Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-10 / 58. szám, szombat

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 10. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Werther szombat 19 HVIEZDOS- LAV SZÍNHÁZ: Alku sz. 19 A segéd vasárnap 19 KIS SZÍNPAD: No de ezredesnél sz. 19 Székek v. 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Rigoletto sz. 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: 102 kiskutya (am.) sz., v. 13.30 Női vágyak (am.)sz., v. 15.30.18.20.30 20.30 MLADOST: Szerelem a szerelem? (svéd) sz., v. 15.15, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: 102 kiskutya (am.) sz., v. 15 Magányosok (cseh) sz., v. 18.45 Egyszerű vér (am.) sz., v. 21 Si­koly 3 (am.) sz., v. 18 Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (am.) sz., v. 16.30,20.30 Segíts, majd segítek (cseh) sz., v. 17 Mindent anyámról (spanyol-francia) sz., v. 17 Kínai negyed (am.) sz. 17.30 Dühöngő bika (am.) sz. 20 Indián nyár (cseh) sz., v. 20 Dr. Strangelove (am.) v. 17.30 Napkelte (am.) sz., v. 20 KASSA ÚSMEV: Horrorra akádva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron sz., v. 16,18,20 DRUZBA: Tigris és Sárkány sz., v. 15.30,17.45,20 TATRA: Sikoly 3 sz., v. 15.30 Magányosok sz., v. 18,20 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: A sebezhetetlen (am.) sz., v. 19.30 NFG-l-FILMKLUB: Forrest Gump (am.) sz. 17.30 ROZSNYÓ - PA­NORÁMA: A sejt (am.) sz., v. 17,19 LÉVA - JUNIOR: Titánok évad­ja (am.) sz., v. 16,30,19 GALÁNTA-VMK: A vörös bolygó (am.) sz. 17.30, 20 v. 20 NAGYMEGYER - SLOVAN: A 6. napon (am.)sz., v. 19 KIRÁLYHELMEC - PRIVÁT: Tolvajtempó (am.) sz. 18 AZ IFJÚ SZIVEK TAVASZI TURNÉJA Március 11. Vásárát, művelődési ház,15.30 Március 12. Gúta, vmk, 10.00,11.00,18.00 Március 13. Érsekújvár, Csemadok-székház, 9.30,10.30,11.30 Március 13. Szőgyén, művelődési ház, 15.00 Március 14. Losonc, Éurópa vmk, 10.00,11.30 Március 14. Léva, vmk, 19.00 Március 15. Pelsőc, vmk, 10.00,11.30 Március 15. Szepsi, vmk, 18.00 Március 16. Királyhelmec, vmk, 10.00,11.30,14.00 Március 17. Lelesz, művelődési ház, 17.00 ÚJ KÖNYV Simkó Tibor (1931-1998) szlová­kiai magyar költő hagyatékából előkerült elbeszélések, önéletraj­zi szövegek gyűjteménye a most megjelent kötet. Bár Simkó Tibor leginkább költő­ként volt jelen az irodalomban (a legnagyobb sikert gyermekversei­vel aratta, az 1977-ben kiadott Tikiritakarak című kötete több ki­adást is megért), elbeszéléseivel is találkozhattunk a folyóiratok hasábjain. Kötetbe azonban csak most kerül­tek prózai munkái, lezárva ezzel a szerző tartalmas életművét. Az el­beszélések közti teret önéletrajzi „szövegek” egészítik ki, melyek­ből képet kapunk Simkó gyer­mekkoráról, életéről, világlátásá­ról. Az elbeszélések nagy része a há­borút idézi, benne az ember ki­szolgáltatottságát, tehetetlensé­gét, ugyanakkor az életigenlését is. Valamennyi történetben ott a tragikum, de a remény is... Ezt su­gallja az elbeszélések „befejezet- lensége” - az olvasó gondolatban tovább szőheti a történet fonalát: így is történhetett volna... Simkó Tibor: Akkor tavasszal, Madách Posonium Grafikák, festmények, szobrok - intimitásokkal Erato az ArtMában ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Erato II. címmel látható kiállítás az ArtMa Galériá­ban. A sorszám azt jelzi, hogy e mostani egy korábbi bemutató folytatása. Két évvel ezelőtt, amikor az ArtM^ Galéria megalakult, tulajdonosá­nak, Lipcsey György szobrászmű­vésznek az volt az elképzelése, hogy a galéria önálló kiállítások­nak ad majd otthont. Később aztán az az ötlet is felmerült, hogy az önálló kiállítások mellett jó lenne egy olyan bemutatkozási lehetősé­get is teremteni, amely valamilyen formában bizonyos rendszeresség­gel ismédődne. Lipcsey György úgy gondolta, hogy ehhez a leg­megfelelőbb forma egy tematikus tárlat lehetne, témaként pedig az erotikát választotta, hiszen amióta a képzőművészet létezik, az ero­tikus téma folytonosan jelen van e szépművészeti ágban. Ä test szép­sége, az érzékiség mindig is érde­kelte és megihlette a képzőművé­szeket, ugyanakkor a közönség is fogékony volt a témára. Az elképzelés két évvel ezelőtt az Erato I. című tárlattal valósult meg, amelyen a Nyugat-szlovákiai Kép­zőművészek Társaságának tagjai mutatkoztak be munkáikkal. S mi­vel a kiállítás szép sikert ért el, el­dőlt, hogy az Eratót kétévenként, tehát biennále formájába megis­mételik. Idén, ugyancsak az említett képző- művészeti társaság tagjai közül, harminc alkotó küldte be a munká­it, és nyolcvan alkotás kapott helyet az ArtMa kiállítótermeiben, (tb) A kassai Thália Színház Én és a kisöcsém című előadásában klisészerű operettfigurák járnak-kelnek a színpadon Kevés a deszkarengető spiritusz A kassai Thália Színház ope­rettel kedveskedett nekünk, hálás közönségnek. Hiszen nincs is jobb esti kikapcsoló­dás, mint a zenés műfajok legproblematikusabbika. Nem az jelenti a problémát, hogy nem érdekli majd a kö­zönséget, hiszen harminc előadás már két héttel a be­mutató előtt elkelt, a művé­szek nyilván rongyosra kop­tatják majd az egyébként tetszetős jelmezeket. JUHÁSZ KATALIN A zenés játékokat viszont a szoká­sosnál is árgusabb szemekkel fi­gyeli a mindenkori kritika, mivel ilyenkor ki szokott derülni, ki nem tud énekelni, táncolni. Univerzális színészeinktől a táncot, az éneket is elvárjuk, legtöbben bele is nyu­godnak a szereposztásba, nem kell mindig Beckett, a közönség nagy úr. Az Én és a kisöcsém pedig kö­zönségdarab, a legendás Eise- mann Mihály-Szilágyi László mes­terduó egyik legjobban sikerült műve. Tele van bohózati elemek­kel, a melódiák pedig szépen si­mulnak a fülbe, a harmincas évek­ben minden suszterinas ezeket fügyülte, a televíziónak hála, pe­dig hamarosan a kultúra részei lettek. Azok, , akik emlékeznek még a hétfői adásszüneti napok­ra, nosztalgikusan sóhajthatnak a nézőtéren, a fiatalabbak bepil­lanthatnak szüleik fiatalságába, a legfiatalabb nemzedék pedig, gondolom, végigunatkozza az előadást. Kevés benne ugyanis a mindenkit lekötő, deszkarengető rendezői spiritusz. Bársony Rózsi, Kiss Manyi és Feleki Kamill után veszélyes egy az egyben eljátszat­ni ezeket a figurákat. A társadal­mi viszonyok, amelyek talán csak a pesti ősbemutató idején voltak valóságosak, mára oly távoliak lettek, hogy nehezen hiszünk el bármit is abból, ami a színpadon zajlik. Klisészerű operettfigurák járnak-kelnek előttünk, mélysé­get már a színészeknek kellene beléjük vinniük, ehhez viszont át­ütő egyéniségekre lenne szükség. Ilyenekből három akad: Petrik Szilárd, a dán gyáros szerepében, valamint Dudás Péter és Nádasdi Péter, a két tökkelütött magán- nyomozó megformálói. Tekint­sünk most el attól a problémától, hogy milyen nyelven társalog An­(Svätopluk Písecky felvétele) Rák Viktória, Petrik Szilárd és Sallai István dersen dán gyáros a pestiekkel, ne érdekeljen bennünket, hogy miből utazhat egy gépírókisasz- szony Velencébe nyaralni, azon se ütközzünk meg, mi okból hihető egy ugyancsak nőies nőről, hogy valójában nőimitátor, illetve ho­gyan nézhető Kelemen Kató férfi­nak, akárcsak egy pillanatig is. Az átöltözés mint humorforrás már a Csúnya lánynál is bejött Kassán, azt a darabot is a dalok vitték a há­tukon. Sebaj, elvégre szórakozni jöttem, jutott eszembe a bemuta­tón. Miért nem szórakozom hát felhőtlenül? Miért van az, hogy inkább szurkolok a tánc- és ének­betéteknél, mint hogy dudorász- nék magamban? Miért izgulok ál­landóan, hogy ne essenek hasra a funkciótlan díszletben a szerep­lők? Egy fura keretbe kénysze­rítette ugyanis a játékot Juhász Katalin díszlettervező, mely az elején kiállítási pavilonul szolgál, később azonban többet árt, mint használ. A koreográfia, Kozma At­tila munkája, kímélően látványos, mérsékelten közhelyes, ismerősen változatos, a hangi adottságokkal viszont sok esetben bajok vannak, és ezt nem lehet nem meghallani. A bemutatón jelen lévő, feltűnően sok szlovák anyanyelvű néző, akik csak a dallamokat tudják élvezni, bizony nem mindig élvezhették azokat. Nekünk legalább ott vol­tak a dalszövegek... Felmerül a kérdés, vajon elvárható- e a húsz éven aluli diákságtól, hogy ritmusra rágózzon a nézőtéren? Mekkora a távolság a harmincas évek Budapestje és a harmadik év­ezred Kassája között? Függőhíd le­hetett volna az önparodisztikus alapállás, ám a már megdicsért két detektíven kívül senki sem kockáz­tatta ezt, meglehet, a vigyázó sze­mű pesti vendégrendező, Galgóczy Judit miatt, aki nem igazán tudott Mélységet már a színé­szeknek kellene a figu­rákba vinniük. mit kezdeni a darabbal. Az élete el­ső főszerepében színpadra lépő Rák Viktória is inkább feladatot tel­jesít, mint játszik. Feladatát jelesre teljesíti, épp csak a lélek jár halni belé. Kaszonyi Kinga kissé túlaffek- tált Bözsije néha megcsillan, hús­vér gépírólánnyá válik, ilyen pilla­natokra azonban türelmesen kell várni. Illés Oszkár női ruhába öl­töztetése és idegenvezetönőként való egrecíroztatása azonban elhi­bázott lépésnek tűnik, mivel Piri az ezerszer látott nőimitátor-kliséket vonultatja fel, és róla aztán első pil­lantásra kiderül, melyik nemhez tartozik, csupán vak és süket főhő­seinknek nem világos az ábra. Eny- nyire meseszerű ma nem lehet egy történet, hiszen ma a hatéves gye­rekek sem meséket néznek. Paro- disztikus viszont lehetett volna, szívesen röhögtem volna több olyan jeleneten, mint Vass és Sas első közös dala és tánca (A pénz beszél...), vagy Sallai István (Zo- lestyák) néhány vicces megnyilvá­nulása. Pólós Árpád ismét jó szere­pet kapott, Kelemen Félix figurája biztonsági kűr számára, Czompál Krisztina Bözsije pedig egész ara­nyosnak mondható, bár Kiss Manyi árnyékában nehéz dolga akadt. A zenekar előtt viszont le a kalappal, Vlastimil Tichy, akinek neve a mi­nőség garanciája, ismét remek csa­patot verbuvált maga köré. Ez a rendszeresnek mondható együtt­működés hallhatóan sokat lendít a Thália társulatán, amelynek tagjai eléggé kényszeredetten léteznek a színpadon. Ne legyünk szőrös- szívűek, tíz-tizenöt előadás után bizonyára összeérik az előadás, nem kell annyira figyelni a lépések­re tánc közben, a színészek felsza­badultabban játszhatták ezt a gondűző esti mulatságnak szánt zenés játékot, és remélhetőleg köz­ben nem érzik majd magukat