Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-22 / 44. szám, csütörtök

Cl Politika ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 22. Közlekedési gondok. A sűrű havazás és a megrekedt tehergépkocsik miatt tegnap szinte lehetetlenné vált az át­haladás a dóvali hágón. (TA SR-felvétel) A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke az ombudsmanról Nem Kovác fészke lesz Kubai IU-konferencia - ne csupán kirándulás legyen Castro körmére nézni Kísértenek Ducky váltói Pozsony. A vsetíni székhe­lyű, jelenleg felszámolás alatt álló Sezooz Oil Rt. aktí­vumai közé két olyan váltót is besorolt a csődbiztos, me­lyet a Szlovák Gázművek ál­lított ki. Az egyiken ötszáz- millió koronás összeg szere­pel 2000. április végi határ­idővel, a másik azonban „bi­ankó”, tehát értéke nincs fel­tüntetve. Huszonöt, a Szlo­vák Gázművek korábbi veze­tője által aláírt váltó került különböző tulajdonosokhoz, a becslések szerint 2-3 milli­árd korona értékben. Pavol Kinces, a gázművek jelenlegi vezérigazgatója kizárta a nem bírósági úton történő megegyezés lehetőségét, hi­szen elődje, Ján Ducky váltó­it a kezdetektől fogva csalás­nak minősítette. Ismeretes viszont, hogy a vállalat egy háromszázmilliós váltóügyet már elveszített. (TA SR) Milliós zsákmány Medvénél Medve. Kedden éjszaka 63 340 ephedrintablettát foglaltak le a Vámosszabadi és Medve közúti határátkelő- helyen a vámigazgatóság ká­bítószer-ellenes osztályának munkatársasi. A 2,5 millió korona értékű drogot egy személyautó hátsó ülése mö­gé próbálta rejteni a gépko­csit vezető szlovák állampol­gár, egy 31 éves férfi. A Skoda Rapid típusú autóban vele utazott egy 27 éves nő is. Az esettel a dunaszerda- helyi rendőrkapitányság fog­lalkozik. (SITA) A Skoda Rapid típusú sze­mélygépkocsi hátsó ülése mögül került elő a kábító­szer. A 3,2 kilogramm drog feketepiaci értéke 2,5 millió korona. (TA SR-fotó) Fogadás a 10. évfordulón Pozsony. A stabilitás és a köl­csönösen előnyös gazdasági együttműködés jellemzi a vi­segrádi csoportot. Ezt Eduard Kukán szlovák külügyminisz­ter mondta azon az ünnepi ta­lálkozón, amelyet diplomaták részvételével tartottak a viseg­rádi megállapodás aláírásá­nak 10. évfordulója alkalmá­ból. A közelgő magyar elnök­ség kapcsán Boros Miklós nagykövet megjegyezte: Bu­dapest elsősorban az európai integrációra kívánja fordítani figyelmét. (TA SR) Meciar ügyében a jövő héten Pozsony. Csak a jövő hét fo­lyamán dönt a Vladimír Me­ciar által a volt kabinet tagjai­nak kiosztott jutalmak ügyé­ben a legfőbb ügyészség, ám valószínűleg végleges megol­dás várható. Tudnüllik a volt kormányfő ellen eljárás indult törvényellenes megjutalma- zás címén, ám azt az esettel foglalkozó járásbíróság leállí­tatta, mert szerinte nem Me­ciar döntött egyedül, hanem a kabinet mint kollektíva. Az utóbbi ellen pedig nem indít­ható vizsgálat. (TA SR) Pozsony. „Michal Kovác nem felel meg azoknak a kritériu­moknak, melyek alapján az emberjogi biztost ki kell vá­lasztani” - mondta tegnap A. Nagy László. SZENTGÁLI ANIKÓ A parlament emberjogi és nemze­tiségi bizottságának elnöke ezzel az ombudsmani hivatal létreho­zását ellenző nyilatkozatokra rea­gált. Az ellenzéki pártok szerint a hivatal csak a volt köztársasági el­nöknek biztosítana „meleg he- lyecskét”. A. Nagy szerint az el­lenzék minden ellen tiltakozik, ami újítás, módosítás az eddigiek­kel szemben, és emögött gyakran a magyarokat