Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-06 / 54. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 6. Százezer koronás ajándékcsomag és egy teljes felszereltségű, közel egymillió korona értékű mentőautó ajándékba Állampolgári kötelességünk, hogy adatokat szolgáltassunk a számlálóbiztosoknak NÁDSZEG Népszámlálás májusban KOMÁROM Az önálló Szlovák Köztársaság történetének első népszámlálása lesz az idén május 19. és június 10. között. A népszámlálás lebonyolításáról az 1998. május 12-én elfogadott 165/1998-as számú, a lakosság, a házak és a lakások számlálására vonatkozó törvény rendelkezik. A törvény pontosan rendelkezik a népszámlálás menetéről. A számlálóbiztosok képzéséről, a kérdőívek helyes kitöltéséről, valamint egyéb, a népszámlálással kapcsolatos kérdésekről volt szó a Csemadok komáromi Kossuth téri székházában tartott fórumon, amelyet a Magyar Koalíció Pártja komáromi városi önkormányzati tanácsa szervezett. A beszélgetésre természetesen hivatalosak voltak az MKP helyi szervezeteinek elnökei, polgármesterei és a Csemadok alapszervezeteinek vezetői. A jelenlévőket a népszámlálással kapcsolatos tudnivalókról Schill István, a Szlovák Statisztikai Hivatal alelnöke, Bastrnák Tibor, a Nyitrai Kerületi Hivatal elöljáróhelyettese és Veszelei Gyula, a Komáromi Járási Hivatal általános Lebonyolításában fontos szerepet játszanak a polgármesterek. igazgatási és hatósági főosztályának vezetője tájékoztatta. A nép- számlálás során a döntő pillanat 2001. május 25-én éjfélkor lesz, akik ezután születnek már nem kerülnek a népszámlálásba. A pénteki tájékoztatón az is elhangzott, hogy a népszámlálás lebonyolításában nagyon fontos szerepet játszanak a polgármesterek, hiszen azok, akiknek kétségei támadnak a kérdőív kitöltésével kapcsolatosan megtehetik, hogy elmennek a polgármesteri hivatalba és ott segítséget kérhetnek. Ugyancsak nagy odafigyelést igényel a számlálóbiztosok kiválasztása, hiszen amint azt a tájékoztatón megtudtuk, a Statisztikai Hivatalnak nincs lehetősége annak az ellenőrzésére, hogy a biztosok esetleg fiktív személyeket vagy nem valós adatokat írnak be a népszámlálási ívekre. A számlálóbiztosok képzését a járási hivatalok végzik, viszont a községi hivatalok kötik a szerződéseket velük. Egyébként mindenkinek állampolgári kötelessége, hogy adatokat szolgáltasson a számlálóbiztosoknak. Lesznek kétnyelvű kérdőívek is: magyar-szlovák, illetve a romák számára magyar-roma nyelven, (km) A Philips után baromfiüzem Egy éve volt Nádszegen az a találkozó, amelyen a helyi önkormányzat, a Galántai Járási Hivatal, a Győr- Moson-Sopron Megyei Közgyűlés, és a győri munkahivatal képviselői arról tárgyaltak, milyen lehetőségek lennének a járásbeli munkanélküliek minkavállalására Győrben. Juhos Frenc polgármestertől megtudtuk, hogy az említet talákozónak és további tárgyalásoknak köszönhetően tavaly közel százan jártak a Philips győri üzmébe dolgozni, nemsokára pedig további húsz emberrel bővül a magyarországi vendégmunkát vállaló nádszegiek száma. Most a győri baromfifeldolgozóban dolgozhatnak, már intézik a munkavállalási engedélyek kiadását és március második felében már naponta hordja őket az autóbusz a baromfiüzembe, a szállítási költségeket a magyar fél állja, (gl) BUZITA Ünnepi találkozó az alapiskolában A buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola május 5-én ünnepi találkozót rendez a magyar nyelvű oktatás újraindításának 50. évfordulója alkalmából. Részvételi szándékukat az iskola titkárságán a 0943/4665114-es telefonszámon vagy a községházán a 0943/4665101-es telefonszámon jelezhetik március 31-ig. (ú) ROZSNYÓ Bemutatkozik a Greenpeace A toxikus játékok és sugárzó csecsebecsék titka címmel tart előadást csütörtökön délután fél hattól a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban Lubica Trubíniová, a Greenpeace Slovakia elnöknője. A videovetítéssel egybekötött beszélgetés során szó lesz a nemzetközi mozgalomról, a szlovákiai szervezet létrejöttének okairól, korábbi és jelenlegi tevékenységéről, s kampányairól. A találkozó házigazdája a Gömöri Ifjúsági Társaság, (kmot) KISKÜRTÖS Kipakolta a játékautomatát Egy ismeretlen tettes az éjszaka leple alatt betört a helyi vendéglőbe. A magával vitt dohányáruval, szeszes italokkal, étkezési jegyekkel és készpénzzel együtt 14 600 korona kárt okozott a kocsma tulajdonosának, míg a dunaszerdahelyi Fair Play Kft. által üzemeltetett játékautomatából kiemelt „aprópénz” közel húszezer koronát tett ki. (br) GALÁNTA Öt év angolul és magyarul A Galántai Angol-Magyar Magángimnázium első évfolyamába a beiratkozás folyamatos. A tanulmányi idő öt év, jelentkezhetnek az alapiskolák nyolcadikos illetve kilencedikes tanulói. A felvételihez az angolnyelv tudása előny, de nem feltétel. A távolabb lakók számára Galántán kollégiumi ellátást is biztosít az iskola. Érdeklődni személyesen vagy a 0707/7805780-as telefonszámon lehet, (ú) SZŐLŐSKE Közel ezeréves település A fennmaradt történelmi dokumentumok alapján a Bodrog menti kisközség nemrég ünnepelte fennállásának 970. évfordulóját. Ebből az alkalomból a helyi önkormányzat ismertetőt jelentetett meg, amely a falu múltján kívül a település jelenével is foglalkozik. A kiadvány végigvezeti az olvasót a községen, elemzi gazdag történelmi múltját, a szólótermesztés őskorát és fejlődését, bemutatja a település látnivalóit, (k-t) Ötvennégy féle bort értékeltek a borkóstolón Misebor lett a győztes DEÁKI Hatodszor rendezték meg szombaton a faluban a borkóstolót, a már hagyományos borversenyt. A fehérborok kategóriájában 40, a vörösborokéban 14 borral neveztek be a helybeli és környékbeli bortermelők. A helyi kultúrházban több mint száztagú zsűri értékelte a borokat, ugyanis a versenyszabály szerint mindenki, aki belépőjegyet váltott a rendezvényre, értékelhetett is. A versenyzőknek egy-egy borfajtából 3 litert kellett leadniuk egyforma, jelöleden szabványformájú palackban, minden nevezéséért 30 koronát kellett fizetni, és a „zsűriben” ugyanúgy pontozhattak, mint azok, akik csak érdeklődésből jöttek és belépőjegyet váltottak. Az egyes ízeket elválasztandó, a kóstolók kenyér, alma és sajtdarabkákat ehettek, minden huszadik minta után tartott negyedórás szünetben vöröshagymás zsíroskenyeret szolgáltak fel, az utolsó minta után pedig ízletes gulyás volt a menü. A fehérborok kategóriájában az első 5, a vörösborok között az első 3 helyezettet díjazták. A fehérborok közül Grédi Ambrus helybeli termelő bora kapta a legtöbb pontot. Kérdésünkre elárulta, hogy a rizling és veltelini keverékéből készült bor tulajdonképpen misebor, amit papfiának készített az ennek megfelelő technológiával. A fehérbor-kategória további díjazottjai: Kocsis Ferenc (Negyed), Václav István (Karva), Mozoli Sándor (Pered), Takács Péter (Deáki). A vörösborok között a negyedi Kiss Gyula tiszta otellóból készült bora vitte el a pálmát. A 2. és 3. helyet a deáki Techagra mezőgazdasági vállalat egy-egy bora nyerte, (gaál) Ajándék mentő a kórháznak A fennállásának ötvenedik évfordulóját tavaly ünneplő Jednota Fogyasztási Szövetkezet a Mliekospol Rt.