Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-04 / 27. szám
10 2000. július 4. Arany László Kópé A magyar történelem nagy alakjai ” mot kapott; ez jó alkalom volt arra, hogy lemondassák posztjáról. A magyar nép azonban nem feledkezett meg jótevőjéről. 1956. október 23-án a forrongó tömeg őt követelte az ország élére. Másnap Nagy Imre lett a miniszterelnök, s új kormányt alakított. November első napjaiban úgy tűnt, hogy teljesül a nép akarata - a többpártrendszer és az ország semlegessége -, csakhogy szovjet tankok árasztották el Budapest utcáit. Ekkor a miniszter- elnök a jugoszláv nagykövetségre menekült; onnan Romániába hurcolták. Nagy Imrét 1958. június 16-án titokban kivégezték, és jeltelen sírba temették. nyitását bízták rá. De Rákosiék elégedetlenek voltak vele, mert Nagy az erőszakos termelőszövetkezeti politika miatt vitába szállt a vezetőséggel. 1953-ban lépett újra színre, amikor a szovjet vezetés Rákosi leváltása után őt nevezte ki miniszterelnöknek. Kormányprogramja enyhített a korábbi évek szigorú intézkedésein, de ellenfelei nem hagytak időt a kibontakozásra. Nagy Imre szívrohaNagy Imre (1896-1958) Kaposvárott született nincstelen vasutascsaládban. Fiatalon Budapestre ment, s ott a MÁVAG gyárban dolgozott. Az első világháború idején Oroszországban hadifogolyként találkozott először a bolsevik eszmékkel, s az első adandó alkalommal belépett a bolsevikok pártjába. 1944 telén a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormányban mezőgazdasági miniszteri posztot kapott. Élete nagy álma teljesült ekkor, hisz 1945-ben ő vezethette a földosztást. Az új kormányban viszont a Belügyminisztérium iráA kis ködmön Hol volt, hol nem volt, volt egy jómódú parasztember, annak volt egy felesége meg egy leánya. Egyszer odament egy fiatal legény háztűznéz- ni, Kínálták tyúkkal, kalácscsal. Borért is leküldte az ember a leányát a pincébe. Lement a leány. Amint ott vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztáskő a pince egyik oldalához támasztva. Elgondolkozott a leány, hogy őérte most itt vannak a háztűznézők, férjhez megy, lesz neki egy kisfia, annak ő vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kisfiú egyszer le talál szökni a pincébe, csak ott ugrál, csak ott ugrál a káposztáskő körül, a káposztáskő eldől, a kisfiút agyonüti, kire marad akkor a kis ködmön? Ezen a leány annyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sírt. Már odafönt nem győzték várni; leküldte hát az ember a feleségét is:- Ugyan, anyjuk, eredj le már, nézd meg, mit csinál az a leány abban a pincében. Tán a bort folyatta el, azért nem mer feljönni. Lement az asszony, látja, ott sír a leánya az ászokon.- Hát téged mi lelt, hogy oly keservesen sírdogálsz? -Hogyne sírnék, édesanyám, mikor elgondoltam jövendőbeli állapotomat. - Azzal elbeszélte, mit gondolt. Az asszony leült a lánya mellé, és ő is rákezdte a sírást. Megharagudott odafönt a gazda, nem állhatta meg káromkodás nélkül:- Ejnye, szedte-vette, lemegyek, megnézem, hova vesztek. Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az ember sehogy se tudta elgondolni, hogy mi bajok akadt.- Hát ti mit sírtok-rítok?- Jaj, kedves apjukom, hogyne sírnánk-rínánk - felelt rá az asszony mikor milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe! Elbeszéltek neki mindent, s úgyannyira elkeserítették, hogy az is közibük ült, segített nekik a sírásban. A kérő se győzte őket várni, kapta magát, lement a pincébe. Kérdezi tőlök, mi bajuk, azok elbeszélték neki. A kérő majd hanyatt vágta magát, olyan jóízűt nevetett.- No - azt mondja -, még ilyen bolond embereket nem láttam. Hanem most elindulok, addig megyek, míg három ilyen bolondra nem akadok, ha aztán akadnék, visszajövök, elveszem a kendtek leányát. -Elindult a legény, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, talált egy embert, aki egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni. Közelebb megy hozzá, megszólítja:- Hát kend, atyafi, mit csinál azzal a dióval?- Én bizony nagy munkában vagyok. Már fél esztendő óta mindig hányom ezt a diót, de sehogy se tudom fölhányni, szegény ember vagyok, de adnék annak az embernek száz forintot, aki valami módon felszállítaná.- No hát majd felszállítom én - mondja a kérő. Azzal elővett egy vékát, fél óra alatt fel- hordta a diót. Megkapta a száz forintot, továbbment. „No - gondolta magában akadtam már egy bolondra.” Megint ment, mendegélt, talált egy embert. Csak nézte, nézte, hogy mit csinál, de sehogy se tudta eltalálni. A kezében egy teknő, azzal hol kiszaladt, hol be egy olyan házba, amelyiknek nem volt ablaka. Odamegy hozzá, megszólítja:- Jó napot adjon Isten, földi! Miben fáradozik kend?- Fogadj Isten, atyafi! Hát biz én egy esztendeje, hogy ezt a házat csináltattam, nem tudom, miféle istencsudája, hogy olyan sötét, csak elnézem, hogy a másé milyen világos, én meg, mióta készen van, mindig hordom bele a világosságot, látja kend, most is abban munkálkodom; de adnék is száz forintot annak az embernek, aki világossá tudná tenni.- No, majd világossá teszem én - mondja rá a legény. Elővett egy fejszét, vágott a házon két ablakot, mindjárt világos lett a ház. A legény megkapta a száz forintot, azzal ezt is otthagyta. „No - gondolta magában -, akadtam már második bolondra is.” Megint mendegélt, talált egy asszonyt, aki a kiscsirkéit erővel dugdosta volna egy kotló alá. Megszólítja:- Hát kend, nénémasszony, mit csinál?- Biz én, öcsém, a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól félek, elkapja őket a héja, de sehogy se tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől kibúvik. Adnék száz forintot annak az embernek, aki jó tanácsot tudna adni, hogy mitévő legyek velők.- Megmondom, néném, sose dugdossa kend azokat a csirkéket, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi őket. Az asszony nagyon megörült a jó tanácsnak, odaadta a legénynek a száz forintot. „No, hála Istennek- gondolta magában -, megtaláltam mind a három bolondot.” Mihelyt hazaért, elkendőzte a leányt, két hét múlva a lakodalmat is megtartották. Többet aztán nem is hallottam felölök, csak annyit, hogy lett nekik egy kisfiúk, vettek is neki ködmönt, hanem azért a káposztáskő nem ütötte agyon. Még most is élnek, ha meg nem haltak. Székely népmese A fiú sziklája Erdélyben, Guraszáda nevű falu felett van egy magas szikla, Fiú sziklája a neve. Ennek a sziklának a tetején olyan csudafű terem, hogy az öregeket megfiatalítja, s a nehéz betegeket meggyógyítja. Élt réges-régen ezen a környéken egy szegény szántó-vető ember. Nehéz betegségbe esett, jártak hozzá mindenféle javasasszony- nyok, kuruzslók, kenték a testét mindenféle csudaírral, de nem tudták meggyógyítani. Azt mondja egyszer egy javasasszony a beteg embernek:- Elpróbáltuk már mindenféle csudafűvel, ami a Maros két partján terem. Itt már több csudafű nincs. Hanem látja-e kend azt a magas sziklát? Annak a tetején terem olyan csudafű, hogy az meggyógyítaná kendet. Hiszen teremhetett annak a sziklának a tetején akármilyen csudafű, mikor az olyan meredek, olyan magas volt, hogy oda csak a madár repült fel, ember ott még nem járt soha. Volt a szegény embernek egy növendék fia. Hallja, hogy mit mond a javasasszony. Szerette az apját erősen, hogyne szerette volna, s föltette magában: egy élete, egy halála, felmászik arra a sziklára. Mondta az apja:- Hagyjad, fiam, meg se próbáld, úgyis hiábavaló. Jöttek a szomszédok, jöttek a falubeliek mind, hogy lebeszéljék. De hiába, ment a fiú, s az Isten megsegítette, fölmászott a szikla tetejére. Hát csakugyan a szikla tetején tenger sok füvet talált, olyant, amilyent még nem látott soha. Leszedett egy jó csomót, aztán indult vissza. Az ám, de csak akkor látta, hogy föl csak fölmászhatott valahogy, de lemenni nem lehet. Mit csináljon, hogy vigye le a füvet? Egyet gondolt, karját kinyújtotta, s meglobogtatta a marék füvet, hadd lássák a falubeliek, akik ott állottak a szikla aljában. Azután bedugta a kebelébe, s abban a szempillantásban leugrott a szikla tetejéről. Szörnyű halált halt a szegény fiú, de a csudafű meggyógyította az édesapját. Azóta hívják azt a sziklát Fiú sziklájának. Verssarok Weöres Sándor: Balatoni jelenet A tó fölött megáll a felhő, sötétben csillogó kerek kalap, szikrák, serceg egymagában, mögötte süt a nap. Egy versnek lába lóg... Egy versnek lába lóg és elkapom, nem eresztem. Aztán bontakozik a törzse is. Meg a feje, ki tudja, honnan. Csodálatos, hogy sejtelmekből eggyé összeáll.
