Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-15 / 62. szám, csütörtök
2001. március 15., csütörtök 4. évfolyam, 11. szám Egyes történészek feltételezései szerint Pribina nyitrai, majd pannóniai herceg idejében földvárat emeltek a mai Kálvária-dombon Magyar dinasztia „született" Udvardon MAHELY ZOLTÁN őrt, búzát, békességet! - hirdeti Udvard címerében a szőlőfürt, a gabonakalász és a harangláb, mintegy kifejezve az 5200 lakosú falu mentalitását. Bár az egykor mezővárosként közismert helységet ma már csak egyszerű faluként tartjuk számon, kis híján ezeréves történelmét több város is megirigyelhetné. Az Udvardon és környékén végzett ásatások bizonyítják, hogy ez a terület már az ókőkorszakban, mintegy 300 000 évvel ezelőtt is lakott volt. Az úgynevezett zselízi kultúra egyik legjellegzetesebb emlékét ugyancsak Udvardon találták (egy sírról van szó, amely kuporodott helyzetben fekvő ember maradványait, valamint különböző kerámiákat tartalmazott). Trákok, szkíta törzsek, roxolánok, jazigok lakvezetésével érkeztek Udvard térségébe. A legújabb kutatások szerint a? ide települő magyar csoportok már félnomád, földműveléssel és pásztorkodással foglalkozó közösséget alkottak. A Tisza vidékéről érkeztek Udvardra, s mivel a hely akkoriban határvidéknek számított, nagyobb katonai egységet is állomásoztattak itt. Ebben az időben épült a Huba nevű település, amely később ösz- szeolvadt a faluval. Szintén ebből a korból származik a Zsombék dűlőnév, amely az ómagyar szerint mocsár közepén álló dombot jelent, valamint a Győrök elnevezés, melynek eredeti alakja a győr, és várat jelent. A magyarok ittlétét egy 10. századból származó temetkezési hely bizonyítja. A 11. században Udvardon haladt át az egyik legjelentősebb közép- kelet-európai nemzetközi útvonal, amelyet Cseh, illetve Magyar útnak neveztek: Budáról vezetett A Kálvária-dombon az újjáépített haranglábat 1939-ben szentelték fel, két nagyharangját 1944-ben rekvirálták el háborús célokra ták, sőt, kelta sírok bizonyítják, hogy békés druida település is létezett a falu területén. Időszámításunk kezdetén, a római korban Marcus Aurelius erre vonult hadba a szarmaták ellen, de megfordult a vidéken Antonius hadvezér és Augustus római császár is. Az 5. században a hunok jelentek meg a vidéken, utánuk az avarok, akik egészen a 8. századig uralták a vidéket. Az ő emléküket őrzik az E. Rejholc és A. Tocsík által feltárt régészeti leletek a ma már lezárt Őrangyal-temető, az öreg gőzmalom és a Nagykomáromi utca térségében. A két régész 99 sírt vizsgált át, a temető azonban feltehetően 200 sírból állhatott, melyek egy része a lakóházak alatt van. Az 5. század végén jelentek meg a térségben a szláv törzsek. Egyes történészek feltételezései szerint Pribina nyitrai, majd pannóniai herceg idejében földvárat emeltek a mai Kálvária-dombon, s erre utazott 864 tavaszán Konstantin és Metód a morvaországi Veligradba. Újabb jelentős esemény a magyarok bejövetele volt a Kárpát-medencébe, akik Huba és Kadocsa Esztergomon, Párkányon, Nyárhí- don, Semptén, Nagyszombaton és Jabloncoán keresztül Morva- és Csehországba. A határon és folyógázlókon - Nyárfádon, Udvardon és Semptén - vámszedőhelyek létesültek. A vám a szállított áru egy nyolcvanada volt. Az első írásos emlék 1075-ben keletkezett, bár ebben még Szent Márton Faluként szerepel a község, s I. Géza fejedelem ajándékozza az akkor alapított garamszentbenedeki apátságnak. Az okirat szerint ekkor már saját udvarháza, kápolnája és vámszedőállomása volt, tehát már jelentős településnek számított. Az udvardi királyi birtokon - akárcsak más királyi birtokokon - udvamokok és „vendégek”, betelepített idegenek éltek. Bár az előbbiek eredetileg nem tartoztak a szabadok közé, csak szolgák voltak, a helység mai neve valószínűleg tőlük ered. 1209- ben Oudouort, 1312-ben Odward, illetve Odwarth, 1416-ban Nagyud- vard, 1786-ban Udward szerepel a hivatalos iratokban. A 13. század Udvarddal kapcsolatos jelentős eseménye, hogy II. András uralkodása alatt, 1228-ban Száraz József polgármester a Mester Péter pannójával díszített tanácsteremben itt tört ki Magyarország első jobbágylázadása. Ez azonban akkor még nem öltött nagyobb, országos méreteket. Korabeli források bizonysága szerint a garamszentbenedeki kolostor Udvardon élő szolgái megtagadták az engedelmességet. Ekkor még megúszták félig leborotvált fejjel. A következő lázadásra 1247-ben, a tatárjárás után került sor, amikor az amúgy is megnyomorított jobbágyokat további adókkal és természetbeni illetékekkel sújtották. A tatáijárás következményei azonban még húsz évvel később sem enyhültek jelentősen, így a gyéren lakott vidékre újabb vendégeket kellett betelepíteni. Talán a legjelentősebb állomáshoz értünk Udvard történtében. A 14. század elején az Árpád-ház kihalása után itt tartották ugyanis azt a tartományi zsinatot (1307-ben vagy 1309-ben, eltérőek a források az időpontot illetően), melyen véglegesen megszűnt az interregnum, az úgynevezett királyközi állapot, s az Anjou-ház 13 éves tagját, Károly Róbertét választották a magyar trónra. A zsinat végezetül egy - Magyarországon és a környező országokban - ma is érvényes határozatot fogadott el az esti harangozásról. Az egyházi tartományi zsinat 600. évfordulójának emlékére az udvardiak 1909- ben nagyszabású rendezvényt tartottak a helyi Kálvárián. Ekkor került az 1971-ben felújított kápolna homlokzatára a ma is látható márványtábla a következő szöveggel: „Itt zengett a harang első üdvözlete Neked, óh, Szűzanya nyílt hálát Hunnia bércei közt.” Valójában a zsinattal kezdődött el igazán a község felemelkedése. Nagy Lajos felújította a Cseh-, illetve Nagy Utat, így a község jelentősége tovább nőtt. Luxemburgi Zsigmond is hosszabb ideig tartózkodott a községben, melyet 1429- ben mezővárosi rangra emelt. Ezt a címét és a velejáró kiváltságokat egészen 1731-ig tartotta meg. A falu történelme ezek után hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a többi községé. Megszenvedte a török megszállást, de a felszabadítást is, akárcsak a kuruc- labanc harcokat. A majtényi fegyverletétel után a környék ura Szász Keresztély Ágoston esztergomi érsek lett, aki hatékonyan kezelte a rábízott területet. A németországi Fekete-erdő környékéről hozatott iparos családokat, a fejlődést azonban szinte állandóan gátolták a járványok. Az 1715-ös összeírás szerint Üdvardnak mintegy ezer lakosa volt. Az 1848-as szabadságharcról nem maradt fenn túl sok adat. Az udvardi önkéntesek Komáromba mentek katonai szolgálatra, megalakították a nemzetőrséget is. Erre vezetett Görgey Artúr útja is a győzelmes nagysallói csata után, s itt tartottak rövid pihenőt a katonái, mielőtt Komáromba értek vona. Az udvardi Boncz család sarja hadnagyi rangban szolgált ebben az időben, s jelen volt Komárom feladásánál is. A harcokat követő béke megint felcsillantotta a fejlődés reményét. Sorra alakultak az ipari létesítmények, mint a nagysurányi cukorgyár, kiépítették a vasutat, megváltozott a Zsitva folyó medre, felépült a dohányjövedék érsekújvári telepe: mind egy pozitív csepp Udvard gazdasági életében. Mígnem az első és a második világháború véget nem vetett az ígéretes fejlődésnek. Az udvardiak is megszenvedték a háborúkat, s a második világháborút követő kitelepítést. Közel 1200 embert telepítettek ki részben Magyarországra, részben pedig Csehországba, akiknek egyetlen bűnük a magyarságuk volt. Helyükre ugyanannyi szlovák érkezett, akik részben a jobb élet reményében, különféle kecsegtető ígéretekre hallgatva jöttek, de voltak köztük olyanok is, akik az igazságszolgáltatás elől menekültek. Kevesen tudják, hogy az udvardiak voltak az elsők, akik csoportosan vették fel a kapcsolatot a külföldre szakadt falubelieikkel. Az 1990-es évek elején szervezték meg először a találkozót, melyen több százan vettek részt a határon túlról is. 1989 óta a falu jelentős változásokon ment át. Kiépült a vízvezetékhálózat, önerőből vezették be a gázt, új szennyvíztisztító-állomást építettek. Megújult a kálvária, a községi hivatal, tavaly rekonstruálták a község összes szobrát, szám szerint tizenhetet. A faluközpont parkját kandeláberek vüágítják meg. Bár a község nem dúskál az anyagiakban, megtalálták a módot arra is, hogy a negyven éve romosodé kálváriát felújítsák. „Elég volt egy stációt rendbe hoznom a saját pénzemből - mondta Száraz József, a falu polgármestere. S arra azt mondhattam, hogy az enyém. Egyet vállalt az alpolgármester, s aztán már jöttek sorban az itteni vállalkozók.” A falu 26 kilométeres útszakaszát ma már sehol sem borítja sár, amit hasonlóan spórolós módszerrel oldottak meg. Á közhasznú munkások feladata volt az utak burkolása, s igaz, hogy csak betonnal dolgoztak, mégis összehasonlíthatatlanul jobb lett a közlekedés. A község nevezetességei közül legalább egyet mindenképpen meg kell említeni, az pedig a községi hivatal tanácsterme. A boltíves termet történelmi korokat idéző berendezése és Mester Péter festőművész a magyarság történelmét, valamint bibliai jeleneteket ábrázoló, Udvard jeleit, jellegét, lakosainak mentalitását szimbolizáló falfestményei az ország egyik legszebb termévé emelik. A kitelepítettek emlékműve (Archív felvételek) Szerkesztőségünk szeretne bemutatni más községeket is a Régióink melléklet hasábjain. Rétjük a polgármesteri hivatalokat, jelezzék bemutatkozási szándékukat, hogy munkatársaink riportúton felkereshessék a községeket. Köszönjük.
