Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-13 / 135. szám, szerda

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 13. A Böngésző nyertesei A Vasárnap 23. számában feltett kérdésre összesen 456 helyes megfejtés érkezett. E héten az 500-500 koronát Domonkos Zsu­zsanna kolozsnémai, Kovács Zoltán zsélyi és Mikus Tiborné felsőszeli olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: Metró-Illés-Omega. Presser Gábor a Révben Holnap a komáromi Rév vendége lesz Presser Gábor. A zeneszerző- zenekaralapító-elóadóval 19 órakor kezdődik a beszélgetés, (ú) SZÍNHÁZ ____________________POZSONY____________________ NE MZETI SZÍNHÁZ: A titkos kulcs 11 Szerelmi bájital 19 HVIEZ­DOSLAV SZÍNHÁZ: Ha asszony kezében a gyeplő 19 KIS SZÍN­PAD: Demokraták 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ - STÚDIÓ: Két úr szolgája 19 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn 18.30 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Erős János 9,11 POZSONY CHARLIE CENTRUM: Halálos lövés (am.) 20.30 Pan Tadeusz (lengyel-francia) 18.15 Human Traffic (angol) 18.45 A szamuráj útja (am.) 20.30 Tájkép (szlovák-cseh) 18 Emlékszel Dolly Belire? (jugoszláv) 20 Holle anyó (szlovák) 19 HVIEZDA: A múmia vissza­tér (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: 460 gyanúsított (am.) 16, 18, 20.30 MLADOSŤ: Hannibal (am.) 15,17.30, 20 KASSA CAPITOL: Hannibal (amerikai) 15.45,18, 20.15 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: A vámpír árnyékában (am.) 16.30, 19 GALÁNTA - SZABADTÉRI MOZI: Jég és föld között (am.) 21.30 TOLLVONÁS Filmszakadás TALLÓSI BÉLA A Martoson is forgatott Havasi selyemfiú című tévéfilm pergő története hirtelen vágással ér véget: várjuk, várjuk az idősö­dő tenyeres-talpas gazdaasz- szony és ifjú kitartottja sorsá­nak végkifejletté alakítását, ám e helyett egy martosi népvise­letbe öltözött legényke, kezé­ben gyertyával értetlenül haho- tázik a záró képsorokon. Az ős­bemutatón - Martoson vetítet­ték le először nyilvánosság előtt a filmet - a martosiaknak arra a kérdésére, miért lett ilyen elvarratlan vége a filmsztorinak, az alkotók igen bújtatott, burkolt formában olyasféle választ adtak, amely­ből az derült ki, hogy elsősor­ban anyagi okok miatt. Az idei Magyar Filmszemlén si­kerrel szerepelt a kilencvenes évek ifjúságának karakterrajzát felvázoló I love Budapest. Gyö­nyörűen fotózva, hiteles életké­pekben mutatja be két, Buda­pestre felköltözött vidéki lány és két fővárosi vagány kitörés­vágyát. Aztán a film utolsó koc­káira, a végkifejletre az ember akkora szemeket kerekít, hogy majdnem kiesik a saját szem­gödrén. Nem akar hinni annak, amit lát. Autósüldözés: a rend­őrök az egyik, a szimpatikusabb fiatal pár nyomában. Érezzük, nincs menekvés, az üldözöttek csuklóján hamarosan kattan a bilincs. Ekkor kocsijuk felemel­kedik a magasba, s a fiú meg a lány, mintha egy léghajóban ül­nének, az égen úszó kocsiból nézik az alattuk húzódó leara­tott gabonamezőket. Döbbene­tes, hogyan végződhet így egy reális történet, egy mindaddig lebilincselő életképeket bemu­tató film. Ahogy a rendező, Incze Ágnes elmondta, ez a megoldás azt sugallja, hogy ezeken a fiatalokon már csak a csoda segít. E két filmvég egy másfajta vég kezdetét juttatta eszembe. Az ugyanis a vég kezdete, hogy az idei trencsénteplici Art Film fesztivál versenyében megint nem lesz szlovák produkció, mert van ugyan szlovák színész- , filmrendező- és operatőrkép­zés, vannak ifjú, idős és idősb szlovák rendezők, s van ennek az országnak egy vergődő Kolibája is, csak éppen filmgyár­tása nincs valahogy úgy a ki­lencvenes évek elejétől. Ami van esetleg, az külföldi segítséggel van. A kurta pénz ugyanis ebbe is beleszól. (Kuloárkörnyezetben talán az „érvé” változatos kifejezést használnám, de azzal a betűsor­ral a szó nem szalonképes és publikus, ízléssértő lenne egy intelligens lap hasábjain - leg­alábbis így ítélkeznének, hazai viszonyainkat ismerve, bizonyá­ra jó sokan.) Valóban kurtára szabott a filmköltségvetés. S mivel kurta a pénz, ha a külföl­di producer lát fantáziát ebben vagy abban a hazai rendező­ben, megtoldja egy kis összeg­gel, vagy fedezi a teljes költsé­get. így forgatott legutóbb Juraj Jakubisko is, csakhogy filmje nemzetiségeként nem a szlová­kot jelölték meg. De nemcsak Jakubisko forgatott így filmet, henem Jirí Menzel és Szabó Ist­ván is. A filmszakmában is fo­lyik térségünk szellemi gyarma­tosítása, vagyis az agyelszívás. Ne adj Isten, hogy rajtunk is csupán egy hirtelen vágással, csavarral kerekített mesés meg­oldás, vagyis a csoda tudjon se­gíteni, mint az I love Budapest hősein! Pedig lehet, mi már csak szárnyas zsöllyében repül­ve ég és föld között mondhat­juk, hogy I love cseh; szlovák, magyar film. Czajlik József rendezése Kisvárdán nem lebecsülendő mezőnyben bizonyult a legkiemelkedőbb előadások egyikének Sakkban/sokkban tartja a nézőt Kisvárdán nagydíjas, Pozsonyban eladhatatlan? (Dömötör Ede felvétele) Nagydíjat nyert Kisvárdán, a hétvégén befejeződött Hatá­ron Túli Színházak XIII. Fesztiválján a komáromi Jó­kai Színház előadása. Peter Shaffer Amadeusát Czajlik József, a Pozsonyi Színmű­vészeti Főiskola negyedéves rendező szakos hallgatója állított színpadra. LAKATOS KRISZTINA Fiatal rendező, két fiatal drama­turg (Peter Pavlač m. v. és Varga Emese), fiatal díszlet- és jelmez- tervező (Gadus Erika m. v.) s nem utolsósorban fiatal színészcsapat teljesítménye hozta meg a rég áhí­tott elismerést a komáromi szín­háznak. Persze a siker nem vélet­lenül jött, s nem előzmények nél­küli. Kellett hozzá az, hogy az el­múlt két évben a Jókai Színház ve­zetése lehetőséget biztosítson töb- bé-kevésbé pályakezdő alkotók­nak is tehetségük kipróbálására. Sőt, nemcsak a színház falai kö­zött adott teret a szárnypróbálga­tásra, hanem a produkciókat vál­lalva a nemzetközi porondon is ezekkel képviselte magát. így ke­rült tavaly Kisvárdára a Tóth Mik­lós rendezte Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Fejes-regény zenés- dráma-változata. Az előadást ak­kor Páskándi-díjjal jutalmazták, elsősorban a társulatépítést, a fia­tal színészek csapatmunkáját ki­emelve. Most Kisvárdán az Amadeus újabb előrelépést jelen­tett: már nemcsak az együttes for­málásában rejlő lehetőség és ígé­ret, hanem az előadás művészi ér­tékei is megragadták a zsűri fi­gyelmét. Ráadásul Czajlik József rendezése az erdélyi, a vajdasági teátrumok, a kassai Thália, vala­mint a Vidnyánszky Attila mun­kásságával fémjelzett beregszászi színház által alkotott, cseppet sem lebecsülendő mezőnyben bizo­nyult a legkiemelkedőbb előadá­sok egyikének. Az Amadeus alkotói, szereplői most a pécsi színházi fesztiválon vannak - nézőként, így Kiss Pén­tek Józsefet, a komáromi Jókai Színház igazgatóját, valamint Var­sányi Marit, az Amadous segéd­rendezőjét kérdeztük kisvárdai benyomásaikról. Mindketten szu- perlatívuszokban beszélnek az előadás fogadtatásáról és vissz­hangjáról. „Éppen annyira izgal­mas volt az értékelés, amennyire maga az előadás - meséli Kiss Péntek József. - A zsűri leginkább az Amadeus izgalmasságát, erede­ti hangját emelte ki, valamint azt, hogy egyre újabb s újabb rétege­ket tudott kifejteni a drámában. Nagyra értékelték a mozgalmassá­gát, azt, hogy meglepetésekkel te­li, s ezáltal folyamatosan sakk­ban/sokkban tartja a közönséget. Fantasztikus érzés volt, hogy - nyugodtan mondhatom - ^ tiszte­let hangján szóltak a színházunk­ról, hogy úgy kezelik, mint amely számít a magyar színházak sorá­ban. Csodálatos volt hallani, ahogy a szakmai zsűri színész tag­jai - Takács Katalin, Pregitzer Fru­zsina - nagy elismeréssel szóltak a mi színészeink, Mokos Attila, Öllé Erik, Vincze Emőke alakításáról.” Az igazgató kiemeli: nagy elisme­rés a színház számára az is, hogy két művészét külön méltatták. Vincze Emőkét, az Amadeus Constanze-cát a fiatal kritikusok egyik különdíjával jutalmazták, Németh Ica pedig életműdíjat ka­pott. „Németh Ica korosztályának meghatározó színésze, aki mindig hatalmas szakmai alázattal, vég­telen tisztességgel közelített a Ősszel újra előveszik a produkciót - ekkor rög­zíti a Duna Televízió. szakmájához. Példaértékű a fe­gyelmezettsége, a tisztasága. Én csak remélni tudom, hogy a szín­ház továbbra is számíthat a mun­kájára, a tehetségére” - hangsú­lyozza Kiss Péntek József. „Rettenetesen jó érzés volt, hogy teli nézőtér előtt háromszor me­hettem fel a színpadra, hogy átve­gyem a színháznak és a művésze­inknek járó elismeréseket - meséli Varsányi Mari, aki a díjátadáson a Jókai Színházat képviselte. - A boldogsághoz persze hozzájárul­tak az apró elismerések is: példá­ul, hogy Iglódy István, a Nemzeti igazgatója, aki régebben rendezett Komáromban, azonnal odafurako- dott hozzám a teli nézőtéren át, és gratulált.” S hogy milyennek látta a kisvárdai közönség, valamint a színházi szakma az Amadeust? „A komáro­mi együttes nem először bizonyít­ja, hogy csak feltétlen alázattal és felelősséggel lehet jó színházat csinálni. Ez a társulat példa érté­kűen pontos és fegyelmezett szín­játszást gyakorol. Ők pedig: Mokos Attila, Öllé Erik, Vincze Emőke, Fabó Tibor, Bernáth Ta­más, Tóth Attila, Kukola József, Benkő Géza, Lucskay Róbert és a csapatmunka oroszlánrészét vál­laló Balaskó Edit, Bánczi Rita, Cséplő Eszter, Horváth Sándor, Mokány Csaba, Nagy László, Oszlik Péter és Rab Henrietta. Munkájuk olyan egységet alkot, amelyben egymás rész-feladatai­ból építkező rész-játékokat látha­tunk, magyarul: senki sem emeli magasabbra a lábát, mint a többi­ek, még ha tudná, akkor sem. Mindez ráadásul - vagy természe­tesen - csupán a kiindulópont” - írta az előadásról Tarda Orsolya a kisvárdai fesztivál lapjában. Az idei évadban az Amadeust már nem játsszák Komáromban, ősszel viszont újra előveszik néhány elő­adás erejéig - ekkor készít felvételt a produkcióról a Duna Televízió. Kiss Péntek József azt mondja, az Amadeust ősszel valószínűleg Bu­dapesten is bemutatják, s szeret­nék Kassán is előadni. A többállo­másos vendégszereplésnek határt szab, hogy az előadás díszleteinek mérete miatt az Amadeus kisebb színházakban, művelődési házak­ban nem vihető színpadra. A szín­ház igazgatója azt is hozzáteszi, azért az Amadeus győzedelmes menetelésének más jellegű akadá­lyai is vannak: hónapokon át tár­gyalt különböző pozsonyi székhe­lyű kulturális szervezetek képvise­lőivel, segítsenek megszervezni egy előadást a fővárosban. Az érin­tettek azzal utasították vissza a fel­kérést, hogy a pozsonyi magyar közönség népszínműre, operettre, musicalre, zenés vígjátékra vevő, s ebben a közegben az Amadeus el­adhatatlan... Ezt a hazát egyes gondolkodók sajátos kelet-közép-európai szellemiséggé próbálták magasztosítani Képtelen lét itt, Európa mosókonyhájában NÉMETH ZOLTÁN New Hont, ez a misztikus, elvará­zsolt hely mindnyájunkban ott van, a tudat mélyére, a szív csücskébe száműzve, meghúzódik csöndesen, csak akkor döbbenünk rá létezésé­re, ha néhanapján felsóhajtunk, ilyenkor egy alapos szúrást érzünk a tüdőlebenyek között, valahol a ti­zedik borda tájékán, halántékunk­hoz kapunk és felszisszenünk: Igen, ez NEW HONT. Igen, New Hont ez, ami körülvesz bennünket, ez a félresikerült világ itt, amelyben élünk, ezek a „kissze­rű acsarkodások, nagy nekibuzdu­lások, beteljesületlen ábrándok”, ezek a nagy hallgatások, az elhall­gatott sérelmek, a kicsinyes bosz- szúk, igen, ez mind: New Hont. Nem kell kilépnünk sem a házunk kapuján, szívünkbe, májunkba, hú­sunkba, gondolatainkba ette ma­gát ez a képtelen lét itt, Európa mo­sókonyhájában, ahol már nemze­dékek mossák, maszatolják tovább a szennyest. Grendel Lajos leg­újabb regényében nagyszerűen rá­tapintott annak a heroikus vidéki- ségnek a lényegére, amelyben ge­nerációk foglaltak maguknak ha­zát. Ezt a hazát egyes gondolkodók sajátos kelet-közép-európai szelle­miséggé próbálták magasztosítani, mint Tőzsér Árpád, aki a nyolcva­nas években Mittel Ármin alakját teremtette meg. Grendel Lajos ta­nulmányaiban szintén a kelet-kö­zép-európai léttel, pontosabban annak abszurditásaival foglalko­zik: hazánkkal, Abszurdisztánnal. Legújabb regénye nem véletlenül implikálja a referenciális, valóság vonatkozású értelmezések lehető­ségét. Grendel szándékosan is rea­lista, vagy más szóhasználattal neorealista, minimalista eszközök­kel véli ábrázolhatónak tárgyát. Azaz, nem érdeklik a posztmo­dernnek állított stílusjátékok, a rej­tett intertextuális utalások tömke­legé, a zsúfolt, barokkos mondatok és a bonyolult gondolati játék he­lyébe a konkrét létprobléma, az Mi olvasunk „fontossá”, „naggyá” bizonyos ver­seket, regényeket. életszerű történet lép, ahogy Raymond Carver mondja: „no tricks”, semmi trükk. A Nálunk, New Hornban olvasása nem kíván túlzott erőfeszítést, hiszen a szöveg már tudatában van annak, hogy a „nagy történetek” kora lejárt, azaz az irodalmi művek értelmezése nem a szövegtől függ, hanem min­dig az értelmezőtől, az olvasótól. Vagyis mi olvasunk „fontossá”, „naggyá” bizonyos verseket, regé­nyeket, ahogyan mi, olvasók olva­sunk .jelentéktelenné” is másokat. Grendel Lajos legújabb regénye látszólag jelentéktelen, érdekte­len történeteket mesél el, az író a kedélyes anekdotázás álarca mö­gé bújva mesél: de meséje mögül egymás után sorjáznak elő azok a történetek, amelyek véres, az em­beri tartást megnyomorító, ge­rinchajlító korokról mesélnek. Grendel - és erre a regényből na­gyon egyértelműen következtet­hetünk - a szlovákiai magyarság II. világháború utáni történelmé­vel mutat rá a kelet-közép-európai létbe vetett emberek megpróbál­tatásaira. A groteszk szenvedés­történet három állomása 1945/46 -1968 -1997. Grendel regényének egyik köz­ponti figurája Kálmán bácsi, New Hont mindentudó polgára, az egyik legszimpatikusabb szereplő. Talán nem tévedünk nagyot, ha alakjában New Hont „égi patrónu- sára”, Mikszáth Kálmánra talá­lunk. És talán azzal sem visszük túlzottan tévutakra, ha Mikszáth Kálmánt e regény legfontosabb alakjának tekintjük. Hiszen nem­csak Kálmán bácsi alakjában néz­hetünk vele szembe, hanem McLaci vendéglőjének faláról is ő néz ránk. Gunyoros, ironikus, egyúttal bölcs és rezignált moso­lya végigkíséri a regény lapjait ele­jétől a végéig. A New Hont-regényt éppen ezért a 19. századi anekdo- tikus magyar regény egyik újraírá­sának is tarthatjuk. Úgy tűnik, Grendel Lajos a 90-es évek végén szakított azzal a hang­gal, amellyel a 80-as években a ma­gyar irodalom élvonalában jelölte ki helyét. A Tömegsírral (1999) kezdődően egy új Grendel-stílus je­lentette be önmagát. A regény leg­erősebb része számomra az a pár­beszéd, amely a második fejezet­ben folyik Kálmán bácsi és Pisti fő­hadnagy között. A drámai feszült­ség, a tudásszintek folytonos átren­deződése és bizonytalanságban tartása arról győzhet meg bennün­ket, hogy Grendel Lajos ezen az új nyelven is képes magas szintű esz­tétikai élményt nyújtani. (Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban, Kalligram, Pozsony, 2001)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom