolgoztak. Már megérkeztek a csomagok, az édesanyjuk a pakolással foglalatoskodott. Édesapjuk meg szinte jelképes munkát végzett az udvaron. Lapos mészkövekből járdát rakott az új háztól a kapuig, hogy legyen szilárd út a gyermekek lába alatt visszetérni a szülői házba.

Bejárva a ház körüli hatalmas kertet az első, ami szembetűnik az a gyümölcsfák szép száma és nagysága. Hat év alatt mindegyik termőre fordult, lombjaikban madarak fészkeltek, árnyaik hővösében már meg lehet pihenni. Szép lassan a régi gömöri gyümölcsöskertek fűszeresen fanyar illatával telik meg a nyárvégi levegő. Óhatatlanul is felötlik az emberben: mindenki odafigyel arra, hogy kiirtsa a hatalmas falusi kertekből az elvadult fákat, a gazt, s unokáira gondolva gyümölcsösnyi méretekben ültessen nemes fát? Le- het-e példaadó egy polgármester mindazzal, amit cselekszik a közjóért, a családjáért? Azon a béketeremtő mesebeli bíró személyén túl, elismerik-e, használják-e bölcsességét, példázzák-e szorgalmát? A válaszokat kinek-kinek magának kell megadnia. Emlékezzünk csak Bél Mátyás Lő- kösházáról leírt mondatára: „nagyon is elegendő alkalmatosságokkal rendelkezik mindama dolgok tekintetében, amelyeket a mezei gazdálkodás megkíván”. A tizennyolcadik századi nagy polihisztor aligha gondolt arra, hogy mindennek a hasznosítására emberi tudás, erkölcs, szellem és szorgalom is szükségeltetik. Akkor még természetes volt, hogy akinek kertje adatott, megműveli azt. Akinek házat adott a Jóisten, az lakja és gyarapítja azt. Aki földet is örökölt az őseitől, az kötelességének tartja azt megművelni. Aki anyanyelvet kapott ajándékba, az pedig köteles azt haláláig védelmezni.

Csolti Klárát gömöri mészkövekből rakott járda várta haza.

Csolti Lajos: Ha a falunak volna békét teremtő bírója, jó papja és szigorú tanítója...