Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-25 / 170. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 25. JEGYZET Philip, a jó barát MOLNÁR IVÁN „Azokon kívánunk segíteni, akiknek erre a legnagyobb szükségük van: a gyerekeken és az egészségkárosultakon. Védjük a természetet, és harcolunk a családon belüli erőszak ellen.” Az idézet nem a Máltai Szeretetszolgálattól, nem is a Vöröskereszttől vagy más humanitárius szervezettől származik. Felebaráti sze- retetéről ezúttal a Philip Morris Slovakia Kft. kommunikációs menedzsere tett tanúbizonyságot, a cég által finanszírozott Zöld város, pozsonyi városszépítő rendezvény harmadik évfolyamán. A másfél hónapos rendezvény során csaknem száz diák a pozsonyi Óvárost tisztítja meg a szeméttől, ami dicséretes részükről, hiszen a nyári szünidejüket áldozzák fel, hogy szebbé tegyék városukat. Ami az egész akciót beárnyékolja, az a Philip Morris cigarettagyártó óriásvállalat, amely - a Slovnafthoz hasonlóan - környezetvédelmi akciók szervezésével próbálja meg elhitetni a lakossággal, hogy csak a javunkat akarják. A Slovnaft „tiszta levegő” programjával nemrég a fél fővárost árasztotta el fekete füstjével, a Philip Morrisnak ettől ugyan kevésbé látványos, ám annál hatékonyabb módszerei vannak. A világ egyik legnagyobb cigarettagyártója jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy évente több mint 140 ezer nő hal meg dohányzással összefüggő betegségben. Hogy a profitjuk megmaradjon, folyamatosan pótolniuk kell a tüdőrákban és egyéb dohányzással kapcsolatos betegségekben elhalálozott fogyasztók százezreit. Jelenleg így a dohányipar naponta több mint 13 millió dollárt költ reklámokra, amivel a népesség egy specifikus részét, a fiatal nőket és gyerekeket célozza meg, ezzel biztosítva, hogy a jövőben is lesznek dohányosok. A reklám hatásos fegyver a dohányipar kezében, hogy fiatalokat nyerjen meg a dohányzásnak, így nem csoda, hogy a dohányzó felnőttek többsége 18 éves kora előtt kezdett el cigarettázni. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a hat éves gyerekek ugyanúgy ismerik Joe Camel-t, a Camel cigaretta- gyártó reklámfiguráját, mint Miki egeret. Az ilyen ismerősség jól ismert kockázati tényező a dohányossá válásban, a dohányzás így a jövőben több gyermeket fog megölni, mint a kábítószerezés, az alkoholizmus és az öngyilkosság együttvéve. Köszönjük neked, Philip Morris! TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA Peter Weiss képviselő, egykori baloldali pártelnök ismerteti a lapban, milyen feltételekkel hajlandó újból indulni az SDL elnöki posztjáért. Első feltétele az, hogy a párt „visszaszerzi elvesztett szociáldemokrata arculatát, és nem következik be csendes visszatérés a sarló és kalapács alá”. Másrészt meg kell vetni a párt működésének erkölcsi alapjait. „Ha valaki a legtöbb szavazatot szerzi a pártnak, mint szerezte Robert Fico, joga van a pártnak felajánlott legmagasabb állami poszt elnyerésére. Ezért eshetett meg az is, hogy Fico távozott a pártból, s ehhez a tisztséghez olyan ember jutott, aki arra nem alkalmas, és lefelé húzza a pártod’ - vélekedik Weiss. Jelöltetése harmadik feltételéül azt szabja, hogy az SDL-ben újra a szakmaiság legyen a mérvadó, amit szerinte „elfedett a baloldali frázispufogtatás”. Azt sem tartja normálisnak, ha a pártvezetés „ellenzéke saját kormányának és minisztereinek”. Az SDL 1994-es gyenge szereplése miatti saját lemondására utalva Weiss így fogalmaz: „Annak kellene következnie, amit én tettem 1995-ben, vagyis nyilvánosan elismerni a pártelnök és a legszűkebb pártvezetésbe bevont emberek csődjét”. HO S PO DÁ R SK F NOV IN Y Az iskoláikat most befejezők korosztálya és a munkaerőpiac szegényes kínálata mellett főként a cégek személyzeti politikája okozza a fiatalok magas munka- nélküliségét. „Míg a külföldi cégeknél tendencia a frissen végzettek felvétele és az adott vállalat rendje és kultúrája szerinti nevelése, a szlovák munkáltatók a gyakorlattal rendelkezőket részesítik előnyben” - mutat rá a lap. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerint az uniós tagjelölt államok közül nálunk a legmagasabb, 37 százalékos a fiatalok részaránya a munkanélküliek táborán belül. „A KDH a nyugdíjazásuk előtt állókat tekinti a munkanélküliséggel leginkább veszélyeztetetteknek, a HZDS szakértője szerint is a kabinetnek inkább a középkorúak átképzését kell támogatnia. A két párt választótáborát tekintve törvény- szerűek elsődleges céljaik. A többi tagjelölt állammal való összehasonlításnak azonban számukra is elegendő érvként kellene hatnia álláspontjuk megváltoztatásához” - hangsúlyozza a lap. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Grendel Ágota - kultúra (58238313), Urban Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáš István. Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostoievského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Nemcovej 32, 095/6709548,6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Teijeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vývoz tlače, Košická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, A ' az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. ol Circulations E-mail: redakcia@ujszo.com (Internet) GLOSSZA Távol a világ zajától Pihenésre, kikapcsolódásra vágyik? Ki akar törni a hétköznapok zsúfolt forgatagából? Szeretne kellemes környezetben eltölteni néhány nyugodt órát? Látogasson el a tokiói városi strandra! Kristály- tiszta, hűs vizű medencéinkben fii- rödve vagy strandunk méregzöld pázsitján napozva gondtalan pihenésben lehet része. A gyermekek a kismedencében, a felnőtt strandolok a nagymedencében élvezhetik a fürdés örömeit. Ha belefáradt az úszásba, nyújtózzon el a tágas gyepszőnyegen, játsszon barátaival labdajátékokat, vagy üljön ki valamelyik medence szélére, és figyelje a többiek felhőtlen szórakozását. Kellemes, stresszmentes környezetet, jó társaságot, nyugodt felüdülést kínálunk. Jöjjön közénk! Jelmondatunk: Már csak Ön hiányzik! (jéel) Az Egyesült Államok kormánya magára maradt a globális felmelegedés elleni küzdelem akadályozásában Vízözönt vagy profitot akarunk? „Most már hazamehetünk, és nyugodtan a gyermekeink szemébe nézhetünk” - jelentette ki hétfőn Margót Wallström, az EU környezet- védelmi főbiztosa, miután bejelentették, sikerült megmenteni a globális felmelegedés visszaszorítására szolgáló kiotói egyezményt. TUBA LAJOS Az eredmény ennek ellenére meglehetősen soványka, bár az EU egységes és kitartó igyekezete nélkül ez sem született volna meg. A történet az 1992-es riói Föld-konferencián kezdődött, amelyen a részvevők egy klímakonvenció elfogadásával reagáltak az ENSZ szakértői által közölt riasztó adatokra. Ezek szerint ugyanis, ha változatlan mértékben nő az ún. üvegházhatást okozó gázok (főként a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid) kibocsátása, a 21. század végére a légkör átlaghőmérséklete 1,4-5,8 fokkal magasabb lesz, ami pedig jelentősen átalakítja a Föld ma ismert viszonyait. A leginkább kézenfekvő a jégtakaró olvadása miatti 13-94 centiméterre becsült tengerszint-emelkedés. A politikusi, illetve üzletemberi léptékkel lassú változásokjobb érzékeltetése érdekében a problémával az ENSZ megbízásából foglalkozó közel ezer tudós jövőképeket is kidolgozott: Európában az alpesi gleccserek 95 százaléka eltűnik (vízi energia hasznosítása, téli sportok), az USA-ban pedig a szubtropikus öv magasabbra húzódása az erdőterületek csökkenését, szárazabb nyarakat, csapadékosabb teleket, egymást váltó aszályokat és árvizeket okoz majd. A legnagyobb vesztesek a fejlődő országok lesznek, a klíma- változás ezeken a területeken nehezíti meg leginkább az életet, elég csak arra gondolni, hogy a várható szökőárak akár 250 millió ember életét is veszélyeztethetik. A közös igyekezet több lépcsőfok után 1997-ben, a japán Kiotóban csúcsosodott ki - a fejlett országok itt egyezményben kötelezték magukat, hogy 2012-ig szennyezőanyagkibocsátásukat az 1990-es szinthez képest 5,2 százalékkal (az USA 7 százalékkal) csökkentik. A megállapodás szerint az egyezmény akkor lép életbe, ha azt 55 ország ratifikálja, amelyek az említett gázok több mint 55 százalékát eregetik a levegőbe. Ez idén tavasszal került veszélybe, amikor is az új amerikai elnök, George W. Bush közölte, elődjével ellentétben ő nem támogatja az egyezmény életbelépését. Mivel az USA bocsátja ki a vüág- szennyezés egyharmadát, több fejlett ország, főként Japán, Ausztrália és Új-Zéland is megingott. Ebben a helyzetben hívták össze a múlt csütörtökön a németországi Bonnba a Rio utáni hatodik klímakonferenciát, amelyen 178 ország környezetvédelmi minisztere igyekezett bizonyítani, nem igaz a „Kioto halott” minősítés. Az egyetlen reményt az egységesen fellépő Európai Unió jelentette, amelynek képviselői éjszakákba nyúló, zárt ajtók mögött folyó tárgyalásokon igyekeztek meggyőzni a többi fejlett országot, hogy az USA távolmaradása esetén is ki kell tartaniuk vállalásuk mellett. Ez végül hétfő reggelre sikerült, igaz, több kompromisszum árán. A legnagyobb visszalépésnek az tekinthető, hogy a fejlett országoknak csak 2 százalékká kell csökkenteniük a kibocsátásukat. Ezen kívül Japán nyomására az erdőtelepítés jótékony hatását leszámíthatják az adott ország szennyezéséből. A bonni tanácskozás legfontosabb eredménye, hogy az USA teljesen izolálódott, és egyedül szembesül álláspontja morális következményeivel. A bonni megegyezés után a klímaegyezmény életbe léphet, így az USA kiválásának csak gazdasági következményei lesznek. A kiotói egyezmény ugyanis egyben üzletet Az egyezmény akkor lép életbe, ha azt 55 ország ratifikálja. is jelent: a gázkibocsátását a vállaltnál jobban csökkentő ország a felszabaduló kibocsátási jogát eladhatja a túltermeléssel rendelkezőnek. Itt sem mindegy viszont a kereslet: szakértők szerint az USA távolmaradása miatt negyedére-ötö- dére csökkenhet egy tonna szén-di- oxid kibocsátási jogának ára. Ez érinti Szlovákiát is. Hazánknak ugyanis a megállapodás szerint 2008 és 2012 között az 1990-es szinthez képest 8 százalékkal kellene csökkentenie a kibocsátást. Ez az érték azonban a legnagyobb szenynyezőforrásokat jelentő erőművek és távfűtőművek átalakításának, illetve leállításának köszönhetően már 1998-ben is 27,4 százalék volt. A hazai illetékesek nyilatkozatai alapján az így felszabaduló kontingens eladásából befolyó pénzt az ilyen berendezések további modernizálására szeretnék fordítani. Bár Bonnban a környezetvédelmi miniszterek tapssal ünnepelték a megállapodást, az emberiség még messze jár a probléma megoldásától. Ráadásul a javulás nagyon lassú lesz. Az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Csoportja (IPCC) I. munkacsoportja idén januárban Sanghajban tette közzé, hogy az elmúlt években tapasztalt ütemű éghajlatváltozásra tízezer éve (vagyis az utolsó jégkorszak óta) nem volt példa. Az IPCC II. munkacsoportja márciusban Genfben cáfolta egyes amerikai kutatók pozitív képét, mely szerint a változásoknak köszönhetően bővül a búza- és kukoricaövezet, és igyekezett felvázolni a várható változásokat. Hátravan még a III. munka- csoport szintén ez évre ígért jelentése, amely a fenyegető változások elkerüléséhez szükséges teendőket tartalmazza majd. A klímaváltozás következményei - kisebb-nagyobb mértékben - a Föld minden lakóját érintik. Ezért várható, hogy a közvélemény, illetve a környezetvédő mozgalmak a közeljövőben nemcsak az USA hozzáállását bírálják majd, hanem a Bonnban kompromisszumot kötő többi fejlett országot is igyekeznek rábírni további engedményekre. Wahid környezete hónapok óta azt állítja, hogy az új indonéz elnök csupán sakkfigura a muzulmán pártok játékában Megawati destabilizált országot örököl MTI-HÁTTÉR Megawati Sukarnoputri, Indonézia új elnöke olyan országot örököl elmozdított elődjétől, amelyet destabilizált a véget nem érő politikai válság, amelynek gazdasága megingott, egységét pedig szeparatista mozgalmak és helyi konfliktusok veszélyeztetik. Az elnökasszonynak ráadásul saját politikai túléléséért is küzdenie kell egy olyan parlamenttel szemben, amely precedenst teremtett elődjének leváltásával, vélik jakartai szakértők. „Olyan országot örököl, amelynek számtalan problémája van, és ezek mindegyike azonnali kezelést igényel” - mondja Andi Mallarangeng politológus. Abdurrahman Wahid elnök leváltása után hétfőn elmondott első beszédében az új elnök elsősorban arra koncentrált, hogy meg kell őrizni a 210 millió lakosú hatalmas szigetvilág egységét, amely oly fontos Délkelet- Ázsia stabilitása szempontjából. A kiterjedt ország két szélén szepara- tisták folytatnak fegyveres harcot a központi hatalom ellen. A helyzet különösen robbanékony Acehben, ahol egy gerillamozgalom iszlám államot akar kivívni. A biztonsági erők több mint 30 ezer tagját vezényelték ebbe a szénhidrogénekben gazdag tartományba, amely harci övezetté változott: az év eleje óta csaknem ezer ember halt meg. A szeparatista mozgalom elnyomása a hadsereg által brutálisan erősödött az elmúlt hónapokban. Innen több mint 5 ezer küométemyire pápua szeparatisták ellenzik hevesen azt, hogy Jakarta ráteszi kezét Irian Jaya (Nyugat-Irian) tartomány erőforrásaira. A szigetvilág más területein is elhúzódó konfliktusok alakultak ki. A Molukka-szigeteken a keresztények és muzulmánok közötti vallási összecsapások, Szulave- zi és Kalimantan tartományokban a különböző (etnikai) közösségek közötti viszályok folytatódnak. A Borneó sziget északi részét képező indonéz Kalimantan tartomány központjában februárban pápuák mészároltak le mintegy félezer más szigetekről érkezett teleprest. Ez illusztrálja a több mint 300 etnikumból álló és mintegy 600 helyi nyelvet beszélő indonéz mozaik törékenységét. Az új elnöknek fel kell vennie a harcot a korrupció ellen és alkalmaznia kell az év elején életbe lépett regionális autonómiatörvényt, amelyet azonban rosszul készítettek elő. Sujati Jiwandono politikai elemző szerint Megawattnak elsősorban a különböző politikai irányzatok között kellene megbékélést létrehoznia. Az elnökasszony a parlament és Wahid közötti politikai válság hónapjai után minden pártot arra hívott fel, hogy fogadja el kinevezését. A fő pártok be is jelentették, hogy támogatják Megawatit a mandátum 2004-ben esedékes lejártáig. Wahid környezete hónapok óta azt állítja, hogy Megawati Sukarnoputri csupán sakkfigura a muzulmán pártok játékában: ezek 1999 októberében megakadályozták elnökké választását, most viszont kizárólag taktikai okokból támogatták, hogy hatalomra jussanak. Gazdasági téren az elmúlt évet 4,8 százalékos növekedés jellemezte az előző évek kedvezőtlenebb mutatói után, az új kormány azonban nem számíthat a tavalyihoz kedvező konjunktúrára, a költségvetési deficit riasztóan nő. Megawati Sukarnoputri számíthat egy rövid „kegyelmi állapotra”. A tőzsde hétfőn 2 százalékos erősödéssel reagált kinevezésére, és az indonéz pénz azonnal 10 százalékkal felértékelődött a dollárral szemben, miután az elmúlt hónapokban értékének egyharmadát elvesztette. A Délkelet-Azsiát 1997-ben megrázó nagy válság Indonéziát sújtotta a leginkább, és lakóinak millióit taszította szegénységbe. A szakértők azonban kétkedőek a gazdasági kérdések megoldásával kapcsolatban.