Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-02 / 31. szám
2000. augusztus 2. Háttér Oroszország elnökének krédója a rendteremtés - a cél helyes/az eszköztár kétséges, az eredmény bizonytalan Hatvannégy odavetett szó okán Már Clinton júniusi moszkvai látogatásakor szembetűnő volt: Putyin mindenáron azt akarta demonstrálni, hogy Oroszország és az Egyesült Államok egyenrangú partnerek. Görföl Zsuzsa ___________ Ha a politika játék volna, akkor valahogy így kezdeném: ha azt mondod, Oroszország, azt mondom: zűrzavar. Ha azt mondod: Putyin, azt mondom: Csecsen- föld. De mivel a politika véresen komoly dolog, helyénvaló a lényeggel kezdeni: Oroszországban az elmúlt évtized során állandósult a zűrzavar, tisztázatlan és áttekinthetetlen a helyzet nemcsak az államigazgatás és a gazdaság terén, hanem a hadseregben, a civil szférában, a lakossági szolgáltatások terén is - ha egyáltalán vannak még ilyenek. Az elnökváltás semmit sem oldott meg, mivel Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy bármit tehessen, előbb meg kellene birkóznia a csecsenkérdéssel. Márpedig a kaukázusi kérdéskör, s ezen belül a csecsenprobléma megoldhatatlan azon a módon, ahogyan Putyin még kormányfőként belevágott. A folytatás még rosszabb: ideiglenes államfőként nyakig süllyedt a mocsárba, megválasztott elnökként pedig a régi szovjet módszert alkalmazza: úgy tesz, mintha a csecsenkérdés piti kis álprobléma volna, amivel az elnöknek már nem is kell foglalkoznia, hiszen vannak ennél fontosabb ügyek is. Ez nem belema- gyarázás, a július 8-ik parlamenti beszéd az egyértelmű bizonyíték rá. Az eredeti, pontosan 550 soros orosz szövegből Putyin csak hat és fél sort szentelt Csecsen-földnek. Hatvannégy odavetett szót! A föderáció megszilárdításának szükségességét feszegetve megjegyezte: „A megoldatlan föderációs problémák kirívó példája Csecsenföld. A köztársaságban olyan mértékben éleződött ki a helyzet, hogy területe a nemzetközi terrorizmus Oroszország elleni expanziójának hídfőállásává vált. Ennek alapvető oka itt is az állami egység hiánya volt. Csecsnya 99-ben eszünkbe juttatta a korábban elkövetett hibákat. Ezek után csak a terroristaellenes hadművelet szüntethette meg Oroszország széthullásának veszélyét, csak a hivatásos katonák menthették meg az állam méltóságát és egységét. Mély főhajtás illeti őket! De micsoda ára volt ennek...” Ennyi. Egy szót nem ejtett az ártatlan csecsen áldozatokról, a polgári lakosság szenvedéseiről, az óriási költségekről, az orosz katonák tagadhatatlan túlkapásairól, a tervszerű rombolásról. Hogyan is lehetne tehát számon kérni Putyintól olyan „apróságot”, mint a megnyugtató, békés, mindkét fél számára elfogadható, nemzetközi vonatkozásban is akceptálható rendezés konkrét tervét, ha még ennek szándékát sem említette? Mindebből csak következtetni lehet, mégpedig kizárólag arra, hogy a Kremlnek valóban nincsenek ilyen tervei és szándékai, hogy Csecsenföldre valóban úgy tekint, mint a puccos ház hátsó udvarára, amelyen néhány kakas nagy zajjal összecsapott. S ha nem megy másképp a rendteremtés, feláldozzuk a kakasokat. Sőt, akár a tyúkokat is! Rendteremtés - úgy tűnik, ez Putyin krédója. Rendet akar a szövetségi rendszerben, de mindenekelőtt a gazdaságban, s persze a tömegtájékoztatás megrendsza- bályozása is tervei között szerepel. Az első két területen valóban indokolt volna a hatáskörök és viszonyok, illetve kötelességek és lehetőségek egyértelmű tisztázása. Ami azonban sokat levon a célkitűzés értékéből, az a Putyin által választott eszköztár. Az állami duma képviselőinek már többször igénybe vett engedelmességével visszaélve keresztülvitte két olyan törvény elfogadását, amelyek deklarált célja a föderáció megszilárdítása, valójában azonban a központi hatalom nagyarányú térnyerését tartják szem előtt. Még az is előfordulhat, hggy éppen ellenkező hatást váltanak ki, serkenteni fogják a föderáció 89 szubjektumának önállósulási kedvét. A duma másodjára július 19-én hagyta jóvá kétharmados többséggel - hatályon kívül helyezve a felsőház vétóját - Putyin dédelgetett tervét a föderációs tanács reformjáról. Ennek lényege, hogy a jövőben nem a kormányzók és a regionális parlamentek vezetői alkotják majd a felsőházat, hanem az általuk delegált képviselők. Apii természetesen azt jelenti, hogy a regionális vezetők nemcsak szenátort mandátumukat, hanem ezáltal mentelmi jogukat is elveszítik. Ismerve az orosz viszonyokat, ez azt jelenti, hogy felettébb sebezhetőkké válnak. Sőt-választások ide, népakarat oda - elmozdíthatókká is, ha nem tetszenek a Kreml urának, hiszen a már említett másik kényes törvény éppen erről rendelkezik. Ez lehetővé teszi Putyin számára a regionális elnökök és kormányzók leváltásán kívül a helyi törvényhozások feloszlatását is. Mindez a hét közigazgatási körzet létrehozásával együtt - élükre egy-egy magas rangú katonatiszt vagy titkosszolgálati fejes került - azt jelenti, hogy Putyin még csak nem is titkolja: az ő olvasatában a szilárd föderáció megteremtése a régi központosított birodalom helyreállítását jelenti. Kell-e ezek után azon csodálkozni, hogy neki a jelenlegi orosz himnusznál sokkal jobban tetszik a régi? Az, amelyik a „szövetségbe forrt szabad köztársaságokat”, a „nagy Oroszország kovácsolta frigyet” magasztalta... Putyin rendcsinálási kedvének harmadik célpontja természetesen a sajtó. A „természetesen” kifejezést érdemes külön hangsúlyozni, hiszen a hatalom szerelmesei mindig is rosszul tűrték a kritikát, a sajátjukétól eltérő véleményt. A Media-MOSZT tulajdonosának, Vlagyimir Guszinszkij- nak a letartóztatása, az ellene, pontosabban tömeg- tájékoztató eszközei ellen indított vizsgálatok, a másik nagy sajtómágnás, Borisz Berezovszkij kegyvesztettsége, a dumából a fent említett két törvény elfogadása elleni tiltakozásként való demonstratív távozása jelzi: az a nyitottság, amelynek alapjait még Gorbacsov rakta le Oroszországban, immáron alá- ásatik. A föderáció helyzetéről mondott beszédében az elnök ugyan elismerte, hogy minden nehézség ellenére „Oroszországban létrejött a szabad sajtó”, de hozzátette: „még gyermekbetegségekben szenved”. A Putyin doktor által javasolt gyógymód rendkívül konzervatív: az államnak kell garantálnia a médiumok „reális” függetlenségét, létük jogi, de főleg gazdasági feltételeit, ami kizárná, hogy „gazdáik” befolyásolják, politikai és gazdasági céljaik szolgálatába állítsák, az ellenfeleikkel való leszámolásra használják ki őket. Nem mintha ilyesmire nem volna példa, de azért van miért aggódni. Putyinnak ez az eszme- futtatása egyúttal azt is jelzi, hogy vágyai szerint az állam biztosítaná a médiumok működtetésének anyagi feltételeit, szabná meg jogaikat és kötelességeiket, ami magyarul annyit jelent, hogy a „gazdák”, „szponzorok” és „klánok” helyett az állam diktálna nekik. Summa summarum: av Ljubljanka eminens tanítványa nem tagadja meg önmagát, hiába lett államfő, kibújik belőle a KGB-s. Diktálni, felülbírálni, ellenőrizni - ez az, amihez Putyin kétségkívül nagyon jól ért, s ezt a tudományát akarja kamatoztatni egy erős állam erős elnökeként. A parlament két házának tagjai előtt elmondott első államfői expozéját ezért valójában nem is a képviselőkhöz intézte. Ez a beszéd a világnak és az orosz oligarcháknak szólt, s lényege két szóban is ösz- szefoglalható: vigyázat, jövök! A már korábban jóváhagyott külpolitikai koncepció leszögezte: Oroszország ezentúl egy hatalmas országhoz illő szerepet fog játszani az új világrend kialakításában, erre predesztinálja történelme, földrajzi fekvése, nyersanyagkészlete, tudománya, kultúrája és szellemi potenciálja. Meg az, hogy nukleáris hatalom. Az impozáns indoklásból azonban kimaradt két fontos tény: még a „szellemi potenciált” is kérdésessé teszi az orosz gazdaság siralmas állapota és az óriási adósságállomány, az atomhatalmi státuson pedig sokat ront maga a lerongyolódott és demoralizált hadsereg. Kétséges annak az üzenetnek az értéke és súlya is, amelyet Oroszország külföldi hitelezőinek és az ország tényleges urainak, az oligarcháknak küldött Putyin a Kreml Márványterméből. Megismételte a jó egy héttel korábban ismertetett tízéves gazdasági program sarkalatos pontjait, amelyek már akkor is irreálisnak tűntek. A liberálisabb gazdasági körülmények ígérete kétségkívül jó hír, szintúgy a privatizáció visszafordíthatatlansága vagy a feketegazdaság visszaszorításának terve. A nagy célkitűzések - az adóbehajtás szigorítása, egyben az adóterhek csökkentése, a nyugdíjreform, a szociális juttatások elveinek felülvizsgálata, a tőkekiáramlás csökkentése, a belföldi befektetések megháromszorozása - kivétel nélkül helyeslendők. A törvények szigorának maradéktalan alkalmazása sem kifogásolható - feltéve, hogy maguknak a törvényeknek a szelleme sem az. De ez már egészen más kérdés, amelyre sem Putyin sokat elemzett elnöki expozéja, sem eddigi elnökösködése alapján nem lehet egyértelműen meghyugtató választ adni. Erős ország - ez az a mézesmadzag, amit az oroszok Putyintól kaptak. Ő inkább a jégkrémet választotta. TA SR/AP felvételek A regionális vezetők mentelmi jogukat is elveszítik. A hatalom szerelmesei mindig rosszul tűrték a kritikát. Oligarchák Oroszország urai Hogy mit is jelent a gyakorlatban Putyin elnök elképzelése, amelynek a komoly kétségeket keltő ,jog diktatúrája” elnevezést adta, azt elsőként az ország leggazdagabb emberei tapasztalták meg. Sokan közülük az előd, Borisz Jelcin közvetlen környezetéhez tartoztak, egyesek komoly tisztségeket viseltek a Kremlben. Az új szelek először őket fújták el - amikor e sorok íródtak, már csak ketten voltak a helyükön. Ez még nem keltett nagyobb feltűnést, a közvélemény ebben csak a jelcini örökséggel való leszámolás részét látta, s éppen ezért nem is ellenezte. Amikor azonban az Oroszországban nemes egyszerűséggel oligarcháknak nevezett nagytőkések ellen sorra megindultak az ügyészségi vizsgálatok, már az utca embere sem volt közömbös. Bár többjeiből nyilvánvaló, hogy Putyin egyenesen lelkes tömegtámogatásra számított, az óvatos, sokat tapasztalt, sokat megélt oroszok nyugtalankodni kezdtek: „mi lesz velünk, ha a hatalmasságokat is kihallgatásokkal zaklatják, börtönnel, vagyonelkobzással fenyegetik?” Mintha Putyin nem vette volna észre: az osztályharc már Oroszországban sem aktuális, ebben a szélsőséges formájában pedig végképp nem. Érdekes módon mégsem ő, hanem a gazdaság nagymoguljai szánták rá magukat a békülés keresésére. Példátlan összefogásuk azt jelzi: tisztában vannak vele, hogy vaj van a fejükön, szintúgy azzal, hogy a törvényesség végeredményben az ő érdekeiket is szolgálná. Tisztábbá tenné a gazdasági versenyt, megingatná a leplezetlen korrupció rendszerét. Erre utalt a legismertebb orosz üzletember, Borisz Berezovszkij a Financial Times című lapnak adott interjújában, amely július 17-én, vagyis azon a napon jelent meg, amelyen Berezovszkij lemondott képviselői mandátumáról. A jog diktatúrájának meghirdetésére utalva leszögezte: „Jelenleg Oroszország legnagyobb üzletembereit támadják, amiért olyan törvényeket sértettek meg, amelyeket lehetetlen megtartani”. Ekkor már javában zajlott a vizsgálat Vlagyimir Guszinszkij sajtómágnás, orosz-izraeli állámpolgár ellen, két nappal később az ügyészség zár alá helyezte oroszországi in- gadanjait, és közölte: ugyanígy jár el külföldi vagyona ügyében is, mivel számítani lehet arra, hogy ha a bíróság elmarasztaló ítéletet hoz ellene, akkor a vagyonelkobzás is a büntetés része lesz. Az ügyészség nyilatkozatából egyértelműen kitűnik, hogy az ártatlanság vélelmének alkalmazása nem tartozik az orosz igazságszolgáltatás erősségei közé. Az ily módon összefogásra kényszerített oligarchák mára egyetértenek abban, hogy Berezovszkij már említett, elhangzása idején még szinte frivolnak tűnő javaslatai ésszerű megoldást jelenthetnének. Ebben talán az is közrejátszott, hogy korábban nem vették túl komolyan Berezovszkij Putyin címére elhangzott bírálatait, mondván, könnyű neki, hiszen mentelmi jogának köszönhetően érinthe- teden. Miután azonban lemondott mandátumáról, létrejött az „esélyegyenlőség” - Berezovsz- kijnak ugyanolyan esélye van az ügyészségi zaklatásra, mint a többieknek. Guszinszkij meEett, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1996-ban a Russzkoje Vigyeo cégből „kimosta” az állami részesedést, s ezáltal 10 millió dolláros kárt okozott a kincstárnak, mások is a Kreml látószögébe kerültek, s várható, hogy a feketelista egyre hosszabb lesz. Az ügyészség már megtámadta az Interrosz cég által ellenőrzött Norilszk Nyikkelnek, a világ legnagyobb nikkel- és palládiumtermelőjének a privatizációját. Az Interrosz vezetője, Vlagyimir Potanyin máris veszélyben érzi magát. A pénzügyi rendőrség vizsgálatot folytat a Lukoil, a legnagyobb orosz olajtársaság vezetése ellen, Vagit Alekperov elnököt csalással vádolják. Mihail Hodorkovszkij, a második számú kőolajcsoport, a Jukosz elnöke joggal véli, hogy most majd ő következik. A Gazpromnak, a vüág legnagyobb gáztermelő cégének vezetője, Rém Vjahirev máris bajban van, hiszen Guszinszkij Media-MOSZT-jának legfőbb hitelezője. Nyüvánvaló: az oligarchák elleni hadjárat tervét a Kreml alaposan átgondolta. Ami nem zárja ki, hogy végül mégis meggondolatlanságnak bizonyul... (görföl)