úgy, mint a marionettbábok. Emlékest a Magyar Intézetben Németh László születésének 100. évfordulója alkalmából Kortárs szemmel az életműről Szentpéteri Nagy Richárd, a Magyar Intézet munkatársa (balról), Kristó Nagy István és Molnár László az emlékesten (Somogyi Tibor felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A huszadik századi ma­gyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, Németh László születésé­nek közelgő századik évfordulója alkalmából csütörtökön emlékestet rendezett a Magyar Intézet. A több műfajban - tanulmány, esszé, re­gény, dráma - is maradandót alko­tó, a minőség forradalmát hirdető író alakját Kristó Nagy István buda­pesti irodalomtörténész idézte meg, akit több évtizedes barátság fűzött Németh Lászlóhoz. A máso­dik világháború után, 1945-ben az író az ő otthonában talált menedé­ket Hódmezővásárhelyen. Az ott töltött fél évtizedet később maga Németh László élete és művészi pá­lyája legboldogabb, legterméke­nyebb szakaszaként jellemezte. Kristó Nagy István az író számos írá­sát gondozta, elsőként az 1942-ben megjelent Sajkódi esték című tanul­mánykötetét. Később, már a Magve­tő Kiadó szerkesztőjeként ó rendez­te sajtó alá az író életműsorozatát is. Az előadást Németh László írásai­nak részletei, önvallomásai színesí­tették Molnár László, a Pátria rádió munkatársa tolmácsolásában. El­hangzott Németh László egy korai verse is. Németh, aki magával és másokkal szemben egyaránt na­gyon igényes (azaz kritikus) volt, nem sokáig foglalkozott versírással, mivel úgy ítélte meg, költeményei nem ütik meg a kellő színvonalat. Az író verseit a Budapest ostroma alatt megsemmisült házuk romjai alól Kristó Nagy István mentette meg. Boldogan mutatta őket Né­meth Lászlónak, mesélte a centená­riumi esten, akinek azonban csak el­utasító kézlegyintés volt a válasza. Látni sem akarta az általa gyengé­nek ítélt munkáit. Legjobb művének az Égető Eszter című regényét tar­totta, amelynek főhősnőjét Kristó Nagy István édesanyjáról mintázta. Az est közönsége nem csupán Né­meth László életének fontos állomá­saival ismerkedhetett meg, Kristó Nagy István - „szigorúan négyszem­közt!” - számos irodalomtörténeti csemegét, anekdotát is megosztott hallgatóival, (me) Nemzetközi szeminárium Filmmegőrzés és -restaurálás Budapest. A filmszalag megőrzé­sének és felújításának lehetőségei címmel nemzetközi szakmai talál­kozót rendeznek mától, amely öt napon át tart Budapesten, az Örökmozgó Filmmúzeumban. A Cineteca del Comune di Bolo­gna a közép-európai archívumok közül a prágai és a budapesti film­archívumot bízta meg azzal, hogy szervezzenek filmmegőrzési és restaurálási szemináriumot or­szágukban. Az eszmecserére húsz külföldi vendéget várnak. Érkeznek elő­adók Brüsszelből, Bolognából, s je­len lesz szinte az összes kelet-eu­rópai filmarchívum képviselője. A házigazda Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársai mel­lett a műszaki egyetem és a filmla­boratórium több szakembere is előadást tart a szemináriumon. Magyar részről egyebek között előadás hangzik el az első magyar Jókai-film restaurálásáról, a 9,5 milliméteres filmek átmentésének technikájáról és a néma filmhíra­dók felújításáról. A tanácskozáshoz kapcsolódóan felújított magyar némafilmeket vetítenek zongorakísérettel, vala­mint műsorra tűznek az 1950-es évek első felében készült alkotá­sokat. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom