Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-13 / 135. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 13;

Kitekintő

Ez volt ez első eset, hogy találomra kiválasztott átlagemberek - esküdtek - döntöttek egy másik ország lakóinak bűnösségéről

Ruanda messze van

Népirtásért kapott hosszú börtönbüntetést két apáca, egy neves fizikus és egy tekintélyes üzletember, aki közlekedési miniszter is volt. A két nő és a két férfi Belgiumban állt bíróság elé egy sok szempontból világ- újdonságnak számító perben.

FÜZES OSZKÁR

Ez volt ez első eset, hogy tizenkét, találomra kiválasztott átlagember - esküdt - döntött egy másik ország lakóinak bűnösségéről, egy más állampolgárok ellen máshol elkövetett cselekmény-sorozat ügyében. A belga ügyész vádjait belga ügyvédek firtatták a belga bíróságon, amely előtt felvonultak a vádlottak, a tanúk és a szakértők.

Ruandaiak. Hutuk. A butarei négyek. E ruandai város környékén vettek részt abban az 1994-ben zajló népirtásban, amelyben csaknem egymillió ember pusztult el, miután a hutu nemzetség tagjai bozótvágó késsel, kiegyenesített kaszával, ólomcsövekkel nekiestek a tuszi törzsszövetség tagjainak. Aztán lőtték is őket, halomra. Ha meg nem akadt fegyver, akkor puszta kézzel megfojtották vagy kútba lökték a tuszi asszonyt, gyereket. A kutak gyorsan megteltek, égetni kellett a halottakat, és ha már ropog a máglya, akkor minek előtte ölni: ezreket élve dobtak a tűzbe.

Az „ésszerűsítésre” egy bencés zárdafőnök, Gertrud nővér tett javaslatot, miután Maria Kisito nővérrel együtt nem bírta már, hogy a tuszik a Suvo zárda körül próbálnak elrejtőzni. Gertrud 15, Maria Kisito 12 évet kapott - és a szó szoros értelmében megköszönték az ítéletet: legalább nem

életfogytiglan. A vád életfogytig- lant kért Alphonse Higaniro volt miniszterre is, de a négyek leg- rosszabbika is megúszta húsz év börtönnel. A fizikus Vincent Ntezimana volt az egyetlen, aki a per nyolc hete alatt olykor valamelyest megbánást mutatott. Legalábbis azért, hogy a népirtás hevében az egyik egyetemi kollégáját is kiirtaťta, családostul. Tizenkét évet kapott, de nem igazságtételnek, hanem bosszúállásnak minősítette, hogy elítélték. Bármily meglepő, a vádlottak nem kifogásolták, hogy egy 1993-ban hozott belga törvény alapján belga bíróság dönt a sorsukról. Ha ugyanis afrikai bíróság elé kerülnek, akkor aligha ússzák meg eny- nyivel - bár a Tanzániában működő ENSZ-testület évek óta küszködik a szakmai mulasztások és a korrupciós vádak gyanújával. Azt sem kifogásolták, hogy a tömegek által elkövetett tömeggyilkosságért pont őket vonják felelősségre körülbelül százezer bűntársuk közül. Nem mondták, hogy parancsra öltek vagy hagytak ölni.

Ők nem - sok jogász viszont nagyon is - vitatták, hogy helytálló- e az „egyetemesség jogelvére” hivatkozó belga törvény, amely szerint a brüsszeli esküdtek dönthetnek bárki által bárhol elkövetett háborús, népirtási és emberiség elleni bűnökkel vádoltak fölött. Mind a négyen önként jöttek Brüsszelbe, ahol a tanúkkal együtt egy laktanyában őrizték őket a per végéig.

Sértett az emberiség, felperes a világ. Belgium, a volt gyarmattartó fizette a világper sok milliós költségeit. Belgium, a volt gyarmattartó lelkifurdalást érez, hiszen az ő tisztviselői ültették el a gyűlölet magvait a tuszik és a hutuk között. Sőt Belgium tavaly kormányfői szinten bocsánatot kért, amiért 1994 vérfürdős tavaszán nem tett meg mindent a népirtás megakadályozására. Ugyanis a Ruandában állomásozó belga

A vádlottak nem kifogásolták, hogy belga bíróság dönt a sorsukról.

békefenntartó szakasz parancsnoka idejében jelezte, hogy valami nagyon súlyos készül, sőt elkezdődött. Jelentése azonban elakadt a brüsszeli külügyminiszté- riumi bürokrácia útvesztőiben. Majd pedig Butrosz Gáli akkori ENSZ-főtitkár, illetve mai utóda,

A bűnös négyes (TASR/AP)

Maria Kisito nővér (jobbra) 12, Gertrúd 15 évet kapott. Megköszönték az ítéletet: legalább nem életfogytiglan. Alphonse Higaniro volt miniszter (jobbra) megúszta húsz év börtönnel. A fizikus Vincent Ntezimana volt az egyetlen, aki a per nyolc hete alatt olykor valamelyest megbánást tanúsított. Ő 12 évet kapott. (TASR/EPA)

az akkor békefenntartásért felelős helyettese, Kofi Annan félretolta a vészjelző táviratot. Félretolták, mert a Biztonsági Tanács nagyhatalmainak éppen nem volt kedvük afrikai törzsek csetepatéjával foglalkozni. A huszadik század egyik legnagyobb tömeggyilkossága fél éven át „észrevétlen” maradt.

Azóta könyvtárnyi jelentés és elemzés készült, de még mindig nincs könnyen érthető válasz arra, hogy miért robbant ki a hutu-tuszi háború. Sokáig nem is lesz ilyen magyarázat, mert Afrika világháborúja azóta is zavartalanul folyik a két Kongó, Ruanda és Burundi területén a hutuk és a tuszik között, tíz ország részvételével. Nem a hutukért vagy a tuszikért, hanem olajért, ércért, gyémántért és területért, szinte totális nagyhatalmi közönytől kísérve. Belgium, amely az utóbbi időben „aktívan erkölcsi alapú” külpolitikát folytat, és amely némi felelősséget érez - és amely ismét helyet keres magának Afrikában - szinte egyedüliként közvetít a Nagy-tavak közötti nagy vérfürdők megállításáért. Mivel ebben a nagy ügyben nehéz lesz

igazságot tennie, első lépésként megpróbált igazságot szolgáltatni a négyek ügyében.

Ha így vesszük, akkor ez volt a XXI. századi politikai erkölcs remélt nyitánya. Bárki, bárhol ölet, azt bárki bárhol felelősségre vonEgy belga ügyvéd máris a brüsszeli bíróság elé citálná Ariel Saront.

hatja, a legfejlettebb eljárási formák keretében. Ha viszont úgy vesszük, hogy Pinochet és Milosevics legfeljebb akkor kerül ennek veszélye elé, ha már nincs „stratégiai” súlyuk, akkor képmutató moralizálás lehet négy közepes bűnös látványos kipellengé- rezése. Valószínűleg mind a két vélemény túlzás, de hogy tényleg az vagy sem, az később derül ki. Mindenesetre egy belga ügyvéd ugyanezen univerzális törvény alapján máris a brüsszeli bíróság elé citálná Ariel Sáron izraeli kormányfőt, szintén népirtás vádjával, és a brüsszeli kormány feszengve hallgat. Mi mást tehetne?

Feszeng a római katolikus egyház is. A két nővérért imádkozik majd a Juvo zárda, amely ki sem zárta őket a rendből. Mi mást tehetne? Egyáltalán, mi mást tehetne az úgynevezett világpolitika is, amely nem jogi személy, nem lehet vádlott a saját bíróságán. Biztos, ami biztos, a belga törvény is úgy szól, hogy a Ruanda-perhez hasonló eljárásokban az esküdtek első döntése végleges, másodfok nincs, fellebbezésnek helye nincs. Az ítélet jogerős, és az adott esetben erős erkölcsileg is. Sok tízezer más esetben más helyzet „adott”. Ne legyenek illúzióink, de ne is fanyalogjunk: a négyek perével talán elkezdődött valami, ami legalább precedenst teremt a tömeggyilkosságok jogállami megtorlására.

Ha ennek lesz visszatartó ereje, akkor nem lehet majd hetente leírni, amit most is: 150-200 fegyveres felkelőt öltek meg a ruandai kormánycsapatok. Tuszik hu- tukat. És viszont. A négy ruandai Brüsszelbe jött, de Ruanda még mindig messze van. A per alatt és után a népirtás zavartalanul folyik.

Brüsszel, 2001. június

Néhány ezer kínai paraszt csupán nyomorúságos jövedelmét szerette volna kiegészíteni, valamint biztosítani gyerekei iskoláztatásának költségét

Végzetes véradás: több falu lakossága fertőződött meg HIV-vírussal

ORTUTAY L. GYULA

A Pekingben akkreditált külföldi tudósítók klubja a minap találkozót szervezett néhány vidéki, Honan tartománybeli AIDS-be- teggel. A főváros egyik kedvelt te- ázója zsúfolásig megtelt. Hónapok óta keringenek ugyanis a hírek - kínai újságokban is - arról, hogy az egyik legszegényebbnek tartott Honan tartományban több falu lakosai HIV-vírussal fertőzöttek. Pedig nincs prostitúció, s nincsenek kábítószeresek sem arrafelé. A Southern Weekend újság például azt írta, hogy Venlou falu lakosainak 65 százaléka betegedett meg: állandó lázzal, gyengeséggel és hasmenéssel küszködnek. Néhányan már el is haláloz- tak a rejtélyes betegségben.

A pekingi teázóban már álltak a tévékamerák, majd száz újságíró zsúfolódott össze, amikor az étterem menedzsere udvariasan távozásra szólította fel a megjelenteket. Kint az utcán pedig civil ruhás férfiak kezdték lebeszélni a vidékről jött AIDS-betegeket, hogy ne nyilatkozzanak a külföldi sajtónak, mert ez súlyos vétek lenne Kína nemzeti méltósága és

érdeke ellen. Helyette forduljanak a hatóságokhoz, a kínai médiához - tette hozzá. Ám az AIDS- esek éppen azért álltak volna rá a beszélgetésre a külföldi tudósítókkal, mert hosszú hónapok óta hiába kértek segítséget, a helybéli hatóságok nem akarnak tudni esetükről.

Végül a nyilvános sajtóbeszélgetés elmaradt. Pontosabban az AIDS- esek (négy felnőtt, velük három gyerek) kikötötték, hogy csak szűk körben - tévékamerákat és fotósokat kizárva három újságíró jelenlétében mondják el névtelenül panaszaikat. A kollégák korrektségének köszönhetően néhány órán belül valamennyi érdeklődő kül40 jüant (5 dollárt) kaptak a helyi állami kórház alkalmazottjától.

földi tudósító megkapta a beszélgetés teljes szövegét.

Ebből kikerekedik a tragikus történet. A nyolcvanas évek végétől náluk és a környékbeli falvakban is véradási kampányokat szerveztek. Esetenként 40 jüant (5 dollárt) kaptak a helyi állami kórház vérbegyűjtéssel foglalkozó alkalmazottjától. A helybéli parasztok havi 200 jüanos jövedelméhez képest ez magas öszsZegnek számított. Márpedig a pénz kellett a helyi adók kifizetésére és a gyerekek iskoláztatására. Néhány évvel később „rejtélyes” betegség lett úrrá a falun. A helyi kórház viszont csak 1996-ban szüntette be a vérvételt.