látják. „Ilyen prob­léma az emberjogi biztos intéz­ménye is. Szlovákia lesz az utolsó posztkommunista európai állam, mely létrehozza ezt a hivatalt” - hívta fel a figyelmet a képviselő. A. Nagy szerint ezenkívül van Pozsony. A Segítség az Erőszak Ál­dozatainak nevű polgári társulás azon dolgozik, hogy a már negye­dik éve működő pozsonyi központi irodáján kívül hamarosan minden kerületi székhelyen működjön egy- egy tanácsadó iroda, ahová a polgá­rok segítségért fordulhatnak. Erről Komárom. Évekkel ezelőtt egy ausztriai kórházban történt eset hetekig borzolta a kedélyeket: egy ápolónő huszonhat válságos álla­potban levő betegét „segítette” át a túlvilágra. Mindezt haszonszer­zésből tette, hiszen minden egyes tetemért pénzt kapott egy temet­kezési vállalattól. A magyar sajtó napok óta terjedelmesen foglalko­zik a Fekete Angyalnak nevezett nővér esetével, akit több szemé­lyen elkövetett emberöléssel gya­núsítanak. Az ápolónő saját beval­lása szerint megközelítőleg negy­ven, válságos állapotban levő bete­get „mentett meg” további szenve­déseitől. Még nem tudni, hogy a gyanúsítottat mi motiválta a bűn- cselekmények elkövetésére. Néhány héttel ezelőtt a komáromi kórház geriátriai osztályán is történt egy furcsa eset. Lapunkban is írtunk arról, hogy egy gútai családdal az még egy sajátos ok is, éspedig a szovjet típusú ügyészi rendszer, amely a mai napig működik. Az ellenzék szerint ez a rendszer ké­pes megvédeni a polgárokat a hi­vatalokkal szemben, és képes be­tartatni a törvényeket. Más orszá­gokban tudatosították, hogy a polgárok érdekeit az állammal és az állami hivatalokkal szemben nem tudja megvédeni az ügyész­ség. Az ügyészségnek kettős fel­adata van: a törvényesség és az államhatalom védelme, ha kell, a polgárral szemben is. Az emberjo­tegnap Jana Síposová, a társulás vezetője tájékoztatott. A szervezet erőszakos bűncselekmények, köz­úti balesetek, természeti katasztró­fák áldozatainak nyújt segítséget, s akár lelki támaszról, akár az ügyin­tézéshez való segítségnyújtásról vagy jogi képviseletről legyen szó, minden szolgáltatás díjmentes. A kezdeményezést a kormány is tá­édesanya halálhírét elsőként egy te­metkezési vállalat munkatársa tu­datta. Sőt azt követően, hogy a szo­morú hírt közölte velük a vállalko­zó, a kórházban az ügyeletes ápoló­nő telefonon azt mondta, hogy „a mama jól van, és infúziót kap...” „Mi mindent elintézünk..." Komárom. A szóban forgó temetkezési vállalkozó - miu­tán kifejezte részvétét - elő­vett egy szerződést, s felaján­lotta vállalatának szolgáltatá­sait, mondván, a cég a teme­téssel kapcsolatban mindent elintéz, a családnak a fizeté­sen kívül mindössze annyi a teendője, hogy aláírja az által előkészített megállapodást. Végül a család nem írta alá a szerződést, (km) gi biztos intézménye viszont ab­ból indul ki, hogy a polgárok jo­gai, elsősorban az emberi jogok szorulnak védelemre, miközben ő is tiszteletben tartja a törvénye­ket. Az emberi jogok kategóriájá­ba tartoznak a nemzetiségi jogok is, ezért ha létrejön az intézmény, az ombudsman feladata lesz, hogy az országban élő összes ki­sebbség ügyét felügyelje. „Véle­ményem szerint a kisebbségek jogvédelme az, ami igazán szúrja az ellenzéki képviselők szemét” - mondta A. Nagy. mogatja. Ján Bubelíni, a bűnmeg­előzési kormánytanács titkára el­mondta: a belügyminiszter kéréssel fordult a kormányhoz, hogy min­den kerületi székhelynek juttasson 300 ezer koronát tanácsadó köz­pont létrehozására. A rászorulók a 07/52931856-os pozsonyi telefon­számon hétfőn, kedden, szerdán és pénteken kérhetnek segítséget. Azt, hogy a „mama” valóban halott, a nővér csak akkor tudta meg, ami­kor a családtagokkal együtt bement a beteg szobájába, ahol megállapí­totta: „tényleg meghalt”, majd fel­hívta az ügyeletes orvost, aki a ha­lotti bizonyítványban beírta a halál időpontját: 18 óra 30 perc, holott a halálhírt a temetkezési vállalkozó csaknem két órával korábban közöl­te a családdal. A hozzátartozók mind a mai napig nem kaptak meg­nyugtató választ arra kérdésükre, ki szolgáltatta ki az édesanyjuk sze­mélyi adatait. Az eset kapcsán fel­merül a kérdés: mi történik akkor, ha akad olyan vállalkozó, aki pénzt ígér egy kórházi alkalmazottnak azért, hogy „gyorsan szállítsa” neki az elhunyt beteg adatait? Mindenesetre kívánatos lenne, ha a kórház tisztázná, hogyan kerül­tek ki az elhunyt személyi adatai az intézmény falai közül. Ha má­sért nem, legalább azért, hogy vé­get vessen a találgatásoknak. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A. Nagy László, a parla­ment embeijogi és kisebbségi bi­zottságának elnöke nem készül az Interparlamentáris Unió havannai ülésére. A magyar képviselő nem helyesli, hogy amikor nyilvánvaló­an jogsértés folyik Kubában, mi is támogatjuk, hogy a nemzetközi szervezet soron következő tanács­kozását ott tartsák. „Ha ez mégis megvalósul, akkor mindenképpen kívánatos volna, ha a képviselők véleményt mondanának az emberi jogok helyzetéről, sőt ha találkoz­nának a bebörtönzött emberjogi harcosokkal. Ha erre nem kerül sor, akkor nincs értelme, hogy csak Pozsony. Carl Spielvogel, az Egye­sült Államok pozsonyi nagykövete tegnap cáfolta azt a lapunkban is megjelent hírt, hogy márciusban lejár megbízatása. ,Április 15-én még biztosan itt leszek” - mondta a nagykövet, Jessye Norman ameri­kai operaénekesnő húsvéti, pozso­nyi gálakoncertjére utalva, melyre a nagykövet és felesége jóvoltából Nem szólhatnak bele Új biztonsági intézkedések Pozsony. A kormány tegnap jóvá­hagyta a közjogi méltóságok szál­lításának biztonságosabbá tételé­re vonatkozó javaslatot. Eszerint három védelmi fokozatot vezet­nek be, éspedig a mindennapi gyakorlatban, a rendkívüli biz­tonsági helyzetben, valamint az akkor érvényeset, amikor me­rénylet gyanúja áll fenn. Az új előírások szerint azonban a politi­kai vezetők semmilyen esetben sem utasíthatják a szolgálati gép­kocsi sofőrjét, hogy hajtson gyor­sabban. (SITA) a kirándulás kedvéért néhány százezer koronát elköltsenek Ku­bában” - figyelmeztetett A. Nagy. Érdekes, hogy Kuba egyáltalán el tudta érni, hogy a konferenciát a szigetországban rendezzék. A. Nagy László szerint feltehetően ez csak a harmadik világ, az ott ural­kodó diktátorok összefogásával si­kerülhetett, és Fidel Castro ebből csak hasznot húzhat. Úgymond, bizonyíthatja, nincs elszigetelődve az ország, sőt nagyon jó nemzetkö­zi kapcsolatrendszerrel rendelke­zik. „Kubának jól jön, hogy az In­terparlamentáris Ünióval, az állí­tólagos jó kapcsolatokkal eltakar­ják a jogtiprást” - nyilatkozta la­punknak A. Nagy. (sz-a) kerül sor. Lapunk kérdésére Spiel- vogel elmondta, hétfőn New York­ban részt vesz egy befektetési érte­kezleten, melyen többek között Ivan Miklós gazdasági miniszterel­nök-helyettes képviseli Szlovákiát. A napokban ismét olyan hírek lát­tak napvilágot, melyek szerint a Clinton-kormányzat által kineve­zett nagykövetek többségét márci­us folyamán visszahívja a republi­kánus George Bush elnök, (jéel) Spisiak nyilatkozata Sátor Lajos se itt, se ott? Dunaszerdahely. Jaroslav Spisiak járási rendőrkapitánynak nincsenek semmilyen információi Sátor Lajos holléte felől. „Sátor Lajost a hatósá­gok fokozott intenzitással keresik; ha tudnánk, hogy hol van, már el­fogtuk volna” - nyüatkozta az őr­nagy. A gyanúsított tartózkodási he­lyére utaló információkat azonnal ellenőrzik; egyelőre azonban mind hamisnak bizonyult. Tegnapi szá­munkban azt írtuk, hogy Sátor La­jos állítólag Magyarországon rejtőz­ködik, ezt azonban Budapest nem tudta megerősíteni, (e) MEGKÉRDEZTÜK Támogatják-e az abortusz betiltását? Sárközy Klára: .Aláírtam a Ke­reszténydemokrata Mozgalom módosító javaslatát. Az abortuszt lelkiismereti okokból elutasítom. Nőként, orvosként és keresztény­ként az életet védem, de nem tar­tom szerencsésnek, hogy a kér­dést összekötötték az alkotmány- módosítással.” Szabó Olga: „Minden nőnek jo­ga van dönteni arról, mikor és müyen körülmények között vál­lalja az anyaságot. Alapvető em­berijoga úgy rendezni életét, ahogyan neki megfelel. Semmi­képpen sem szabad felelőtlenül gyermeket vállalni. Be kell bizto­sítani számára azt, ami testi és lelki fejlődéséhez szükséges. Az élet az én szememben is szent, de a megszületett gyermeké.” Hóka László:, A javaslatot meg­győződésből írtam alá. Nem eről­tetem a véleményemet senkire, de úgy érzem, az élet legcsodála­tosabb dolga a születés, amelybe nem szabad mesterségesen be­avatkozni. Nem azt mondom, ha egy nő úgy érzi, nem kell neki a gyerek, szülje meg minden áron, csak azt szeretném, ha elgondol­kodna, mi az, amitől megfosztja magát. Akik nem az élet anyagi javait helyezik előtérbe, néha sokkal boldogabb családi életet élnek.” Dolník Erzsébet:, A gyermeket a fogantatás pillanatától életnek tekintem. Ellenzem a terhességmegszakítást, de nem tartom jó megoldásnak, hogy az alkotmányba üyen törvényt akar­nak belevinni. Ha szavazni kell a javaslatról, nem vagyok hajlandó részt venni benne. A terhesség­megszakítás nem kizárólag a nő dolga. Számomra elfogadhatat­lan mindenfajta erőszakos be­avatkozás. Nem az egyértelmű tiltás a megoldás.” (szm) Vagy a magyar, vagy a svéd modell Pozsony. Jelen pillanatban még nem tudni, milyen lesz az intéz­mény szerkezete, hogy a magyar, esetleg a svéd példát választjuk-e. Magyarországon három egyenrangú: egy általános és két szakoso­dott biztos - egymástól függetlenül - látja el az ombudsmani teen­dőket. Svédországban van egy főombudsman, aki beosztottjait bíz­za meg különböző feladatokkal. Egy azonban közös bennük: az ombudsman mindenhol a „nép ügyvédje.” (sza) Segítség az erőszak áldozatainak - minden kerületi székhelyen indul tanácsadás Lelki támasz és jogi képviselet GAÁL LÁSZLÓ Nem a kórház, hanem egy temetkezési vállalkozó közölte a családtagokkal a halálhírt Ki szivárogtatta ki az elhunyt adatait? KAMONCZA MÁRTA Pozsonyban tölti a húsvétot az amerikai nagykövet Spielvogel még marad ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Tisztelt Olvasó! E heti telefonos közvélemény-kutatásunk kérdése: Ön szerint Nyitrán kellene létrehozni az önálló magyar egyetemi kart? IGEN: 0972 262 300 NÉNI: 0972 262 301 Hívásaikat ma éjfélig várjuk. Egy hívás díja maximum 5 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom