Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-02 / 151. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 2. Régió 3 Két előző polgármester is elbukott a választáson Győzött az alpolgármester Broda László eddigi alpolgármestert választották polgár- mesterré a pelsőciek a szombati időközi választáson. PELSŐC Broda lapunknak elmondta, a választási kampány és a szavazás is nyugodt körülmények között, rendzavarás nélkül zajlott. Az 1876 választásra jogosult polgár közül 1051 járult az urnákhoz. Három jelölt közül választhattak - Brezina Árpád (HZDS) 150, Ronec György (SOP) idén januárban leváltott polgármester 213, míg a függetlenként induló Broda László 668 szavazatot kapott. Broda László 1991 óta magánvállalkozó, ma is működő cége könyveléssel és számítástechnikai berendezések forgalmazásával foglalkozik. Az 1998-as helyhatósági választások óta a község alpolgármesteri tisztségét töltötte be. Az új polgármester a jövő évi helyhatósági választásokig az önkormányzattal egyetértésben szeremé vezetni a községet, tervei között szerepel egyebek mellett a település főterének, autóbusz-állomásának és lakótelepének rendbetétele, (kp) 25 millió koronás lakásépítési kölcsönt kaptak Visegrádiak kicsiben f SZEPSl A szlovák, a cseh, a magyar és a lengyel himnusszal kezdődött a pénteki képviselő-testületi ülés, amelyen a tízezres lélekszámú város a magyarországi Tarcallal, a csehországi Tišnowal, és a lengyelországi Brzo- zow járással kötött együttműködési megállapodást. A szepsiek több várossal ápolnak kapcsolatokat, elsősorban a kultúra, a sport és a civil kezdeményezések terén, ám a lengyel partneijárás képviselői jelezték, vállalkozókkal is felvennék a kapcsolatot. Bugár Béla parlamenti alelnök követendő példaként áhította Szepsi önkormányzatát hazánk városai elé. Szerinte a helyiek felismerték, hogy gondjaik orvoslását 1,3 millió koronás kára keletkezett a Globtel-üzletnek Száz telefont lopott el POZSONY : Gazdag zsákmánnyal távozott az az ismeretlen tettes, aki csütörtökről péntekre virradó éjjel „látogatott” a Globtel egyik fővárosi köznem mindig várhatják „föntről”, a jó ötletek megvalósításához szükséges anyagiakat pedig többféle módon meg lehet szeretni. A visegrádi négyek törekvéseit kicsiben megvalósító város polgármestere, Zachariáš István átvehette a Nemzeti Tanács emlékplakettjét, péntekre időzítették továbbá a 25 millió koronás lakásépítési kölcsön átadását. Kása Zoltán, az Állami Lakásfejlesztési Alap igazgatója 51 új otthon felépítéséhez szükséges pénzzel érkezett. Átadták a Pro Űrbe díjat is, a képviselők idén Tamás László pedagógusnak és városvezetőnek ítélték in memoriam. A város díjait Gara Ilona, a nyugdíjasklub elnöke, Szojka János élsportoló és Remák Béla sportszervező is átvehette, (juk) Kovács Lázár, az RTL Klub sztárszakácsa szombaton szőgyéni tokányt főzött a helybelieknek (Tuba Máté felvétele) Kovács Lázár a bográcsgulyásfőző versenyen Meghívó az RTL Klubba SZŐGYÉN 19-en indultak a Csemadok által szombaton megrendezett első bográcsgulyásfőző versenyen, amelyet Dékány Adrián nyert. O, illetve a kü- löndíjban részesített Simonka András ősszel szerepelni fog az RTL Klub Receptklub című műsorában. A rendezvény része a június 28-a és július 7-e közt zajló IV. Szőgyéni Napoknak, melyeknek keretében megkoszorúzták Pathó Pál szobrát, kézműves-foglalkozást tartottak gyerekeknek, felléptek a községben működő együttesek, a napot utcabál zárta. Ma Rendőrszimbólumok a világban címmel nyílik kiállítás, július 7-én pedig a most zajló III. Szőgyéni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban készült művekből nyílik kiállítás, (tb) Megnyerték az Illyés Alapítvány beiratkozási versenyét Jövőre kilenc kis elsős pontjába. A bejárati ajtót kifeszítette, majd a raktárból pontosan száz darab, különböző márkájú maroktelefont lopott el. Az üzletnek ezzel 1,3 millió koronás kárt okozott. (SITA) VAGHOSSZUFALU Húsz gyereknek osztottak bizonyítványt a helyi négyévfolyamos kisiskolában. Idén csak 4 elsős volt, de jövőre kilenc magyar gyerek kezd itt iskolába járni, ezzel a 900 lelket számláló település nyerte a Vágsehyei járásban az Illyés Alapítvány beiratkozási versenyét. A lakosok számára eső magyar elsősök aránya az egész járásban itt a legmagasabb. Molnár Péter igazgatótól megtudtuk, annak ellenére, hogy az iskola ilyen csekély létszámú, az alsó tagozatosok számára kiírt összes tanulmányi vesenyen és vetélkedőn részt vesznek, (gl) A HZDS járási elnöke a kormányváltás előtt szimbolikus összegért évekre kibérelte a művelődési házat Italkimérés mint kulturális tevékenység NYITRA Holnap dönt a Nyitrai Járási Bíróság arról, hogy a várossal kötött szerződés értelmében használja-e a Rádio Nitra Rt. az Orbis művelődési házat. 1996-ban évi ezerkoronás bérleti díj ellenében költözött be a HZDS járási elnöke, az akkori járási elöljáró rádiója, és közvetlenül az 1998-as választások előtt, ugyancsak szimbolikus áron, az épület előtti teret is kibérelte. Bár a szerződés szerint a Rádio Nitra társaság a téren kulturális és társadalmi rendezvényeknek szervezésére vállalkozott, ehelyett vendéglőt nyitott. A város fóellenőre kimutatta, hogy ha piaci áron adják bérbe a teret, a magisztrátus százezres bevételekhez jutott volna, de mivel a Rádio Nitra társaság „kulturális rendeltetésről” szóló szerződése 2011-ig érvényes, legfeljebb bíróságon kereshetik az igazukat. Ebben is megelőzte őket Ján Kovarčík, a társaság igazgatója, aki már tavaly novemberben keresetet nyújtott be, miután adóságai miatt ki akarták költöztetni az Orbisból. Annak ellenére, hogy először maga is elismerte a tartozását, sőt a törlesztési ütemtervet is elfogadta, később mégis feljelentést tett a magisztrátus ellen. A városi hivatal viszont a kiköltöztetéshez kéri a bíróság beleegyezését, és arra számít, hogy ha a társaság kénytelen lesz elhagyni az épületet, magától megoldódik a tér ügye is. Ján Kovarčík szerint azonban ez szóba sem jöhet, meggyőződése, hogy maradnak az épületben is, meg a téren is és a kultúráért épp eleget tesznek a rádiójukkal, na meg azzal, hogy a nyári vendéglő környékén rendszeresen takarítanak, (vra) NAGYTÁRKÁNY Testvérközségek együttműködése A hét végén Millenniumi emlékoszlopot állítottak a Tisza-parti község fennállásának 677. évfordulója alkalmából, és testvérközségek közötti együttműködési megállapodás született a magyarországi Felsőtár- kány községgel. Homa János, Heves megyei parlamenti képviselő, az Országház mülenniumi bizottságának elnöke elmondta, bízik abban, hogy a kapcsolatfelvétel is további lehetőségeket teremt az itt élők számára az anyaországhoz, a magyar nemzethez való közeledésre, a megerősödésre, a közös hagyományok őrzésére, (kát) LELESZ Tolvajok jártak a temetőben Tolvajok jártak a községi temetőben, egy sírbolt három lapból álló betonfedelét vitték el. A rokonok kizátják, hogy bosszúból gyaláz- ták meg a hét éve elhunyt férfi sírját. Feltehetően betonlapok lopására szakosodott banda garázdálkodott, már hasonló eset volt a Bodrogközben. Papp Barnabás polgármester is így véli, mert a súlyos betonlapok eltüntetése nem egyszerű művelet, megfelelő eszközökre, járműre is szükség volt hozzá, (kát) BORSI Ismét úton a kiskorú Kiskorút keres a rendőrség: a 14 éves Darina K.-t pénteken látták utoljára a Tőketerebesi járásban fekvő községben. Hogy miért ment el otthonról, egyelőre nem tudni. A nyomozók információi szerint nem ez az első eset, a diáklány már néhányszor elszökött. (SITA) KASSA Kassai díszdoktor Miskolcon A Miskolci Egyetemen díszdoktorrá avatták Juraj Sinay professzort, a Kassai Műszála Egyetem rektorát. A műegyetem több éve együttműködik külföldi intézményekkel kutatási és diákcsereprogramokban, vendégtanárok érkeznek Kassára, ugyanakkor több kassai professzor tart előadást külföldön. A Miskolci Egyetemmel különösen gyümölcsöző a kapcsolat, Sinay professzor is gyakori vendég. A rektor a baráti kapcsolat erősítéséért, valamint a közös tudományos kutatás elősegítéséért vehette át a díszdoktori oklevelet, (jk) LOSONC Tizenöt centiméternyi jég esett Kidöntött fák, elöntött pincék, az utcán kavargó szennyvíz és a több helyen elszakított vezetékek jelezték annak a felhőszakadásnak az útját, amely szombaton fél kettő tájban söpört át Losoncon. Nyomában orkán erejű szél és borsószem nagyságú jégeső következett; a város déli részén egy sok száz éves fűz kidőlt, két személyautót tönkretéve. A szakemberek szerint hatalmas mennyiségű jég esett, fél óra alatt tizenöt centiméter. (TASR) KÖBÖLKÚT Munkalehetőség nők számára Az érsekújvári járásbeli községben a munkanélküliség 38 százalékos, így igazán örömhír, hogy a Ties International olasz-szlovák vegyes vállalat üzemet nyit a faluban. „Sálakat, nyakkendőket és hasonló kiegészítőket gyártanak majd. A vegyes vállalat székhelye Felsőszeliben van, ahol tudomásom szerint 210 személy dolgozik. Köbölkútra e héten 15 millió korona értékben hoztak gépeket, a tervek szerint 50 nő két műszakban dolgozik majd” - tájékoztatott Kovács Ferenc polgármester, (km) VÍZKELET Dudvág menti falvak találkozója Zászlószenteléssel és kopjafaavatással kezdődött szombaton a vízkeleti falunap és a Dudvág menti falvak első találkozója. Szlávik Antal esperes elmondta, a zászlószenteléssel Istenbe vetett hitük, a kopjafaavatással magyarságuk mellett álltak ki a vízkeletiek. Ezután a Dudvág mentén fekvő 7 község, Diószeg, Kosút, Hidaskürt, Feketenyék, Vezekény, Tallós és Vízkelet ének-, tánc- és citeraegyüttesei, esztrádcsoportjai léptek fel. A falunap szombaton utcabállal fejeződött be, vasárnap a faluk futballcsapatai mérkőztek meg. (gl) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELSZAKADOZIK A FELHŐZET, KISÜT A NAP; 21-25 FOK ELŐREJELZÉS KI A Hold kel 18.01-kor- nyugszik 02.41-kor. Szlovákia felett tegnap 334 Dobson-egységet mértek, ez a sokéves átlagnál négy százalékkal kevesebb. Az ultraibolya-sugárzás az évszakhoz mérten erős. Lassan átvonul felettünk az a hidegfront, amely a tegnapi hirtelen időjárásváltozást okozta. Változóan felhős lesz az ég, futó zápor csak elvétve fordul elő. A hőmérséklet csúcsértéke 21-25 fok körül alakul. Az éjszaka folyamán felszakadozik a felhőzet, 9- 13 fokra számíthatunk, de északon 7 fok sem lehetetlen. Holnap napközben a maihoz hasonló napos idő várható, felhőátvonulásokkal, szórványos csapadékkal; 22-26 fok körüli hőmérséklet valószínű. Holnapután sem várható változás. ORVOSMETEOROLÓGIA Túlnyomórészt az időjárás negatív hatása érvényesül. Főleg a mozgásszervi be- tegségekben szenvedők számítsanak problémáik kiújulására, leginkább reumás rohamokra, izomgörcsre. Bárkinél előfordulhat enyhe fejfájás, súlyosabb esetekben levertség, búskomorság. Az időjárásváltozásra különösen érzékeny személyek bőrviszketésre, nyak- és hátfájásra panaszkodhatnak. Kiújulhat az ekcéma, az érintettek tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Holnap kissé erősödik a pozitív hatás. Kedden itjiíj'yííiíy^iGiu ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek