Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-25 / 43. szám
12 2000. október 25. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Tűzzel-vassal A Nobel-díjas lengyel író, Henryk Sienkíewicz trilógiája - az Özönvíz, A kislovag és a Tűzzel-vassal - végre a moziban is teljessé vált. Jerzy Hoffman rendező 1969-ben, illetve 1974-ben készítette el az első két regény filmváltozatát. A záródarab megfilmesítésének csak mostanában jött el az ideje, bár az előkészületek már 1987-ben megkezdődtek a lengyel kulturális minisztérium támogatásával. Külön filmstúdiót építettek a forgatás céljára. Valóságos nemzeti üggyé vált a Tűzzel-vassal filmre vitele. Az egész ország arról vitázott, mely színészek lennének a legalkalmasabbak a mindenki által jól ismert és szeretett írásmű hőseinek megformálására. 1997-ben kezdték a munkálatokat. A száztizennyolc forgatási nap alatt mintegy száz kilométer filmszalagot használtak fel, amelyből nemcsak a nálunk mostanában bemutatott film, hanem négyórás tévéváltozata is elkészült. A lengyel közönség imádja a három óra hosszú történelmi filmeposzt. A nézőszám megdöntött minden addigi kasz- szacsúcsot. Remélhetően nemcsak hazai terepen arat sikert ez a nagy műgonddal létrehozott, tökéletes korhűségre törekvő romantikus mozimese. _________________Heti hír Kate diktál Kate Winslet ezután főleg brit és európai produkciókban kíván szerepelni, mégpedig lehetőleg olyanokban, amelyeket saját cége, a Telltale Films gyárt. Kate férjével, Jim Threapleton rendezővel saját vállalkozásba fogott, s az a célja, hogy minél jobb forgatókönyveket kutasson fel és támogasson. Az első saját produkció jövőre készül el, de az újdonsült vállalkozók semmit sem árultak el a részletekről. A romániai magyar szellemi elit sokáig nem kereste a legitimáció hivatalos, állami kereteit Colloquium Transsylvaniáim Kocur László ______________ Ni ncs róla tudomásom, hogy vidékünkön bárki is olyan nyelvi igényességre törekedve feldolgozta volna egyetemalapítási kísérleteink sorozatos kudarcainak történetét, mint ahogy ezt Cs. Gyímesi Éva tette Erdélyben. A kolozsvári egyetem magyar tanszékét vezető professzor asszony 1998-ban megjelent (Mentor Kiadó, Maros- vásárhely) Colloquium Trans- sylvanicum című esszékötetében számtalan egyéb érdekes írás mellett ezt a mind román, mind pedig magyar részről kényesnek mondható témát is alapos vizsgálat tárgyává tette. Trianon óta megszakadt a magyar egye- temi hagyományok folytonossága. A szerző a perifériák viszonylagossága felett elgondolkodva megállapítja: sok minden egyéb mellett-a diktatúra évei a romániai magyar „tudományosságnak” is számottevő kárt okoztak, mivel az oktatási rendszer aránytalanul felhígult pártkáderekkel, ellehetetlenítve az alkotó munkatársi kapcsolatok kialakulását; s ezen (csupán politikailag, de) szakmailag nem legitimált elemek annyira nem vágytak a megmérettetésre... A romániai magyar szellemi elit - talán dacból, de lehet, hogy nyelvi okokból - sokáig nem is kereste a legitimáció hivatalos, állami kereteit. így az ottani kisebbségi értelmiségi létet két frusztrációra okot adó körülmény is beárnyékolta: a szakmai kapcsolatok, ill. az esélyegyenlőség hiánya. Érdekesmód, ez utóbbi az anyaországi kritikai fogadtatásra is jellemző volt, mely hajlamos volt (s mind a mai napig hajlamos) más, alacsonyabb mércével mérni határon túli tudósok, művészek eredményeit. A kisebbségben élő természeti és műszaki tudományok nem csekély számú művelőjének munkáját nehezíti, hogy mindenképpen ideologikus, de részben érthető, a többségi (uram bocsá’ elnyomó) hatalom hátrányos megkülönböztető értékrendjére adott válaszként - előnyben részesítik az ún. nemzeti tudományokat. Noha a határok légiessé, légiesebbé válásával megindulhatna a tudományos értékek integrációja, az anyaországban keletkezett összefoglalók hajlamosak nem venni tudomást az erdélyi magyar kutatási eredményekről. De Cs. Gyímesi Éva a kisebbségi lét történelmi-társadalmi körülményein túl szubjektív emberi tényezőkre is hárítja a valódi tudományos élet hiányát, hiszen a romániai magyar tudósok részéről ma sem elég intenzív a szándék a román kollégákkal való folyamatos párbeszédre. Ahogy a szerző fogalmaz: „az erdélyi tudományos élet képviselői, beleértve engem, gyakorlatilag csak ritkán vállalják a szakmai legitimáció próbatételét román és német nyelven, és legfeljebb az ünnepi konferenciákon szerepelnek, amiknek tétjük sincs, értékük elsősorban szimbolikus.” Az erdélyi művelődés Magyarországra való áttelepülése miatt ellentmondásos, de mindenképp meghatározó alakja, Makkai Sándor írta egy 1925-ben keletkezett tanulmányában, hogy „az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy kicsiny lehetőségek közt nagy szellemi erőfeszítéssel egyetemes emberi szellemmé legyen”. Elképzelhető, hogy ez a nemzeti paradigmaként felfogott tudományosság is visszaveti a párbeszédet. Ezeknek a háttérinformációknak a birtokában érthető, hogy a román tudósok nem bizonyosan feltételezik a magyar kollégákról az önálló intézményvezetésszervezés képességét. S Cs. Gyímesi Éva ezen állítását a történelmi tények is alátámasztják. Hisz a történelmi legitimáció - hogy Erdélynek már 1581-ben volt egyeteme - légvár csupán, Trianon óta megszakadt a magyar egyetemi hagyományok folytonossága, nincsenek megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szakemberek. „Lehetetlen nem látni, amit mi is tudunk: aki ma az erdélyi magyar egyetemi oktatók közül rendelkezik valamelyes egyetemszervezői tapasztalattal, az kiöregedett, és nyugdíjasként már nincs is hatalma átadni ismereteit.” Nem is beszélve arról, hogy Romániában a nyugati típusú egyetemi autonómiát hírből sem ismerik. Az államhatalmi tiltás mindenképp elítélendő, mert ideologikus, következésképp rossz. De ha az állami tiltás nem nehezítené az önálló egyetem létrejöttét, akkor az „erdélyi magyar tudományosság” nevű intellektuális konstrukció kártyavárként omlana össze. A rendkívül értékes írásokat tartalmazó kötetről azért mutattam be ezt az esszéfüzért részletesebben, mert úgy gondolom, a felvidéki magyar tudományos élet képviselői körében is időszerű volna egy hasonló önvizsgálat, mely végre szembe mer nézni a tényekkel, mert attól, hogy ez a szembesülés nem történik meg... (Ez a mondat többféleképpen is befejezhető, de egyik befejezés sem túl vidám.) Sok egyéb érdekes olvasnivaló is akad a 250 oldalas tanulmánykötetben. A szerző gyökerekig hato- lóan elemzi a civil társadalom kibontakozásának romániai esélyeit; vizsgálja a magyar politikusok paternalista-kollektivista egyne- műsítő diskurzusát; újraértékeli a „korán jött polgár” Karácsony Benő prózáját, és az irodalompolitikai diktátor Gaál Gábor (az erdélyi Fábry Zoltán) életművét; s - ami számomra a legmeglepőbb Olyan könyv, melyhez műfajában hasonlót nem tudnék említeni a rendszer- változás utáni szlovákiai magyar könyvtermésből. volt - Richard Rorty felől olvassa újra Babits Mihály kereszténységgel és nemzettel kapcsolatos esz- széit. A Colloquium Transsylvaniáim tipikusan olyan könyv, melyhez műfajában hasonlót nem tudnék említeni a rendszerváltozás utáni szlovákiai magyar könyvtermésből. Hatvanéves volna John Lennon, a tömegkultúrák meghatározó művésze. De a lövés eldördült, a golyók pedig utolérték... r Neve, munkássága javarészt elválaszthatatlan a Beatlestol Jávorszky Béla Szilárd Hatvanéves volna John Lennon. A többség a dalaira emlékszik, no meg döbbenetes halálára, ráadásul annak is éppen húsz éve: a 25 éves Mark Dávid Chapman 1980. december 8-án pisztolyának egész tárát a testébe lőtte. Ha ez nem történt volna, most volna hatvanéves, lehet, hogy elnézően mosolyognánk rajta, ahogy Onóval kéz a kézben kutyát sétáltat, és mereng saját skizofrén helyzetén. De a lövés eldördült, a golyók utolérték, és ha korábban esetleg lett volna kétségünk efelől, attól a pillanattól bizonyossá vált: John Lennon a XX. század tömegkultúrájának egyik meghatározó művésze. Halálában különös tragikum, hogy akkor tagiózták le, amikor éppen emelkedett, szólásra és megváltásra, tele ötletekkel, energiával, szeretettel. Just Polgárjogi tüntetések aktív résztvevője lett. Like Starting Over (Újrakezdem), Clean Up Time (A takarítás ideje), Hard Times Are Over (A nehéz időknek vége) - beszédes dalcímek, jól mutatják, hogy a magánéletbe, a családba, Onóba, Seanba, a fiába temetkezett öt év után új dalok, új lemez, friss hang, friss hozzáállás ígérkezett. Helyette bumm és értetlenkedés. És így lett az egykori Beatles egész generációjának golyóval lyuggatott jelképe, sűrítménye. Neve, munkássága javarészt elválaszthatatlan a Beatlestol, a beat, a rock és minden mai tömegzene origójától, de egyben túl is haladta mindezt. Már 1968-ban elkötelezte magát a művészi és politikai avantgárd oldalán, happeningeket, per- formance-okat tartott, a nagy- közönség számára emészthetetlen verbális és hangkollázsokat tartalmazó lemezeket jelentetett meg, makkot küldött a politikusoknak (hogy ültessék el, addig sem politizálnak), polgárjogi tüntetések aktív résztvevője lett, agitált, kiabált, dalaiban folyamatosan és kíméletlenül társadalmi problémákat feszegetett. Mint minden valamirevaló forradalmár, alapvetően persze ő is naiv volt, és dilettáns, de ez sokkal inkább a bája, mint a hibája. Ösztönös művész volt, nemcsak muzsikus, hanem író, festő, filmszínész is. Sok mindenbe belekapott, belemaszatolt, próbálgatta önmaga és környezete határait, több-kevesebb érzékkel, eredménnyel. Nyelvtörő versikéi, groteszk fricskái, mesterkélt szócsavarásai, könnyed kezű, humoros rajzai, idétlen filmszerepei javarészt múlé- kony alkotások, de éppúgy belőle fakadtak, ahogy a dalok. Imagine, Mother, Happy Xmas, Give Peace a Chance, Power to the People, no és a húzósabb Beatles-nóták - még ma is folyamatosan ontják őket a kereskedelmi és közszolgálati rádiók, nemcsak a kimunkált, de dohos pincékben utólag fellelt félkész változatai is biztos piaci sikerek. Az új évezred hajnalán még mindig szívesen emlékezünk rájuk, még ha egy részük zeneileg megkérdőjelezhető is. Egyedül vagyok, szeretnék meghalni - üvöltötte 1968-ban a Yer Bluesban, többször, nyomatékosan. Talán akkor sem gondolta komolyan, később pedig kifejezetten élvezte az életet. Nem rajta múlt, hogy nem maradt rá elég ideje. Szabó Ottó: Kínszenvedés