-vei közösen mentőautót ajándékozott az érsekújvári kórháznak. ÉRSEKÚJVÁR Tavaly ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját az érsekújvári Jednota Fogyasztási Szövetkezet, és a sikersorozat, amely jellemző az üzlethálózatra, úgy tűnik, idén is folytatódik. „Az érsekújvári Jednota FSz Szlovákia első tíz legsikeresebb üzletlánca között van, és az idén újabb üzlettel gyarapodik hálózatunk. A lévai után novemberre Surányban is nyitunk egy szupermarketet, amely az alapoktól kezdve egészen az átadásig teljesen a saját beruházásunkból jön létre. Mi úgy látjuk, hogy a vásárlók egyre inkább az igényes, színvonalas és egyben akciós árakat kínáló bevásárlóközpontokat keresik, mi pedig igyekszünk a legmesszebbmenőkig megfelelni ezeknek az elvárásoknak” - mondta Jozef Suman, a cég marketing osztályának vezetője. Míg az érsekújvári régióban található jól menő, külföldi érdekeltségű cégek szinte alig törődnek az őket körülölelő régió gondjaival, addig az érsekújvári Jednota FSz a vidék életének szinte valamennyi területén támogatja a nem nyereségorientált szervezeteket. Tavaly több mint félmillió koronát fordítottak a sport, az iskolaügy, az egészségügy és a kultúra támogatására. Idén pedig a Mliekospol Rt.-vel közösen egy felszerelt CitMarián Karvaj, az érsekújvári kórház igazgatója átveszi a mentőautót roen Jumper típusú mentőautót ajándékoztak az érsekújvári kórháznak. A közel egymillió korona értékű ajándék jól szolgálja majd az egyre nagyobb anyagi nehézségekkel küszködő állami egészség- ügyi intézetet. Az állami támogatások déli irányba bizony igen vékonyan csordogálnak, így minden ilyen jótékony akció külön említést érdemel. A mentőautót Érsekújvár főterén adták át ünnepélyes keretek között. Az átadáson jelen volt Mácsadi István, az érsekújvári Jednota FSz igazgatója, Ján Simunek, a Mliekospol Rt. igazgatója, Marián Karvaj, az érsekújvári kórház igazgatója, Csan- da Endre, a város polgármestere, Ladislav Marencák, a Járási Hivatal elöljárója, valamint Citroen Sonez cég képviselői. A délelőtt folyamán adta át Mácsadi István a videomagnót és videokamerát a Jednota karácsonyi országos versenye győztesének, Margita De- mínová asszonynak, a közeli Dögös (Rastislavice) lakójának, akiijén Gyén felvétele) nek nevét több mint hárommillió szelvény közül sorsolták ki. Ugyanekkor került átadásra az a 100 000 korona értékű ruhacsomag is, amellyel az érsekújvári Jednota FSz a Mányai Szociálisotthont támogatta. Mindezek után a helyi lakosoknak talán még az a kívánságuk lehet, hogy a Billa üzletlánc, amely idén szeretné megnyitni bevásárlóközpontját Érsekújvárott, hasonló bőkezűséggel támogassa az ót körülvevő régiót, (kis) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, ÉSZAKON LEHET CSAPADÉK, 6 - 10 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 06.25-kor - nyugszik 17.42-kor. A Hold kel 13.27-kor - nyugszik 04.34-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 330, árad; Medve: 150, árad; Komárom: 200, árad; Párkány: 120, változatlan. ORVOSMETEOROLOGIA Változóan felhős lesz az égbolt; a hegyek fölött időnként beborul, és előfordulhatnak hózáporok. A kora délutáni hőmérséklet 6 és 10 fok között, Árvában, Liptóban és a Szepességben 4 fok körül várható. Keleten délelőtt még élénk lesz az északi szél. Szerdán és eleinte csütörtökön is jobbára derült, csapadékmentes időre számíthatunk. Később nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és eleredhet az eső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a legmagasabb nappali holnap 11 és 15, holnapután 13 és 17 fok között alakul. Kedvező lesz az időjárás hatása. Fokozódik a szellemi és fizikai teljesítőképesség, javul az összpontosítókészség. A levegő szennyezettsége miatt a délelőtti órákban panaszokra kell számítaniuk a légzőszervi betegségekben szenvedőknek; előfordulhatnak asztmás rohamok. Kíméljék magukat a szív- és érrendszeri betegségekkel küszködök, kerüljék a nagyobb megterhelést és a stresszhelyzeteket. Az érzékenyeket és az alacsony vémyomásúakat migrénes jellegű fejfájás és hányinger gyötörheti. Holnap nem várható változás a fronthatásban. Szerdán AU'IX) - MOTOR. ♦ Fiat Punto 1.9 JTD: majdnem (a) csúcsmodell ♦ Citroen Berlingo 2.0 HDi Multispace ♦ Képriport a 71. Genfi Autószalonról