Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-27 / 22. szám, szombat

El POIITIKA ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 27. Mikulás Dzurinda tegnap a davosi Világgazdasági Fórumon a szlovák integrációról tárgyalt Günter Ver- heugennel, az Európai Bizottság bővítési biztosával. A szlovák miniszterelnök Václav Klaussal, a cseh képviselő­ház vezetőjével is találkozott. (TA SR-felvétel) Több mint harminc elbocsátás korrupció, valamint alkohol- és drogfogyasztás miatt Jó évet zárt a vámőrség Közvélemény-kutatásunk eredménye E heti telefonos kérdésünkre 280 olvasónk válaszolt. A többség arra szavazott, hogy a botrányok után le kellene mondania Torgyán József ma­gyar földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszternek. A nemzeti párt elnökét felháborította Stoel kitüntetése Malíková nyílt levelet írt ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szolgálati autót raboltak el Budapest. Elrabolták Ke­mény Attilának, a Környezet- védelmi Minisztérium helyet­tes államtitkárának szolgálati autóját. Csütörtökön késő es­te három merénylő támadt a gépkocsi vezetőjére, elvették tőle az indítókulcsot, és el­hajtottak a kocsival. A dula­kodás során megsérült Ke­mény bal keze. (MTI) Ludovít Kaník kontra Ján Langos Pozsony. Ludovít Kaník lesz Ján Langos jelenlegi pártelnök ellenfele a De­mokrata Párt februári köz­gyűlésén a párt első alelnöki posztjáért folyó harcban. Ismeretes, hogy Frantisek Sebej szeretné megszerez­ni a párt elnöki funkcióját, az első alelnök székében a jelenlegi elnököt látná szívesen. (SITA) Kezdődhet Martinka pere? Pozsony. Az osztrák bűn­üldözési szervek egyelőre nem döntöttek Karol Martinka kiadatásáról - közölte a pöstyéni fürdő volt tulajdonosának vissza­éléseivel foglalkozó szlováki­ai ügyész. Különleges ügyről lévén szó, lehetővé tették, hogy Martinka ügyvédje vé­dence teljes jogú meghatal­mazottjaként szerepeljen a bíróság előtt. Ha Bécs nem hajlandó Martinka kiadására - és közben esetleg ítélet szü­letne az ügyben Pozsony kérheti a vádlott kiadatását büntetése végrehajtásának címén. (TA SR) Telefonoszlop orkán után. Nemcsak az ország nyugati, hanem középső részében is gondot okozott tegnap a vi­haros szél. (TA SR-fotó) Eljárás indult ifj. Cérnák ellen Pozsony. Testi sértés cí­mén indítottak bűnvádi eljárást Ludovít Cérnák volt gazdasági miniszter fia ellen. A nyomozóhatóság szerint a tizenkilenc éves Ludovít C. hat hónaptól öt évig terjedő büntetésre szá­míthat. Mint ismeretes, a gyanúsított július tizenne­gyedikén elütött egy gyalo­gost. Bár nyolc hónapja fo­lyik a vizsgálat, két tanú val­lomásával nem gyűlt össze elegendő bizonyíték. Amit eddig megállapítottak: a bal­eset mindkét fél hibájából történt. (SITA) Lakat alatt a gyermekkínzó Nagyszombat. Őrizetbe vették a gyermekét halálra kínzó apát. A szerdai bonco­lás eredményei igazolták, hogy a négyhónapos Jan­kó apja „különleges” neve­lési módszerei következté­ben elszenvedett sérüléseibe halt bele. A húszéves férfi nem tagad. (SITA) Pozsony. „Tavaly a társasá­gok és magánszemélyek 21 860 esetben szegték meg a vámszabályokat” - nyilatkoz­ta Milan Jasenovec, a vám- igazgatóság vezérigazgatója. Leggyakrabban cigarettát, al­koholt, textilt és gépkocsikat próbáltak becsempészni az országba. MOLNÁR IVÁN A tavalyi szabálysértések száma ugyan aíig haladja meg az előző év­ben kimutatottak számát, amikor 21 503 esetre derítettek fényt, je­lentős eltérés tapasztalható azon­ban a lefülelt áru értékében; 1999- ben 2,306 milliárd korona volt, ta­valy viszont már elérte a 