Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-17 / 64. szám, szombat

2001. március 17., szombat 5. évfolyam, 11. szám A magyar anyanyelvű Sümegh Lászlót az európai uniós szakemberek szerint klónozni kellene. Prága lett az otthona, a város'pályaudvarai, parkjai pedig az „irodája" A pillangók istápolója PETERFI SZONYA A streetworker (Miroslav Zajíc felvételei a Tyden c. lapban jelentek meg) A Príma polgári társu­lás tiszteletbeli elnök­ségi tagjaként vett részt a pozsonyi sajtó- mm^m tájékoztatón. Nagyon figyelmesen és érdek­lődéssel hallgatta Monika Ciutti igazgató beszámolóját a több mint két évvel ezelőtt kezdődött tevé­kenységükről, melynek célja a tár­sadalom peremére szorult narkó- sok, prostituáltak segítése. - Míg a múltban a streetworkerek (utcai szociális dolgozók) Pozsony bizo­nyos pontjain cserélték a narkósok fecskendőit, osztották az óvszere­ket a prostiknak, ma már a „köze­lebb az ügyfélhez” jelszóhoz iga­zodva látogatjuk a fővárosból kive­zető sztrádák mellett „dolgozó” lá­nyokat, fiúkat. A segédeszközök szétosztásával a megelőzést szor­galmazzuk, s ugyancsak fontosnak tartjuk az egészségügyi felvilágo­sítást is. Sok esetben mi közvetí­tünk az egészségügyi intézet és a rászoruló között. Persze, ügyel­nünk kell arra, hogy a rendőrség ne lépjen közbe, mert klienseink nyomban bizalmatlanná válnának, s elutasítanák a segítséget.- Valóban nagyon fontos, hogy a rendőrség részéről ne étje őket megtorlás, ugyanis a represszió nem megelőzés - magyarázza Sümegh László, a Sáncé (Lehető­ség) tervezet megalkotója. A ma­gyar anyanyelvű, lévai születésű képzőművész 1995-ben hagyta el Szlovákiát, és Prágában telepedett le. - A főpályaudvaron „meztelen fenékkel” szálltam ki a vonatból éppúgy, mint azok a fiúk, akik segí­tése életformámmá, életcélommá vált. Azért választottam a cseh fő­várost, hogy kezet nyújthassak az elesetteknek, a bukottaknak, elha­gyottaknak, a zömmel kiskorú homoprostituáltaknak, akiket én csak Butterflyként emlegetek, és az ország, sőt a külföld is pillangóként ismeri őket. Noha szexuális szolgál­tatásaik iránt nagy a kereslet, tudni kell, hogy nagyon sebezhetők, ki­szolgáltatottak. Könnyen kerülnek a kábítószer-teijesztők hálójába, ahonnan segítség nélkül nem sza­badulnak. Tájékoztami kell őket a fertőző nemi betegségekről vagy a HIV-fertőzésről éppúgy, mint az óv­szerhasználat, a lubrikációs zselé, azaz a síkosító, de akár a steril fecs­kendő használatának előnyeiről. Ezzel a céllal érkeztem Prágába, Szlovákiában ugyanis nem volt le­hetőségem ilyen tevékenységet folytatni. Nem értették meg, hogy csak azokat a tapasztalatokat aka­rom átadni, amelyeket New York­ban szereztem. 1994-ben kiállítá­som volt a világvárosban, és megszólított az AIDS-tematika. Quiltet, szőnyegképet készítettem az AIDS-ben elhunytak emlékére, de a lévai kiállításon meg nem ér­téssel szembesültem. Megtámad­tak, ezért továbbálltam. Lászlónak Prága lett az otthona, a város pályaudvarai, parkjai pedig az „irodája”. Egy éven keresztül azok a fiúk, akiket istápolt, sokkal jobban éltek, mint ő. Mert míg a pil­langók szállodákban töltöttek egy- egy éjszakát, ő villany nélküli, hi­tetlen szobában húzódott meg. A hivatalos szervek sem nagyon tá­mogatták, nem hittek a megszál­lott, furcsa nevű idegennek. De amikor 1996-ben előállt a Sáncé tervezettel, és megalapította a má­ra közhasznú intézménnyé fejlesz­tett polgári társulást, nézetük meg­változott. Főleg azt követően, hogy László tevékenységére felfigyeltek az Európa Tanács szakemberei, akik megállapították: ösztöneire hallgatva megelőzte korát. - Meg­győződésem, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget a visz- szatéréshez, az újrakezdéshez. A fi­atalkorú homoprostituáltaknak is - állítja, s szavaiból kitűnik, él-hal a munkájáért. - A Vencel téren kihar­coltunk magunknak egy kis helyisé­get, amelyben heti két alkalommal