Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-27 / 22. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 27. Politika 5 Molnár Rozália: hetente megjelenő új közlönyünkben nyomon követhető a közpénzek felhasználása Szabályozott közbeszerzés A Közbeszerzési Hivatal tavalyi létrehozása a közpénzek felhasználásához kapcsolódó korrupció elleni harc, valamint az uniós csatlakozás egyik legfontosabb állomásának számít. A közpénzeket felhasználó intézmények beruházás esetén egymillió korona felett, szolgáltatás és áruvásárlás esetén pedig félmillió korona felett szigorúan szabályozott közbeszerzési pályázat alapján köthetnek csak üzletet. TUBA LAJOS A hivatal azonban néhány küldetését csak később látja el teljes mértékben. Erről beszélgettünk Molnár Rozáliával, a Közbeszerzési Hivatal elnökével. Tavaly többször is szó volt arról, hogy idén január elsejétől fontos változások lépnek életbe. Sikerült ezeket bevezetni? A legkomolyabb változás, hogy január 2-án megjelent az első saját közlönyünk. Ez ismerteti a közbeszerzési törvény alapján kiírt pályázatokat és azok eredményeit. Eddig ezek az információk az igazságügyi minisztérium által kéthetente kiadott Kereskedelmi Közlönyben jelentek meg. A Közbeszerzési Közlöny viszont hetente jelenik meg, és közli a törvényből eredő vagy más hasznos felhívásokat is. Mivel az új szabályokkal sokan még csak most ismerkednek, a kiadványban metodikai anyagok és tanácsok is helyet kapnak. Ma\\ Az idén tehát sor ' kerülhet a közbeszerzési szakembe- . . rek felkészítésére. \\ napság sokat számít az idő. Korábban a pályázatokkal kapcsolatos információkat húsz nappal korábban kellett leadni, nálunk elég 12 nappal a megjelenés előtt. Az információk elhelyezése ingyenes, a közlöny önköltséges áron jut el az olvasóhoz, az interneten pedig a Nagy jelentőséget tulajdonítunk az adatbázisok kialakításának (Archív felvétel) helyzet állt elő a Szlovák Villamos Művek esetében, ennek részvényei ugyanis a Nemzeti Vagyonalap tulajdonában vannak, így nem számít állami tulajdonú, természetes monopóliumnak. Azt viszont csak később sikerült kideríteni, hogy a vagyonalap a tulajdonosi jogok gyakorlását átruházta a gazdasági minisztériumra, erre pedig érvényes a közbeszerzési törvény. A pályázatokat 2002-től csak közbeszerzési szakértők által lehet lebonyolítani. Létezik majd előírás arra, hogy ők mennyit kérhetnek a munkájukért? Ez vállalkozói tevékenységnek számít, így a piaci feltételek szabják majd meg az árakat. Hivatalunk weboldalán és a közlönyben folyamatosan közöljük majd a szakvizsgával rendelkezők adatait. Mi történik tehát akkor, ha valaki úgy érzi, a közbeszerzési pályázat kiértékelése nem volt tiszta? A törvény pontosan felsorolja, milyen négy feltételezett szabálysértés ellen lehet fellebbezni, s ennek jellegétől függően hivatalunk 7,10 megjelenést követő napon bárki számára hozzáférhető. Az új körülmények között köz- beszerzéssel csak megfelelően képzett szakemberek foglalkozhatnak majd. Ezt mennyiben sikerült biztosítani? A tavalyi év másik feladata az ún. nemzeti iskoláztatási program előkészítése volt. 2002. január 1-től ugyanis csak szakvizsgával rendelkező szakemberek működhetnek közre közbeszerzések lebonyolításánál. Tavaly mi az oktatásukra szolgáló 76 szakelőadó képzését biztosítottuk, illetve országszerte 20 oktatási intézménnyel kötöttünk szerződést tanfolyamok szervezésére. Az idén tehát sor kerülhet a közbeszerzési szakemberek felkészítésére, amit mi folyamatosan felügyelünk majd, és vizsgázni is nálunk fognak. Ez országszerte több ezer embert érint majd. Milyen fontos feladataik vannak még az idei évre? Nagy jelentőséget tulajdonítunk az adatbázisok kialakításának, hiszen a pályázatok tisztaságánál fontos, hogy mindenki hozzájusson a megfelelő információkhoz. Ilyen lesz például azon vállalkozások listája, amelyek teljesítik a versenyben való részvétel feltételeit, vagyis ha felkerülnek a listára, akkor már az adott pályázatok során nem kell minden esetben külön dokumentálniuk, hogy nincsenek köztartozásaik stb. Egyébként ez is csak a jövő év elejétől lesz érvényes, így elegendő, ha az érdeklődők ősszel kérvényezik, hogy vegyük fel őket a vállalkozók listájára. A jövőt illetően pedig megkezdtük a ránk vonatkozó törvény módosításának előkészítését. Ez a közbeszerzési határok csökkentésére vonatkozik majd. A becslések szerint jelenleg mintegy hatezer szervezetre érvényes a közbeszerzési törvény. Ezek már tartják magukat az új szabályokhoz? Igazából a múlt év első negyedében volt napirenden a kérdés, hogy kire is vonatkozik ez a törvény. Például a vállalatok üzemegységei esetében kellett sokszor véleményt mondanunk. Érdekes \\ Vállalkozói tevé- ' kenységnek számít, így a piaci feltételek szabják majd .. meg az árakat. >> vagy 30 napon belül hoz döntést. Tavaly több mint hétezer hirdetményjelent meg, ennek közel a fele pályázat volt, a másik fele pedig eredmény. A fellebbezések száma március elején ugrott meg, összesen 535 esetben fordultak hozzánk. Ezek közül 123 bizonyult megalapozottnak. A Közbeszerzési Hivatal az államigazgatáson belül teljesen új elemnek számít. Menyire fogadták el egy év alatt az érintettek? Kezdetben a metodikai kérdések domináltak, közel hatszáz ilyen állásfoglalást kellett kidolgoznunk. Hivatalunk fontos küldetése a közbeszerzők felkészítése és a folyamat felügyelete, ezért főképp erre összpontosítunk. A kormány adósnak érzi magát az egyházak irányában Vasút: február elsejétől tizenöt százalékos áremelés Szerződések készülnek Drágább, mint a busz ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Talán már fél éven belül aláírásra kerülhet az állam és az ökumenikus egyházak közötti alap- szerződés, nyilatkozta a kisebbség- ügyi miniszterelnök-helyettes abból az alkalomból, hogy hivatalában fogadta Erdélyi Géza református püspököt. Csáky Pál szerint a dokumentum lényegében ugyanazokat az alapelveket rögzítené, melyeket a Szlovákia és a Vatikán közötti alap- szerződés tartalmaz. Rámutatott: az alapszerződésen túlmenően az egyházakkal konkrét problémák megoldását feltételező kétoldalú szerződéseket hoznak tető alá. Hozzátette, hogy a kormány adósnak TA SR-HÍR Pozsony. „Nem feltételezek szándékosságot, senkinek nem akarok ártani” - nyilatkozta Rudolf Schuster tavalyi kórházba kerülésével kapcsolatban, tudniillik sem ő, sem családja nem tett feljelentést egészség ellen elkövetett bűncselekmény címén. Feleségét azonban már január 16-án kihallgatták, az elnök viszont megjegyezte: „Az én vallomásom egyszerű lesz, nem sok mindenre emlékszem.” Az esettel a nyomozóéra magát az egyházak, ezen belül pedig a református egyház irányában. „Több támogatást érdemelnek ettől a kabinettől” - jegyezte meg Csáky. A Szlovák Köztársaság ezüstérmével kitüntetett Erdélyi Géza szerint gyülekezete számára a legfontosabb kérdés a református teológiai intézet támogatása, valamint a felemásra sikeredett restitúció megnyugtató rendezése. Elmondta, a Dzurinda-kormány hivatalba lépésével egyházának megnőtt a bizalma a végrahajtó hatalommal szemben. Megjegyezte, a reformátusok feladatának tekintett karitatív tevékenység folytatásának elenged- heteden feltétele az állami támogatás biztosítása, (sárp) hatóság a fővárosi kerületi ügyészség beadványa alapján foglalkozik, amely szerint eddig ismeretlen elkövető nem teljesítette az egészség- ügyi dolgozó munkaköréből fakadó kötelességét és nem biztosította a beteg Rudolf Schuster számára a megfelelő egészségügyi ellátást. A nyomozás másik célja, hogy kiderítsék, a június 14-én kórházba szállított Schuster kórisméje helyes volt- e, a diagnózis alapján az államfő ugyanis nem kapott megfelelő kezelést, így egyre romlott az állapota. SITA-INFORMÁCIÓ Pozsony. Csütörtöktől a Szlovák Vasutak átlag tizenöt százalékkal emeli viteldíjait a személyforgalomban, közölte a vasúttársaság szóvivője. Milos Cikovsky megjegyezte, hogy kompenzálásként nagyobb kedvezményben részesülnek a vonattal rendszeresen munkába járók: a hetijegyeknél az edÚJ SZÓ-HÍR Strasbourg. A csecsenföldi helyzet volt az Európa Tanács parlamenti közgyűlése csütörtöki tanácskozásának egyik legfontosabb napirendi pontja, hiszen ezzel szorosan összefügg az orosz küldöttség mandátumának kérdése is - nyilatkozta lapunknak az ülésen résztvevő Duka Zólyomi Árpád. A Magyar Koalíció Pártjának képviselője emlékeztetett: a csecsen válság miatt tavaly nyáron felfüggesztették Moszkva mandátumát, Oroszország ugyanis „nagyhatalmi módon” rendezné a kérdést. Duka Zólyomi szerint az orosz fél nem kívánt sokat nyilatkozni az ügyben, ám az Észak-Kaukázus- ban járt nemzetközi missziók jelentései rávilágítottak az emberi digi 20% helyett 26%-os, a havijegyeknél 38, a negyedéves bérleteknél pedig 40%-os kedvezményt biztosítanak. A hetven éven felüli nyugdíjasok továbbra is egy koronát fizetnek minden megkezdett ötven kilométerért. Junior ifjúsági igazolványt is érdemesebb lesz váltani, hiszen harminc százalékkal olcsóbb vonatjegyet válthatnak a 15-26 év közötti fiatalok. jogok megsértésére a térségben. Ezért komolyan felvetődött Moszkva ET-ből való kizárása is. A másik lehetőség a felfüggesztett tagság újbóli megadása volt. Érdekes módon a közgyűlés csütörtökön a késő esti órákban ez utóbbi mellett döntött, mondván: bár Csecsenföldön a helyzet nem változott lényegesen, az orosz duma képviselői az ET megítélése szerint komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy saját kormányukat rászorítsák a csecsenföldi emberijogi helyzet javítására. Duka Zólyomi szerint ha a kizárás mellett döntöttek volna, Moszkva a jövőben mindenféle ellenőrzés nélkül azt tehetett volna, amit csak akar. Hangsúlyozta: a szavazati jog visszaadását a közgyűlés komoly feltételekhez kötötte, (szge) Rudolf Schuster senkinek sem akar ártani Keresik a felelőst ET: Moszkva visszakapta teljes jogú mandátumát Komoly feltételekkel Cernák-per: rendkívüli intézkedések Pozsony. Rendkívüli intézkedéseket foganatosítanak Pozsonyban a Mikulás Cérnák és társai elleni bírósági eljárás idejére, közölte a kerületi rendőrkapitányság szóvivője. Hétfőn reggel héttől tilos a parkolás a Soltész és a Horvát utcában. A rendőrség a szabályszegők gépkocsiját elszállíttatja. A büntetésvégrehajtási intézet környékén különleges egységek felügyelnek, s egy helikopter is cirkál majd a házak felett. Gyakori közúti ellenőrzésekre is számítani lehet. (TA SR) Csáky Pál és a gyűlölet elleni harc Pozsony. Svédországba utazik ma a szlovák kormány miniszterelnökhelyettese. Csáky Pál a Gyűlölet elleni harc elnevezésű nemzetközi fórumon vesz részt Stockholmban. A rangos eseményt életre hívója, a svéd kormányfő a holocaustról szóló stockholmi nemzetközi fórum folytatásának szánta. Célja az idegengyűlölet és más szélsőséges megnyilvánulások elleni harc során szerzett tapasztalatok kicserélése. (U) A U. S. Steel majdnem-rekordja Kassa. 1773 ezer tonna hengerelt terméket gyártott a kassai U.S. Steel hideghengermű-egysége a tavalyi évben, s mindössze ötezer tonnával maradt el az 1997-es rekordtól, közölte a U. S. Steel Kosice szóvivője. Mint ismeretes, a szóban forgó gyáregység tavaly decemberig a kassai vasmű tulajdonában - illetve a csőd szélén - állt, ekkor vásárolta meg az amerikai óriáscég. (SITA) Alkotmány és jogharmonizáció Kassa. Pavol Hamzík, a kormány integrációért felelős alelnöke tegnap az alkotmánybíróságon találkozott Ján Mazákkal, a testület elnökével. A megbeszélés fő témáját az alkotmánymódosítás képezte. Mazák beszámolt külföldi útjairól és nemzetközi tevékenységéről, valamint kifejtette véleményét az EU általános emberi jogi chartájáról, amely 2004-ig csak politikai dokumentumnak tekinthető. Az európai emberi jogi egyezmény 12. számú pótjegyzőkönyvéről is tárgyaltak, főleg a diszkrimináció valamennyi formáját tütó cikkely tartalmának a hazai jogrendbe való beépítéséről, (-juk) Növekszik a munkanélküliek száma Kassa. A kerületben valószínűleg megdőlt a munkanélküliek számának tavaly júliusi rekordja: ez év januárjában 103 000 állástalant regisztráltak. 2000 augusztusában a növekedési tendencia megfordulni látszott a közhasznú munka bevezetésével, a kerületi munkaügyi hivatal felmérései szerint azonban éppen ez okozta a munkanélküliek számának újbóli emelkedését. Tavaly több mint tizennégyezer munkahelyet alakítottak ki közhasznú munka céljából, de csak 2301-et sikerült átmenteni az idei évre. (SITA) Anna Malíková is tévedhet Pozsony. Abszolút hamisak Anna Malíkovának a nyelvi chartával kapcsolatos vádjai, jelentette ki Csáky Pál. A nemzetiek elnöke csalást emlegetett, szerinte a dokumentum két változatát dolgozták ki: az egyiket az MKP, a másikat a kulturális tárca. Csáky szerint szó sem volt két verzióról, jóllehet több munkavázlat született, a dokumentum végleges formáját a külügyminisztérium alakította ki. Az államfő is reagált Malíková hazaárulást emlegető nyílt levelére. Rudolf Schustert „elszomorította” az SNS felszólítása, hogy az elnök vonja vissza a Max van der Stoelnak, a „magyar lobbistának” adományozott magas állami kitüntetést. (SITA) , Nem telejesül Dzurinda ígérete Pozsony. Mikulás Dzurinda kormányfő ígérete ellenére a kormány január végéig nem foglalkozik a közigazgatás reformjával, derül ki a jövő szerdai kormányülés programjából. Pedig Dzurinda tavaly december közepén meg tudta győzni a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségét (ZMOS), hogy újév után rögtön elfogadják a reform elindításához szükséges törvényeket. (SITA) Schmögnerová magyarázta a bizonyítványt Brüsszelben óvatosak ÚJ SZÓ-JELENTÉS Kassa. Brigita Schmögnerová tegnap beszámolt a sajtónak csütörtöki brüsszeli útjáról, tájékoztatója elsősorban magyarázkodó jellegű volt. A brüsszeli politikusok szerint ugyanis hazánk idei költségvetése kockázatokkal jár. A pénzügyminiszter nem osztja a véleményt, amely egyébként az Európai Bizottság legutóbbi, az ország gazdasági mérlegére vonatkozó elmarasztaló jelentése nyomán alakult ki Brüsz- szelben. A miniszter asszony ezt a tényt a pénzügyminisztérium és a bizottság közti kommunikáció hiányosságának tulajdonítja, és úgy érzi, mostani indoklásai eredményesek voltak. Schmögnerová hat jelentős uniós politikussal folytatott tárgyalásokat, melyek során a költségvetés mellett az uniós vámelőírások adaptálásáról, az adórendszer meglehetősen lassú reformjának okairól és hazánk makrogazdasági stabilizációjának szükségességéről esett szó. Az előcsatlakozási folyamat során a tagjelölt országok fiskális helyezetét és pénzügyeit közös mérce szerint bírálják el, az EU statisztikai hivatala által elfogadott kritériumok alapján, amely módszer elősegíti a majdani új konvergeniaprogram alkalmazását. Szó esett a 28-as számú tárgyalási fejezet megnyitásának lehetőségéről is, ez a pénzügyi ellenőrzésre vonatkozik, és Szlovákia még ez év első felében, a svéd elnökség ideje alatt meg szeretné nyitni, ám az Uniónak erről más a véleménye. Schmögnerová szerint ez nem diszkriminatív magatartás, Brüsz- szel óvatosságból nem siet a tárgyalásokkal. A miniszter nem tartja lehetetlennek, hogy ha a szlovák parlament májusig elfogadja a pénzügyi ellenőrzésről szóló törvényjavaslatot, az Unió is hajlani fog a tárgyalásra. Késik az új vámtörvény tervezete is, pedig már tavaly decemberben el kellett volna fogadni, leghamarabb azonban egy hét múlva kerülhet a kormány elé. Brüsszel elvárja, hogy hazánk az Unióba való belépés előtt egy évvel csatlakozzék az EU vámszabályrendszeréhez. Az adórendszer reformja a legtöbb területen ötéves türelmi időt igényel, a kormány a negatív szociális hatásokkal érvel, hiszen az adók gyors emelkedésével járó áremelések a lakosság elszegényedéséhez vezetnének, az egyes fogyasztási cikkek adóinak drasztikus emelése nyomán pedig felvirágoznék a csempészet, (juk)