Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-26 / 30. szám
12 2000. július 26. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A holtak útja Negyedszázaddal a Taxisofőr bemutatója után Martin Scorsese visszatért a New York-i éjszakába. Travis Brickle, az álmatlan taxis Vietnam poklát járta meg, és hazatérve maga próbált érvényt szerezni az igazságnak. Mostani hőse, Frank, a Nicolas Cage megszemélyesítette mentőorvos is képtelen végigaludni az éjszakát, az őrület határán van. Neki is a világgal van baja. Nap mint nap szembesül a halállal. Úgy érzi, kudarcot vall, ha nem sikerül valakit megmentenie. Szívinfarktusos, drogtúladagolás miatt kómába esett, lőtt és szúrt sebektől vérző pácienseit megszálottként próbálja megtartani az életnek. Frank számára úgy tűnik, egyre többen lesznek a megmentésre várók, és egyre kevesebb eredménnyel jár ténykedése. Jó lenne egy kicsit leállni, elmenni szabadságra, de nem lehet, a főnök nem hagyja. Lelki szemei előtt mind gyakrabbanjelenik meg az a fiatal lány, áld a keze közt halt meg, mert nem ismerte fel a betegségét... Scorsese felzaklató, sötét látomása életről-halálról természetesen nem kínál könnyed szórakozást, bár a filmben időnként megcsillan valamilyen sötét akasztófahumor. Nicolas Cage „őrületes” alakítása miatt a filmet mindenképpen meg kell nézni. Heti hír Scorsese új gengszterei szódik, témája pedig a politikai korrupció. Diaz egy belevaló mestertolvajt alakít, aki egyszerre keveredik szerelmi és szakmai bonyodalmakba a DiCaprio által megformált és Amsterdam névre .jeligézett” gengszterrel. A holtak útjáról „letérve” Martin Scorsese visszatért kedvelt témaköréhez. Új, The Gangs of New York című gengszterfilmjében ráadásul nemcsak Leonardo DiCaprio, hanem - partnereként - Cameron Diaz is főszerepet kap. A 80 millió dolláros film forgatása egyébként augusztusban kezdődik Rómában, története a 19. században játMészöly Katalin mindig megfelelő dolgokra vágyik A folyton változó Azucena Előtte a jövő... Mezey Béla felvétele Refi Zsuzsanna _____________ Am it fontosnak tart magáról, és el akar mondani, azt nem szavakban fogalmazza meg, hanem elénekli. S azok közé az emberek közé tartozik, akik harmóniában élnek a világgal, hiszen a kedvtelésének élhet, ráadásul mindig követi azt az életfilozófiát, mely szerint ha nem tudod megkapni, amire vágysz, akkor vágyj olyan dolgokra, melyeket elérhetsz, és légy velük boldog. Mészöly Katalin pályafutását az Operaház énekkarában kezdte, majd a pécsi és a debreceni színházban énekelt, s 1977-ben lett a fővárosi dalszínház társulatának a tagja. Harmincöt esztendeje van a pályán, s az eltelt évtizedek alatt az összes jelentős mezzoszopránszerepet elénekelhette, de ma is gyakorta színpadra lép az Ybl-palotában. Emellett otthonában férjével, Horváth Bálinttal énekmesterként is dolgozik, s a tanítványaik között ott van Vincze Lilla is. Zenei karrierje nem indult olyan könnyen, hiszen háromszor felvételizett sikertelenül a Zene- akadémiára. Mindig kiestem az utolsó rostán, így hát magánúton tanultam énekelni, majd egy ideig a salzburgi Mozarteum hallgatója voltam. Az Operaház színpadán is először statisztaként szerepeltem, tizenhét évesen. Pedig már gyerekkoromban imádtam a zenét, négy-öt esztendősen már a házunk előtt tartottam udvari koncerteket. Később aztán divattervező akartam lenni, majd fodrász, de sehová sem vettek fel. így a varrodába mentem, nőifehérnemű- és fűzőkészítést tanultam. A Kígyó utcai szalon vevőivel remekül bántam, annál ügyetlenebbül a varrógéppel, úgyhogy rájöttem, más foglalkozást kell választanom. Közben egy ideig azt gondoltam, lehetnék dizőz is, ezért elmentem a Fiatal Művészek Stúdiójába énekelni. Amikor belebúgtam az egyik, éppen akkor divatos slágert a mikrofonba, és az erősítő majdnem szétment, megkérdezték, a hatalmas hangommal miért nem megyek inkább operaénekesnek. Megtetszett a műfaj, négy évig statisztáltam az Ybl-palotában, közben pedig gimnáziumba jártam. Huszonegy éves voltam, amikor a dalszínház kórusában kezdtem énekelni, majd Pécsre szerződtetett szólistának Horváth Zoltán. Repertoárja Cherubintól kezdve Ebolin, Amnerisen át a Carmenig terjed. Férjével, Horváth Bálinttal is a Bizet-opera egyik előadásán ismerkedett meg, amelyben a tenorista Don Jóséként lépett színpadra. Első látásra egymásba szerettünk, akárcsak a darabban. Bálint átszerződött hozzám Pécsre, majd összeházasodtunk, s éveken keresztül szinte minden darabban együtt léptünk fel, ő lett az állandó partnerem és az énekmesterem is. Sokat utaztunk külföldre is, számos fellépésünk volt Egyiptomtól kezdve Mexikón, Párizson át egészen Milánóig. Együtt kerültünk az Operaház társulatához is, 1977- ben. Bálint azonban hiába született remek hangi adottságokkal és külsővel, néhány éve megunta a dalszínházbeli méltatlan helyzetet, az állandó könyöklést, harcot a szerepekért. Visz- szatért régi szerelméhez, a képzőművészethez, és ma festményeket restaurál. Sőt, igyekszünk a túlzsúfolt, zaklatott metropolistól, Budapesttől is minél távolabb élni, így a legtöbb időt vidéki házunkban töltjük. Az önök életében nagyon fontos szerepet játszik a zene mellett egy épület is, hiszen ha Jól tudom, egy gyönyörű kastély az otthonuk. Bálint a két kezével állította helyre az épületet. Imád kertészkedni, én pedig a sütés-főzést élvezem, örömmel vezetem a háztartást. Bálintnak emellett az is nagyon fontos, hogy eddig szerzett tapasztalatait, tudását megossza másokkal, így baráti alapon, számunkra kedves és fontos fiatal énekesekkel rendszeresen foglalkozunk. Akad néhány dalszínházi kollégánk is, aki időnként részt vesz ezeken az énekórákon. A technikai tudás mellett igyekszünk a fiatalokat arra is felkészíteni, hogy ezen a pályán a tegnapi siker nem érvényes, csak a tegnapi kudarc. Bálinttal egyébként nagyon hasonlóan gondolkodunk a muzsikáról, azonos a zenei ízlésünk. Ugyanazokat tartjuk jó énekesnek, egyszerre szoktunk rácsodálkozni egy-egy tehetségre, s mindkettőnknek nagy kedvence Verdi is. Bár a mezzoszopránok összes jelentős szerepét elénekelhette, akad azért köztük egy kedvenc hősnő is, aki természetesen Verdi-flgura, s akit ma is gyakorta életre kelt. A trubadúr Azucenáját nem tudom elégszer énekelni. Pedig már Pécsett, huszonhét évesen is alakíthattam az operatörténet talán leglenyűgözőbb öregasz- szonyát. Már akkor is szerelmes voltam ebbe a darabba, amikor még az Operában, statisztaként, később pedig kórustagként dolgoztam. Elmondhatatlanul boldog voltam, amikor kiosztották rám Azucena szerepét, egyedül csak az aggasztott kicsit, hogyan fogok hitelesen megjeleníteni egy ilyen idős nőt. Élt akkoriban Pécsett egy bolond, furcsa mozgású öreg cigányasszony, elkezdtem hát őt figyelni, félnapokat jártam a nyomában, s utánoztam a mozgását, a tekintetét. Ez alatt a közel három évtized alatt hányféle Trubadúr-előadásban, rendezésben szerepelt? Száznál több előadásban és tíznél több színpadra állításban játszhattam Azucenát, rengeteg hazai és külföldi helyszínen. Gyakran alakította a fiamat, Manricót a férjem, Horváth Bálint, de trubadúrom volt többek között Ilosfalvy Róbert, B. Nagy János és Andrej Lanczov is. Nagyon kedves partnerként emlékszem vissza Piero Cappuccillire is, az olasz baritonistával többször színpadra léphettem ebben a darabban. De mind a mai napig mindegyik előadás örömteli élményt ad. Teljesen azonosulok a hősnő sorsával, érzelmeivel. Ez az asszony húsz esztendeje viaskodik anyja halálának rémképeivel, folytonosan gyötri a bűntudat amiatt, hogy nem állt bosszút, közben pedig valóban fiaként szereti Manricót. A trubadúr az az opera, amelyben bárhol, bármikor bármennyiért fellépek. S a darab ennyi idő és ennyi előadás után is tud nekem újat mondani, s minden változtatásra és instrukcióra nyitott vagyok. A legutóbbi dalszínházi előadás színpadra állítója, Palcsó Sándor azt mondta, túl fiatal vagyok Azucenához, húsz évvel öregebbnek kellene lennem. így hát a jövő még az enyém! Michael Caine: „Ha tudod, mit jelent méltatlan körülmények között élni, az arra ösztönöz, hogy egyre többet adj’ Pályafutása első éveitől vonzza a bizarr szerepeket Egy amerikai író, John Irving és egy svéd rendező, Lasse Hallstrom találkozásából dickensi hangvételű film született. A The Cider House Rules amolyan modern Dávid Copperfield-történet, amelynek epizódalakításért Michael Caine az idén Oscar-díjat nyert. A színész mesteri bravúrral jeleníti meg Wilbour Larchot, egy atyai, védelmező árvaházi orvost, aki a legkisebb rosszként alkalmazza az abortuszt, személyesen foglalkozik örökbe fogadó családok felkutatásával az intézeti gyerekek számára, mindamellett kábítószeren él, hogy talpon tudjon maradni embertelen körülmények között is. Caine, aki munkamegszállott hírében áll, hosszú pályafutása során egyazon hiteMagánszenvedély- ből lett étterem-tulajdonos. lességgel alakított makulátlan úriembereket, csillogó intelligenciájú intrikusokat, kémet, pszichopatát, unalmas férjet és vonzó szeretőt, komikusokat és perverz figurákat. Eközben angol hidegvére és iróniája soha nem hagyta cserben. A tengerentúlon ma is olyan amerikainak tartják, aki idegen akcentussal beszél, ugyanakkor született gentleman, egyszerre vonzó, szórakoztató és szomorú ember. A Dél-London egyik szegénynegyedében született színész saját bevallása szerint két dolognak köszönheti sikereit. Egyfelől annak, hogy közelről ismeri a nélkülözést. „Ha tudod, mit jelent méltatlan körülmények között élni, az arra ösztönöz, hogy egyre jobbat és többet adj magadból, és soha ne fordulj vissza” - vallja magáról. A másik vonzereje „híres” tekintete: „Ha valaki színész, az első dolog, amit meg kell tanulnia, miként használja a szemeit. Én képes vagyok úgy nézni a kamerába vagy a másik ember szemébe, hogy közben nem pislogok. Nem hiszem, hogy a világon bárki is olyan sokáig tud farkasszemet nézni, mint én.” A színészet mellett Caine legfőbb hobbija manapság az éttermei. Mint állítja: „Sok mindenről lemondtam már az évek során, az alkoholról, a dohányzásról, de a szexet és a jó falatokat semmi áron nem volnék képes elhagyni.” Huszonhét éve él házasságban, két felnőtt lánya van, egyikük negyvenhárom, a másik huszonhat éves. „Később rájöttem, milyen jól jövedelmez” - mondja kedvteléséről. Jelenleg hét vendéglője van, hat Londonban, egy Miamiban. Michael Caine szereti a bizarr szerepeket. Egyik legutóbbi filmje De Sade márki utolsó napjait eleveníti meg, másik aktuális szerepe egy elvetemült gengszteré, történetét a Lear király szabad átiratának tekinti.
