Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-21 / 92. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 21. Politika 5 Jarábik Gabriella a Szlovákiai Magyar Kultúra Dokumentációs Központjának megalakításáról Összefogja a szerteágazó kutatást A Szlovák Nemzeti Múzeum részeként jogilag már meg­alakult a Szlovákiai Magyar Kultúra Dokumentációs Köz­pontja, amely a közeljövő­ben gyakorlatilag is elkezdi tevékenységét. Az intézmény létrehozásáról Jarábik Gab­riellával, a kulturális minisz­térium kisebbségi főosztá­lyának vezetőjével beszél­gettünk. LAKATOS KRISZTINA Az elmúlt években hosszú, oly­kor parttalannak tűnő vita folyt a szlovákiai magyar kultúra mú­zeuma vagy dokumentációs köz­pontja megalakításáról. Ehhez képest az intézmény most szinte „varázsütésre” jött létre. Kétéves tárgyalássorozat előzte meg a tervezet kidolgozását, amelynek során többször is egyez­tettünk a szlovákiai magyar kultú­ra dokumentációjával, muzeoló- giai részével foglalkozó szakembe­rekkel. Elsősorban arról beszélget­tünk, hogy múzeumot vagy doku­mentációs központot kell-e alapí­tani. Komoly vita bontakozott ki, egyesek szerint dokumentációs központtal kell kezdeni, majd ab­ból kifejleszteni egy múzeumot, a szakma másik fele inkább a múze­um létesítése felé hajlott. A doku­mentációs központ terve február­ban készült el, a kulturális tárca ki­sebbségi főosztálya, valamint a múzeumokat szakmailag irányító kulturális örökség főosztálya ké­szítette elő. Ezt követően a javaslat a kulturális minisztérium tanácsa elé került, amely azt elfogadta. Konszenzusos megállapodás született a kérdésben, vagy vala­miféle lépéskényszer eredmé­nye a dokumentációs központ? Nem lehetett tovább várni, folytat­ni a kétéves vitát, amely tulajdon­képpen sehogy sem zárult le. Nem volt értelme tennünk egy kilátásta­lan lépést, és ragaszkodnunk ah­hoz, hogy Komáromban magyar múzeum jöjjön létre. A döntésünk gyakorlati oka az volt, hogy amint a közigazgatási reform elindul, a \\ Az intézmény ' a továbbiakban akár múzeummá is ** átalakulhat. N> pénzügyminisztérium nem hagyja jóvá új intézmény alapítását. Úgy kellett lépnünk, hogy a dokumen­tációs központ a kulturális minisz­térium hatáskörébe tartozzon, s azzal, hogy a Szlovák Nemzeti Mú­zeum részeként jött létre, ez meg is valósult. Milyen érvek szóltak a múzeum létrehozása ellen? A vezető személyét a magyar szakmai közösség is véleményezheti." (Dömötör Ede felvétele) A szlovákiai magyar kultúra múze­umát Komáromban szerettük vol­na megalakítani, a Duna Menti Múzeum már meglévő nemzetisé­gi osztályára építve. A Nyitrai Ke­rületi Hivatalban elkezdtük ennek a lehetőségnek a felmérését. Akkor ütköztünk falba, amikor a komáro­mi múzeum szakemberei megfo­galmazták azt az elképzelést, hogy ne új múzeumot alapítsunk, ha­nem a Duna Menti Múzeumot ala­kítsuk át magyar múzeummá. A kerületi hivatal véleménye az volt, hogy a Duna Menti Múzeum regio­nális múzeumként regionális fel­adatokat lát el; ha a magyar kultú­ra országos hatósugarú múzeumá­vá alakítanánk át, Komárom kör­nyékének hiányozna a regionális intézmény. Felmerült a már meg­lévő gyűjtemények sorsának a kér­dése is. Mondjuk ki nyíltan, a szlo­vák muzeológus szakma sosem egyezett volna bele, hogy például a római kori leletek a magyar mú­zeumban maradjanak, mert azok Szlovákia, nem pedig a szlovákiai magyarság kulturális örökségének a részei. És mi szólt a dokumentációs központ mellett? A dokumentációs központ létreho­zásával nyitva hagyjuk a lehetősé­get, hogy az intézmény a további­akban akár múzeummá is átala­kulhasson. Véleményem szerint pillanatnyilag nem az a legfonto­sabb, hogy valahol legyen egy mú­zeuma a magyarságnak, ahova el­zarándokolnak az emberek. Ha a dokumentációs központ működik, a bárhol összegyűjtött anyagból képes lesz például vándorlďállítá- sokat szervezni, a technika adta le­hetőségeket kihasználva olyan adattárat alakíthat ki, amelyben minden szükséges információt megtalálnak akár a diákok, akár a szakemberek. Számos nemzetiségi intézmény működik a Szlovák Nemzeti Mú­zeum részeként. Ezek eddigi ta­pasztalatai mit mutatnak, az adott körülmények között meg­felelően el tudják látni a felada­tukat? Gyakorlatilag a jelentős lélekszá­mú kisebbségek közül csak a ma­gyar és a roma kultúra dokumen­tációja nem folyt hivatalos intéz­ményekben, pontosabban a homonnai (Humenné) múzeum­ban van roma nemzetiségi osztály, Komáromban, a Duna Menti Mú­zeumban magyar nemzetiségi osz­tály, ezek azonban elsősorban re­gionális jelentőségűek. A ruszi­nok, ukránok Svidníkben alapítot­tak múzeumot, van múzeumuk a kárpátnémeteknek, a zsidóknak, 1999-ben megalakult a cseh, vala­mint a horvát kultúra dokumentá­ciós központja. A svidníki múzeum kivételével, amelyet az Eperjesi Kerületi Hivatal hozott létre, a to­vábbi nemzetiségi intézmények a Szlovák Nemzeti Múzeum része­ként működnek. Nincs ugyan önálló jogalanyiságuk, de célirá­nyos támogatást kapnak: az állami költségvetésből származó éves költségvetésüket a Szlovák Nem­zeti Múzeumon keresztül kapják meg, de az „anyaintézmény” ezt az összeget másra nem fordíthatja. A Szlovák Nemzeti Múzeumban léte­zik egy szakbizottság, amely a nemzetiségi intézmények munká­ját segíti és koordinálja, a nemzeti­ségi intézmények közös kiállításo­kat, konferenciákat szerveznek, közös témákat választanak, ame­lyek köré felépítik saját kutatási programjukat egy-egy adott idő­szakban. Emellett természetesen élhetnek a Szlovák Nemzeti Múze­um infrastruktúrája adta lehetősé­gekkel. Milyen feladatokat fog ellátni a központ, illetve milyen koncep­ció alapján fog működni? A központ tervének kidolgozása­kor igyekeztünk a lehető legtá­gabb kereteket biztosítani. Elsőd­leges feladata az, hogy dokumen­tálja a szlovákiai magyar kultúrát: nemcsak a történelmi részét, de gondoltunk például az oktatási in­tézményrendszerre, az egyes mű­vészeti ágakra, az egyesületekre, a közművelődésre... Hogy ezen be­lül milyen ütemterv szerint dolgo­zik majd, annak kialakítása a jö­vendő vezető feladata, de minden­képpen kívánatos, hogy az ebbe a pozícióba kerülő szakember a dél­szlovákiai regionális múzeumok­kal, a Fórum Intézettel együttmű­ködve alakítsa ki a központ kon­cepcióját. Ennek érdekében létre­hozunk egy , szakmai tanácsot, amelynek az első feladata az, hogy elkészítse a jövő évi ütemtervet, s így időben biztosítsuk az intéz­mény költségvetését. Az első év va­lószínűleg ezzel, valamint az egyeztetésekkel, a kapcsolatok ki­alakításával fog telni. A továbbiak­ban a dokumentációs központ ösz- szefogja, koordinálja a szerteága­zó kutatást, dokumentációs tevé­kenységet. Feldolgozza, számon tartja azokat az adatokat, amelye­ket már összegyűjtött valamilyen intézmény vagy szervezet, de új te­rületeket is feltárhat, például meg­bízhat szakembereket egy adott kutatómunka elvégzésével. Néhány gyakorlati kérdés: hol kap helyet a központ, hány mun­katárssal indul, s legfőképpen: mikor? Elsődleges feladata ' az, hogy dokumen­tálja a szlovákiai . . magyar kultúrát. \\ Pozsonyban, egyelőre a nemzeti múzeum Vajanský rakparton álló épületében kap helyet. A múzeum Žižka utcai épületét jelenleg átépí­tik, a későbbiekben ott helyezik el a dokumentációs központot. Hiva­talosan április 1-től kellett volna elindulnia a munkának, az anyagi kérdések miatt ez az időpont ldssé eltolódott, mára viszont már bizto­sítva van az éves költségvetés. A napokban jelent meg a sajtóban a Szlovák Nemzeti Múzeumnak a munkahelyek betöltésére kiírt pá­lyázata. Keressük a szakembere­ket, a központ vezetőjét és három további munkatársát; abban is si­került megegyeznünk a múzeum­mal, hogy a vezető személyét a magyar szakmai közösség is véle­ményezheti. Amint ez megtörté­nik, a központ működni fog. Márciusi munkanélküliségi statisztika Értékelt az Apolló Vegyi Egészségbiztosító Alig érezhető csökkenés Keveset fizet az állam SITA-HÍR Pozsony. Március végén az azon­nali munkavégzésre képes (disz- ponibüis) állástalanok száma 518 300 volt, ami 19,22%-os aránynak felel meg. E mutató 0,45 százalék- ponttal mérséklődött február végé­hez viszonyítva, közölte az adato­SITA-HÍR Kassa. Az amerikai USX Corpora- ion tulajdonában lévő U. S. Steel Košice acélmű 2001 első negyed­évében 41 millió dollár nyereséget könyvelt el. A vizsgált időszakban kát a Nemzeti Munkaügyi Hivatal. A múlt hónapban összesen 545 300 állástalant tartottak nyüván, ez 20,22%-os munkanélküliséget je­lent, ami 0,47 százalékponttal ke­vesebb mint egy hónappal koráb­ban. A munkaügyi hivatalok márci­usban 23 946 új munkanélkülit re­gisztráltak és 36 749-et iktattak ki. a cég 749 ezer tonna acélt állított elő, a kapacitáskihasználás 86 százalékos volt. A kassai vállalat­ban egy tonna acél előállítási ára 293 dollár, míg az amerikai anya- vállalat esetében e mutató 439 dollár. PÉTERFI SZONYA Pozsony. „A biztosítási díjakból származó anyagiakat kizárólag az egészségügyi szolgáltatások fedezé­sére fordítjuk. Számítógépes rend­szerünk is felügyeli, nehogy vissza­élésekre kerüljön sor. Ugyanis a múltban előfordult, hogy míg a be­teget kórházban kezelték, megláto­gatta háziorvosát, sőt a patikában kiváltotta orvosságait is. Nem cso­da, hogy az ellátásra szánt költsé­gek ebben az esetben alaposan megugrottak” - utalt Vladimír Ba­logh, az Apolló Egészségbiztosító vezérigazgatója a közelmúlt esemé­nyeire. A hatéves fennállását is ün­neplő biztosító sikeresen zárta a múlt évet. 1999-hez viszonyítva a biztosítási díjak fejenként 41,6 koro­nával emelkedtek. A havi ádag 643 