Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-25 / 170. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 25. Régió 3 KASSA/OLUBLÓ Áradnak a folyók A hétfő reggeli heves esőzés utakat, pincéket és mintegy félszáz ház alagsorát öntötte el a Kassai és az Ólublói járás számos településén. A kárelhárításban a hivatásos és önkéntes tűzoltókon kívül a helyi lakosság is részt vesz. A szokatlan mennyiségben lezúduló csapadék következtében több helyütt következett be földcsuszamlás. A helyzet Poprádremetén (Mníšek nad Popradom) a legsúlyosabb, ahol egy helyen 300 méternyit mozdult el a talaj, beborítva az egyik közutat. A faluba vezető egyik utat pedig a megáradt Pop- rád folyó mosta alá. Berkenyéden (Jaiabiná) a lezúduló víz a gázvezeték védfalát veszélyezteti, ezért a tűzoltók a gázművek (SPP) munkatársait is riasztották. (SITA) KASSA Nagyító alatt a teknős Jövőre a mocsári teknősbékáról rendeznek tudományos szimpóziumot Kassán. Az előkészületek már megkezdődtek, a tanácskozást közösen szervezi a helyi és a drezdai műszaki múzeum, cseh társszervezők segítségével. Kassát kedvező fekvése és jó megközelíthetősége miatt választották, elsősorban kelet-európai résztvevőkre számítanak. A szimpózium lehetőséget ad neves biológusoknak, állatvédőknek és egyéb szakembereknek a Kelet- és Dél- Európában előforduló mocsári teknőssel kapcsolatos legújabb kutatási eredmények ismertetésére. A nagyszabású tudományos rendezvényre 2002 áprilisában kerül sor. (juk) Egyetemisták csoportja segít a Čierna hora-i kisvasút felújításában (TASR-felvétel) Új aszfalttakarót kap a Kassát Pozsonnyal összekötő főút rettegett szoroskői szakasza Úttalan gömöri utakon A Rozsnyói és a Nagyrőcei járás másod- és harmadosztályú útjai sürgős javításra szorulnak. NAGYRŐCE/ROZSNYÓ A Nagyrőcei Járási Hivatal közlekedési és útkarbantartási osztályának vezetője, Ondrej Galovič szerint ez a Nagyrőcei járás valamennyi III. osztályú útjára, II. osztályú útjainak pedig mintegy nyolcvan százalékára vonatkozik. A járásban 1999-ben és 2000-ben összesen mintegy 40 millió koronát költöttek az úttakaró javítására. Idén négy harmadosztályú útszakasz javítására sikerült pénzt szerezniük - a nagyrőcei Vasúti utca rekonstrukciója 1,9 millió koronába fog kerülni, 1,5 milliót igényel Lehelfalva (Revúcka Lehota) egy kilométeres útszakaszának javítása, Kisrőcén (Revúcka) 1,84 millió, Hizsnyón (Chyžná) pedig másfél millió koronába kerül majd az útjavítás. A Rozsnyói járásban még ettől is rosszabb a helyzet, pénz hiányában az útkarbantartó vállalat dolgozói csak a legszükségesebb javításokat végzik az említett utakon. A Rozsnyói Járási Hivatal közlekedési osztályának vezetője, Marián Bobko szerint hamarosan új aszfalttakarót kap viszont a járáson áthaladó Kassát Pozsonnyal összekötő főút két kilométeres rettegett szoroskői szakasza, szeptemberben pedig a dobsinai dombon áthaladó 67-es számú első osztályú út két kilométeres szakaszán cserélik ki az útburkolatot. 19 millió koronára lenne szükség egy támasztófal építéséhez a Pelsőcről Csetnek felé vezető út két vasúti átjáró közötti szakaszán a földcsuszamlás megakadályozására. Erre egyelőre csupán négymillió korona áll rendelkezésre. Jó hír viszont, hogy október végéig új híd épül a Sajó fölött Béreikénél, mivel a régi használata már balesetveszélyesnek bizonyult. S a közeljövőben még kezdetét veszi az egyik várhosszúréti híd rekonstrukciója is. A tervek szerint a jövő évben a PHARE-alapból merített pénzekből teljesen új út épül majd Pelsőc és a domicai határátkelőhely között, (kp) Szabadlábon a lcéselő férfi gömörhorka/gice A polgármestereket felháborította a rendőrség hanyag ügyintézése Halálos kimenő Halállal végződött két kiskatona kimenője a Gice és Gömörhorka- közötti útszakaszon. A két fiatalember - a szirmai D. Č. és a nyit- rabányai V. Sch. - egy autóbalesetben vesztette életét a Nagyrőcei és a Rozsnyói járás határán, Škoda 120-as polgári rendszámú autójuk megcsúszott az úttesten, és egy fának ütközött. Az autó vezetője a privigyei T. P., aki szintén katonai szolgálatát tölti, csupán néhány karcolást szenvedett az ütközéskor. A rendőrségi jelentés szerint a sofőr alkoholtesztje pozitív volt. A baleset körülményeit a rendőrség Nagyrőcei Járási Vizsgálóhivatala és a katonai rendőrség közösen vizsgálja, (kápé) DERGNYŐ Továbbra is szabadlábon van az a büntetett előéletű 32 éves mok- csa-mogyorósi roma férfi, aki július 18-án késő este brutálisan megtámadta Sémán Miklóst, De- regnyő polgármesterét. B. Kálmán egy rövid pengéjű késsel négy szúrt sebet ejtett áldozatán, amellyel életfontosságú szerveket sértett meg. Egy szúrás a polgármester arcát és manduláját, három pedig a hátát érte. „Személyautómban ülve éppen a sofőrömet vártam, amikor egy hangoskodó ittas férfit láttam a kocsi felé közeledni, de nem tulajdonítottam különösebb figyelmet jelenlétének, mert a segélyosztás idején ez szinte megszokott jelenség a faluban. Az autóhoz érve viszont szidalmazni kezdett és megfenyegetett, mert elutasítottuk a letelepedési kérelmét. Bár helyi származású, egy idő óta mokcsa-mogyorósi lakos és szinte havonta változtatja lakhelyét” - mondta a már gyógyuló polgármester, akit saját kérésére engedtek haza a kórházból. Elmondta, B. Kálmán másnap jelentkezett a nagymihályi rendőrségen, majd saját verzióját előadva elengedték, és továbbra is szabadlábon van. „Amit nem nagyon értek, hogy a rendőrség a hivatalos személy elleni támadást elhallgatva csupán testi sértésként minősítette az ügyet. Ami viszont még furcsább, engem senki sem hallgatott ki” - jegyezte meg Sémán Miklós polgármester. A térség polgármestereit felháborította a kollégát ért támadás ügyének hanyag rendezése, és saját biztonságukat is féltve hétfőn rendkívüli közös tanácskozást tartottak ezzel kapcsolatosan, amelyen tiltakozó nyilatkozatban ítélték el a köz- biztonsági szervek megbotránkoztató hozzáállását az ügyhöz, mert a szabadon futkározó, korábban kétszer is büntetett roma férfi bármikor újabb, beláthatatlan következményekkel járó bűncselekményt követhet el embertársai ellen, ami sokkal tragi- kusabb kimenetelű is lehet, (kát) RIMASZOMBAT A félkarú rablót is „meglopta" Kétszázezer korona értékben CD-lejátszót, két erősítőt és automatából kiszedett érméket tulajdonított el egy ismeretlen betörő a helyi Mistral Club vendéglőből. A CD-lejátszón kívül az ismeretlen tettes ellopott 180 CD-t is. (TASR) RÁRÓSMULYAD Mindenből egy keveset Kihasználva az otthoniak távollétét, ismereden tettes behatolt az egyik családi házba. „Dicséretére” legyen mondva, beérte kevés holmival is. Magával vitt hat üveg savanyú uborkát, három üveg cseresznyebefőttet, öt tojást, egy csomag őrölt borsot, s mindehhez a gazadasági épületből egy nyulat is. (bgy) ŽIHĽAVA Lelopta a síremlékről a gránitlapot A közigazatásilag Nógrádszentpéterhez tartozó település temetőjében ismereden tettes leszerelte az egyik síremlékről a fekete svéd gránitból készült táblát. Ezzel harmincezer korona kárt okozott az elhunyt hozzátartozóinak, (br) POZSONY Kisiklott egy pozsonyi villamos Valószínűleg a sínekre rakott kövek miatt tegnap a Karloveská és a Molecova utca kereszteződésében kisiklott egy villamos. A hajnali villamos közel negyven utasa között, de szerencsére a megállóban sem várakozott senki, így személyi sérülés nem történt. A kisiklott villamos nekiütközött a járdaszigetnek, tönkretette a szemafort. A járműben és a megrongált közeli megállóban keletkezett anyagi kár együtt közel egymillió korona. A rendőrségi helyszínelés nem állapította meg, hogy a baleset a villamosvezető hibájából történt-e. (s) VÍZŐR Szükséges az öntözés A múlt heti kiadós esők javítottak a talaj vízkészletén. Továbbra is vízhiány jellemzi viszont azokat a parcellákat, ahol korábban nem öntöztek. Például Ógyalla térségében a cukorrépa-parcellákon a múlt héten ugyan 34—82 mm csapadékot mértek, ám a minimális vízigény 96 mm-re tehető. Ezért ha a talaj felszínén a víz felszárad, ismét be kell indítani az öntözőberendezéseket. A korábban öntözött parcellákon most nem kell öntözni. (Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat) Ha nem jön az eső, jön a BAUER A ZÖLD VILÁGÉRT FOK A GREEN WORLD • RAINSTAR' hpusu csevetodobas ontozaberendezasak 60 féle változatban, a TX és az E PLUS típus számítógéppel irányított • ontazókonzolok, 12•60 m szelesek • szeles hatósugarú savas ..UNESTÄR" és kóros „CERESTAR" öntózoberendezesek • gázolajjal es tiaktormeghajtassal működé szivattyúk • gyorskapcsolásos ontozocsovek es - készülékek • a trágyáié kijuttatására alkalmas tartálykocsik és tartozékaik BAUER G.m.b.K - szervezési egység. Podunajská 25. 825 64 Bratislava. Tel./fax: 07/4525 83 43. Mobil: [»03 706 643, E-mail: andras8bauer.sk VK-473 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, ZÁPOROK, ZIVATAROK, 22-26 FOK A Nap kel 05.20-kor - nyugszik 20.36-kor. A Hold kel 10.59-kor - nyugszik 23.31-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 370, 350, apad; Párkány: 290, apad. apad; Medve: 280, apad; Komárom: ELŐREJELZÉS ORVOSAAETEOROLOGIA Túlnyomóan borult lesz az égbolt, délen vékonyabb felhőtakaróval. Számos helyen kisebb záporokra, zivatarokra kell számítanunk, az ország északnyugati részén pedig tartósabb esőzés is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22-26, éjszaka 13-17 fok körül várható. A következő két napon is hasonló hőmérsékleti értékekre számíthatunk. Holnap is marad a borús időjárás, helyenként akár zivatarok is lehetnek. Péntekre az ország déli részén némileg felszakadozik a felhőzet, , csak helyenként várható eső. Elsősorban a mozgásszervi betegségekben szenvedők és a reumások fájdalmai lesznek erősebbek, de a hátgerincbántalmak okozta fejfájásra is számítanunk kell. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők és az alacsonyabb vérnyomásúak fájdalmai némileg enyhülhetnek. A szellemi és fizikai teljesítőképesség és az összpontosítókészség - főképp a sportolók esetében - átlagosnak ígérkezik. Az arra érzékenyeknél fokozódhat a depresszió. Holnap a maihoz hasonló hatások várhatók. Holnap TjtnrrÁT.fA uuuttufcllll ♦ Webby 2001 ♦ Játékteszt + Teszteltük a Motorola Timeport 250-est