Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-19 / 65. szám, hétfő
El POHTIKA ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 19. Kormányválság Argentínában Buenos Aires. Argentínában veszélybe került a kétpárti koalíció, miután három miniszter, köztük az igen befolyásos belügyminiszter, benyújtotta lemondását a beharangozott gazdasági megszorító intézkedések elleni tiltakozásul. A kormány kilátásba helyezte az oktatásra, az egészségügyre és a nyugdíjrendszerre szánt pénzek lefaragását. (MTI) Kucsma leváltotta a belügyminisztert Kijev. Az ukrán államfő - akit egy újságíró eltüntetésének megrendelésével vádolnak - szombaton leváltotta belügyminiszterét. Kurij Kravcsenko utóda állítólag a belügyminiszter-helyettesi posztot betöltő Jurij Szmimov, Kijev rendőrfőnöke lesz. (MTI) Nem tartható a határidő Belgrád. Zoran Djindjics szerb miniszterelnök szombat este kizárta azt a lehetőséget, hogy a hágai ENSZ-törvény- szék által kijelölt március 31-i határidőig a nemzetközi bíróság elé vigyék Szlobodan Müosevics volt jugoszláv elnököt. A szerb miniszterelnök szerint a hatályos jogszabályok megsértése nélkül nincs valós esély arra, hogy még ebben a hónapban őrizetbe vegyék Milosevicset. (MTI) Késik a pere (Archívum) Három gránát Tádzsikisztánnak Dusanbe. Afganisztánból kilőtt három harckocsilövedék csapódott be Tádzsikisztán területére szombaton, miközben a két ország határa mentén tovább folytatódtak az elkeseredett harcok az Afganisztán nagy részét uraló tálibok és fegyveres ellenzékük között. Károkról nem érkezettjelentés. (MTI) Kilenc halott a hét végén Algír. A biztonsági erők hét tagja és két iszlám szélsőséges vesztette életét szombaton több merényletben Algériában. Két megtért iszlám terroristával volt harcostársaik végeztek Dzsidzselli térségében. Március eleje óta a mostani gyilkosságokkal együtt több mint 210-en estek az erőszak áldozatául az észak-afrikai országban. (MTI) Amerikai vonatbeleset Brooks. Egy ember meghalt, kilencven megsebesült, amikor tegnap az Egyesült Államokban, Iowa államban kisiklott egy vasúti szerelvény négy vagonja. A vonaton 195 utas és 15 fős személyzet utazott, amikor egyelőre nem ismert okból bekövetkezett a baleset. A személyszállító szerelvény Chicagóból a kaliforniai Emeryville-be tartott, amikor éjfél után egy órával kisiklott. (MTI) Macedón katonák a rögtönzött fedezék mögött (CTK/AP-felvétel) Gépfegyverekből lőtték a Tetovó melletti hegyekben lévő albánokat a macedón erők Folytatódó tűzpárbaj Román honatyák a magyar nyelv használata ellen Támadj ák a törvényt HUNOR PRESS Szkopje. A macedón biztonsági erők tegnap folytatták a szakadár albán fegyveresek elleni tisztogató hadműveleteket. Ezzel egyidőben a koszovói nemzetközi békeerők, a KFOR parancsnoka az eddiginél határozottabb fellépést helyezett kilátásba az albán fegyveresekkel szemben. MTI-JELENTÉSEK Noha a macedón hatóságok korábban azt jelentették, hogy az ország második legnagyobb városának körzetéből elűzték a várost támadó albán fegyvereseket, a biztonsági erők újabb hadjáratot indítottak a Tetovót fenyegető albán állások ellen. A rendőri erők automata és nehéz gépfegyverekből lőtték a Tetovó melletti hegyekben lévő albán állásokat. A lázadók csak szórványosan viszonozták a tüzet. Néhány órával korábban mind a macedón kormány, mind a szkopjei parlament határozott fellépést helyezett kilátásba az albán lázadókkal szemben, akik a szkopjei állítások szerint Koszovóból nyomultak be Macedóniába. Hasonló állás- foglalást tett közzé tegnap a KFOR is. A NATO vezette nemzetközi bé- keerók parancsnoka nyilatkozatban hangsúlyozta, a KFOR erőteljes intézkedéseket tesz a Koszovó és Macedónia közötti határ ellenőrzésére, szorosan együttműködve a macedón kormánnyal. A macedón katonák nyugati mércéUngvár/Szolnok. Kárpátalján jelentősen csökkent a még elárasztott települések és házak száma, kevesebb a kitelepített lakos, s a legnagyobb károkat változatlanul a Nagyszőlős! és a Beregszászi járásban regisztrálják. Ivan Rohacs, a kárpátaljai egészségügyi főosztály vezetője elmondta, a kárpátaljai árvíz szombaton bejelentett nyolcadik halálos áldozata egy vízbe fulladt nő, akinek a holttestét az ár levonulása után találták meg a Huszti járásban. Kárpátalja minden járását és két nagyobb városát érintette vagy érinti az árvíz. Tegnap a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megyében még mindig 12 település volt víz alatt (összesen 251-et érintett az árvíz). A jelenleg is elöntött épületek száma az egy nappal korábbi 1871- gyel szemben 1071 (összesen 33 539 ház volt víz alatt). A szombati 1637-ről tegnapra 1641-re nőtt az összeomlott épületek száma, s nyolc járásban 7574 személy volt kitelepítve. A térségben a Beregszászi járás 2 településén továbbra sincs áram, 4 faluval nincs telefon-összeköttetés. vei mérve gyéren felszereltek, fegyvereik azonban felülmúlják a lázadókéit, nem beszélve létszámbeli fölényükről. A Reuters szerint a fegyveres viszály elmérgesedése esetén olyan etnikai háborúskodás kezdődhet a Balkánon, amely nemcsak Macedóniát szakíthatja szét, hanem bevonhatja a harcokba a szomszédos Bulgáriát, Görögországot, Albániát vagy Jugoszláviát is. Két napig tartó zárt ajtók mögötti vita után nyilatkozatot fogadott el a macedón parlament tegnapra virradóra arról, hogy milyen sürgős lépések teendők a béke megőrzése érdekében. A képviselők széles körílpolitikai párbeszédet kezdeményeztek az állami intézmények révén a nyitott kérdések megoldása érdekében. Felszólították a politikai pártokat, hogy ne csatlakozzanak romboló hatású forgató- könyvekhez. A lakosságtól azt kérték, hogy ne hagyják el otthonaikat, ne üljenek fel félrevezető információknak és ne engedjenek a felfegyverzett csoportok nyomásának. A képviselők elutasították bármely szomszédos állam katonaijelenlétét Macedóniában. Eddig 13 országból érkezett humanitárius segély az árvíz sújtotta térségbe. A Tisza felső és középső szakaszán lehullott jelentős mennyiségű csapadék hatására várhatóan elhúzódik a folyó árhulláma. A Tisza Tiszafürednél immár 14 órája tetőzik 717 centiméteres vízállással. A Tisza mentén Tiszafüred-Csongrád között 410 km hosszú árvízvédelmi fővédvonalon van II., illetve ÍR. fokú készültség. Intenzív csapadékzóna érte el tegnap éjjel a Felsö-Tisza körzetét, ahol a meteorológiai előrejelzés alapján a következő 24 órában területi átlagban is jelentős, 10-17 milliméter eső várható. A számottevő csapadék hatására a vízügyi szakemberek a korábbi napokban A német ellenzék katonapolitikai szakértője tegnap a koszovói albán szélsőségesek pártolásával vádolta az amerikai kormányt, a szemére vetve Washingtonnak, hogy nem egyezteti balkáni politikáját az európai szövetségesekkel. Willy Wimmer, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti képviselője a Welt am Sonntag című lapban azt állította, hogy a macedóniai helyzet kiéleződése nem a véletlen műve. „Ami itt most történik, az az Egyesült Államok hadseregének szeme láttára, annak támogatásával következett be” - mondta a Kohl-kormány egykori védelmi államtitkára.- Az albánok Nagy-Albániát akarják megteremteni, egy kizárólag etnikai alapon építkező államot - mondta Jirí Dienstbier, az ENSZ jugoszláviai emberi jogi jelentéstevője. Az egykori csehszlovák külügyminiszter szerint ez az albán törekvés új balkáni háború kitörésének veszélyével fenyeget. Dienstbier bírálta a nemzetközi közösséget, amiért nem tudta elérni az albán szélsőségesek teljes lefegyverzését. Mint hozzáfűzte, most ennek a levét issza meg. észlelteknél nagyobb, 1-1,5 méteres vízszint-emelkedésre számítanak a Tisza tiszabecsi és tivadari szelvényében. Öt árvíz sújtotta beregi község - Tákos, Jánd, Lónya, Vámosatya és Vásárosnamény-Gergelyi- ugomya - összesen 1063 fős, korábban kimenekített lakossága vár még visszatelepítésre. A szakértőkből álló munkacsoportok befejezték a károk felmérését: Összedőlt 215 építmény, ebből 213 magántulajdonban volt. A Magyar Posta Rt. díjmentesen juttatja el a segélyszállítmányokat az árvíz sújtotta településekre. Tegnap gyűjtés kezdődött Magyarország katolikus templomaiban. Az befolyó összeget a Magyar Karitász számlájára utalják át. Bukarest. A Nagy-Románia Párt 73 képviselője és a kormánypárt egyik képviselője fellebbezést nyújtott be az alkotmánybíróságon a múlt héten elfogadott köz- igazgatási törvény ellen. Ebben kérik, hogy a törvény kerüljön ismét a parlament elé újratárgyalás végett. Corneliu Vadim Tudor már korábban jelezte, többlépcsős tiltakozási akciót szervez a magyar nyelv közigazgatási használata ellen. Vlad Adrian Casuneanu PDSR-es képviselő kifejtette: nem hiszi, hogy megsértette a pártfegyelmet akkor, amikor a képviselő- házban a törvény azon szakaszai ellen szavazott, amelyek megítéléSzoros közdelem Párizsban Franciaország újra választ Párizs. Tegnap reggel nyolc órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek Párizsban, a francia városok felében és több ezernyi faluban, ahol a helyhatósági választások március 11-i első fordulóján nem született végleges eredmény. A voksolás este nyolc óráig tartott. Az önkormányzati választásokon mintegy 40 millió francia és közel húszezer európai uniós állampolgár választja meg a 36 ezer francia település 500 ezer tisztségviselőjét. Szorosnak és elszántnak ígérkező küzdelem várható a francia jobboldal székvárosában, Párizsban, ahol több mint száz éve folyamatos a jobboldal fölénye, s az 1977-es első főpolgármester-választás óta még egyszer sem volt baloldali városvezetés. A 450 ezres Lyont és a majd 400 ezer lakosú Toulouse-t is bevenni készülnek a szövetséges baloldali pártok, miközben Strasbourgban jobboldali reváns körvonalazódik. (MTI) Budapest/Győr. Megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadta a hírt Boros Imre PHARE-miniszter, megbízott agrárminiszter, miszerint az FKGP Csongrád megyei szervezete szombaton visszahívását javasolta a PHARE-miniszteri posztról. A miniszter szóvivője, Németh Zsolt útján közölte, hogy a megyei kisgazdák véleménye téves információkon alapul. Az idei agrártámogatási rendeletén a megbízott agrárminiszter csak a működéséhez szükséges kisebb módosításokat végzett. Boros Imre szerint az uniós előcsatlakozási alapok területén az elmúlt két és fél évben óriási lemaradást hozott be, miközben az uniós támogatások összege és a hazai kormányzati társfinanszírozás megtöbbszöröződött. Boros tudomása szerint mind a brüsszeli adminisztráció, mind a Brüsszel. Az év második felétől az Európai Unióban elnöklő Belgium be altatja vezetni a védelmi miniszterek rendszeres tanácskozását és előkészíteni a 15 ország közös stratégiai koncepciójának kidolgozását. André Flahaut védelmi miniszter a belga katonai attasék értekezletén felvázolta a második félévben esedékes belga elnökség védelmi politikai elképzeléseit. A belga miniszter szerint a közös kül- és biztonságpolitika építése jegyében nagyobb súlyt kell adni a védelmi minisztereknek, ezért az eddigi alkalmi értekezletek helyett Belgium be akarja vezetni a hivatalos védelmi miniszteri értekezleteket. Flahaut fontos se szerint alkotmányellenesek. A képviselő - nagy-romániás „elvbarátaihoz” hasonlóan - elsősorban azokat a cikkelyeket kifogásolja, amelyek a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozzák a közigazgatásban. Véleménye szerint ez az „engedmény” ellentmond az alkotmány azon kitételének, amely szerint Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román. - Számomra ez lelkiismereti kérdés, én ugyanis a Hargita és Kovászna megyei románok érdekeit képviselem a parlamentben - hangoztatta Casuneanu, nem részletezve, hogy a nemrég elfogadott jogszabály milyen mértékben sérti valójában a székelyföldi román közösség érdekeit. Titkos biztonsági találkozó Ariel Sáron Amerikában Jeruzsálem. Egy izraeli tisztségviselő tegnap megerősítette, hogy szombaton valóban találkozó zajlott le az izraeli és a palesztin biztonsági szolgálat főnökei között. Avi Dichter, az izraeli belföldi titkos- szolgálat, a Sin Bet főnöke és Amin el-Hindi palesztin titkosszolgálati vezető az erőszak visszafogásának lehetőségeiről tárgyalt a Gázát Izraellel összekötő erezi átkelőhelyen. Ötnapos hivatalos látogatásra tegnap Washingtonba utazott Ariel Sáron izraeli miniszterelnök. Sáron tájékoztatni kívánja George Bush elnököt a közel-keleti helyzet izraeli megítéléséről, a szomszédokkal fenntartott kapcsolatokról és a békefolyamat jövőjével kapcsolatos elképzelésekről. Az izraeli miniszter- elnök először Colin Powell külügyminiszterrel, Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel és Condoleezza Rice-szal, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával folytat megbeszéléseket. (MTI) magyar kormány megelégedéssel nyugtázza tevékenységét. A győri Pártok Házába hívták híveiket tegnap nagygyűlésre a Lányi Zsolt vezette reformkörös kisgazdák, és ugyanide hirdette meg kibővített vezetőségi ülését az FKGP Győr-Moson-Sopron megyei szervezete. A reformkörösökkel szimpatizáló kisgazdákat nem engedték be a házba a rendezők, sőt Pápai Mihály, a kisgazdapártból kilépett, ma már független országgyűlési képviselő is csak némi dulakodás árán jutott be. Lányi Zsolt a Pártok Háza előtti téren szólt az egybegyűltekhez. Kijelentette: a reform- kisgazdáknak joguk van arra, hogy kiálljanak az igazi, független kisgazda eszmeiség mellett. Balogh Gyula kisgazda szervező főtitkár tegnap bejelentette, holnap mégsem kezdeményezi Boros Imre visz- szahívását. feladatának tartja e félévben az EU és a NATO közti kapcsolatok végleges tisztázását is. A két szervezet már hónapok óta tárgyal e kapcsolatokról, de néhány kényes ponton elakadt a folyamat. Törökország nem akar hozzájárulni a NATO katonai alakulatainak garantált ren. delkezésre bocsátásához az EU részére, amíg nem kap kielégítő beleszólásijogot a leendő közös európai válságkezelő politikába és a gyorsan bevethető erők vezetésébe. Nincs megoldva az EU semleges államainak a részvétele sem az EU-nak ebben az új védelmi szerkezetében. A belga védelmi miniszter egy közös stratégiai koncepciót szeretne kialakítani, ami feltehetően átcsúszna a spanyol elnöklés idejére. Apostoli áldást küldött a pápa Kijev. II. János Pál pápa Leonyid Kucsma ukrán elnöknek küldött levelében együttérzését fejezi ki a kárpátaljai árvíz miatt. „Őszinte részvétemet fejezem ki e súlyos természeti csapás miatt, amely fájdalommal és aggodalommal töltötte el lelkemet. Vigasztalást kérek az Úrtól a sérültek és a szerencsétlenség következményei miatt szenvedők számára, s a sajátos lelki közösség jeléül külön apostoli áldásomat küldöm mindnyájuk számára” - áll az üzenetben. (MTI) Villanypóznának ütközött a helikopter Tetovo. A macedón hadsereg helikoptere azért zuhant le szombat este az albán fegyveresek által ostromlott Tetovo város közelében, mert a rossz időjárásban egy villanypóznának ütközött. A helikopter katasztrófájában egy személy meghalt, öt utas megsérült. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy a macedón katonákat szállító helikopter az erős szélben Popova Sapka téli üdülőhely közelében keresett leszállóhelyet, amikor a villanyoszlopnak csapódott. (MTI) Tovább emelkedik a víz szintje Magyarországon, Ukrajnában visszavonulóban van az ár Árvízmérleg: nyolc kárpátaljai halott MTI-JELENTÉSEK Nem engedték a nagygyűlés közelébe a reformkisgazdákat Boros Imre nem érti MTI-HÍREK Be akarják vezetni a hivatalos miniszteri értekezleteket Belga védelmi tervek MTI-JELENTÉS