Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-08 / 32. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 8.

TÉMA: KUBA

Ivan Pilip és Jan Bubeník több mint három hétig volt kénytelen börtönben ülni, míg Kuba ura jobb belátásra tért

Kutyakomédia két cseh főszereplővel

Jan Bubeník és Ivan Pilip a szabadulás pillanatában (TA SR/AP)

Fidel Castro ifjúkorában állítólag nagy bohém volt. Kétségtelen, hogy mindig is szerette a teátrális megoldásokat. Legutóbbi látványos rendezése két cseh közéleti személyiség bebörtönzése volt.

ELEMZÉS

Európával ellentétben januárban Kubában nagyon kellemes az idő, s az utóbbi években ilyentájt jócskán van külföldi turista a híres strandokon. A kubai biztonságiak ennek ellenére gyanút fogtak, s nem hitték el, hogy Ivan Pilip volt pénzügyminiszter, a KDU-CSL parlamenti képviselője és Jan Bubeník, az 1989-es bársonyos forradalom egyik diákvezére közös napfürdőzésre érkezett a szigetországba. Természetesen tudták, kicsodák-micsodák és szemmel tartották őket. Negyvennyolc órán belül pedig már lakat alatt is voltak, mert találkoztak két ismert disszi- denssel Ciego de Ávilában. Ettől a pillanattól kezdve pontosan úgy jártak el, ahogy KGB-s kiképzőiktől tanulták. S a kubai politikai vezetés is a legjobb szovjet hagyományokhoz tartotta magát.

Havanna felrúgott minden létező nemzetközi szabályt: nem értesítette a cseh külképviseletet a két cseh állampolgár letartóztatásáról, nem

tette számukra lehetővé, hogy kapcsolatba lépjenek a konzuláris szervekkel, nem reagált a cseh külügyminisztérium jegyzékeire, nem ismertette hivatalosan a két cseh elleni vádakat. Ellenben kiválóan alkalmazta a néphülyítés klasszikus kommunista eszközeit: a függeden információktól gondosan elzárt kubaiakat a rezsim patinás szócsöve, a Granma drámaian kiszínezett történetekkel etette a csehek rendkívül veszélyes tevékenységéről, melynek célja a kubai forradalom megdöntése, az ország gazdaságának veszélyeztetése volt. S tették mindezt az amerikai imperializmus utasítására, a gyűlölt Freedom House nevű, állítólag emberjogi, valójában ellenforradalmi szervezet szolgálatában. A Granmának részletes információi voltak arról, micsoda veszélyes felforgató irodalmat adtak át a gaz disszidenseknek, ráadásul óriási mennyiségű pénzt is, legalább 100 dollárt! A Granma jó mesemondó nagymamaként, aki az idegborzoló részletekkel nem riogatja kisunokáit, éppen csak azt felejtette ki a sztoriból, hogy mégsem volt olyan veszélyes az egész kapcsolatfelvétel, ha a két érintett kubait rövid kihallgatás után simán elengedték. A 100 dollár is csak Kubában rengeteg pénz, ahol egy miniszter jó, ha 30 dollárt keres, s még a szegényebb közép-európai országokban is van ennyi a minimálbér. Persze ilyesmit a Granma nem írhat meg, hiszen a kubai ember nem ostoba, csak bűnösen félretájékoztatott, becsapott, tudatlanságban tartott - s ezek a 42 éve hatalmon lévő rezsimnek csak a kisebb vétkei. Castro magas szinten művelt forradalmi romantikus játékainak keretei közé könnyedén beleillett az a zaklatott telefonhívás is, amelyben Kuba prágai nagykövetségének munkatársait felszólította, hogy akár életük árán védjék meg a külképviseletet. Közben hisztérikus ellenséges hangulatra és betört nagykövetségi ablakra hivatkozott. A követség három férfi és három női munkatársa természetesen megígérte az El Comandanténak, hogy utolsó csepp vérükig kitártnak - hiszen tisztában voltak vele, hogy semmilyen veszély sem leselkedik rájuk. Prága a betört ablakról nem tudott, hiszen a huzat nem diplomáciai jelentőségű esemény, viszont a Granmának ismét módja volt rá, hogy kitartásra buzdítsa a népet és nézőket toborozzon a napirenden ismétlődő televíziós vitáknak, melyekben értelmiségiek és munkások ítélték el indulatosan a cseh kémek

cselekedeteit és tettek hitet a forradalom mellett.

Meglehetősen érdekes események zajlottak közben Csehországban: a belpolitikai erőviszonyok kivetültek erre a problémára is. A kommunisták lehetőséget láttak egy kis pozíciószerzésre, de túllihegték a dolgot: nemcsak közvetítették a Havannából szerzett exkluzív információkat, hanem részben helyeselték is a kubaiak eljárását. Havel elnök keményen elítélte a történteket, de közvetítést nem vállalhatott. Václav Klaus, a képviselőház elnöke szóba sem jöhetett, vele Havanna aligha állt volna szóba, s Milos Zeman kormányfő sem vállalhatta a kényes lépést. Miközben a sajtó azt elemezgette, okos dolog volt-e a kubai emberjogi viszonyokat bíráló ENSZ-ha- tározatot kezdeményezni Csehor- szágnak, Petr Pithart szenátusi elnök lépett. Számítása bejött, Castro nemcsak posztja, hanem életének rövid kommunista fejezete és centrista nézetei okán is elfogadható közvetítőnek ítélte őt. Pithart ígérgetést, kuncsorgást, de a kemény szavakat is nékülöző levelére meghívás volt a válasz. S bár Havannában végig kellett szenvednie a

Castro által újabban alkalmazott módszert, hogy teljes bizonytalanságban napokig várakoztatja külföldi vendégeit, ami esetenként meglehetősen megalázó, az ügy szerencsés véget ért. A tény, hogy közel 70 órányi bizonytalanság után végeredményben Castro ment Pithart- hoz - hatórás megbeszélésük a cseh politikus szállodájához tartozó konferenciaközpontban zajlott - a meghívást követő második pozitív jel volt. S bár a közvélemény nyugtalankodott és bírálta Pitharot, volt harmadik pozitív jelzés is: a maratoni tárgyalások után Pithart ugyan a foglyok nélkül, de nagyon nyugodtan utazott el Kubából - és nem mondott részleteket. Ebből egyértelműen arra lehetett következtemi, hogy a siker órák, netán napok kérdése. Castro azonban úgy akart kikecmeregni a maga ásta veremből, hogy megőrizhesse a nagyvonalú államférfi látszatát. S Pithart - no meg a cseh diplomácia, amellyel mindvégig konzultált - belement az öreg diktátor gyermeteg játékába. Ennyi mégiscsak jár egy volt hivatásos forradalmárnak, aki - számos jelből ítélve - már belátta: valahol nagyon elszámította magát.

A Pilip-Bubeník eset dióhéjban

Január 10. Pilip és Bubeník turistaként Kubába érkezett.

Január 12. A két csehet Ciego de Ávilában tartóztatták le, és nem engedélyezték számukra a kapcsolatfelvételt a nagykövetséggel. Január 14. A cseh külügyminisztérium első tiltakozó jegyzéke. Január 16. A cseh külügyi tárca újabb tiltakozó jegyzéke.

Január 17. Kuba mindkét jegyzék átvételét elutasította azzal, hogy azok sértőek és arrogánsak.

Január 18. A Granma című hivatalos lap szerint a két cseh amerikai kém, akik államellenes tevékenységet fejtettek ki Kubában.

Január 20. A cseh ügyvivő találkozhatott a két bebörtönzöttel, s Havannába utazott PÚip felesége és Bubeník bátyja is.

Január 25. Kuba prágai ügyvivője átadta a cseh külügyminisztériumnak a Pilip és Bubeník felforgató tevékenységéről szóló dokumentumot és hivatalos bocsánatkérést követelt Prágától. Január 29. Kubába utazott Petr Pithart szenátusi elnök.

Február 1. Kuba átminősítette Pilip és Bubeník tetteit, s immár csak az ország függetlenségének és gazdaságának veszélyeztetésével vádolta őket.

Február 3. Közel 70 órányi várakozás után Pithart találkozott Castro val.

Február 4. A szenátus elnöke a bebörtönzöttek nélkül tért haza. Február 6. Pilip és Bubeník turistaként hagyhatta el Havannát.

Kuba kénytelen nagy árat fizetni a forradalom győzeleméért, amelynek elméletileg sosem lett volna szabad bekövetkeznie

Fidel Castro: a sztorivá silányult legenda

HÁTTÉR

Fidel Castro és forradalma annak köszönhette sikerét, hogy teljesen szabálytalan volt. Pontosabban: elő- reláthatatlan mind időben, mind földrajzilag, mind vezérei személyét és az események további alakulását tekintve. Kuba mai állapotában a hidegháború terméke, de áldozata is. Latin-Amerikában az ötvenes évek végén sorra buktak a diktátorok, amit Washington - amely a térséget befolyási övezetének tekintette - nem is viselt különösebben rosz- szul. Legtöbbjük már felettébb kényelmetlen volt az Egysük Államok számára, amely így esélyt látott arra, hogy legalább némely államban megpróbálja létrehozni a demokrácia látszatát. Az „USA cukortartójában” - ahogy a Kongresszus egyik tagja Kubát nevezte - különösen kényes volt a helyzet, mert a velejéig korrupt Batista már nemcsak bezárta, hanem ki is végeztette a diktatúra ellenzőit. Ráadásul a névleg független szigetország nemcsak számtalan amerikai kedvenc nyaralóhelye volt, ahol csodásak a strandok, meleg a tenger, szépek a lányok, jó a zene, a rum és szivar, hanem az amerikai maffia egyik fellegvára is. A keresztapák, mint Vito Genovese, Frank Costello, Santos Trafficante, a Las Vegast megalapító Bugsy Siegel, Meyer Lansky és a „capo di tutti capi”, vagyis a keresztapák legnagyobbika, Lucky Luciano nemcsak

pihanni jártak a szigetre, hanem itt fektették be, itt mosták tisztára a kontinensen szerzett millióikat. Tehették, mert Fulgencio Batista megkapta a részét.

Ha ebben a helyzetben a éhező munkanélküliek tízezrei lázadnak fel a viszonylag jól szervezett baloldali mozgalmak vezetése alatt, az Egyesült Államok biztosan veszélyt szimatol. De 1958 szilveszterén az a szakállas fiatalember és társai kényszerítették menekülésre a nemszeretem diktátort, akik már 1956 nyarán Santiago de Cubában is megpróbálták elfoglalni a Mon- cada laktanyát, de alaposan ráfáztak. Jobbára értelmiségi fiatalok voltak, egykori romantikus diákforradalmárok. A vezérük egy gazdag latifundista fia, aki Ramón bátyjával és Raúl öccsével együtt a jezsuitáknál nevelkedett, majd a havannai egyetemen jogot tanult. Egy forrófejű, de jó családból származó fiatalembertől Washington nem tartott. Már csak azárt sem, mert Latin- Amerikában szokatlan módon nem nyüvánította mgát nyomban elnöknek, hanem a háttérben maradt. Washington kivárt. Aztán néhány hónap múlva, amikor Fidel Castro „megbolondult”, már késő volt. A „bolondéria” pedig abból állt, hogy kegyetlenül elkobozta a maffiózók minden vagyonát. S mivel az amerikai kormányzat igyekezett eltitkolni a lakosság előtt, micsoda gazdasági - és ennek nyomán politikai - hatalommal rendelkezik a maffia, kénytelen volt úgy reagálni, mintha Castro tisztességes úton szerzett amerikai vagyonra tette volna rá a kezét. Amikor pedig a forradalom első évfordulóján mondott sokórás beszédében azt ígérte hallgatóságának, hogy a szigeten felépítik a szocialista társadalmat, már késő volt. A „béketábor”, élén a Szovjetunióval, ekkorra már jócskán ellátta fegyverrel Fidel elvtársat, aki helyettük is borsot tört az amerikai imperialisták orra alá. A gazdasági segítség is elindult Kubára, hiszen Washington elrendelte a máig érvényben lévő gazdasági embargót.

Egy év múlva Kuba ismét címlapsztori lett: Mihail Szuszlovnak, a Kreml főideológusának sikerült meggyőznie Nyikita Hruscsovot arról, hogy Fidel az ő emberük. Nem volt ez könnyű feladat, mert Hrus- csovnak felettébb ellenszenves volt a szakállas, mindig egyenruhában járó, szivarozó, rumot vedelő, nőket hajkurászó, zabigyerekeket csináló forradalmár. Amikor azonban Szuszlovnak sikerült a lényegre, nevezetesen arra felhívnia a figyelmét, hogy Kuba mindössze 120 kilométerre fekszik az amerikai partoktól, Hruscsov fellelkesült. A gazdasági blokádra, a disznó-öbölbeli sikertelen fegyveres akcióra és a máig létező guantánamói amerikai támaszpontra hivatkozva hivatalosan csak gazdasági segélyt és kézifegyvereket szállítottak a szovjet hajók Kubába, a fedélközben azonban ott voltak az atomrakéták.

Washington megint lekésett az eseményekről: a pentagoni stratégák meg voltak róla győződve, hogy a szovjetek sosem telepítik külföldre atomfegyvereiket. Csak Kennedy elnök tartózkodó, de kemény és egyértelmű álláspontja kényszerítette Hruscsovot arra, hogy hazaszállíttassa rakétáit.

Ez volt Kuba tündöklésének vége és kegyvesztettségének kezdete. Castro nagyon rosszul viselte, hogy a Kreml nemhogy nem vonta be az amerikaiakkal folytatott tárgyaláFidel Castro (TA SR/AP)

sokba - lett volna követelése jócskán- de még csak arra sem méltatta, hogy a tárgyalások állásáról tájékoztassa. Rövidesen pedig éreznie kellett azt is, a sikertelen rakétakaland után már csak kölönc a szovjetek nyakán, kegyelemkenyéren tengődő propagandaeszköz.

Megszűnt a Szovjetunió, széthullott a szocialista tábor, elapadtak a segélyek, de az embargó maradt. Kubában csak hiánycikkből nincs hiány, a háziasszonyokat arról próbálja meggyőzni a tévés főzőcske, hogy banánhéjból is készülhet finom ebéd. Castro kényszerhelyzetben van: nincs hová kihátrálnia a hatalomból. Az 1981-es menekültválság, amikor végül is 114 ezer kubai emigrált az Egyesült Államokba, jelentősen aláásta tekintélyét. Azóta beszerzett néhány öltönyt, adott néhány „ideológiamentes” interjút, fogadott néhány filmsztárt, beengedett az országba egy-két külföldi befektetőt, hozzájárult a pápa kubai látogatásához. Feltétlenül elmegy minden nemzetközi konferenciára, s csalogatja a turistákat Kubába. Most, hogy az Interparlamentáris Unió hathatós segítségével a két cseh is kiszabadult, áprilisban az IPU mégis megrendezi Havannában soros kongresszusát. Kuba megmutathatja „emberi” arcát - s főleg hozzájuthat némi dollárhoz. Reméli, többhöz, mint amennyivel Pilip és Bubeník segítette ki a két kubai máskéntgondolkodót.

Néhány jelentős esemény

1492. október 27. Kolumbusz expedíciója Kubába érkezik. 1511. Kuba tényleges meghódítója, Diego Velázquez kiköt a szigeten.

1717-1723. A dohánytermelő kisbirtokosok három felkelése a spanyol kormányrendelet ellen, amely szigorúan szabályozza a dohánytermelést- és értékesítést.

1808-1810. Több kisebb spanyolellenes felkelés. Néhány helyen a rabszolgák is fellázadnak.

1830-1840. Öt néger felkelés. 1848-1851. Dél-amerikai külső erők három ízben megkísérlik leverni a spanyol gyarmati hadsereget és felszabadítani Kubát.

1853. január 28. Jósé Marti születése.

1868. október 10. Carlos Manuel Céspedes kikiáltja Kuba függetlenségét és felszabadítja a hozzá csatlakozó rabszolgákat. Megkezdődik a tízéves háború.

1886-1888. A rabszolgaság eltörlése.

1892. Jósé Marta megalakítja a Kubai Forradalmi Pártot.

1895. április 11. Jósé Marti és Máximo Gómez partra szállnak, hogy átvegyék a függetlenségi harc közvetlen irányítását.

1895. május 19. Jósé Marti hősi halált hal.

1898. április. Az Egyesült Államok csapatai partra szállnak Kubában.

1898. december 11. A párizsi szerződéssel véget ér a spanyol uralom és deklarálják az észak-amerikai megszállás törvényességét.

1901. február 21. Elfogadják Kuba alkotmányát.

1902. május 20. Kikiáltják a Kubai Köztársaságot.

1903. Az Egyesült Államok katonai támaszpontot épít a Guantánamói-öböl térségében, amelyet bérbe vett.

1930. március 20. Általános sztrájk a diktatúra ellen.

1933. Kitör az első felkelés Machado ellen.

1933. augusztus 13.

Machado megbukik, Céspedes a kijelölt elnök.

1933. szeptember 4-5. A Co- lumbia-laktanya tisztjeinek felkelése megdönti Céspedes hatalmát, Fulgencio Batista őrmester katonai főparancsnokká avanzsál, az ideiglenes elnök Grau San Martin lesz.

1934. január 15. Batista megdönti Grau San Martin hatalmát, az új elnökjelölt Mendiéta, aki az Egyesült Államok számára is elfogadható. 1934. május 29. A két ország viszonyát szabályozó új egyezmény lényegében megőrzi az USA minden előjogát Kubában, kivéve a fegyveres beavatkozáshoz való jogot.

1940. július 14. Fulgencio Batista lesz az elnök.

1944. Grau San Martin váltja fel Batistát az elnöki székben.

1952. március 10. Batista az esedékes választás előtt államcsínnyel átveszi a hatalmat.

1953. július 26. Fiatalok egy csoportja Fidel Castro vezetésével a karneválra időzítve Santiagóban megtámadja a Moncada laktanyát.

1956. december 2. Fidel Castro és harcostársai partra szállnak Kuba Oriente tartományában, Batista ellen megkezdődik a fegyveres harc, amelynek központja a Sierra Maestra hegyvidék.

1958. december 31. Castro ismét ünnepre időzíti a döntő támadást, Batista elmenekül Kubából.

1959. január 2. A Felkelő Hadsereg első egységei bevonulnak Havannába.

1959. január 8. Fidel Castro is megéikezik a fővárosba.

Az oldalt írta: Görföl Zsuzsa