Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-02 / 31. szám
2000. augusztus 2. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Tök alsó Az új amerikai vígjáték főhőse, Deuce Bigalow (Rob Schneider) igazi balfácán, foglalkozására nézve akváriumpucoló. Amikor kirúgják a Los Angeles-i akváriumból, magánházaknál vállal munkát. így találkozik Antoine- nal, aki foglalkozását tekintve dzsigoló. A selyemfiú utazni készül, megkéri Deuce-t, vigyázzon a halaira, na és a luxusvillájára. Ahogyan várható, amint kiteszi a lábát a házból, az esetlen Deuce darabokra zúzza a berendezést, beleértve a több ezer dollár értékű akváriumot. Miként teremthetné elő az összeget, mire a cseppet sem szelíd természetű háziúr hazatér? Az ideális külsejűnek a legjobb indulattal sem mondható akvárium-szakember, átvéve Antoine néhány „ügyfelét", ideiglenesen felcsap dzsigolónak... Nem tudom, ki hogy van vele, én nem tartom különösebben szórakoztatónak, hogy a kis termetű fickónak mázsa fölötti avagy két méter magas hölgyeknél kell szerelmi szolgálatot teljesíteni. Azon pedig végképp képtelen vagyok kacagni, ha valaki, akiről nem tudtuk, hogy féllábú, lecsatolja a műlábát. Az sem hoz eufórikus hangulatba, ha egy vak nő a serpenyő helyett a tűzhelyre üti a tojást... A Tök alsó - címéhez illően - kizárólag effajta poénokkal szolgál. _________________Heti hír Jótékony Arnie Arnold Schwarzenegger, az örök Terminátor számára tavaly a nagy döntések éve volt. Kezdődött azzal, hogy kihasználva remek üzleti érzékét, még időben kilépett a Plánét Hollywood étteremlánc tulajdonosai közül, a cég ugyanis erősen veszteséges. Majd kiderült, hogy - hírek ide vagy oda - Arnie egyelőre mégsem lesz politikus, és marad a filmeknél (ezt bizonyítandó készítette el az ítéletnapot.) Aztán beperelte az egyik nagynevű amerikai magazint, mivel a lap valótlan dolgokat közölt két évvel ezelőtti szívműtétjéről. A pernek idén tavasszal lett vége, és a sztár szempontjából kedvező búréi döntés eredményeképpen 50 millió dollárral lett gazdagabb a Schwarzenegger család. Pontosabban lett volna, ha megtartják a még az ő szintjükön sem csekély összeget, de Big Arnie úgy döntött, átutalja egy jótékonysági alapítvány számlájára. A pénz megérkezett, a szervezet pedig nem győzött hálálkodni a hatalmas adomány láttán. Még mondja valaki, hogy a terminátor csak afféle gépezet, amelynek nincs szíve... Négy szerep várta Komáromban Lucskay Róbert főiskolai hallgatót Még a falon innen áll „Nem akarok semmiféle nagy változást. Játszani akarok, minél többet és minél jobban.” Dömötör Ede felvétele Bárány János Mrozek hőseként állt először színpadon. Nyolc éve, Kassán, az ipariskolában. A Ház a határon a politika drámája. Elég egy új határvonal, és a szobák másmás országba kerülnek. A spájz Ukrajnába, a nappali Lengyelországba. Úgy, ahogy a diplomaták akarják. Lucskay Róbert az egyik diplomatát játszotta. Nem tudatosan készült a színjátszó csoportba. Annak során szerette meg a színházat, hogy bejárt a próbákra. Azután ottragadt.- Jó volt abban a csapatban dolgozni. Az előadások emléke néha előjön, de az már nem, miképp dolgoztunk Pásztó Andrással. A következő produkció, Afa- lon túl mozgásszínház lett. Sanders darabjában névtelen figurák élik hétköznapi életüket, míg egy szép napon egyikük a falon túlra vágyik. Majd cselekszik. De azt már a nézőre bíztuk, jóba vagy rosszba csöppent-e. Ugyanis hősünk átjut, de meghal. Pásztó András hagyta a darabot rendező Czajlik Józsefet, hadd kísérletezzen. Az előadásunk hangos siker volt Angliában is. Ötször vonzott telt házat. Akkor, az alatt a próbafolyamat alatt tanultam meg fegyelmezetten, koncentrálva dolgozni a színpadon. A főiskolán ugyanezt kérik, de már az X Iparista Kis- színpad tagjaként belekóstolhattam. Fontos volt a színházcslnálás az Iskolában? Az volt a célunk, hogy jó előadások szülessenek, hogy tanulhassunk a munka folyamatából, és ez máig így van. A főiskola olyan, akár egy laboratórium. Kísérletezünk. Mikroszkóp alatt bontunk sejtjeikre helyzeteket. Nem akarok új ideológiát hangoztatni, semmiféle nagy változást. Játszani akarok, minél többet és minél jobban. A Bacchus című komédiában, melyben Jupiter voltál, bölcs dolgokat mesélt X a színházról. Nagyon szerettük azt a darabot. Tele voltunk energiával! Fontosnak tartottuk, hogy megcsináljuk és bemutassuk. Az első monológot Márai Sándor Füveskönyvéből vettük, és azzal is fejeződött be az előadás. Akkor hallottam először Márairól. Ajtók nyíltak ki általa. Akkor vettem észre a várost, melyben élek. Azóta még kedvesebb nekem Kassa. A Bacchusban Czajlik Józseffel elemeztünk minden apró részletet, az előadások előtt magunkba fordultunk, mindenki a feladatra összpontosított. Ezek az elemek hiányoztak Komáromban. Hiányoztak a főiskolán is, de ott van rá mód, tér és idő, hogy ilyen gyakorlatokat végezzen, akinek szüksége van rá. Czajlik főiskolai rendezéseiben az egész társulat szíve szinte egyszerre dobban az előadás előtt és alatt. Weingarten Nyár című abszurd- jában együtt dobbant a szívetek? Igen. Két hónapig dolgoztunk a darabon Budapesten, Kazimír Károlynál. Óriási iskola volt! Hazahoztuk, amit tanultunk, dolgoztunk rajta, és egy kicsit másképp színpadra vittük. Kazimír Károly, sajnos, nem érte meg a bemutatót. Amikor meghalt, arra gondoltunk, az összes előadást neki ajánljuk, és ezt elmondjuk minden előadás előtt. Szerettük Kazimír Károlyt. Hatalmas előadások álltak mögötte. A próbákon pontosan tudta, mit kell mondania a színésznek. Szavai apró fényeket gyújtottak, és egyre világosabb lett. Gágyor Pétertől négy szerepet kaptál az Isten veled, Monarchia! című svejKomédiában a Jókai Színházban. Gágyor Péter hagyja tépelődni a színészt helyzetek fölött. Nem mindig szól közbe. Ezzel azt éri el, hogy állandóan kattog az ember agya, hogy mit tudna még hozzátenni, mit hová tudna helyezni, mi az, amin már nem kell változtatnia. Az egész próbafolyamat alatt a szerepeimen járt az eszem. Szereted ezeket a figurákat? Vesely vendég a kocsmában, aki a többiekkel együtt visszajátssza Svejk életét. Pokorny nagy szélhámos, de a maga érdekében. Nem akar a frontra menni, hát szimulál. Miközben a kórházban is meghalhat, mert olyanok a körülmények. Lukás főhadnagy sem akar a frontra menni. Es még jó néhányan a monarchiában. A negyedik figurám, Braun Burgewitz halálra ítéli Svejket. Ő a legőrültebb négyük közül. Érdekelnek ezek az emberek. Gondolkodtam a sorsukon. Megérte, hogy vállaltam ezt a feladatot, jól ment a munka Komáromban, annak ellenére, hogy gyorsabb volt a tempó a főiskolaihoz képest. Ott két-három hónap jut egy szerepre. A Jókai Színházban hat hét. Mondják, barátnődet elnöknőként ismerted meg a főiskolán. Máriát alakítod a tavasszal bemutatott darabban. A próbák alatt jöttünk össze Szőke Anitával, aki másodéves a díszlet- és jelmeztervezői szakon. Az Elnöknők jelmezeit tervezte. Dusán Bajin, aki Szerbiából érkezett a pozsonyi színművészetire rendezést tanulni, női ruhába bújtatott. Nem azt akartuk ezzel bizonyítani, hogy a színház mindenre képes. Azt sem, hogy férfi is játszhat női szerepet. Csak játszottunk! Mert az osztályunk remek társaság. Alig várom, hogy jövőre megint együtt dolgozzunk! Idén nyáron a Beke Sándor rendezte Segítsd a királyt! című Ratkó József-színműben szerepelsz majd cslllagfényes estéken. Ha nem állsz színpadon, miképp lazítasz? Úszom. Az a mindenem! Barát- nőméknél, Aggerdőn, Galánta mellett ott a tó, abban lehet. A táj is gyönyörű. Csend, halászok, békák. Csónakázunk majd a vízen. Talán mert olyan romantikus vagyok. Shakespeare volt a nagy államvizsgád hőse Bozldara Turzonovová és Feró Kővár osztályában, ahová első nekifutásra felvettek. Az ember és a hatalom a műveiben. Ez volt a téma. Hamlet, Lear király, III. Ri- chárd. Nem szeretnél már a bőrükbe bújni? Arra készültem fel, hogy minden megtörténhessen. Ismerem a lehetőségeimet. Ha kőszínház és állandó tagság, akkor Kassa vagy Komárom az irány. De vannak más lehetőségek is, s talán felkérések is érkeznek majd innen-onnan. Van még egy évem a főiskolán, azt igyekszem kihasználni. Hallom, kint már nehezebb játszani. Meg kell élni. A főiskoláslét ettől még óv. És nagyon szeretem azokat az embereket, akik körülvesznek. Még a falon innen vagyok. Louis Armstrong százéves volna - vagy kilencvenkilenc lenne augusztusban? Egy biztos: soha nem árulta el a dzsesszt Még mindig jól fújja ez a „zsákszájú”, zseniális pasas Fáy Miklós __________________ A legendának már a születésnapja is legendás. Louis Armstrong mindig azt mondta, hogy 1900-ban született, a függetlenség napján, de minden dokumentum arra utal, hogy igazából egy évvel később született, és augusztus 4-én. Mindenesetre ha ő július negyedikét választotta magának, legyen az ő kívánsága szerint, jövőre legfeljebb újra ünnepelünk. Amúgy is ez volt Armstrong egyetlen szélhámossága. Nehéz is lehetett a kortársaknak és konkurenseknek elviselni a hosszú sikersorozatot, ezért mindenfélét kitaláltak rá: Louis Armstrong elárulta a dzsesszt, az igazi dzsesszt - amit ő is játszott még a húszas években -, amikor sikerei csúcsán nekiállt népszerű melódiákat fújni és énekelni, vagyis zeneművészeti események helyett szórakoztatni kezdte a népet. Lehet, hogy hiba volt, de áldás volt ezen a megtévedésen, a dzsessz lett tőle közügy. Mit is mondanak még róla? Hogy nem is volt igazából olyan szédült, nagyszívű, barátságos ember, csak megjátszotta magát. Ha csak játszotta, hát igazán meggyőző volt az alakítás: osztotta a pénzt, a jókedvet, a nagy mosolyt és a reményt, hogy nem lesz ez mindig ennyire rossz. Ő csak tudta, hiszen nagyon lent kezdte az életet. Apa nélkül nevelkedett. New Orleansban csavargóit, szeneskocsit húzott, züllött, amíg odáig nem jutott, hogy tizenhárom (vagy csak tizenkét?) évesen újévkor lövöldözni kezdett az utcán. A rendőrök elkapták, javítóintézetbe zárták, ahol a kezébe nyomták a trombitát, próbálja meg, hátha ki tud hozni belőle valamit. Tü- dott. Armstrong fénykorában elsőrangú virtuóz volt, nemcsak nagyot szólt a trombitája, nemcsak félreismerhetetlen, egyszerre fájdalmas, melankolikus és hunyor- gósan vidám volt a hangzása, de nagyszerűek voltak a magasságai, fürge és pontos volt a játéka, és mindezt megdöbbentő könnyedséggel, természetességgel adta elő. Gonda Jánosnak van egy szép kétoldalas elemzése Armtrong egyik szólójáról. Lenyűgöző, hogy mennyi minden van ebben a zenében, metrikus moduláció, bonyolult ritmusváltások, szünetek és a tonalitást meghatározó blue note megnyújtása. De még lenyű- gözőbb, ha az elemzés elolvasása után valaki fölteszi a lemez. Ja, hogy ez üyen? Ez a mérhetetlen bonyolultság, finomság, kidolgozottság és ötlet ebbe a húsz másodperces, magától értetődő, világos és egyszerű kis futamba fért bele? Ez az Armstrong- varázs: mindenkihez szólni, az elmélyült tudóstól az autórádióját tekergető sofőrig, aki egy pillanatra felhangosítja a zenét, mert „de jól fújja ez a pasas”. És mi még a csoda? Élni, dolgozni, mulattami, munkát adni egy csapat zenésznek, az együttes tagjainak, az utánzóknak és a más utat keresőknek, begyűjteni az első infarktust, a vüág szépségéről énekelni a frontkatonáknak, utazni, zenélni, nem sok újat mondani, de a régit ugyanazzal a hévvel, pontossággal, kidolgozottsággal, megtölteni a Népstadiont, -lerokkanni, megöregedni, meghalni mosolyogva, és itt legalább a dátum bizonyos, 1971. július 6-án. Hátrahagyni néhány filmbeli megjelenést, irdatlan mennyiségű lemezt, és azt a nehezen megmagyarázható jelenséget, hogy aki ennek az embernek az arcképére rátekint, azt eltölti valami indokolatlan jókedv. Miles Davis, aki az életében és a zenében egészen más utat választott, és aki igazán ritkán ragadtatta magát más trombitások dicséretére, azt mondta: „mindnyájunknak, akik a dzsesszben dolgozunk, térden állva kellene kezet csókolnunk Armstrongnak”.
