Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
Háttér 2000. december 20. 5 A Vajdaság területi önállósulása az ott élő magyarság alapvető érdeke lenne - a gazdasági javak többsége helyben maradna Jugoszlávia, a kijózanodó ország Pavle pátriárka, a szerb pravoszláv egyház vezetője. A papság döntő része is támogatja a Kostunica által meghirdetett változásokat. TA SR/AP SlNKOVITS PÉTER ____________ A szerbség történelmében szinte minden váratlanul és hirtelen történt. így volt ez legutóbb is. Sűrített összefoglaló jellege miatt idézzünk kezdetként bővebben Filip Dávid neves belgrádi írótól: „Az október 5-i eseményeket egyesek a huszadik század utolsó forradalmának nevezik, mások puccsnak, megint mások váratlan fordulatnak. Milosevics tizenhárom éves hatalma alatt a szerbek annyi mindenen mentek keresztül, amin egy ország és népe egyébként száz év alatt sem: megérték a nacionalizmus elburjánzását, valamiféle rudimentális fasizmus kialakulását, Jugoszlávia széthullását, néhány, súlyos bűntényekkel teli véres háborút, rettenetes, soha nem tapasztalt hiperinflációt, majd nagy, Milosevics-ellenes demonstrációkat és végül a kommunizmus utolsó európai erődítményének porba hullását.” Kapcsolhatóak hozzá azonnal a Párizsban élő szerb író, Vidoszlav Sztevanovics gondolatai, aki úgy véli, Milosevics végül is a szerbség minden rétegének kollektív produktuma volt, a történtek mégsem terhelik e nép egészét, hiszen hasonló folyamatok más európai nemzetek sorsfordulóiban is lejátszódtak. A felelősség elsősorban az értelmiségé, s a tisztulást is neki kell elindítania. Ugyanakkor: „Szerbiának be kell ismernie vereségét, békét kínálnia szomszédainak, s akkor viselkedésének pályamódosításával ismét Európa részévé válhat”. Már csak a koszovói - legtöbbet szenvedett - albánok véleménye hiányzik az összképhez, forduljunk tehát Adam Dema- qihoz; nem véletlenül, hiszen a Tito-korszakban huszonnyolc évet töltött börtönben. Szerinte mindennek a kiindulópontja 1912, az első balkáni háború: akkor csatolták Szerbiához Macedóniát és Koszovót. „A szerbeknek az volt a bajuk, hogy mind ez idáig úgy képzelték, Szerbia nagyobb, mint amekkora valójában. E tévhit következtében tűzzel-vassal pusztítottak, minden szomszédukra fegyvert emeltek. Az a hiedelem vezérelte őket, hogy Szerbiának különleges küldetése van a Balkánon, amely a A felelősség az értelmiségé, s a tisztulást is neki kell elindítania. szerbséget a többi környező nép fölé emeli. Most ki kell lépnie a mítoszok világából, hogy megfoghassa szomszédai kezét.” Tizenhárom esztendővel ezelőtt a Szerb Kommunista Pártban két elgondolás szembesült. Az egyik szerint (ezt a vonalat az augusztus 25-én elrabolt Iván Sztambolics képviselte) az 1974-es alkotmány jó alapokat kínál a Szerb Köztársaság belső viszonyainak rendezéséhez, s csak a két autonóm tartomány jogi viszonyait szükséges másként szabályozni. Az akadémikusok által is erőteljesen megtámogatott Milosevics-pártiak azonban másban látták a megoldást. E koncepció szerint elkerülhetetlen Jugoszlávia szétverése, a horvátországi és boszniai szerb területeket pedig a Szerbia és Crna Gora alkotta, Kis-Jugoszlávia néven ismert államszövetséghez kell csatolni. Akkor a vita eldőlt, a véres háborúk pedig elkezdődtek. Olvasóink talán úgy vélhetik, túl sok időt szenteltünk a közelmúlt történelmének. Pedig a most lábadozó, felépülő ország napi gondjait másként aligha lehet megérteni. Lévén a mai szerb ellenzék is jobbára e korszak produktuma. A harmadik utat a valóban európai gondolkodású Iván Djurics kínálta (annak idején a vajdasági magyaroktól kapta a legtöbb szavazatot), a kilencvenes évek első harmadában azonban még nem voltak adottak a feltételek. Párizsi száműzetésben Djurics - talán ez is ^szimbolikus - rákbetegségben elhunyt. Örököse az Ellenállás (Otpor) ifjúsági mozgalom lehet. A harmadik politikai erő. Idővel... A szerbiai erőtérben amúgy rendkívül jelentős változások zajlottak le. A politikai térkép meghatározója most - szinte egyeduralmi módon - a Kostunica nevével fémjelzett Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS); a 18 párt alkotta tömörülés egyszerűen elsöpörte a szocialisták hatalmát. Peremre szorult ugyanakkor a tétovázó Vük Draskovics pártja (Szerb Megújhodási Mozgalom), és szimpatizánsaikat veszítették Seselj radikálisai is. Feltételezhetően megszűnik a Mirjana Markovics (Milosevics felesége) által vezetett Egyesült Baloldal, amely eleddig az őskommunistákat, valamint a tehetős nyerészkedőket gyűjtötte azonos fedél alá. Milosevics közben - kihasználva a hatalmi vákuumot - újraválasztatta magát a Szerbiai Szocialista Párt élén, ennek azonban nincs különösebb jelentősége, hiszen az említett párt taglétszáma időközben megfeleződött (a Balkánon senki nem kíván a vesztes oldalára állni); a párt néhány eminens személyisége kivált, s szociáldemokrata programmal új pártot alapított. Becslések szerint egyébként az elmúlt bő egy évtizedben hétezer család húzott valódi hasznot, közülük is száz a valóban tetten érhető. A külföldi bankok már keresik őket. Most a gazdaság az elsőrangú kérdés. Mert romokon kell építkezni. Kiderült, Szerbiában az össztársadalmi és állami vagyon mintegy 5 milliárd dollár, vagyis 10 százaléka annak, amit a korábbi szerb kormány kimutatott. Az mindenképpen biztos, hogy a gazdasági reformra rövid időn belül sor kerül, hiszen az ország eladósodott, belső tartalékai pedig kimerültek. A nyolcvanmárkás átlagfizetésű polgárok jobb életkörülményekre vágynak, ez azonban külföldi segítség nélkül nem oldható meg. Jugoszlávia néhány hét alatt ismét nemzetközi tényezővé vált (ENSZ, EBESZ stb.), s joggal várja el a támogatást. Ami - mellesleg szólva - mások számára beruházást jelent. Az árarányok rendezése nyilván ismételt inflációhoz vezet, s ez újabb komoly megpróbáltatást jelent a lakosság számára. De a polgárok egyelőre türelmesek. Bő tíz esztendő megpróbáltatásai után a kivárás természetszerű, de nem végleges - ebben az átváltozás veszélye. Ám nem árt emlékeztetni: két hónappal ezelőtt Szerbia reményvesztett társadalom Volt, most pedig 60 százalék bízik az elfogadhatóbb jövőben. És a magyarok? Látszólag leegyszerűsíthető a képlet, hiszen a Vajdasági Magyar Szövetség a választásokon bebizonyította, hogy ő az egyedüli jogintéző. A VMSZ a győztes politikai csoportosulás tagja volt, más vajdasági magyar pártok erről lemaradtak. Ami a vajdasági magyarságot illeti, eredendő érdeke lenne a tartomány területi önállósulása, hiszen ekkor a gazdasági javak többsége helyben maradna. Ebből bontakozhatna ki a személyi elvű autonómia, amelyről Rasim Ljalics szövetségi kisebbségügyi miniszternek az a véleménye, hogy előbb a demokratikus államrendszert kell helyreállítani, majd a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos országokkal. Ezt követően lehetne a kisebbségek hatáskörébe utalni az olyan őket érintő területeket, mint a művelődés, a tájékoztatás és az oktatásügy - ez a kisebbségi önkormányzatok révén lenne megvalósítható. A fő kérdés persze a rendes kommunikáció. Nos, a helyzet nem ennyire egyértelmű. A választások után a VMSZ igyekszik meghódítani a „rendelkezésre álló” területet, ez azonban ellenkezik - többek között - az önállóságáért tíz éven át küzdő, az ellenzékiség minden hátrányát vállaló Magyar Szó c. napilap érdekeivel, amely a közvélemény szócsöveként szeretne a jövőben is létezni. Végei László újvidéki író szerint a VMSZ most már nem bújhat - céljai elérésében - a milosevicsi rendszer gátló tényezői mögé, ugyanakkor egy vajdasági magyar konszenzusnak is letéteményese lehetne. Ezek az erővonalak azonban csak most rajzolódnak.------- Napi egy dollárnál kevesebb Az ENSZ égisze alatt működő tucatnyi humanitárius szervezet jövőre 181 millió dolláros támogatást nyújt Jugoszláviának. Ez az összeg nem tartalmazza a Koszovónak szánt adományokat. A politikai változások eredményeként látványos javulásnak indultak Jugoszlávia és a nemzetközi közösség kapcsolatai, de a kilátásba helyezett nemzetközi pénzügyi segítség nem hozza magával azonnal a lakosság életszínvonalának javulását. Jugoszlávia mintegy tízmillió lakosának közel 40 százaléka fejenként napi egy dollárnál is kevesebb pénzből kénytelen megélni, miközben a munkaképes lakosság táborában már 50 százalék felé közelít az állástalanok aránya. Az ENSZ erőfeszítései arra irányulnak, hogy Jugoszlávia a lehető leggyorsabban képes legyen saját erőforrásait mozgósítani és fejleszteni, s ne legyen ráutalva a humanitárius segélyekre. Kilépne a Vajdaság is Abban az esetben, ha Montenegró teljesen különválik Szerbiától, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság autonóm tartománya, a Vajdaság is ezt fogja tenni. Ellenkező esetben a Vajdaság is Jugoszlávia része marad, de azzal a feltétellel, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb önállósága lesz. Mindezt Predrag Djurics, a vajdasági parlament képviselője jelentette ki a közelmúltban. Djurics ennek a követelésnek a jogosságát elsősorban azzal támasztotta alá, hogy a szövetségi költségvetés pénzeszközeinek 42 százalékát a Vajdaság adja. Predrag Djurics szerint mindenképpen módosítani kell a jelenlegi szövetségi alkotmányt, viszont kizárta egy újabb fegyveres konfliktus lehetőségét, mondván: a Vajdaság multietnikus tartomány, a különböző nemzetiségek együttélése itt jónak nevezhető. Koszovóval ellentétben a Vajdaság mindenképpen politikai eszközökkel - például referendummal - harcolna az önállóságért. Djurics a tartomány egyenjogúsításáért küzdő Vajdasági Szociáldemokrata Liga tagjaként került a DOS választási listájára. A 120 tagú vajdasági parlamentben a DOS 118 mandátumot szerzett; jelentős erőnek számít itt a VMSZ képviselőcsoportja is. Koszovó Választás és kardcsörtetés Malinak István _____________ Pa rlamenti választásokat tartanak december 23-án Szerbiában; a felmérések a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) győzelmét valószínűsítik, hiszen a megkérdezettek valamivel több mint hatvan százaléka bízik a DOS-ban. A szerbiai választásoknak kell visszafordíthatatlanná tenniük azt a,forradalmi” változást, amelyet a Milosevics-rezsim legyőzése (az októberi jugoszláviai választásokon) jelent ebben a balkáni országban. Az már szinte biztos, hogy a DOS győzelme esetén az egyik legismertebb ellenzéki politikus, Zorán Djindjics lesz a szerb kormányfő. Márpedig Djindjics rendkívül éles, kardcsörtető beszéddel nyitotta meg kampányát. Közölte: a választások után a szerb rendőrség azonnal kiűzi a szakadár albán fegyvereseket a Koszovó menti biztonsági övezetből, ha ehhez megkapja a nemzetközi közösség jóváhagyását. Pár órával a Djindjics-beszéd után Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő is szükségét érezte annak, hogy megszólaljon ez ügyben, s felemelje szavát a kiújult háborús retorika ellen. „Hagyjunk fel a háborús csatakiáltásokkal... Felelőtlenség és roppant veszélyes a szélsőségre szélsőséggel válaszolni” - közölte, s ebből kiérezhető volt, hogy Kostunica nem szeretné elveszíteni azt a jóindulatot, amelyet a nemzetközi közösség tanúsít a Milosevics utáni Jugoszlávia iránt. Djindjics viszont azzal érvelt, semmiképpen sem engedhető meg, hogy Szerbia elveszítse területének egy részét. „Ez nem harciasság, hanem az ország létérdekeinek védelme” - tette hozzá. A tények tömören: a nemzetközi igazgatás alatt álló Koszovót és Szerbiát egy 5 km széles, szerb oldalon húzódó de- militarizált övezet választja el egymástól, itt szerb rendőrök felügyelik a rendet (a koszovói oldalon pedig a KFOR). Albánok nemcsak Koszovóban élnek, hanem az övezet mentiközeli dél-szerbiai járásokban is, becslések szerint a Presevo- völgyben 70-100 ezerre tehető az albán lakosok száma. Ók pedig azt állítják, hogy a szerb rendőrök zaklatják, bántalmazzák fenyegetik őket, s az utóbbi hetekben több ezren menekültek át Koszovóba. Különösen a fegyveres összecsapások kiújulása óta van ez így. A fegyveres akciókat a háború után a koszovói hegyekben megalakult Presevo, Medvedja és Bujanovac Felszabadítási Hadserege (UCPMB) indította. Azt követően vált ez nemzetközi problémává, hogy a demi- litarizált Övezetbe be-becsapó UCPMB - állítólag megtorlásként - megölt négy szerb rendőrt. Az UCPMB legfőbb követelése: az albánok lakta dél-szerbiai területeket csatolják Ko- szovóhoz. Mint ismeretes, Koszovóban még a mérsékelt albán politikai erők is a teljes függetlenség hívei, nem tudják elképzelni, hogy a nemzetközi erők kivonulása után közös államot alkossanak Szerbiával. Nyilvánvaló, hogy az új jugoszláv (szerb) vezetés, amely hallani sem akar Koszovó önállóságáról - ebben nincs különbség Milosevics, Kostunica vagy Djindjics között -, az újabb szerb területek elvesztésébe semmiképpen sem menne bele. Vagyis: egyáltalán nem biztos, hogy a szerb-koszovói határvidéken békés lesz a karácsony. Két fontos körülményre kell még felhívni a figyelmet: nyilvánvaló a kapcsolat a hivatalosan feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK), valamint a pár hónapja alakult, kb. 700- 1000 fegyverest számláló UCPMB között. Az sem lehet véletlen, hogy a szerb rendőrök megölésére, a feszültség kiéleződésére azokban a hetekben került sor, amikor szinte minden nemzetközi szervezet a keblére ölelte a Kostunica- féle Jugoszláviát. Ezt igazságtalannak tartják az albánok is, a bosnyákok is, a horvátok is - lényegében minden nép, amellyel a szerbek az utóbbi tíz évben háborút robbantottak ki. Úgy vélik, és nem indokolatlanul, hogy a háborúkért nem egyedül Milosevics a felelős, és nem hiszik, hogy az ő távozásával a szerb nacionalizmusnak is vége szakadt volna.
