Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-02 / 31. szám
Jöhet a harmadik olimpia, a vívásban a párbajtőr okozhatja a legnagyobb 1 C. meglepetést. -Lv/ Sokan mondhatják: nem ilyen lovat akartunk Állam és jogállam Kövesdi Károly Az egyik szlovák kereskedelmi televízió munkatársa nemrég Londonban járt, és ott sikerült kiderítenie, hogy Iván Lexa hűséget esküdött az Angol Királyságnak. A hír nyilván csak azokat döbbentette meg, akik nem kísérték figyelemmel kis hazánk egykori titkosszolgálati főnökének különös kirándulását, melynek során Oroszországon és Kubán keresztül (mintha egykori kormánya politikai stratégiáját követte volna: Nyugatra, Kelet felé) indult el világot látni. Vagyis az átlagpolgárt, akinek nem áll módjában megfigyelnie egy másik polgárt, és a titkos- szolgálatot, amelynek módjában áll, sőt kötelessége megfigyelnie egy-egy polgárt, ha kiderül róla, hogy gengszter. A mutatott dokumentum láttán az ember csak ámult és bámult, hiszen addig azzal etették, nem tudni, Lexa hol tartózkodik: itthon van-e még, vagy már külföldön eszi az emigránsok keserű kenyerét. Az ámulás és bámulás törvényszerűen csalódásba és keserűségbe csap át, ha a tévé előtt gubbasztó átlagpolgár belegondol, miféle csúnya játékokat játszanak vele. Eszébe jutnak a Meciar-kormány munkamódszerei: a hosszú kések éjszakája, az elnök fiának elrablása, a titkosszolgálat munkatársának meggyilkolása, az egyik képviselő önkényes megfosztása a mandátumától, hogy a többi „apróságról” ne is beszéljünk. S törvényszerűen eszébe kell jusson: a ’98-as őszi választások és az új kormány megalakulása azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy vége szakad az állami gengszterizmusnak, hogy a bűnösök elnyerik méltó jutalmukat, s legalább megkísérlik a rendteremtést ebben a kuplerájban. A sokat ragozott, gyenge lábon álló demokrácia érdekében. Látva a végtelen totojázást, a kormány és a parlament tehetetlenségét, nem túlzás azt mondaSzabaduljon tőlük az ország, felejtsük el őket? ni, hogy a Lexa-ügy jelenti ma Szlovákiában a jéghegy csúcsát. A demokrácia jéghegyének a sipkáját. Sőt, a bojtot a tetején. Amikor a képviselő uraknak nem akaródzik megszakítani a nyaralást, hogy egy gengsztert végre megfosszanak képviselői mandátumától (annál is inkább, mert nem teljesíti a kötelességét, hónapok óta be sem jár a parlamentbe), amikor azon filóznak, vajon főügyészi döntés kell-e a parlamenti bizottságnak, vagy elég a nyomozók szava, amikor formai kérdéseken bazíroznak, holott már a hazaárulás ténye is fennforog, akkor a polgárból óhatatlanul kiszakad a sóhaj: bezzeg azok másképp csinálnák! Tudniillik Meciarék. Tudjuk, ők nem gatyáztak, ha a hatalmuk megőrzése volt a tét. Nyilvánvaló, hogy senki nem kívánja vissza az ő módszereiket, de ha ez így megy tovább, nem az lesz a kérdés, ki mit akar. Nem tudom, készít-e a kormány „félidős” mérleget őszre, óhajtja- e eddigi tevékenységét mérlegelni a nyilvánosság előtt. Ha igen, sok csúnya ügyről kell majd hallgatnia. Hiszen futni hagyták az ország kirablóit (Rezes, Martinka és kompániája), koronatanút hagytak eltenni láb alól (Cernák-ügy), - az amnesztiaügyek lezáratlanok, a maffia vígan grasszál az országban, a képviselői immunitás a legnagyobb gazembert is óvhatja, és sorolhatnánk. Mind-mind az országjogrendjének alapjait rengeti. Nagyon finoman, mondhatni, úriember módján nyilatkozik az MKP is, amikor azt mondja, nem fogja kezdeményezni az igazságügy- és a belügyminiszter visszahívását. Pedig a Lexa-ügy szinte már-már azt a benyomást kelti a közvéleményben, hogy a legnagyobb gazembereket futni hagyják, szabaduljon meg tőlük az ország, és felejtsük el őket. Ezt persze kínos lenne kimondani. Pedig ha az ember belegondol, hogy régebbi bűnök elkövetői is vígan élik világukat (gondoljunk csak Bil’ak elvtársra vagy a szőnyeg alatt rohadó ügynöktörvényre), méltán támadnak kétségei jogrendről és igazságról. Páncél, kard, pajzs, nemes küzdelem. A harc szerencsére nem vérre megy, csupán a Millenniumi Sokadalom közönségének szórakoztatására folyik. Dömötör Ede felvétele Ok és okozat Vojtek Katalin_____________ Harach gazdasági miniszter tévényilatkozatában törvény- sértőnek, sajtótájékoztatóján már csak etikailag kifogásolhatónak minősítette a Dunaszerdahelyi Gépipari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának ténykedését. A miniszter tovább finomított; Éimek, úgymond, bizonyos esetekben emberileg nem elég körültekintően járt el beosztottjaival szemben. Hozzátette: a leváltott igazgató pedagógusként továbbra is az iskolában maradhat, vagy másutt taníthat, a minisztérium több munkahelyet is felkínált neki. Megható ez a gondoskodás, különösen, ha fif yelembe vesszük, hogy a imek által elbocsátott pedagógusoknak semmiféle választási lehetőségük nincs. Róluk nem gondoskodik Harach minisztériuma, csak azt tanácsolja nekik, forduljanak bírósághoz elbocsátásuk ügyében. Vagyis várják ki a per végét, addig pedig rendezkedjenek be a túlélésre. A családjukkal együtt, persze. A gyerekeik vakációzhatnak a panellakásban, mert táborozásra, üdülésre nem futja, miközben Simek úr saját jachtján a Balatonon nyaral. A két pedagógus pedig elgondolkodhat azon, hogy mi a kifizetődőbb: az iskola érdekét és színvonalát szem előtt tartó vagy azt másodlagos-harmad- lagos szempontnak tekintő magatartás? A törvénytisztelet vagy a törvénysértés? Szlovákiában az utóbbiért tálcán kínált munkalehetőség és gondtalan jachtozás, az előbbiért állásvesztés, pénztelenségjár. És még valami, ami ugyan szorosan összefügg a munkanélküliséggel és a vele járó anyagi gondokkal, de mindkettőnél rosszabb - a megromlott egészség. Köztudott, hogy az alkalmazottak közérzetének alakulásában meghatározó szerepet játszik a munkahelyi légkör. Ha kedvezőtlen, veszélyforrást jelent egészségi állapotuk, pszichoszomatikus kondíciójuk szempontjából. Harach épp a szakmunkásképzőben tapasztalt kedvezőtlen légkörre hivatkozva váltotta le Simeket. A Simek teremtette tartósan rossz atmoszféra egészségkárosító következményei azonban nem érdeklik a minisztert. Pedig már megmutatkoztak: az elbocsátott tanárnő többször kényszerült különböző panaszokkal orvoshoz fordulni. Nálunk a törvények csak munkabalesetről és foglalkozási ártalmakról tudnak, arra még nem volt precedens, hogy az alkalmazott beperelte volna a főnökét megromlott egészségi állapota miatt. A súlyos depresszió, a gyomorfekély, a szívpanaszok ugyan orvosilag kimutathatók, de a munkahelyi stressz és az egészségkárosodás közti ok-okozati összefüggés nehezen bizonyítható. És ha be is bizonyosodna, ott még nem tartunk, mint Angliában, ahol a sorozatos stresszhelyzeteket előidéző főnököt nagy összegű kártérítés fizetésére kötelezte a bíróság. Az már csupán hab a tortán, hogy Simek leváltása sem változtatott az elbocsátott pedagógusok helyzetén. Simek egykori helyettese és jobbkeze - bár tehette volna - nem vette vissza a két tanárt, helyettük gyorsan mást vett fel. Nem bosszúból, hanem hideg számításból. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a két pedagógus nem manipulálható, saját véleménnyel rendelkező autonóm ember, és kész protestálni a jogtalanság ellen. Ilyen munkaerőre nincs szükség. Kellenek viszont a bólogatójánosok, az örökké alkalmazkodók, akik tudják tartani a szájukat. De ezt sem lehet csinálni a végtelenségig jó közérzettel. Rossz közérzettel viszont tanítani, ifjúságot nevelni - gerinces emberséggel, jó példával elöl járva - nehéz. Az egyetemek az utóbbi időben folyton panaszkodnak, hogy gyengén felkészültek a hozzájuk érkező diákok. Jó lenne megvizsgálni, nincs-e összefüggés a tanárikban uralkodó feszült légkör, a pedagógusok rossz közérzete és a diákok gyengébb felkészültsége között.