Sokáig hiába kerestek segítséget, mígnem akadt egy orvos Vuhan- ban, Gui professzor, aki felvállalta a betegség kivizsgálását: a vérkép kimutatta a HIV-vírust. „Gui professzor az egyetlen, aki valóban törődik velünk, időről időre ad gyógyszert, s egyáltalán elmagyarázta, hogy mi is a betegségünk, hogyan fertőződhettünk a vírussal a véradás következtében” - mondta egyikük. A kínai sajtóban megjelent írásokat követően idén márciusban az egészségügyi minisztérium képviselői ellátogattak több érintett faluba. A riportalanyok egyike ugyanakkor hozzáteszi: azóta sem kaptak tájékoztatást a vérvizsgálat eredményéről, miként ingyenes gyógyszert és kezelést sem kapnak. Márpedig egyhavi gyógyszeradagjuk ára meghaladja éves jövedelmüket - állítják. Most néhány napja Pekingben tartózkodnak, de orvos közelébe még nem jutottak.

„Mi áldozatok vagyunk, s ezt senki nem hajlandó elismerni.”

Igazságot követelnek. - A helyi egészségügyi hivatal „bűnt” követett el, ám hatalmasok a helybéli hatóságok, s mi csak egyszerű parasztok vagyunk - így egyikük. Igaz, a fő vérbegyűjtőt a sajtó- kampány után 200 ezer jüanra megbüntették, de továbbra is ott dolgozik a kórháznál, miközben százak haldokolnak. „Mi áldozatok vagyunk, s ezt senki nem hajlandó elismerni.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársainak már egy ideje közveüen értesülései is voltak arról, hogy Honan tartomány néhány körzetében korábban súlyos szabálytalanságok történtek a véradáskor. Oly módon vették a vért, majd szeparálták a vérplazmát és adták vissza a vörösvértes- teket a véradóknak, hogy közben összekeverték több száz emberét, így fokozatosan nőtt a HIV- vírussal fertőzöttek száma. Az ilyen jellegű megoldással - tehát, amikor a szervezet visszakapja a vörösvértesteket, a fehérjeplazma pedig a táplálkozással viszonylag rövid idő alatt visszaképződik - viszonylag sűrűn ismételhető a véradás. Nyilvánvalóan a vérbegyűjtők ebben voltak érdekeltek. Kína belső szükségletei mellett exportál is vérkészítményeket. Egyébként a kínai központi kormányzat már egy ideje felismerte az AIDS-veszély elleni határozott fellépés szükségességét. Tavaly decemberben több minisztérium közti egyeztetéssel készítettek egy öt évre szóló megelőzési és ellenőrzési programot. Erre jelentős összegeket irányoztak elő. Ami fontos, hogy a tervezet nem a régi hagyományos megközelítésre épül. Korábban megpróbálták takargatni a problémákat, s a büntetés gondolatából indultak ki, hisz - a hivatalos változat szerint - a betegség fő terjesztői a kábítószeresek és a prostituáltak. A program most a nemzetközi előírásoknak megfelelő véradási, vérkezelési és vérátömlesztési előírásokat tartalmaz. Más kérdés, hogy ilyen előírások eddig is voltak, csak sok helyen nem tartották be, pénzügyi megfontolásokból. A WHO hatékony együttműködést alakított ki, s több csatornán támogatja a kínai egészségügyet, mind anyagilag, mind tanácsokkal.

A hivatalosan bejegyzett AIDS-be- tegek száma egyelőre elenyésző, 25 ezer körüli, ám a kínai szakértők maguk is 600 ezer és egymillió közé teszik a HIV-vírussal fertőzöttek számát. A gond, hogy mind a hivatalos statisztika, mind a becslések évente majd 30 százalékos növekedést jeleznek. Néhány száz, néhány ezer paraszt véradással szerette volna kiegészíteni nyomorúságos jövedelmét, biztosítani gyerekei iskoláztatásának költségét.

A vérrel kereskedő állami alkalmazottak nyilvánvalóan jó „bizonyítványt” mutathattak fel, esetleg ennek anyagi következményeit is élvezték, miközben mások áldozatokká váltak, s életükkel fizetnek az esetenkénti 40 jüanért. Peking, 2001. június