Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
Riport 2000. december 20. Amikor feleselt, akkor is csak a biztonságot és a megértés bizalmát akarta kicsikarni Álom a leányszobában Dusza István Lassan csukódott be a gyerekszoba ajtaja. Először kérte meg édesanyját, hogy a mese és a közös ima után ne hagyja nyitva. Egy picit se. Úgy érezte, már nem kell, hogy hallja, amint édesanyja tesz-vesz a konyhában, s az édesapja számítógépe billentyűzetén pötyögted Nem tudta, csak érezte, hogy már a kamaszkor lakik vele, a maga amúgy is különös érzéseit felfokozó szenvedélyességével. Olykor azt sem tudta, hogy mit feleljen, ha váratlanul szokványos kérdéseket szegeztek neki. Zavartan állt, néha nem is létező zsebeit kereste, máskor egyik cipőjével a másikon taposott. Tudta, hogy megváltozott, de a biztonságot minden váratlanul felbukkanó helyzetben szerette volna maga körül tudni. Egyre távolodva szülei sokszor értetlenül szemlélt felnőttvilágától, mindinkább remélte a közel- j ségük biztonságát. Amikor senki nem látta őket együtt, ugyanúgy bújt valamelyikőjükhöz, mint amikor óvodás volt. Amikor feleselt velük, akkor is csak a biztonságot és a megértés bizalmát akarta kicsikarni belőlük. Még ha tudta is: nem kerülhet olyan kilátástalan érzelmi vagy élethelyzetbe, amelyben ne számíthatna a segítségükre. Nem szívelhette édesanyja hivatalban szerzett új barátnőjét, aki mindig a nyugati üdüléseikről és az állítólag ott hallott, világszenzációnak kikiáltott koncertekről beszélt. Egyszerűen értetlenül állt édesanyja ragaszkodását látva, aki megmagyarázta ugyan neki, hogy Kati nénivel tud koncertre járni, mert édesapa nem hajlandó azért öltönyt magára ven- ni, hogy három órán át feszengjen egy kényelmetlen székben, amikor otthon jobb előadókkal hallgathatja meg a fotelban Beethoven hegedű- versenyét... Ma már nem nézhette az ajtónyíláson át a falra rajzolódó éles fénycsíkot. Csak az utcáról szüremked tek be a fények. A közeli utcalámpa elnyújtott vonala behatárolt egy foltot, rajta az eszeveszett bogarak ár nyéktáncá val. Megszámolta a Nem tudta, csak érezte, hogy már a kamaszkor lakik vele, a maga szenvedé- lyességével. Mintha mai akciófilmek magányos hőseit keresnék. félig nyitott redőny rajzolta fénycsíkokat. Nézte a könyvesszekrény üvegén tükröződő közlekedési lámpa sárga felvillanásait... Egy ideje az apróbb játékait jól zárható dobozba rakta, s csak a nagyokat hagyta a polcokon. Bennük néha még bizalmas társakra lelt. Beléjük kapaszkodott, ha éppen megbántották. Velük sírta magát lelket gyógyító álomba, amikor egy-egy sikertelen nap délutánján hazajött az iskolából. Nekik mesélte el a legtitkosabb vágyait. Ok már tudták, hogy igazából drámatanár szeretne lenni, bár édesapa azt szeretné, ha a számítástechnika érdekelné. Pedig ő még mindig játszani szeret a legjobban. Mindezt a bábcsoportban úgy teheti, hogy az idétlen osztálytársainak egyike sem nevezi dedósnak. Mintha ők nem éppen ilyenek volnának... Le-lecsukódik a szeme. Polcok zugaiban mintha játékai árnyékát látná mozdulni. Nem figyel oda. Már csak az óra halk mozgásának ritmusát érzékeli. Lassan elalszik... Már nem is tudja, hogy ő mozdul-e az ágyon, vagy a baba a polcon. Még meg sem született érzések, gondolatok törnek elő az álom- világból. Szeretet, amely megrontható a gonoszsággal. Hiába susognak a selymek a rózsaszín babaruhákban, ha katonák sereglésének zaja hallatszik. Miért is van együtt a jó és a rossz? És mikor ismerhető fel a mézesmázos szavakban az eltitkolt rossz szándéka? Vonulnak az egyenruhás katonatisztek, fegyvereiket villogtatva. Mintha mai akciófilmek magányos hőseiként keresnék egyetlen ölelésre az izmaik látványával elkábított lányokat. Jobb-e helyette a számító közöny, a szerzés vezérelte józan matematika? Kivasalt ruhák, kivasalt gondolatok iiúmár száJobb-e helyette a számító közöny, a szerzés vezérelte józan matematika? I Még meg sem született érzések, gondolatok törnek elő az álomvilágból. A szerző illusztrációs felvételei a nagyudvarnoki bábcsoport előadásán készültek. mítógépeken modellezett világa. Benne az ölelés is csak a majdani utód gyarapította va- gyonbirodalmat szolgálja. Igazából már nincs is ölelés, csak fenntartott viszonyok. Kémlelik a jövőt, nézik a semmit, bámulják a nem létező boldogságot. Amelyről senki sem tudhatja biztosan, hogy a művészet még megmentheti-e. Bohócok és csepűrágók kezébe adni a világot? Zajongva válaszolnak a katonák, s a szerete- tet vonják kétségbe a pénz emberei. A szerelmet akarják, amelyet sem a csatatereken nem védhetnek meg, sem a trezorokban nem őrizhetnek meg. Mozdul a bohóc a polcon. Egyszerre ír, rajzol, táncol. Kedves és szívderítő, de egyedül van. Hagyja magát szeretni? A válasz az ébredés kábulatába szorul. Már nem álmodhatja meg. Talán máskor... Édesanya bekapcsolta a rádiót. Zenével ébresztette. Amikor felül az ágyon, akkor jut eszébe, hogy ma be kell vinnie az iskolába a szövegkönyvet, mert elkezdődnek a bábcsoport próbái. Kikászálódik a fürdőszobába, hosszan matat a fogkefével és a fogkrémmel. Azt nézi, milyen nevetségesen áll ki a szájából a fogkefe szára, mint annak az álombéli katonának a kardja. Fogmosás után a szemét piszkálja, helyette akár gomb is lehetne, mert most még az is szebbnek látszana. A zuhanyozás után veszi észre, hogy édesanyja a rózsaszín blúzt készítette ki. Dühösen visszaakasztja a szekrénybe, s a kék testhezálló pulcsiba bújik. A kérdést, mely szerint rosszat álmodott volna, már tele szájjal hallja meg a konyhai étkezőasztalnál. Némán megrándítja a vállát, miközben mímelt figyelemmel a szövegkönyvet tanulmányozza... Elképedve olvassa: gyerekszoba, tele játékokkal, hajas babák, katona, bohóc, trombita, kockák meg miegyebek. Mindezeknek kell megelevenedniük. Váratlanul mintha az éjszakai álmát látná leírva... Kedves és szívderítő, de egyedül van. Hagyja magát szeretni? Mikor ismerhető fel a mézesmázos szavakban az eltitkolt rossz szándék?
