Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-08 / 32. szám, csütörtök

Kultúra oktatás ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 8. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Nabucco 19 HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: Marat-Sade 19 KIS SZÍNPAD: Picasso a Lapin Agile bárban 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Meséről mesére 10 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Csongor és Tünde 14 MOZI POZSONY HVIEZDA: Számkivetett (amerikai) 15,17.45, 20.30 OBZOR: Dínó (amerikai) 16, 18 Sakáltanya (amerikai) 20.30 MLADOST: Acid House (angol) 15.15,17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Ghost Dog - A szamuráj útja (amerikai) 17, 20.30 Krisztus utolsó megkísérlése (amerikai) 17.30 Táncos a sötétben (dán-svéd) 18, 20.15 A vörös bolygó (amerikai) 18 A halott férfi (amerikai-német) 20 Az Angelos trió (szlovák) 19.30 KASSA DRUZBA: A sebezhetetlen (amerikai) 15.30, 17.45, 20 TATRA: A Grincs (amerikai) 16, 18, 20 ÚSMEV: Számkivetett (amerikai) 15.30, 18, 20.30 IMPULZ: Briliáns csapda (amerikai) 17.15, 19.15 CAPITOL: Jég és föld között (amerikai) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA DUNASZERDAHELY - LUX: U-571 (amerikai) 19.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Az élet forrása (cseh) 17,19 LÉVA - JUNIOR: A hato­dik napon (amerikai) 16.30,19 Idén is megrendezik a Komáromi Pedagógiai Napokat Zenétől a jövőképig ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Komárom. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Ko­máromi Területi Választmánya a Selye János Gimnáziummal közö­sen idén is megrendezi a Komáro­mi Pedagógiai Napokat. A rendez­vény február 24-én kezdődik, és március elsejéig tart. A fórumra a szervezők a pedagógusokon kívül szülőket és diákokat is várnak. A kezdőnapon a budapesti dr. Funk Sándor tart előadást a drogbeteg­ségek felismeréséről. A további na­pokon a budapesti Stadler Vilmos furulyaművész Díszítések és arti­kuláció a barokk zenében címmel tart előadást, dr. Strédl Terézia a magatartásbeli zavarokról beszél, Üvegesné dr. Hornyák Mária Brunszvik Teréz naplóját mutatja be, dr. Bödök Zsigmond pedig a magyar tudomány nagyjairól ad elő. Szó lesz továbbá a Socrates programról, különböző pályázati lehetőségekről, a fiatalok jövőké­péről is. (km) Nyilatkozat a kulturális örökség védelméről Nem elég egy törvény ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A kulturális örökség vé­delmét, tekintettel annak külön­bözőségére, sajátosságaira, nem lehet egyetlen törvénnyel biztosí­tani. A kulturális minisztérium ezért egy általános védelemről szóló nyilatkozat elfogadását java­solta - mondta Milan Knazko tár­cavezető a minisztérium e heti tá­jékoztatóján. A nemzetközi szerződésekben, va­lamint az UNESCO és a Európa Ta­nács dokumentumaiban megfo­galmazott alapelveket is magában foglaló javaslatot a kormány janu­ár 10-én hagyta jóvá, és már máso­dik olvasatba került. A nyilatkozat értelmében a kulturális örökség különböző fajtáinak védelmét, fel­újítását és felhasználását külön törvényekkel kell megoldani. Ezt az elvet követve a műemlékvéde­lemről szóló törvénytervezet, va­lamint a galériákról, múzeumok­ról, a műtárgyak védelméről szóló törvény novellzációja hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerül. A miniszter szerint meg kell oldani a kulturális örökség továb­bi részeinek, így például - doku­mentációs központok országos hálózatának kiépítésével - az au­diovizuális művészet értékeinek védelmét is. (me) Jonathan P. Binstock, a washingtoni Corcoran Gallery of Art művészet- történésze Andy Warhol üzenete címmel tart előadást ma 16 órakor a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában abból az alkalomból, hogy a nem­zeti képtárban Warhol-kiállítás nyílt a pittsburghi Andy Warhol Múzeum gyűjteményéből. (TA SR-felvétel) Simkó Tibor születésnapján költőről, versről, olvasóról, korról, köztes létről, a letűnt világ dicsőségéről Pólusok közt - különfénnyel Simkó Tibor 1931-1998 (M. Nagy László felvétele) Simkó Tibor személye úgy merül föl emlékezetemben, mint az okosan kedves, mese­beli alaké: volt is, nem is rajt ruha, jött, s meg mégsem ér­kezett, hozott, s alig hagyott valamit. CSANDA GÁBOR Meztelenre vetkőzött lírai s prózai vallomásaiban, meg mégsem ismer­hettük, a legjobbakkal s a legjobbak közt indult, s nyilván nem véletlenül azok közt is tartjuk számon, életmű­vének töredékessége, csonka és szi­lánkokban ránk maradt volta dacá­ra. Mondhatni, mesébe illő fordu­lattal: szikrákat csiholt, nem tüzet, a csillagok fénye és a tűzijáték fellob­banó fénypontjai közelebb álltak költői alkatához, tehetségéhez, mint a szüntelen lobogás. S az olva­sójában folyton ott kísértő hiányér­zet, a tudat, hogy ugyanis adósa maradt volna az irodalomnak, nem a művészetének töredékességéből és eseüegességéből fakad, hanem abból, hogy örökre itthagyta az iro­dalmat és a nyomorúságos földi lé­tet, s most már örökre beteljesület­len, teljesíthetetlen marad az, amit csak tőle várt és kaphatott az olva­só. Mi pedig (olvasók, irodalom, irodalmi élet, lapok, folyóiratok) adósai maradtunk - életműve keze­lőiként és olvasókként. Indulása a hol volt, hol nem volt egyszer egy csehszlovákiai magyar irodalom kezdetű teremtésmítosz hőskorára esik, a múlt század ötve­nes-hatvanas éveinek korszak- és irodalomformáló nagy szemlélet- váltásának idejére, mely aranykor később egy-két nagyon is valós hé­roszt adott a kortárs magyar iroda­lomnak. Fél évszázad s az életmű le­zárulásának távlatából ma már tisz­tán kivehető, hogy Simkó Tibor a meghatározó nyolcak antológiájá­ban is csak a tranzitutas szerepre vállalkozhatott, mint ahogy alkotó­ként mindvégig megmaradt a he­lyét, hangját, önmagát kereső, a be­járt útját örökké felülvizsgáló köz­teslét - a kirekesztettség és a beil­leszkedéstől való viszolygás pólusai közöm lét - nyughatatlan kutatójá­nak. Amit viszont felvállalt, a szelle­mi szabadfoglalkozás embert pró­báló szabadságát: ebben az útvesz­tőben kitartóan, Odüsszeuszként - ki sokfele - bolygott. S következetes maradt választott példaképeihez és versélményeihez, melyek olyannyi­ra meghatározták költészetét, hogy az feltehetően már sosem fog meg­szabadulni az egykorú műértelme­zés kézenfekvő, lapidáris skatulyá­jától, a „formaművészet” (önmagát minősítő) címkéjétől. Arról, hogy a nyelv zeneisége, a hangok, szavak csengése, ritmusa mellett (mögött) számára a „formá­val” felhozható, benne rejlő, belőle kinyerhető és általa újra összeálló élményanyag és esztétikum volt az elsődleges, ő maga vall a nor- malizáció időszakában írt (a rend­szerváltás előestjén megjelent) nap­lótöredékében: „Mert hogy már kis­diák korodban hatott rád a Berzse­nyi-versek fluiduma, az szinte biz­tos. Ha nem értetted is minden so­rukat, ha furcsállottad is a magya­ros prozódia megszokott lejtésétől elütő ritmusokat, (...) lehetetlen volt meg nem hallanod a hangok ze­néjét, (...) lehetetlen volt nem ta­pasztalnod a magabiztos, óriási sziklákat görgető, vad erőt, lehetet­len volt ellenállnod a szavakat feszí­tő magasztos erkölcsi pátosznak...” Pólusok című verskötetének szer­kesztője, Roncsol László úja róla ta­lálóan: „Mi az mégis, ami jellemző­vé, Simkó-verssé tesz egy-egy ilyen kísérletet? Elsősorban az, hogy min­den megoldott forma mélyén ott dübörög a költő robusztus ereje (...) A páratlanul hajlékony forma mögött, a szavak mélyén mindig ott feszül az az elkeseredett, humorta- lan, berzsenyis vad erő, amely min­den percben kitömi készül a szoron­gató formák közül.” Első versét az Új Szó közölte 1955- ben, tehát a volt egyszer egy napi­lap, mely rendszeresen közölt verse­ket kezdetű legenda idején; mindez ma, 2001-ben irodalomtörténeti-fi­lológiai adalékká degradálódott. De utána is rendszeresen publikált az Új Szóban a hatvanas évek végéig, míg máshová nem szorult verseivel együtt. És élt ekkor egy olvasó; ahány, annyiféle, s annyi, mint a Mátra szele, az olvasó tehát, aki sze­rette a verset és (ezért is) vette a la­pot. A Pólusok már ennek a huza­mos publikálásnak a lecsapódása, a kiadott példányszám (háromszáz) talán azt jelzi, hogy az a megidézett mesebeli olvasó talán sosem is létezett... A könyv 1967-ben jelent meg, ugyanakkor, mint Tőzsér Ket­tős űrben című verskötete, s noha teljesen más költői világképről árul­kodik, ugyanúgy az atomjaira bom- ló valóságot vizsgálja. A szocialista társadalmi rendből következő tö­megkultúra és az uniformizálódás idején Horatiust versben és verseim­ben (Odi profanum - a Pólusok ki­emelt, mert kötetzáró verse) meg­idézni, hirdetni, hogy gyűlölöm a tömeget (és távol tartom magam tő­le), Simkótól legalább olyan meg­hökkentő ars poetica, mint a nagy előd számára lehetett kétezer évvel korábban. Tévedés lenne azt állítani, hogy a Tikirikitakarak szerzőjeként helyét a gyermekirodalomban meglelő Simkó Tibor lázadt az ideológiai, társadalmi vagy esztétikai kötöttsé­gek ellen vagy kitörni próbált belő­lük; vélhetően ma még mélyebben, (s romantikusabban) fordulna visz- sza példaképeihez, meglehet, lati­nul írná hexametereit. A letűnt világ dicsősége („romba hanyatlik a múlt, ránk csak könnye marad” - úja Re­mények elégiája című versében) szembesítve a dicstelen és kiábrán­dítójelennel, s az ebből a mélységes ellentétből fakadó tapasztalat em­berként és költőként is arra kényszerítette, hogy ki- és elvonul­jon, szétforgácsolódjék, tagadjon és emlékezzen. „Se pénz, se tető, / se csók, se isten, / csak holdtető / nagy éj vár itten, / némán, hidegen; / itt minden idegen. // Vak itt a lélek, / s a szív oly száraz. Anyám, én félek!” - úja; s még azt se tartotta fontos­nak, hogy címet adjon az ezekkel a sorokkal kezdődő versének. Meny­nyivel tragikusabb, elszigetelő, re­ménytelen alapállás ez, múlt ami Tőzsér ugyanekkori (1958-ban út), Férfikor című ismert opusából kitet­szik („Ki velünk táncol, / ki velünk járja: / Anyánk képén a / világ a rá­ma. / Mindenki mindenkiért / Pötty, különfények/ szűnjenek!”) Volt egyszer egy Simkó Tibor. Költő­ként nem tudott kibontakozni, leg­jobb kortársai költészetének magas­ságába emelkedni. Emberként s köl­tőként sem szállt le a pokolra. De megmászta a Tagadások hegyét. „És oltárt emeltem ottan; / s a hold látta csak, meg én” (A Tagadások he­gyén) . Ma lenne hetvenéves. Tarr Béla Werckmeister harmóniák című rendezése nyerte el a fődíjat, valamint a külföldi kritikusok elismerését Átadták a millenniumi filmszemle díjait mű alkotását, a kisjátékfilmek kö­MTFTUDÓSÍTÁS Budapest. A Millenniumi 32. Ma­gyar Filmszemle díjkiosztó ünnep­séggel zárult kedden este Budapes­ten, az Átrium moziban. Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje nyerte el a Millenniumi 32. Magyar Filmszemle játékfilmes fődíját, a dokumentumfilmes kate­góriában Csillag Ádám Mostohák című munkája bizonyult a legkivá­lóbbnak. A játékfilmek versenyé­ben indult mozgóképek közül a legjobb rendezésnek a zsűri Sop- sits Árpád Torzók című filmjét tar­totta. A legjobb operatőri munkát Pohárnok Gergely nyújtotta az I love Budapest és a Szortírozott le­velek című filmek fényképezésével. A zsűri különdíjat is megítélt az operatőri teljesítmény elismerésé­ért, mégpedig Medvigy Gábornak. Az elsőfilmes rendezői díjat Hajdú Szabolcs vehette át a Macerás ügyek című játékfilm rendezéséért. Az elsőfümes alkotóknak a Főváro­si Önkormányzat ajánlott fel díjat, amelyet a zsűri megosztva ítélt oda Incze Ágnes I love Budapest, illetve Török Ferenc Moszkva tér című mozgóképének. A kísérleti filmek kategóriájában Fliegauf Benedek Beszélő fejek cí­zül pedig Mundruczo Kornél AFTA című munkáját találta a legjobb­nak a grémium. A legjobb forgató- könyv a zsűri megítélése szerint Czabán György: Feri és az édes élet című filmjéhez készült, amelyet öten - Czabán György, Para-Kovács Imre, Buglya Sándor, Győri Csilla és Pálos György-jegyeznek. A legjobb férfi színész cím is a Feri és az édes élet című mozgóképhez kapcsolódik, a díjat Hollósi Frigyes érdemelte ki a főszerep megformá­lásáért. A legjobb női színésznek járó díjat a zsűri Börcsök Enikőnek ítélte, aki Gothár Péter Paszport cí­mű filmjében szerepel. A legjobb férfi epizódszereplő elismerését Mácsai Pál veheti át Sopsits Árpád Torzók című filmjében nyújtott ala­kításáért, míg a legjobb női epizód- szerepet Pápai Erzsi nyújtotta Tö­rök Ferenc Moszkva tér című pro­dukciójában. A legjobb vágásért já­ró Aranyolló Díjat Lemhényi Réka kapta Hajdú Szabolcs Macerás ügyek című filmjének vágásáért. A legjobb hangmérnöknek járó Mik­rofon Díjat Márkus Tamás vehette át Tímár Péter Vakvagányok című mozgóképében végzett munkájá­ért. A Joy magazin egymillió forint értékű médiatámogatást ajánlott fel a legígéretesebb ifjú tehetség­nek: az elismerést Hámori Gabriel­la érdemelte ki az I love Budapest című filmben nyújtott alakításával. A játékfilmes és kisjátékfilmes zsű­ri elismerő oklevélben részesítette Szekeres Csabát az Érintések, Ko­csis Ágnest a Szortírozott levelek, Kotnyek Istvánt a Közelgő kékség és Káldy Lászlót A robogós ember című munkájáért. A Millenniumi 32. Magyar Film­szemle dokumentumfilmes zsűrije A szemle hat napja alatt 170 magyar film került vászonra. a fődíjas film mellett rendezői díjat ítélt meg Mohi Sándornak, az Ahogy az Isten elrendeli - Olga filmje című munkáért. A nem fikci­ós filmet készítő alkotók közül mű­vészeti portré kategória díjat ítélt meg a grémium Kiss Gabriellának a XX. századi sámán című film ren­dezéséért. A Történelmi dokumen­tum kategóriában Varga Ágota Porrajmos/cigány holocaust című munkája bizonyult a legjobbnak. A külföldi kritikusok Gene Mosko- witz díját ugyancsak Tarr Béla ér­demelte ki a Werckmeister harmó­niák című fümjével. A Mozisok Or­szágos Szövetségének díját, a tava­lyi évben legnagyobb közönségsi­kert elért magyar film, a Kabay Barna és Petényi Katalin által ren­dezett Meseautó kapta. Az inter­neten szavazók közönségdíját Tö­rök Ferenc kapta a Moszkva tér cí­mű filmjéért. Az elismerések átadását megelőző­en nyújtották át az Életmű-díjat, amelyben ezúttal Banovich Tamás díszlettervező, Gulyás Lajos gyár­tásvezető és Palásthy György ren­dező részesült. Enyedi Ildikó, a játék- és kisjátékfil­meket értékelő zsűri elnöke a díjak átadásakor úgy fogalmazott: jó volt a termés az idei szemlén, még ha akadtak is gyenge alkotások a já­tékfilmek között. - Talán az első szemle volt a mostani, ahol meg­szűnt a művészfilm és a közönség­film közötti értelmetlen és kárté­kony különbségtétel - tette hozzá a rendező. A szemle záróeseményén nyújtot­ták át a Hartley-Merrill Nemzetkö­zi Forgatókönyvírói pályázat ma­gyar nyerteseinek jutalmát is. A Millenniumi 32. Magyar Film­szemle hat napja alatt 170 magyar film került vászonra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom