Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
iort 2000. december 20. emegyszer eszünkbe jutott, hogy talán jobban tettük m akart. Bár ki tudja, azokról sosem hallani, akiknek ;úria. Siebert Lipót Hollandiából hozatta a földet és a ényők, platán-, gesztenye-, bükk-, nyír- és fűzfák, or- resen nyírott örökzöld sövények ma is olyan szépek, A Siebert-kúria jogos örököse Éva néni és az Amerikában élő Borbála, de mivel külföldi állampolgár nálunk nem kaphatja vissza az államosított vagyonát, a Nagytapolcsányi Járási Bíróság idén márciusban csak a ház felét ítélte meg Éva néninek. A másik felét meg kell vásárolnia a jelenlegi tulajdonostól, az önkormányzattól, ha a kerületi bíróság is eladásra kötelezi a községi hivatalt, amely a műemlékké nyilvánított épület felújításába ugyan egy koronát sem fektetett, mégis magának szeretné megtartani - nyilván azért, hogy jó áron eladhassa. Éva néni, bár maga hordja a fészerből a szenet a cserépkályhába, minden szavában és gesztusában úrinő. Folyékonyan társalog négy-öt idegen nyelven, még tudja, mire való a pecsenyetű, és jól mulat, ha a XVII. században játszódó tévéfilmekben franciavillával esznek a szereplők, hiszen akkor még nem is volt olyan! „Gyönyörű nő volt a mama, ezt a képet Csarada Artúr festette róla. Vele mindig csak magyarul beszéltünk, de ha a papa is otthon volt, akkor németre váltottunk. Ha marad a Monarchia, a papa nagy karriert csinált volna, mert a legfelsőbb körökben mozgott, még Habsburg Ottót is a térdén lovagoltatta.” Képek: Dömötör Ede és ARCHÍV Az elválaszthatatlan barátnők: a legnagyobbtól a legkisebbig: Nagy Borbála, vagyis Buba, Nagy Emy, az Edelsheim-Gyulai lányok: Éva, Maritta, Alexia és Ilonka, a két csöppség pedig Siebert Antónia - Dodi és a hároméves Siebert Éva. A felvétel 1925-ben készült. A mama, Siebert Borbála, aki 1829-ben a lovászi birtokon született, itt ment férjhez Siebert Erwinhez, felnevelte nővére árváit és a saját két kislányát, majd 1980-ban itt is halt meg. „A későbbi megpróbáltatások során mindig a boldog gyermekéveimből merítettem erőt, ide menekültem, mert később szinte semmi jó nem történt már velünk”