koronát tett ki, holott az aktív mun­kavállalók által befizetett díj 1346 koronát ért el. Tény viszont, hogy biztosítottjaiért az állam tavaly csu­pán 283 koronát, a nemzeti munka­hivatal 370 koronát térített, pedig a betegellátás fejenként majdnem 589 koronába került. A biztosító gyógyszerköltsége meghaladta az 1 milliárd koronát. Az Apolló Egész­ségbiztosító sem képes arra, hogy a tárca által szorgalmazott 1,75 milli­árd koronát fizesse havonta a kór­házaknak, költségvetésének 48%-át jelenti ez az összeg, holott 45%-ról szól az egyezség. „A kórházak eseté­ben tehát maradunk a 45%-nál, a gyógyszerészeknek továbbra is költ­ségvetésünk 33%-át juttatjuk, arra törekszünk, hogy számláik kifizeté­sének időtartamát lerövidítsük. Csupán annyi pénzt oszthatunk el, amennyit beszedünk” - hangsú­lyozta a vezérigazgató. A U. S. Steel Košice negyedévi nyeresége Olcsóbban gyártanak RÖVIDEN Pozitív értékelés Szlovákiáról Brüsszel. Pozitívan értékelte tegnap Szlovákiát az Észak-atlanti Tanács (NAC) a NATO-tagságra való felkészülése során elért ered­ményeiért, ám rámutatott: még több erőfeszítés szükséges a fegy­veres erők átalakításánál, hogy a hadsereg meg tudjon felelni a jö­vő kihívásainak. A szervezet ugyanakkor elismeri, a korszerűsítés hatalmas összegeket emészt fel, a szlovák célkitűzéseket azonban megalapozottnak és felelősségteljesnek minősítette. (SITA) Schmögnerová tiltakozása ellenére Pozsony. Aláírta az örökösödési adóról szóló törvénymódosítást az államfő. Schmögnerová pénzügyminiszter már korábban felkérte a köztársasági elnököt, hogy ne tegye ezt, az új jogszabály ugyanis eltörli az örökösödési adót a közvetlen hozzátartozók számára. Ru­dolf Schuster azonban kijelentette, az adó eltörlését jó gondolat­nak tartja, hozzátéve: ha a kormánykoalíció nem tud rendet tarta­ni, ő ezt nem teszi meg helyette. Az elnök Miklós László környezet- védelmi miniszter kérésének eleget téve másodszor sem írta ajá a légszennyezési bírságokról szóló tervezetet. (SITA) Visszaélések az EU pénzeivel Besztercebánya. Az Európai Unió ellenőrző szervei azonnal vizs­gálják ki az EU pénzügyi alapjaival való visszaéléseket Szlovákiá­ban, áll abban a közleményben, melyet a Föld Barátai nevű szerve­zet tett közzé Brüsszelben. A jelentés egyebek között megemlíti egy magas rangú kormányhivatalnok nevét, aki állítólag az Európai Bi­zottságtól a csatlakozás előtti pénzügyi segítség címén kapott há- rommilliárd korona hatvan százalékát illetéktelenül használta fel. A szervezet hangsúlyozza, sorozatos figyelmeztetéseiket a szlovák kormány figyelmen kívül hagyta. (SITA) Képviselők, figyelem - fegyelem! Pozsony. Júliustól valószínűleg fegyelmezettebben viszonyulnak majd a honatyák a parlamenti munkához, különben a pénzük bán­ja. Ivan Šimko, az SDKÚ főtitkára házszabály-módosítási javaslata megszüntetné a jelenléti íveket, hiszen egy képviselő - kollegája segítségével - a parlamenten kívül és belül is tartózkodhatott egyi­dejűleg. Július elsejétől azonban a szavazógombbal kellene bizo­nyítania jelenlétét. Aki három jelenléti szavazásról” hiányzik, pénzbüntetésre számíthat majd. (SITA) Robert Fico csoportérdekeket lát Pozsony. Az SDKÚ minisztereinek egy csoportja - beleértve Ivan Miklós gazdasági miniszterelnök-helyettest - a Szlovák Gázművek (SPP) privatizácója feletti ellenőrzést akarja magához ragadni, állítja Robert Fico független képviselő. A Smer elnöke szerint az említett csoport külön bizottságot kíván létrehozni, amely lényegében az állami vagyont felügyelő tárca szerepét venné át ez ügyben és meghatározná az SPP értékesítésének to­vábbi menetét. (TASR) Titkolózó önkormányzatok Pozsony. Felelősségteljesebben állnak az állami hivatalok a szabad információadásról szóló törvény gyakorlatba való átültetéséhez, mint az önkormányzatok - közölte a Polgár és Demokrácia Alapít­vány illetékese, egy január elsejétől tartó folyamatos felmérés ered­ményeire támaszkodva. „Előfordulnak esetek, hogy a választott képviselők megpróbálják eltitkolni az önkormányzat működésével kapcsolatos adatokat” - fogalmazott Šarlota Pufflerová. (SITA) Kormánybiztost akarnak a nemzetiek Pozsony. Az SNS a közeljövőben felkéri a kormányt az ország déli területén élő szlovák nemzetiségű lakosok szabadságának és jogai­nak megtartását felügyelő kormánybiztosi poszt létrehozására. A kormánybiztos tájékoztatná a hazai nyilvánosságot és a külföldöt a szlovákok jogainak megsértését bizonyító esetekről. A párt az or­szág 4 kerületre és 4 nagyobb területi egységre történő felosztása esetén támogatná a közigazgatási reformot, (les) Közvélemény-kutatás a közigazgatási felosztásról Maradj on a régiben TASR-INFORMÁCIÓ Pozsony. A legfrissebb közvéle­mény-kutatás szerint a jelenlegi, tehát a nyolc kerületből álló köz- igazgatási modell a legnépszerűbb, a lakosság 30,9 százaléka egyértel­műen támogatja. A második he­lyen a Pozsony plusz három kerület elképzelés végzett 25,6 százalékos támogatottsággal. A megkérdezet­tek mindössze 13,7-százaléka tá­mogatja az eddig ismeretlen tizen­kettes felosztást. A megmaradó 2,4 százalék más megoldást részesíte­ne előnyben. Nyolc kerületet látná­nak legszívesebben az SNS (50%) és a HZDS (43,9%) választói, a régi 3+1-es változatot az SDĽ (40,9%) és a Smer (32%) szimpatizánsai tá­mogatják. Tizenkét kerületre kelle­ne közigazgatásilag felosztani az országot az MKP és az SDKÚ vá­lasztói szerint. Egy újabb felmérés szerint a HZDS csak a második Fico pártj a nyerne TASR-HlR Pozsony. 21,9 százalékkal nyert volna a Smer, ha a héten tartották volna a parlamenti választásokat. Egy 1111 polgár bevonásával elvég­zett közvélemény-kutatás szerint második lett volna az ellenzéki HZDS (19,1%), megelőzve az SDKÚ-t (10,9%). Ettől mindössze négytized százalékkal szerezne ke­vesebbet az MKP (10,5%), majd szorosan utána következne az ellen­zéki SNS (10,4%). Az SDĽ 5,4%-kal bár, de a parlamentbe kerülne. A be­jutáshoz szükséges ötszázalékos kü­szöböt sem a KDH (3,7%), sem a DS (2,3%), sem a Kommunista Párt (2,2%) nem érné el. Szavazni mind­össze a megkérdezettek 73,4 száza­léka menne el (ebből teljesen bizto­san csak 45,4%), s 9,1 százalék nem venne részt a választásokon. Egyéb­ként Szlovákia lakosságának a fele úgy véli: ideje már, hogy új emberek jelenjenek meg a vezető posztokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom