Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-18 / 42. szám
16 2000. október 18. Nagyvilág - Hirdetés Szerepük egyre csökken, a kábítószercsempészek ellen fognak „háborúzni” A világóceánok vándorai A tengeralattjárók láthatatlan, csöndes, de annál fontosabb szerepet játszottak a világtörténelemben. Múltjuk csaknem négy évszázadra nyúlik vissza. Az első működőképes merülő szerkezetet a holland Cornelius van Drebbel szerkesztette 1620- ban Londonban. Ez lényegében egy bőrrel bevont nagy hordó volt, amelyet evezők hajtottak, és ötméteres mélységben haladt a Temze vízszintje alatt. A tengeralattjárók katonai jelentőségét először az amerikaiak ismerték fel: már 1776-ban kipróbálták az első miniatűr búvárhajókat. Elsősorban szabotázsakciókra alkalmazták, majd 1812- ben az Anglia ellen vívott függetlenségi háborúban kaptak fontos szerepet. Ötven évvel később az amerikai polgárháborúban használtak ilyen hajókat a déliek. Ekkor még hatfős legénység működtette őket. Nagy-Bri- tannia a század elején jött rá, mekkora lehetőségek rejlenek a tengeralattjárókban. 1901-ben a brit kormány ötöt rendelt az USA-tól; ezek huszonegy méter hosszú hajók voltak, melyeket benzinmotor hajtott, a víz alatt pedig szárazelemekkel működtek. Az első világháborút a tengeralattjárók első „virágkorának” nevezhetjük; ekkor már kulcsszerepet játszottak a tengeri hadműveletekben. 5234-et süllyesztettek el belőlük. A második világháborúban ez a szám 4769 volt. Bár a tengeralattjárók uralták a világóceánokat, volt egy gyenge pontjuk: időnként fel kellett merülniük a víz felszínére, hogy - mialatt üzemanyag hajtotta őket - feltöltsék az akkumulátoraikat. Ezt a hátrányt csak az atommeghajtás felhasználásával sikerült kiküszöbölni. 1954-ben úszott ki az óceánra az első amerikai atommeghajtású tengeralattjáró. Ez már hónapokig képes volt víz alatt maradni anélkül, hogy fel kellett volna jönnie a felszínre. Jules Verne utópisztikus regénye nyomán a Nautilus névre keresztelték. Az atommeghajtású tengeralattjárók elsődleges célja a járőrözés az óceánok mélyén. Mozgásterük szinte korlátlan. Torpedókkal vannak felszerelve, melyeket a hajó orráról és hátuljáról is kf lehet lőni. A hidegháború befejeződésével az Egyesült Államok tizennyolcra csökkentette atomfegyverrel ellátott tengeralattjárói számát. Oroszország hasonlóan cselekedett. Ezzel a világóceánokon járőröző tengeralattjáróknak lezárult egy korszakuk. Más jellegű, fontos feladatok állnak előttük. Részt vesznek a helyi konfliktusok kezelésében (például Jugoszláviában), vagy a drogkartellek elleni harcban. Ezek az új masinák kisebbek, gyorsabbak, egyszerűbb a navigációjuk, ezért a part menti sekélyebb vizekben is bárhol azonnal lecsaphatnak a célra. A tengeralattjárókon szolgáló tengerészek kemény kiképzést kapnak, különféle fizikai és pszichikai teszteken esnek át. A jelentkezők mintegy negyede nem felel meg a követelményeknek. A hajókon hatórás műszakokat teljesítenek; hat óra szolgálat, hat óra pihenés - hosszú hónapokon keresztül. A nagy fizikai és pszichikai állóképességet igénylő szolgálatnál nagy figyelmet szentelnek a legénység fegyelmének. Elsőrendű ételt kell kapniuk (az amerikai tengeralattjárók állítólag fagylaltgépekkel is fel vannak szerelve), gondoskodni kell a szórakozásukról is. Például naponta filmet vetítenek nekik; ilyenkor dohányozhatnak és alkoholt is fogyaszthatnak a tengerészek. Életük változatosabbá tételét szolgálja, hogy időnként kikötnek egy-egy kikötőben. Tény, hogy nem lehet könnyű több mint száz férfinak egy háromszobás lakás nagyságú területen hónapokon keresztül együtt élni. Itt nincs helyük a klausztrofóbiásoknak, a robbanékony, a pszichikailag ingatag embereknek. Vészhelyzetekben harminc másodperc alatt dől el a legénység és a hajó sorsa. Mint mondani szokták: a tengeralattjárón mindent megtehetsz, csak egyet nem: nem hibázhatsz. Ez nemcsak az atomfegyverrel felszerelt, hanem a part menti vizekben járőröző gépekre vagy a turistákat szállító kis tengeralattjárókra is érvényes, amelyekből a civilek gyönyörködnek a tenger világában. Forrás: Focus Százharminc ember él együtt egy háromszobás lakásénál nem nagyobb területen. Archív felvétel Zsebben az Opel Ha most megrendeli az Opel bármelyik modelljét a következőket nyeri Lízing 0%-os kamattal • már 45%-os akontációnál • vagy 50%-os akontációnál, hozzá egy év ingyenes balesetbiztosítás vagy 2 év ingyenes balesetbiztosítás • lízing esetén, max. 35%-os akontáció mellett • kárrészesedés 5% vagy 3,4%-os balesetbiztosítás • készpénzes vásárlás esetén • kárrészesedés 5% de minden esetben Opel Assistance 3 évre ingyen • egész Európában segít a nehéz helyzetekben H* és mindezek mellé egy PÉNZTÁRCA" - tele bonusszal Árengedmények, ingyenes felszereltség, benzinutalvány • a modellek többségénél • max. megtakarítás 69 000 Sk KOOPERAT1VA POWtOVTÍA, akdov* •potoflno**' OPEL. LEASUMG Az Ön stílusában, Autó PELA s.r.o. Az OPEL szerződéses forgalmazója Neratovické námestie 1, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 0709/551 70 61, fax: 0709/551 70 62 Nitrianska 24, 917 00 Trnava, tel.: 0805/55 37 101, fax: 0805/55 37 102 VKV-347/10