18,897 milliárdot. Tavalyelőtt 11,106 mil­lió, tavaly 27,387 millió koronányi MTI-TU DÓSÍTÁS Varsó. A visegrádi külügyminiszte­rek felszólították a kubai hatóságo­kat a kémkedés gyanújával őrizetbe vett két cseh állampolgár azonnali szabadon bocsátására. A nyilatko­zat szerint a kubai hatóságok nem tájékoztatták Prágát a két személy elleni vádakról, ezért a külügymi­niszterek indokolatlannak tartják az intézkedést, és kérik haladéktalan szabadon engedésüket. A tárcave­zetők szerint a havannai intézkedés a nemzetközi normák és alapelvek megsértését jelenti. Ivan Pilip volt cseh pénzügyminisztert, jelenlegi parlamenti képviselőt és Jan Bu- beníket, az 1989-es diákmegmoz­dulások egyik vezetőjét a havannai Prága. A cseh országos rendőr-fő­kapitányság vizsgálatai szerint nem sértettek törvényt a hatóságok, ami­kor szeptemberben Prágában hatá­rozott eszközökkel megfékezték a Nemzetközi Valutaalap és a Világ­bank ellen tüntető tömegeket. „Ösz- szesen 388 feljelentést kaptunk, ezek mintegy 70 esetre vonatkoz­tak. A rendőrök részéről egyeden esetben sem állapítottunk meg tör­vénysértést” -jelentette ki a rendőr­főkapitányság szóvivője a vizsgála­tok eredményeiről tájékoztatva. A főkapitányság ellenőrző osztálya saját hatáskörében négy rendőrt vont felelősségre az előírások be büntetést róttak ki. A vámigazgató­ság 1,164 milliárd koronás csalásra derített fényt. A visszaélések azon­ban nem kerülték el a vámőrség há­za táját sem, a testület több mint 5 ezer alkalmazottja közül 34-től volt kénytelen megválni. Az elbocsátás okaként leggyakrabban a vámosok körében burjánzó protekcionizmus hozható fel. A korrupció mellett azonban volt más is, például az al­koholizmus és a kábítószer-élvezet is felütötte a fejét. Két alkalmazot­tól azért váltak meg, mert a mun­kahelyen fogyasztottak alkoholt, ketten ittasan vezettek, hárman pe­dig marihuánás cigarettát szívtak. Jasenovec szerint a vámigazgató­ság ennek ellenére jó évet tudhat maga mögött. A beszedett vámok és adók az eredetileg tervezett 95,65 milliárd korona helyett elér­ték a 105,188 milliárdot. Legkevés­bé a fogyasztói adót sikerült behaj­hatóságok azzal gyanúsítják, hogy amerikai ügynökök, és bírósági eljá­rás megindítását helyezték kilátás­ba ellenük. A kubai államügyész el­rendelte 60 napos őrizetbe vételü­ket, amelyet 180 napra meghosz- szabbíthat. Kubában van már Püip felesége és Bubeník fivére. Számuk­ra lehetővé tették, hogy találkozza­nak a letartóztatottakkal. Prága erő­teljes diplomáciai tevékenységet fejt ki az ügyben. Havannába készül az Interparlamentáris Unió küldöttsé­ge, hogy közbenjárjon a két cseh ál­lampolgár érdekében, majd prágai parlamenti delegáció utazik a sziget- országba. A visegrádi államfők leg­utóbbi találkozójukon, január 19-erí ugyancsak sürgették a letartóztatott csehek szabadon engedését. nem tartása miatt. Részleteket erről nem közöltek. A prágai és a külföldi sajtó azonban számos olyan esetre hívta fel a figyelmet, amikor a rend­őrök, főleg az őrsökön lefolytatott első kihallgatások alkalmával, állí­tólag durván bántalmazták a letar­tani. Ez az eredetileg tervezett ösz- szegtől 30 százalékkal marad el: az állami költségvetés 11,2 milli­árd koronával számolt, a vámo­soknak csak 7,75 milliárdot sike­rült beszedniük. Jasenovec szerint ez elsősorban annak a számlájára írható, hogy az elmúlt évben csök­kent azoknak az áruknak a beho­zatala, amelyek után fogyasztói adót kell fizetni. Több mint 18 szá­zalékkal kisebb bevétel volt a vá­mokból is. Mindezeket azonban pótolta a behozatali vámpótlék és a hozzáadottérték-adó. A behoza­tali vámpótlékból az eredetileg tervezett 7,4 milliárd korona he­lyett 9,415 milliárd koronát szed­tek be, ami több mint 27 százalé­kos többletnek számít. A hozzáa- dottérték-adóból származó bevé­telek 84,258 milliárd koronát tet­tek ki, ami 16 százalékkal több az eredetileg tervezettnél. Várják az önkénteseket Valentin-napi vércsepp Pozsony. A Szlovák Vöröskereszt hatodszor hirdeti meg a Bálint-nap- hoz kötött véradást, az év első hó­napjaiban ugyanis az egészségügyi intézetek vérhiányban szenvednek. A szerelmesek védőszentjéről elne­vezett akció a fiatalokat kívánja ösztönözni, ezért minden önkéntes az ország valamennyi vértransz­fúziós osztályán Bálint-napi képes­lapot kap ajándékba. Tavaly 10 500 véradó jelentkezett a felhívásra. A BSE kapcsán elfogadott óvintézke­dések értelmében nem adhatnak vért azok, akik 1985 és 1996 között több mint hat hónapon át Nagy-Bri- tanniában vagy Franciaországban tartózkodtak, (erf) tóztatottakat, megsértve ezzel em­beri jogaikat. Milos Zeman kor­mányfő és Stanislav Gross belügy­miniszter ezeket a híreket a cseh rendőrség és az ország lejáratására indított kampány részének minősí­tette, és elutasította a bírálatokat. Pozsony. „Rövid időn belül a hon­atyák elé terjesztjük a családi pót­lékról szóló törvény módosító javas­latát, melynek lényege: azok az anyák, akik legalább két gyermekről gondoskodnak, miközben egyikük még nem hatéves, hosszabb ideig jogosuljanak családi pótlékra” - je­lentette be Anna Malíková, a Szlo­vák Nemzeti Párt elnöke. A módosí­tás legalább másfél milliárd koronás többletkiadást jelentene. Malíková nem tudta megmondani, honnan teremtse elő az kormány, csupán megjegyezte: „Ezt az önök fantáziá­jára bízom.” Egyébként hasonló el­képzelés a Szlovák Demokratikus Koalíció választási programjában is szerepelt, ezért a nemzetiek számí­tanak a koalíciós pártok támogatá­sára; már csak azért is, mert „a ter­vezetet a Dzurinda-kormány helyett terjeszti elő a párt.” Malíková sze­rint annyira leköti a kabinetet a ma­gyar követelések teljesítése, hogy Pozsony. „Gyakran érvelnek az or­szág belügyeibe való beavatkozás­sal. Mindenkinek, Anna Malíko- vának is jogában áll hangot adni vé­leményének, mégha célzatos is, ez rá tartozik” - nyilatkozta lapunknak Jaroslav Chlebo, a külügyminiszté­rium államtitkára a Szlovák Nemze­ti Párt elnökének Max van der Stoelra vonatkozó kijelentésével kapcsolatban, mely szerint az EBESZ főbiztosa a nyitrai egyete­men tett látogatásával és a magyar karról folytatott tárgyalásaival be­avatkozott Szlovákia belügyeibe. Stoel már a tizennegyedik alkalom­mal járt az országban, és nem pró­bálta negatívan befolyásolni a szlo­vákiai történéseket. „Nem tudok egyetérteni a kijelentéssel, hogy be­avatkozott belügyeinkbe” - hangsú­ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Tavaly több mint 97 kilo­gramm heroint koboztak el a szlo­vák vámosok - nyilatkozta Milan Jasenovec, a vámigazgatóság ve­zérigazgatója. Hasisból kevesebb került a kezükre. Tíz százalékkal nőtt a marihuána mennyisége; ta­valy 3,2 kilogrammot foglaltak le. Ephedrint és vadkendert 1999-ben másra már nincs ideje. „Betelt a po­hár! Nem csodálkozunk a sovinisz­ta, nacionalista, irredenta és szélső­séges magyar párton, a kormány hozzáállása viszont megdöbben­tett! A nyelvi charta után a magyar kart is képesek voltak jóváhagyni! Már csak a nevesítetien földek ma­radnak. Nem vagyok nacionalista, de az MKP igenis az autonómia el­érése céljából köti az ebet a karóhoz a földek ügyében!” - mondta felhá­borodva Malíková, majd közölte: az államfőt nyílt levélben figyelmezteti az erősödő veszélyre, hiszen „meg­inogott Szlovákia területi egysége”. A nemzeti elnök szerint sajnálatra méltó, hogy Schuster állami kitün­tetésben részesítette Max van der Stoelt, az EBESZ kisebbségi főbizto­sát, akinek az objektív, pártatlan vé­leménynyilvánítás a feladata. „Ehe­lyett a magyarok érdekében lobbi­zik Nyitrán, és beavatkozik az állam belügyeibe. Remélem, Schuster visszaveszi tőle a kitüntetést” - mondta csípősen Malíková. (sza) lyozta az államtitkár. Kérdésünkre, vajon neki is úgy tűnt-e, hogy a ki­sebbségi főbiztos szlovákiai látoga­tása során megsértette volna apoli­tikusságát, Jaroslav Chlebo ezt vála­szolta: „Nehéz egy olyan személyi­ség esetében, aki évek óta politiká­val foglalkozik, apolitikusságról be­szélni. Max van der Stoel a nemzet­közi porondon tevékenykedő politkus, és mindig ezt kell szem előtt tartania.” Malíková nyűt levele kapcsán, melyben javasolja, hogy vegyék vissza Max van der S tóéitól a szlovák állami kitüntetést, Chlebo leszögezte: „Ez nem jöhet számítás­ba. Stoel úr a kitüntetést a vonatko­zó törvénnyel összhangban kapta meg. Akinek kifogásai vannak, an­nak lehetősége van törvényes úton, az állami kitüntetésekről szóló jog­szabály értelmében felülvizsgálatot kezdeményezni.” (sz-a) egyáltalán nem sikerült lefoglalni­uk, tavaly azonban az előbbiből már 6,7, az utóbbiból 2,7 kilo­grammra bukkantak. Az elkobzott LSD aránya 19 száza­lékkal nőtt, így tavaly 37 adagot foglaltak le. A kábítószer-élvezet azonban a vámőrséget sem kerülte el. Tavaly három vámőrt bocsátottak el marihuánahasználat miatt, (mi) Még most is folyik a büntetőeljárás Prága. Mint ismeretes, szeptember végén mintegy 15 ezer ember tiltakozott a cseh fővárosban. A utcai összecsapásokba torkolló tün­tetések idején a rendőrség majdnem ezer személyt, köztük több mint 300 külföldit, letartóztatott, s 25 személy ellen indult büntető- eljárás. A letartóztatottak között 16 magyar állampolgár is volt; hét ellen indult eljárás. A magyarokat a cseh hatóságok később hazaen­gedték, de ügyükben a büntetőeljárást még nem zárták le. (MTI) MEGKÉRDEZTÜK Walter Röchelt, az Európai Bizottság szlovákiai küldöttségének vezetőjét Az elmúlt héten 14 szlovákiai szervezet részesült uniós tá­mogatásban. Milyen követel­mények alapján ítélték oda a pénzt, és Brüsszel milyen to­vábbi segítséget tervez? A 200 ezer eurós támogatást olyan közép- és kelet-szlovákiai információs központok, műve­lődési intézmények kapták, me­lyek az EU működésével igye­keznek megismertetni a nyilvá­nosságot. A projektumok készí­tői főleg publikációs tevékeny­ségre, ismeretterjesztésre, vala­mint kulturális rendezvények megvalósítására pályáztak. Az elbírálás egyik fő kritériuma a pontosan behatárolt célközön­ség feltüntetése volt. A döntés másik fontos szempontja a programok életképessége. A pénzen kívül az Európai Bizott­ság küldöttsége a jövőben lo­gisztikai segítséget is nyújt a nyerteseknek, szakembereket küldünk, akik koordinálják az információs tevékenységet. Úgy látjuk, a lakosság még mindig nem tud eleget az EU-ról. (juk) A visegrádi külügyminiszterek felhívása Havannához Szabadlábra Pilipélcet! Négy rendőrt vontak felelősségre a szeptemberi tüntetések után - az ok ismeretlen Nem sértettek törvényt a hatóságok MTI-JELENTÉS Chlebo: Stoel nem avatkozott be Szlovákia belügyeibe Apolitikusan politikus? ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Három vámőr nem tudott ellenállni a marihuánának Heroin, hasis és a többi

Next

/
Oldalképek
Tartalom