Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-07-12 / 28. szám

Nagyvilág 2000. július 12. 7 Csehszlovák megoldás a Srí Lanka-i etnikumközi konfliktusra? Pokol a paradicsomban Srí Lanka békés arca. Ez a szőnyegárus az egyik üdülőhelyen kínálja portékáját. TA SR/AP-felvétel Újvári Flórián _____________ A legutóbbi colombói merénylet (egy tamil „kamikaze” a saját testére erősített bombát felrob­bantva a másvilágra küldött egy Srí Lanka-i minisztert és 22 ott tartózkodó embert) ismét rávilá­gított a világ egyik leghosszabb ideje húzódó konfliktusára. Az öldöklés 1983-ban vette a kezde­tét, amikor a szigetország lakos­ságát alkotó többségi szingalé- zek és kisebbségi tamilok mili- táns csoportjai fegyverrel estek egymásnak. A tamilok korábban nagyobb önállóságot követeltek maguknak a sziget általuk sűrűn lakott északi és keleti részén, majd miután a szingaléz többség ennek pontosan az ellenkezőjére törekedett, kirobbant a polgár- háború. A tamil fegyveresek jól szervezett sereggé fejlődtek, amely sikeresen védte állásait és településeit, sőt ellentámadáso­kat indított a kormányerőkkel szemben. Amikor a kormány­hadsereg felülkerekedni lát­szott, a Tamil Elam Felszabadító Tigrisei (ez a gerillaerők elneve­zése, rövidítése pedig LTTE) ter­rorakciókkal, civil áldozatok tö­megével járó merényletekkel vá­laszolt. A háború kezdete óta kb. hatvanezer halottja van a vi­szálynak. A történelem torz fintora, hogy ez a vérfürdő a világ egyik leg­szebb pontján, Ceylon szigetén zajlik. Ott, ahol a monda szerint az Úr annak idején, a teremtés során az édenkertet az első em­berpár számára kialakította. Azt a tengerszorost, amely a szigetet az indiai szubkontinenstől elvá­lasztja - a Paradicsom-legendá­ra utalva - Ádám hídjának nevezi a földrajztudomány. A hagyomány szerint ezen a hosz- szú földnyelven át vágtak neki a világnak az ősszülők leszárma­zottai. És ugyanerre érkezett az LTTE gerilláinak csónakokon, bárkákon a muníció-utánpótlás - mindenekelőtt nemzetközi fegyvercsempészektől, de Indiá­ból is. A tamilok nagyobbik része ugyanis az Indiai Köztársaságban él, ők népesítik be a dél­keleti országrész partvidékét. A Madrasz székhelyű szövetségi állam - Tamil Nadu - nevé­ben is jelzi, kik lak­nak errefelé. Az indi­ai tamilok rokon- szenwel figyelik vé­reik függetlenségi tö­rekvését. A delhi kormány mérséklő szerepet igyekszik játszani a térségben, legalábbis törekszik a szemben álló Srí Lanka-i ellenfelek szétválasztására, az öldöklés megféke­zésére. Ha viszont valamelyik számot­tevő indiai politikus túl komolyan veszi az objektív szerep- vállalást, könnyen úgy járhat, mint Radzsiv Gandhi néhai miniszterelnök. Indira Gandhi fiát a 90-es évek elején a minapihoz kísértetiesen hasonló körülmények között tették el láb alól tamil terroristák. A Srí Lanka-i belső viszály forrá­sait nehéz volna az adott terje­delmen belül feltárni. Az uralko­dó rétegeket korábban a szinga- lézek alkották. A gyarmati idők­ben a britek eredményesen mé­lyítették az ellentéteket, az „Oszd meg és uralkodj!” jól bevált módszerét gyakorolva tamilokat igyekeztek rangos pozícióhoz jutattni, kiváltva a többségi la­kosság ellenszenvét. A szingalé- zek buddhisták, a tamilok hinduk. De a két nép nyelve is alapvetően külön­bözik egymástól. A függetlenség elnye­rése után (1948) a szembenállás nem mérséklődött. Mára a sziget 17 és fél mil­liós lakosságának nem elhanyagolható hányada eljutott odáig, hogy (tamil részről) csak a teljes függetlenséggel egyezne ki, illetve (szingaléz ol­dalról) szívesen megszabadulna a „terrorista” kisebbségtől. Bár ezt nem merik kimondani, hi­szen a hazaárulás vádját venné magára, aki megtenné, a födera- lizálás is távoli ábrándnak tet­szik. Ezért egyelőre a fegyverek nyelvén folyik a „párbeszéd”. A kilátástalannak tűnő helyzet közepette feltűnést keltő javas­lattal élt a minap Tamil Nadu fő­minisztere. M. Karunanidhi egyik nyilatkozatában a cseh­szlovák válást állította a Srí Lan- ka-iak elé követendő példaként. A madraszi politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommu­nizmus bukása után Csehszlová­kiában lehetővé vált a „bárso­nyos válás”. A javaslatot élénken tárgyalta az indiai sajtó, amely már a vita elején megállapította, hogy a történelmi különbség túl nagy, a csehek és a szlovákok kö­zött szó sem volt olyan elidege­nedésről, s pláne nem folyt gyűlöletteljes polgárháború. Ar­ra is rámutattak, hogy a szigeten ■soha nem különült el államszerkezetileg a két etnikum (a tami­lok ezt cáfolják), ugyanakkor a csehek évszázadokon át Ausztriához, míg a szlovákok Magyaror­szághoz tartoztak. A tekintélyes indiai lap, a The Hindustan Times egy meg nem nevezett cseh diplo­mata véleményét is kikérte. Prága delhi küldötte maga is arra mutatott rá, hogy a csehek és a szlovákok többet éltek külön, mint együtt, így ez nem nehezí­tette meg a válást. Az indiai mé­dia megállapította, hogy a cseh­szlovák minta aligha alkalmaz­ható Srí Lanka esetében. A „csehszlovák gondolat” tehát egyelőre utópia marad, a vér vi­szont tovább folyik Ádám és Éva szigetén. A történe­lem torz fin­tora, hogy a vérfürdő a világ egyik legszebb pontján zajlik. Budapesti tevéi A füredi és a római kutak Vízváry Előd ______________ Még az „átkosban” történt, hogy egy balatonfüredi telket hirdettek eladásra. Leutaztunk, hogy megnézzük. A telek felső részéről a Balcsi egyik csücske látszott, és ami a fő, egy vízesé­sekkel tűzdelt kis csermely csörgedezett a telek alsó végén, amely kádacskákat formált a vízesések alatt. A gyermekek rögtön pancsolni is kezdtek benne, sőt ittak is a jéghideg vízből. A kispatak miatt úgy döntöttünk: megvesszük a tel­ket. Mi is a hajdani, paradicso­mi kert megteremtését tűztük ki célul. Fásítottunk, vetettünk, kapáltunk, a patakocska vizé­vel öntöztük a facsemetéket a hőségben. Pár év múlva azon­ban az egyik leruccanás során nem hallottuk a víz csacsogá­sát. Azt gondol­tuk, talán az aszá­lyos időszak miatt kiszáradt a kis pa­takunk, de a víz később sem akart visszatérni. A helybeliektől meg­tudtuk, hogy a vízművek lezárta a vizünket, s ezzel oldották meg Fü­red egy részének vezetékes víz­szolgáltatását. Talán a helyi la­kosok tiltakozása miatt: két ut­cai kutat állítottak fel, a telek- tulajdonosok ezután belőlük hordták a vizet a kipusztulás szélére jutott fák öntözéséhez. Néhányan a saját telkükön ku­tat fúrattak, ám az aszályos nyarakon a kutak többsége gyakran kiszáradt, így továbbra is az utcaiak jelentették ott az életet. Egy nap azonban a Bar­lang borozó mellett lévő kút el­tűnt. A megmaradt egyeden kutat tovább használták a turis­ták is, bár egyre többet kellett várakozniuk. Az előtte levő kis pocsolyából a madaraknak is jutott a vízből. Egy kiküldetés során Rómába utaztam. A hét­végeken szabadon csatangol­tam az Örök Város zegzugos utcáin. A legnagyobb élményt azonban nem a Vatikán és a számtalan műemlék jelentette, hanem a római kutak. A világ­hírű Trevi-kút csodálatos műemlékegyüttesét, a Piazza Navona furcsa, vizet köpő figu­ráit és a Liszt által oly kifejező­en zenébe foglalt Villa D’Este édesen éneklő szökőkútjait míg élek, nem felejtem. A római ut­cákon és tereken szinte minde­nütt lehetett találni egy-egy ku­tat, amelyből bő sugárban folyt a friss víz a helyi polgárok és turisták nem kis örömére. Ró­mából hazafelé kis kerülővel útba ejtettem füredi telkemet. A Lóczy-barlang előtti egyetlen kút ott árválkodott megcson­kítva, fogantyú nélkül. Hama­rosan egy polgár érkezett hozzá, vasrúdját beillesztette a hiányzó kar helyére, és máris csobogott az éltető nedű. Tőle tudtam meg, hogy a fogantyút az önkormányzat távolította el, merthogy mindenféle jött- ment, sőt még a turisták is használni merték a kutat. Azu­tán mindenki, aki a kúthoz in­dult, egy nagy szeget (innova­tív nép vagyunk), csavarhúzót vagy egyéb rudat vitt magával, és ezzel vizet fakaszthatott. A műszaki érzékkel megáldott turisták faágakat használtak a csap kinyitásához. A minap ismét a telek felé vettem az utam. A Lóczy-barlangnál kerestem a csonka kutat, de csak a hűlt helyét találtam. Még a helyét is felszórták hófehér murvával, s talán sóval is. Meg­szűnt az utolsó víz­szerzési lehetőségük az idevánszorgó turistáknak, a környék madarainak. Lehet, hogy az ötlet kiagyalója a roncskútért kaphatott néhány forintot, nem is beszélve a .je­lentős” vízdíj-megtakan'tásról, amiből szintén részesülhetett. A serpenyő másik felét most ne nézzük, hogy Füred bevételei­nek legnagyobb részét az ide­utazó turisták hozzák, és azt se, hogy egy-egy csoport töb­bet költ itt el naponta, mint a kút egész évi vízdíja. A telektu­lajdonosok fúrassanak csak sa­ját kutakat, legfeljebb majd ar­ra is kitalálunk egy jókora he­lyi adót - így gondolkodhatnak a kút gyilkosai. Később meg­tudtam, hogy Balatonfüred minden utcai kútját leszerel­ték. A napokban ismét meglá­togattam a telket. Csodálkozva álltam meg az Öreghegyi út egyik háza előtt. Az aszfalt kö­zepéből egy kis csermely szö­kött elő, végignedvesítve a po­ros aszfaltot. A huncut kis for­rás mintha nevetett volna a hi­ábavaló emberi erőfeszítésen, amely megpróbálta őt föld alatti börtönbe zárni. Ráismer­tem: a mi eltérített, meggyalá- zott, lezárt kéki forrásunk így vett elégtételt az addigi sérel­meiért. Füred bevé- telének leg- nagyobb ré­szét a turis- ták hozzák. Vasárnapi koktél Vízivóknak való Néhány évvel ezelőtt még az olasz lokálok és mulatóhelyek a különféle borok, konyakok, whiskyk elképesztő választéká­val dicsekedtek. Ma ugyan­olyan bő az itallapjuk, de alko­hol helyett ásványvizet kínál­nak. Az új - tegyük hozzá, egészséges - divathóbort első fecskéi a tengerparti üdülőhe­lyeken kezdtek feltünedezni. Á tengerparton, a fürdőme­dence mellett hűsölő látogatók ugyanis inkább rendelnek al­koholmentes frissítőt. Az aqua- bárok később az ország többi részén is kezdtek népszerűek lenni, s mára meglehetősen el­szaporodtak. Vizet inni, pontosabban vizet árulni Olaszországban ma már nemcsak modern, hanem üzle­tileg sem utolsó dolog, hiszen egy üveg ásványvíz ára ugyan­annyi, mint két doboz ameri­kai cigarettáé. Az exkluzív he­lyeken ráadásul jegesvödörben szervírozzák, akár a pezsgőt. S hogy a víz sem egyforma? Az aquabárokban rendelhet­nek szénsavval dúsítottat és szénsav nélkülit, színeset, sza­gosat, különféle ízekkel ellá­tott vizet, melyek üvegén (akárcsak a legmárkásabb bo­rokén) feltüntetik a származási helyet, sőt azt is, milyen étel­hez illenek leginkább. Borzasz­tó belegondolni, hogy egyszer nálunk is divatba jöhetnek... Vidámak, ízlésesek, színesek, és mindenekelőtt alkohol nélküliek. Archív felvétel Más gondok gyötrik Kaliforni­át, ahol kevés az ivóvíz. Az amerikaiaknak forradalmi öt­letük támadt: a toalettek szennyvizét fogják felhasználni emberi fogyasztásra. Szakem­berek véleménye szerint ennek semmi akadálya, hiszen az ed­dig ivott víz is ki tudja, mi min­denen ment keresztül. A tervezet 55 millió dollárba kerül, ám a vécévízre még öt évet kell várni, akkor vegyítik majd a „természetes” vízzel. A Hansen Dam nevű tározóba évente 3,2 milliárd gallon szennyvíz folyik, s ha az ötéves reciklációs folyamat sikeres lesz, 11,4 milliárd gallon vizet nyernek évente. Mi tagadás, ízlés dolga...

Next

/
Oldalképek
Tartalom