klubnapot tartunk. Az utcán élő srácoknak a klub az egyedüli biztos pont az életükben, ez az otthonuk, hiszen a valódit vagy soha nem is­merték, vagy kiutasították őket on­nan. A testüket áruba bocsátók 90 százaléka hajléktalan. Ma már pon­tosan tudom, hol bújnak meg télen, hol nyáron, s hol keressem őket, hogy 90 naponként elvégezhessem a HIV-fertőzést kimutató nyáltesz­tet, vagy hogy a kezükbe nyomjam az óvszert, esedeg egy egészség- ügyi felvilágosító tájékoztatót. A tervezet keretében hiába intéztem el a pillangók ingyenes védőoltását a fertőző sárgaság ellen, ha nem si­kerül meggyőznöm őket: oltassák be magukat. Tavaly a Sáncé által 552 pillangó­val vették fel a kapcsolatot, de csak hatvanan keresik fel a klubot rend­szeresen. Lászlónak két segítője van már, az egyik egy roma fiatal­ember, a testüket árusítók 42 szá­zaléka ugyanis roma, sokan közü­lük narkósok. A klubtevékenység nemcsak Lászlónak, hanem a pil­langóknak is fontos, bár a „tiszta” (nem kábítószeres) meleg fiúk nem nagyon szeretik a narkóval élő társaikat. Havonta egyszer óriási sikerrel rendeznek traveszti show- t, művészi hajlamaikat a fiúk az arteműhelyben élhetik ki, de köz­kedveltek a közös kiállításlátog­atások, kirándulások is. - Hiszem, hogy hamarosan valóra válik az ál­mom, és a jelenlegi 28 négyzetmé­teres klub helyett egy házba he­lyezzük át székhelyünket. Nagyobb élettérre van szükségünk, mert reszocializációs programban gon­dolkodunk. Az utcán élőknek haj­lékot akarunk nyújtani, mert enélkül nem hagyják abba testük árusítását vagy a drogozást. Meg kell tanítani őket az önálló életre, a felelősségvállalásra. El szeretnénk érni, hogy azok, akiknek van csa­Prága utcáin közel kétezer fiatal él. Nemzetiségi összetételük: ♦ 80 % cseh (ebből közel 40 % roma) ♦ 12 % szlovák ♦ 5 % ukrán ♦ 2 % román ♦ 1 % magyar ládjuk, vegyék fel velük a kapcsola­tot, és fokozatosan szakítsanak a prostitúcióval. Persze a nagyobb gond azokkal van, akik soha nem ismerték szüleiket. Ügyfeleink 70 százaléka gyermekotthonban élt, s onnan szöktek a fővárosba. Lakás és végzettség nélkül nem tudtak el­helyezkedni, prostitúcióval viszont pénzhez jutottak. Aki ellenáll a drognak, márkás cuccokra, ételre; italra költi az anyagiakat. A legtöb­ben kizárólag a mának élnek, a holnapra nem gondolnak. Sokan modellkarrierről ábrándoznak, akadnak, akik a pornófilmszakmá­ban szeretnének elhelyezkedni. László megemlíti, hogy 1999-ben 31 ügyfele visszatért a normális életbe, ám 2000 nyarán huszonné­gyen ismét a placcon voltak. - A kudarc nem kedvetlenít el, nem adom fel - mondja mosolyogva és persze magyarul. Amikor arról faggattam, vajon a szeretetre ki­éhezett pillangófiúk nem környé- kezik-e meg őt is, bevallja, eleinte voltak ilyen próbálkozások. - Azért, mert én soha nem tagadtam biszexuális beállítottságomat. Ha találkozunk, kezet fogunk, megpu­sziljuk egymást, de semmi több. Megtanulták: értük vagyok, vi­szont nem tartozom közéjük. Nem moralizál, nem szid, nem ijesztget senkit. A tizenévesekkel is csak annyit közöl: ne lopj, ne bánts senkit, és ha már ezt az utat vá­lasztottad, gondolj a biztonságos szexre. Sümegh László egy siker- történettel búcsúzik. Kristóf hazul­ról szökött a cseh fővárosba, és nyomban árusítani kezdte testét. Mivel új volt, kapós lett, szerepet vállalt egy pornófilmben is. Ami­kor édesanyja keresni kezdte, Lász­lóval futott össze. - Mit mondhat­tam volna neki és hogyan? Inkább elcipeltem olyan gayklubokba, ahová nők is mehetnek, és csep- penként adagoltam a híreket. Nem hitte el, hogy az ő fiacskája... Végül lejátszottam neki egy pornófilmet. Ezzel azt akarja mondani, hogy az én fiam is ezt csinálja? Hogy mon­dom ezt el a férjemnek?, rémüldö­zött, mire csendesen, arra figyel­meztettem: maradjon ez a fia és őközötte. Amikor elment, arra kér­tem Kristófot, telefonáljon a szülei­nek. Nem volt könnyű, de ma már látogatja is őket... Kor Lányok Fiúk 7-8 2 3 9-10 4 5 11-12 3 8 13-14 30 40 15-18 94 167 (Forrás: a Sáncé tervezet adatai) Csupán üdvözlik egymást Sümegh László tervezte (Somogyi Tibor felvétele) Ha kapni akarsz, adnod is kell. Ősi törvény ez, mely a kert minden négyzetméterére érvényes. Átverni, kizsákmányolni csak az embert lehet a végtelenségig Tojástojás BODNÁR GYULA Ismét tojnak a tyúkok. A normáli­sok, s baromfiudvaron kapirgálók. A mesterséges körülmények között élők körében természetesen sem­mi új a nap alatt, ők évszaktól füg­getlenül elpottyantanak egy-egy tojást mindennap. Olyan is az. Bezzeg a házityúké! Még a sárgája is más. Szóval, a falusi, kisvárosi baromfiudvarokban a téli szünet után megkezdődött a tojástojás. Ez egy jó hír a mai világban. Egyik je­le a tavasznak, miközben a gazd- asszony szívében melegség árad szét, amikor az ólba lépve látja, hogy a szalmával bélelt ládákban, kosarakban két-három tojás is bar- nállik már, lesz bőven a gyerekek­nek, meg legalább tojásért nem kell pénzt kiadni, sőt ha annyit összetojnak a tyúkok, az ő bukszá­jába kerül majd néhány korona. Csak a politika ne szivárogjon be a baromfiudvarba. Bár ahol igazi ka­madárhangokkal kas van, ott a kutya is kétszer meg­gondolja, meijen-é vakkantani, háremhölgyeinek, egyszersmind a gazdasszony kedvenceinek nyu­galmát megzavarni. A természet ébredésének - noha álma ebben a felfordult világban az idén sem volt mély - másik jele, hogy a gazda, aki természetesen szalonnás rántottét reggelizik, ki- kimegy az udvarra, széttekint, fel az égboltra is, kezét kinyújtja, odatartja a napsugaraknak, aztán elindul a metszőollóért, mely ha­marosan elkezd csattogni. Mintha madárhang hallatszana. Persze, ez a kerti munka időnként meg­megszakad, oda kell figyelni, szá­molni kell, melyik szőlővesszőn mennyi szemet lehet vagy érde­mes hagyni. A szüret a metszéssel kezdődik. Tavaly jó termés volt. Az ujjak fáradván, gémberedvén, beballag a gazda a házba, felhajt egy deci bort a konyhában, aztán még egyet, és elindul vissza a kert­be. Nyomában a felesége, aki vi­szont a tyúkól felé veszi az irányt, de mielőtt benézne a fészkekbe, és kötényébe rakná a tojásokat, ma­got szór kedvenceinek. Ha kapni akarsz, adnod is kell. Ősi törvény ez, mely a kert minden négyzet- méterére, a termőföldekre ugyan­úgy érvényes. Átverni, kizsákmá­nyolni csak az embert lehet a vég­telenségig. Agyoncsépelt „kor­társ” közhellyel élve ellopták a gyárakból a pénzt, kilopták a vi­zekből a halakat, következéskép­pen egyik sem ad semmit, hozzá­téve, az utóbbi példában az orvha­lászok maguk is pórul jártak. Ez egyik esetben sem az „egyszer el­fogy minden” gyakorlati következ­ménye. Az egészen más. A tavasz jeleként értékelhetjük, hogy a ste- lázsi polcain ugyancsak megrit­kult a befőttek ősszel még szem­gyönyörködtető hadserege, üre­sen kong a savanyúkáposztás hor­dó, s már biztos - ha nem jön köz­be valamilyen nyavalya, tiltótáb­lát szögeztetve a pince ajtajára - az újig nem tart ki az óbor. Sebaj, majd veszünk, noha itt újabb kér­dés merül föl: ki tudja, mit, miféle pancsot. Kiben lehet manapság megbízni? Esetleg egy jó barát­ban. Oly rövid az élet, az ember nem engedheti meg magának, hogy rossz bort igyon. Az igazit meg, a valódi csillogást, ha nem a te nedűd sajátja, oly nehéz meg­különböztetni a talmitól. Össze van itt keveredve minden, a dilet­tánsok, tolvajok, csalók szüretel­nek vastagon, anélkül, hogy vala­ha is érezték volna a kapa súlyát, ujjaik a metszőolló rugójának, a lenyesendő venyigének, faágnak az erejét. Ott egye meg őket a fe­ne, mondja a gazda és a gazdasz- szony, csak a porta tavaszi békéje maradjon, tojjanak a tyúkok, kot- kodácsoljanak, csattogjon a met­szőolló. Napsugaras madárhan­gok a szívnek. Ez is valami. Sőt! Legalább tojásért nem kell pénzt kiadni (Dömötör Ede felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom