Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
4 2000. december 20. Háttér Ősi földbe kapaszkodnak azok a gyökerek, melyeknek milliók szellemi és erkölcsi értékeit kell táplálniuk - egyenlő arányban Ha elfeledkezem terólad, Jeruzsálem... A Szent Sír-bazilika a Golgotán Archívum Görföl Zsuzsa _____________ Nin cs szentebb városa a világnak, s nincs még egy város ezen a bűnös sárgolyón, amelyért annyi háború zajlott volna, mint Jeruzsálemért. Mégis joggal viseli évezredek óta a Béke városa nevet, mert minden politikai acsarkodás, minden vallási gyűlölködés ellenére varázslatos ereje -mindenkit megérint - zsidót és keresztényt, muzulmánt és „hitetlent”. Valóban három „egy igaz Isten” városa vagy „az” Istené? Évezredek óta megválaszolatlan kérdésekre érdemes-e, kell-e ma válaszokat keresni? Az Ótes- támentum és az Új Testamentum keletkezésének földjén, a Koránban ecsetelt események helyén Isten és ember ellen való vétek a kételkedés. A Templom városában, Jézus és Mohamed mennybemenetelének városában, az Arany városban a kétely ugyanolyan gyilkos fegyver, mint minden egyértelmű válasz. Jeruzsálemet csak észérvek nélkül, nyitott szívvel és tiszta szándékkal lehet megérteni. Megérteni másságát, egyedülállóságát és megismételhetetlenségét. Jeruzsálembe nem szabad elutazni, Jeruzsálembe el kell zarándokolni. Ez az egyetlen módja annak, hogy az embert megérintse a csoda. Mert mit lát az utazó? Egy viszonylag jó állapotban megmaradt és meglehetős hozzáértéssel restaurált Óvárost és a modern peremnegyedeket - mint bárhol a világon. Viszont más városokkal ellentétben szembetűnőek a különbségek is. Az Óvárost nem lengi át a műemlék épületek negyedére jellemző fennkölt légkör: Jeruzsálem történelmi magja sűrűn lakott, itt van a város szíve és gyomra. Az új negyedek ugyancsak sajátosak. Nyu- gat-Jeruzsálemben vannak régebbi negyedek, melyek a negyvenes-ötvenes években épültek, s épületeik erősen emlékeztetnek azokra a dísztelen bérházakra, amelyeket akkortájt Európában emeltek. A lakók általában régebbről ismerik egymást, mint a beköltözés dátuma: együtt, egy hajón érkeztek Izraelbe. A harmadik (1967-es) arab-izraeli háború után épült lakóházak két fontos dolgot tükröznek: több reményt és növekvő jólétet. Az egykor valós, ma már csak lélektani határ mögött egészen más kép tárul elénk: a Kelet-Jeruzsálemet körbezáró zsidó telepek valóságos erődítmények, mintha minden egyes lakás egy-egy géppuskaállás volna. A völgyben fekvő szegényes arab lakhelyek fölé fenyegetőn magasodnak a dombok tetejére, majd a dombok oldalába emelt szürke-fehér minierődök. Egyre lejjebb kúsznak, s egyre kihívób- bak. Nem építészeti, hanem hadászati vonatkozásban. S ezzel pontosan tükrözik lakóik mentalitását: a telepesek a nap minden órájában arra akarják emlékeztetni a völgyben szo- rongókat, hogy ez a föld az övék, csakis és kizárólag az övék. Félelmetes és bűnös életfilozófia egy olyan városban, amely az évezredek során számtalanszor cserélt gazdát, ahol népek tucatjai hagyták ott kultúrájuk névjegyét, s ahol három egyistenhívő vallás legszentebb helyei és emlékei sorakoznak egymás mellett. Ebbe az ősi földbe kapaszkodnak azok a gyökerek, melyeknek milliók szellemi és erkölcsi értékeit kell táplálniuk - egyenlő arányban. Ez Jeruzsálem rendeltetése. Hiszen a zsidó vallásból született a keresztény hit, s e két vallásból merít az iszlám is. A vallásháborúk, a vallási színezetű ellenségeskedés ezt nem cáfolja, hanem bizonyítja. Van talán véresebb és tragikusabb a testvérharcnál? Ha Jeruzsálem státusára mint politikai problémára tekintünk, kínálkozik néhány elfogadható megoldás. Ha azonban Jeruzsálem, a szent város békés jövőjének megalapozását akarjuk elérni, a feladat szinte megoldhatatlannak tűnik. Akad- e ember, van-e kormány, létezik-e nemzetközi szervezet, amely eldöntheti, hogy a hívő mit higgyen? Kinek van joga eldönteni, hogy mely vallás előbbrevaló? És milyenek legyenek a kritériumok? A vallás keletkezésének időpontja vagy híveinek száma nyom-e többet a latban? Istenkáromlónak tűnik minden egyes ilyen kérdés, és Isten ellen való véteknek minden válasz. Bár lehet, hogy aki nem zsidó, keresztény vagy muzulmán, mentes a génjeiben hordozott ősi sérelmek kínzó emlékétől, s nyilván képes lenne kimunkálni egy ésszerű modus vivendit a hívők számára. Csakhogy ezek a hívők különböző, jobbára ellenséges országok polgárai. És bármilyen furcsának tűnik is, a Szentföld problémája nem abban rejlik, hogy zsidó vagy arab kézben van-e Jeruzsálem, Betlehem, Názáret, milyen a keresztényjelenlét, hanem a napi politikában. A hit szent, sérthetetlen és sérülékeny, tehát csak tisztelni és tolerálni lehet, nem pedig irányítani. Viszont éppen az irányítás, a hatalom gyakorlása, a politikai csatározások szülték és szülik azokat a gondokat, amelyek ma is meghatározzák a Szentföld mindennapjait. A hatalomért való harc hiúsította meg a szentév méltó befejezését is: Betlehem nem ünnepli Jézus születésének 2000. évfordulóját. Betlehem ostromlott város, sebesültjeit ápolja, halottait temeti. A legsúlyosabb összecsapások rendre Betlehem kapujában zajlanak, a jeruzsálemi út kezdetén, az izraeli katonai ellenőrző pontnál. A politikai érzékenységgel megvert ember nyomban felkapja a fejét: hát persze hogy itt zajlanak az ösz- szecsapások, hiszen rendkívül provokáló, hogy ellenőrző pont van az ENSZ által több mint ötven éve a palesztinoknak ítélt Kelet-Jeruzsálemet a Palesztin Hatóságnak átadott Betlehemmel összekötő útvonalon! Aki azonban nemcsak újságot vesz a kezébe, hanem néha a Bibliát is, ráadásul már járt ezen a véráztatta helyen, és maga is végigszenvedte a biztonsági ellenőrzés hoszadalmas és megalázó tortúráját, annak összeszorul a szíve. Az ellenőrző ponton túl, a palesztin-arab Betlehem területén van egy tenyérnyi Izráel: Rákhel sírja. Jákob kedves feleségéé, a fáraót megleckéztető József anyjáé. Útban Béthelből Betlehembe itt halt meg Rákhel, miután megszülte második fiát, Benjámint. „Meghala annak okáért Rákhel, és eltemetteték az úton, azmelyen mennek Efratába, mely mostan Betlehemnek neveztetik. És állíta Jákob oszlopot az ő temetőhelyénél, az mondatik mind ez mai napiglan Rákhel temetőhelyének oszlopának” - áll Mózes első könyvében. Betlehem visszaadása kapcsán ennek a sírnak a sorsa volt az egyik legkényesebb kérdés. A palesztin fél azzal érvelt, a zsidóknak nincs miért aggódniuk: a Korán megemlékezik Ábrahámról (Ibrahim), fiáról Jákobról (Yaqub), akit prófétaként tisztel, annak fiáról, Józsefről (Yusuf), hát miért ne tisztelnék Rákhel sírját? Adódik az ellenkérdés: miért kellett feldúlni Józsefnek, a názáreti ácsnak, Jézus nevelőapjának nab- luszi sírját? Hiszen Isai néven a Korán Jézust is a próféták sorában említi, megírja történetét, kezdve az angyali üdvözlettel: „Ó Mária, Allah hírül ad néked egy igét, amely tőle ered, a neve Jézus, a Messiás, Mária fia. Nagy becsben fog állni az evilágon és a túlvilágon, s azokhoz fog tartozni, akik közel állnak Allahhoz.” Lehet, ez az alkalmi csatatér az az út, amelyen József és a várandós Mária Betlehembe ment, hogy alávesse magát a népszámlálásnak, hiszen Betlehem Dávid városa, és József „Dávid házából való vala”. Nincs tenyérnyi hely ezen a bibliai tájon, amelyhez ne kötődne a három vallás közül legalább kettő. Jeruzsálem ebből a szempontból is a városok városa. Ami a zsidók számára a Templom, a Templomból megmaradt Siratófal, megannyi ótestámentumi szent hely, az a muzulmánok számára az Al-Aksza mecset, a Szikladóm. A keresztényeket szent kötelék fűzi az Olajfák hegyéhez, a Keresztút stációihoz, a Golgotához. De éppenséggel elmondhatnának egy imát a Siratófalnál is, csendesen, hogy ne zavarják meg a zsidók imáit. Hiszen negyven nap múltán József és Mária „az Mózesnek törvénye szerint, felvivék a gyermeket Jeruzsálembe, hogy az Úrnak bémutatnák őtet” a Templomban. Ide vitték őt szülei minden húsvétkor, és itt esett meg az is, hogy elmaradt szüleitől a tizenkét éves Jézus. „És lön, hogy harmadnapon megtalálták őtet az templumban, ki ül vala az doktorok között, és hallgatja vala és kérdezi vala őket” - olvashatjuk Lukács evangéliumában. Csakis a hívők megbékélése válthatja valóra János látomását: „És én, János, látám az szent várost, az új Jeruzsálemet, mely az Istentül szállá alá mennyből, és elkészíttetett, mint egy felékesített menyasszony az vőlegénynek. ... Es az Isten eltöröl minden könnyhullatást az ő szemekről, és az halál többé nem lészen, sem az keserűséggel való sírás, sem kiáltás, sem semmi fájdalom nem lészen többé, mert az elsők elmúltak.” De most még könnyeket kell hullatni Jeruzsálemért, ahogyan azt a babilóniai fogságban sínylődő zsidók tették. Amíg gyűlölködés lakozik a Szent város falai között, mindennapi fohásza kell legyen minden embernek a 137. zsoltár: „Ha elfeletkezem terólad, Jeruzsálem, feletkezzék el magáról az én jobb kezem. Ragadjon az én nyelvem az én ényemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha az én fő vigasságom az Jeruzsálemben nem lészen.” Jeruzsálem- be nem szabad elutaz- ni, Jeruzsá- lembe el kell zarándokolni. Kinek van joga eldönteni, hogy mely vallás előbbrevaló? Politikai állásfoglalások Valóban oszthatatlan? 1947. november 27-én döntött az Egyesült Nemzetek Szervezete Palesztina felosztásáról. Jeruzsálem sorsa azóta nemcsak érzelmi, hanem súlyos politikai kérdés is. Az alábbi határozatok és vélemények is azt mutatják, hogy Jeruzsálem státusának rendezésére valószínűleg még jó ideig várni kell. „Létre kell hozni Palesztinában a független Arab és Zsidó Államot, valamint a Különleges Nemzetközi Igazgatás alatt álló Jeruzsálem városát” Az ENSZ- közgyűlés 181. számú határozata, 1947. november 27. „A haza felosztása illegális. Érvénytelen a felosztási egyezmény. Nem köti a zsidó népet. Jeruzsálem mindenkor a fővárosunk volt, és az is lesz. Egész Palesztina földje Izrael népének birtokába kerül - mindörökre!” Menahem Begin későbbi izraeli miniszterelnök beszéde az 1947 novemberi ENSZ-döntés után. Izrael valójában teokratikus állam, szinte akarata ellenére. Lehet, hogy az uralkodó pártok élén világi személyek állnak, de amikor elfoglalták a Siratófalat, Ben Gurion, aki annyira érzi otthon magát egy szent helyen, akár egy püspök a játékkaszinóban, tüstént odavágtatott, akárcsak Mose Dajan és Levi Eshkol...” Chaim Bermant: Israel. London 1967. „Visszaszereztük egyik legszentebb helyünket, és soha többé el nem vehetik tőlünk.” Mose Dajan izraeli hadügyminiszter 1967-ben, a Templomhegy elfoglalása után. „Soha izraeli vezető nem írhat alá olyan szerződést, amely a szent hely, a zsidó öntudat sarokköve feletti szuverenitást átruházza rájuk.” Ehud Barak jelenlegi izraeli kormányfő a Kelet-Jeruzsálemben fekvő Siratófalról 2000. szeptemberében. „Elutasítjuk a részleges vagy ideiglenes megoldásokat. Meg kell oldani a végleges státus, mindenekelőtt Jeruzsálem és a menekültek kérdését.” Jasszer Arafat Barak ajánlatáról, hogy halasszák el a béketárgyalásokon felmerült legkényesebb kérdések rendezését. „Tapasztalataim szerint a palesztinok céljai inkább vallásiak, semmint politikaiak. Jasszer Arafat egyszer azt mondta nekem, szeretné, ha Jeruzsálem lenne a muzulmán Vatikán. Számunkra Jeruzsálem az a hely, ahol 3000 évvel ezelőtt felépült vallásunk első Temploma, ahol a második jeruzsálemi Templom maradványai vannak. A Siratófel a judaizmus legszentebb helye, és Jeruzsálem az egyetlen hely, amelynek vallási aurája van. A politika és a vallás közötti különbség pedig abban rejlik, hogy ahol a vallás kezdődik, ott véget érnek a politikai kompromisz- szumok.” Simon Peresz többszörös izraeli exminiszter és exkormányfő nyilatkozata 2000 júliusában. „Ha a négyezer éves jognak kellene érvényesülnie, akkor az egész világ hadiállapotban volna.” Szulejman Eghbariah palesztin muzulmán vallási vezető. „Én nem az ENSZ, hanem Izrael állampolgára vagyok. Az izraeli törvények alapján kell eljárnom, s azok szerint egész Jeruzsálem egységes város. Ez következik az isteni törvényekből és a történelemből is.” Ehud Óimért jeruzsálemi polgármester nyilatkozata 2000 novemberében. „A Szent Városnak rendkívüli jelentősége van a zsidók, a keresztények és a muzulmánok számára egyaránt. Ezért erre a városra senki sem tarthat kizárólagos igényt.” A Vatikán állásfoglalása, kelt 2000. november 7-én. (gzs)
