Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-11 / 185. szám, szombat

„Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye Oly hivogatólag süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. * (Arany János) HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyug assza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondüzó pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti.” (Arany János) 2001. augusztus 11., szombat 5. évfolyam, 32. szám Tavaly negyvenéves pedagógiai tevékenységéért, sikeres tanítványaiért, valamint Érsekújvár kulturális életében vállalt tevékeny szerepéért Pro Űrbe Díjat kapott Nem tudnék élni, ha nem taníthatnék KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA vekig 6 volt Újvár pri­madonnája. A bárso­nyos hangú, mosoly­gós Novák Marika. Konzervatóriumi érett­ségivel titokban jelent­kezett próbaéneklésre. A pozsonyi Új Színpad szerződtette (volna) szubrett szerepekre, de az édesapja hallani sem akart róla. Ak­kor már négy éve tanult énekelni Mária Smutná-Vlkovánál, de az lasztott lehetőségek miatt. A bécsi szerződés havi tízezer koronát je­lentett volna akkor, amikor a fogor­vos férjem kétezemégyszázat kere­sett. De nem engedett, és én nem erőltettem. Szerelmes voltam.” Ötvenkilencben kezdett tanítani az érsekújvári zeneiskolában. Kilenc- venháromtól magántanár. Nyolc évig oktatott a Nyitrai Pedagógiai Főiskola zenei tanszékén hangkép­zést. Az idén már nem vállalta - az utazás miatt. A tapolcsányi konzer­vatóriumnak továbbra is (külsős) A Pro Űrbe Díj átvételekor (Képek: archívum, szerző) ötödik évet nem végezte el: fonto­sabb volt a szerelem. Féijhez ment, megszületett első fia, majd tíz évvel később végezte el a konzervatóri­um ének szakát. A Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagyai, Csányi László és Bottka Valéria fel­kérték, vállaljon hangképzést a Ma­gyar Rádióban, legalább hetente egyszer. „A féljem azt mondta, el­mész hetente egyszer, aztán ott ma­radsz színházban, a végén többet leszel Pesten, mint itthon. Ez nem féltékenység volt a részéről, arra nem is volt oka. Mindenhová együtt mentünk, a Csemadokban is együtt szerepeltünk. Én énekeltem, ó a ze­nekarban hegedült. Felléptem Csík Jánossal, Baksay Árpáddal, Né­meth Marikával, Sárdy Jánossal, Kazal Lászlóval, Alfonzóval... Nincs bennem keserűség az elmu­tanára, újvári és környékbeli kon- zervatoristákat tanít énekelni. Diák­jait félévenként viszi vizsgázni. Halláné Novák Marika lemondott az énekesi babérokról - de pedagó­gusként több kiváló énekest nevelt. „Decsi Ági volt az első, a budapesti operettszínházhoz került, jelenleg a liszt Ferenc Zeneakadémián tanít színész tagozatosokat. Ágh Lívia a prágai operaház szólistája, nyolca­dikos korában került hozzám Vág- sellyéről, én készítettem fel a kon­zervatóriumi felvételire. Bajcsan Szüvia most Kanadában van, Galla Janko a pozsonyi opera szólistája, járja a világot, Galla Álenka Beszter­cebányán kapott szerződést. Kutlí- ková Mária Regensburgban szólista, Vadkerti Blanka - most Mellenová - itthon is, Csehországban is sokat koncertezik, nagyon szép koloratúr­szoprán. Sztreda Kriszti a budapesti operettszínházhoz került, és a Liszt Ferenc Zeneakadémia másodéves opera szakos növendéke. Egyene­sen a gimnáziumból került oda, ötö­dikes volt, amikor foglalkozni kezd­tem vele. Klein Oti a pozsonyi és a budapesti operaház szólistája, és so­kat vendégszerepei Prágában is. Bencsik Lívia többször lett első a Le- hár-versenyeken. Dojčan Ľubica Csehországban él, többnyire temp­lomokban koncertezik.” Az egykori tanítványok között peda­gógusok is vannak: Lenka Strážovs- ká-Pavlíková a pozsonyi egyházi konzervatórium énektanára, Sztru- hár Éva, Malatincová pedig az igaz­gatónője. Ők valamennyien éneke­sek. A zongoristák közül Čerman Peter a pozsonyi konzervatórium igazgatója, Dráfi Ferenc a bécsi ope­raházban korrepetitor. Harminc­négy diákot készített fel a zenei pá­lyára - énekeseket és zongoristákat. Mire emlékszel szívesebben: a szereplésekre vagy a tanításra? A legnagyobb sikerem a Marica grófnő volt. A Csárdáskirálynőben is nagyon jól éreztem magam, és a re­vükben is. Nagyon-nagyon szeret­tem szerepelni, de épp annyira sze­retek tanítani is. Nem fogadok el mindenkit, sőt három hónapos pró­baidőt szabok még akkor is, ha szép hangú a gyerek, mert annyi idő után mutatkozik meg, hogy mennyire formálható a hang. Szívesen szere­pelnék még ma is, de nekem mindig azt mondták, hogy akkor kell ott­hagyni a színpadot, amikor az em­ber a csúcson van. És ez igaz. A Cse­madokban továbbra is dolgozom, az összes operett és revüműsor énekszámait én tanítottam be. A tanítványaidat minden vizsgá­jukra elkíséred? Persze! Akkor van rám a legna­gyobb szükségük. Biztonságban Marica grófnőként Halláné Novák Marika érzik magukat. És a legfontosabb, a beéneklés. A volt tanítványaim is felkeresnek, Mellen Blankával átvettük a szerepét, mielőtt Brünnben fellépett. Mikor lehet kezdeni az énekta­nulást? Szerintem a legideálisabb mutá­ció után, akár fiúról, akár lányról van szó. Lehet dolgozni mutáció előtt is, de akkor a zenei hallást fejlesztjük, mert főleg énekelünk. Picit a hangterjedelem is bővül, de hangképzést csak a mutáció után szabad elkezdeni. Lányoknál ti- zenhárom-tizennégy, fiúknál ti­zenhat éves kor az ideális. Tavaly Pro Űrbe Díjat kaptál. Mi­lyen indoklással? Tulajdonképpen nemcsak a város kulturális életében vállalt szere­pemért, hanem a tanítványai­mért is, akiket felkészítettem a zenei pályára, s akik Érsekújvárt képviselik itthon és külföldön is. Tehát a negyvenéves pedagógiai tevékenységemért. Jelenleg van olyan tanítványod, aki néhány év múlva híres lehet? Van. Horváth Tímeának hívják. De ő táncdalt énekel. Fantaszti­kus stílusa van, ez adottság nála. Érzi a zenét. Hogyan élsz? Amióta meghalt a férjem - tizen­négy éve -, egyedül. Eladtam a házunkat, mert nem volt értelme fenntartani. Reggel hat előtt el­mentem otthonról, este jöttem ha­za... Az édesanyámhoz költöz­tünk, ott laktunk másfél évig, s azután kaptam meg ezt a három­szobás lakást. Nagyon elégedett vagyok vele. A tanítványaimmal - a kicsikkel - minden évben kon­certet adunk az iskolaév végén, mert fontos, hogy szerepeljenek. Egyik fiam Prágában él, a másik érsekújvári, mindennap eljön hoz­zám. Egy unokám van, kislány, ti­zenöt és fél éves. Őt is Halia Mari­kának hívják. Zongorázni kezdett, de egy éve énekelni tanul nálam, nagyon szorgalmas. A nagymamá­ja nyomdokaiba akar lépni... Mivel az óriásplakátok, a tévéreklámok vagy az újsághirdetések nem mindig elég hatásosak, új módszerhez folyamodnak a reklámcégek, mégpedig a kínálgatáshoz Ingyenes ajándékot tessék, most csak kétszázötven korona! JUHÁSZ LÁSZLÓ edvenc sarki élelmi­szerboltom mindig tar­togat meglepetéseket. Most nem afölött aka­rok keseregni, hogy so­hasem tudom, mit, hol és mennyiért találok a polcokon, nem is amiatt bosszankodom, hogy a négy pénztárgép közül gyakran csak egy üzemel. Ezt már megszok­tam. Hamar megbarátkoztam azzal a módszerrel is, amellyel újabban termékeiket kínálják az élelmiszer- gyártók és -forgalmazók. Áz üzlet előcsarnokában szinte egy­mást érik a reklámakciók, rendsze­resen tartanak kóstolóval egybekö­tött, rögtönzött termékbemutatót a környék gyanúdan, cekkeres közön­ségének. Mivel a kísértésen kívül mindennék ellen tudok állni, és mint mindenki, én is szeretek po­tyázni, szinte minden adandó alka­lommal hagyom, hogy elcsábítsa­nak a rövidszoknyás, hosszú combú reklámlányok. Kedvesek, mosoly­gósak, lehengerlő bájcsevellyel vesznek le a lábamról. „Szép jó napot kívánok, megenge­di, hogy megajándékozzuk cégünk legújabb termékével?” - valahogy így hangzik a megszólítás, aminek hatására eltökélt tejkenyértojás-vá- sárló legyen a talpán, áld nem tor­pan meg egy pillanatra. A másod- percnyi elbizonytalanodást kihasz­nálva a hostessek hoznak és tesz­nek valamit a kezembe: öngyújtót, reklámtollat, kulcstartót vagy par­fümöt. Csodálkozó arckifejezése­met látva azonnal közük, éppen ajándékot kaptam. Illedelmesen megköszönöm a figyelmességet, és már mennék is tovább, mikor egyi­kük utánam szól. „Égy pillanat, uram: hadd mondjam el, hogyan lehet az Öné ez az ajándék!” Ja, vagy úgy - lankad rögvest az érdek­lődésem, és igyekszem terepszínű arcot vágni, hogy leplezzem a po­tya elvesztése fölött érzett csalódá­somat. Rövidesen megtudom, mindössze egy száz- (kétszáz, öt­száz, ezer-, tetszés szerint behelyet­tesíthető) koronás árucikket kell megvásárolnom, és máris a hőn áhított reklámtárgy boldog tulajdo­nosa lehetek. Ilyenkor általában il­ledelmesen megköszönöm a lehe­tőséget, és zavartan továbbállok. Vannak persze ennél önzetlenebb, nagyvonalúbb cégek is, amelyek nem álajándékkal próbálják el­ijeszteni potenciális vásárlóikat. Ál­talában megújult, feljavított, vagy csak új kiszerelésben pompázó élelmiszeripari vagy kozmetikai cikkeket reklámoznak ily módon. Biztosan ismerik a „Most 20 száza­lékkal több!”, az „Új, bőrbarát vál­tozatban!”, a „Mától óceánillatban is!” vagy a „Már naspolyaízben is!” jellegű szlogeneket. Amikor ugyan­is lankadni kezd az érdeklődés va­lamely árucikk (chips, joghurt, in- timbetét, csokiszelet, tusfürdő) iránt, a gyártók reklámszakembe­rei odaszólnak a fejlesztési osztály­nak: találjanak már ki valami újat, mert a kutyának sem kell a málna­ízű joghurt, keverjenek mondjuk mangót az alapanyagba. Mikor el­készül a termék, beindul a kam­pány is. De mivel az óriásplakátok, a tévéreklámok vagy az újsághirde­tések nem mindig elég hatásosak, jöhet a kínálgatás. Bennem emberükre találnak, az egyszer biztos. Ettem én már feke- teribiszke-joghurtot papírtégely­ből, falatoztam fokhagymás chip- set műanyagtálcáról, kortyoltam zsensenkivonattal ízesített likőrt gyűszűnyi plasztikpohár­ból, és - igaz, csak egyszer - azt is hagytam, hogy jo- jobás (nem tudom, mi az), bőrtápláló homloktejet kenjenek a kezemre. Rit­kán fordult elő, hogy vásá­roltam volna is az újdon­ságokból, hiszen megvan­nak a jól bevált márkáim, de ha nekik megéri, ne­kem duplán. Néhány héttel ezelőtt az­tán már odáig fajult a do­log, hogy a legújabb típu­sú kontaktlencsét akarták rám tukmálni, próbáljam már ki igényes és ingye­nes ajánlatukat. Volt süt- nivalójuk, hiszen csak a szemüveges bevásárlókat szólították meg a szembe- valót kínáló szemrevaló lányok. Beismerem, el is vittem tőlük egy szép, szí­nes tájékoztató füzetecskét, hogy majd alkalomadtán beszólok egy pár kontaktlencséért. Otthon aztán elolvastam az apró­betűs részt is, hogy 250 koronába kerül „a természetazonos alap­anyagból készült szembarát segéd­eszköz” ingyenes kipróbálása. Nincs szerencséjük, ennyire nem vagyok rövidlátó. (Illusztrációs felvétel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom