Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-10-04 / 40. szám

Riport Hét újságíró célja tíz napon keresztül: a túlélés. Gyakorlat volt, de élesben is mehetett volna. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. október 7-étől 13-áig Sport „Őseinknek a gerely megélhetési eszközt je­lentett. Ma is éltet bennünket, -1 de másképp.” -LO Vasárnap ja'llwlamMíaMr rffTi 1*1 588001 Szlovákiai magyar családi magazin Prága még nagyon sokáig emlékezni fog a vandál hordákra Eszme és erőszak Malinak István ______________ Ha m egkérdeznénk az embereket, hogy miről tanácskoztak a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) és a Vi­lágbank prágai közgyűlésén, keve­sen tudnának elfogadható válasz- szal szolgálni. De a lángoló bariká­dokra, röpülő utcakövekre, üve­gekre, a magukból kivetkőzött ka­maszok vandál hordáira még na­gyon sokáig emlékezni fog a cseh főváros. És mi mindannyian, akik a cseh tévéstábok emberfölötti tel­jesítményének köszönhetően szin­te egyenes adásban láthattuk az esztelen pusztítást. Amelyről a te­kintélyes The Daily Telegraph azt írta, hogy az oroszok 1968-as in­váziója óta Prága most élte át az erőszak legvadabb éjszakáját; az a főváros, ahol még a nyolcvanki­lences rendszerváltás is erőszak nélkül, bársonyosan zajlott. És a stúdióbeszélgetéseken meghall­gathattuk a két pénzintézet köz­gyűlése elleni tiltakozások szerve­zőit is. Nem voltak unszimpatiku- sak, csak fiatalok és idealisták, ami nem bűn, hanem természetes állapot. Szép eszméket hangoztat­tak a békéről, okosakat mondtak a globalizációnak nevezett rendkí­vül összetett folyamat ártalmairól, arról, hogy védeni kell a környeze­tet, a levegőt, a vizet, a földet. Sok igaz bírálatot fogalmaztak meg az IMF és a Világbank tevékenységé­vel kapcsolatban, bár nem mond­tak többet annál, amit nemzetközi szaktekintélyek már évekkel ez­előtt kifogásoltak. Azzal is egyet lehet érteni, hogy világunk első számú gondjává a szegénység vált, s hogy tenni kell valamit elle­ne. Hogy e pénzintézetek és a vi­lág leggazdagabb államai is felelő­sek a harmadik világban élők hi­hetetlen nyomoráért, s hogy a fej­lődő országok adósságainak (vagy a tartozások jelentős részének) el­engedése nélkül esélyük sincs ar­ra, hogy belátható időn belül elér­hető célként fogalmazzák meg né­peik számára az emberibb életet. E szép és nemes gondolatokat Prágában ezúttal a karhatalom volt a szimpatikusabb. azonban hiteltelenné teszik az eszközök, amelyek számomra a 18.-19. századi primitív luddis- tákat idézik, azokat az angol mun­kásokat, akik két-háromszáz éve szétverték a gépeket, mert tőlük féltették munkalehetőségüket. Ahogy a géprombolóknak sem si­került megakadályozniuk a tech­nikai fejlődést, éppúgy az „antiglobalistáknak” sem sikerül­het a civilizációs folyamat vissza­fordítása. Az igaz, hogy a világ ve­zető hatalmainak - s itt nemcsak a politikai értelemben vett hatalom­ra gondolunk - kell elsősorban munkálkodniuk azon, hogy a megállíthatatlan fejlődési folya­mat emberszabásúbbá váljék, de ezt utcakövekkel kikényszeríteni nem lehet. Prága tapasztalata: nemcsak a szélsőjobb erősödik vi­lágszerte, hanem a szélsőbalos, anarchista csoportok is mind job­ban radikalizálódnak. Érzékelhe­tő volt, hogy a dühöngő suhanco- kat nem az eszmék vezérelték, ha­nem a pusztítás öröme. Che Guevara-portréikkal, kapitaliz­mus-ellenes jelszavaikkal talán valami új proletárforradalom hő­seinek képzelték magukat, de nem látszottak többnek bedrogo- zott vagy ittas csőcseléknél. Nyü- vánvaló volt, hogy legtöbbjüknek életkoránál fogva sem lehet sem­mi tapasztalata arról, hogy mi fán termett a kommunista ideológia, és az annak alapján létrehozott szocialista rendszer mit vett el az emberiségtől. Vörös és fekete zászlóik - enyhén szólva - nem a történelem legdicsőbb fejezeteit idézték. S ami különösen veszé­lyes: a globofóbok mozgalmának irányítása valószínűleg kicsúszott eszmei vezetőik kezéből, az egész már a szervezett nemzetközi ter­rorizmus jegyeit kezdeni hordoz­ni. Vannak kiképzőtáboraik, ugyanazok a csoportok tűnnek fel mindenütt a világban, ahol az IMF és a Világbank tanácskozik. Mintha utazó „rombolókom­mandókat” szerveztek volna sora­ikból. A futballhuliganizmusnál is veszélyesebb jelenség ez, ki tudja, mikor és hol csap át egy még ve­szélyesebb minőségbe, meddig maradnak meg az utcaköveknél. Prágában ezúttal a karhatalom volt a szimpatikusabb. Prága, 2000. szeptember 26. Hiába a szépnek hitt eszmék, ha rosszul vá­lasztják meg az eszközöket. ta SR/EPA-feivétei Vezércikk Többségben a temetőben ? SZILVÁSSY JÓZSEF ____________ Felragyog a n ap a felhők mögül, de oda már az ereje. Sugarai azonban annyi meleget még árasztanak, hogy a Somoijához közeli Gútoron, az egyik családi ház udvarán a gazdával ingujj­ban kóstolgathassuk az idei murcit. A tágas kert szomszéd­ságában családi villák, új utca­sorok épülnek. - Tollasodik a fa­lu - mondom félhangosan, mire vendéglátóm dühösen legyint: Ne mondjon már ilyet, mert megkeseredik bennem még az ital is. Nézze csak meg a tulajdo­nosok autóinak rendszámát. Po­zsonyi, besztercebányai, nagy- szombati. Tüdja, mikor hall ott az új házak környékén magyar szót? Amikor kőművesek meg ácsok dolgoznak ott! Kiszakad belőle a panasz. Az egykori szín­tiszta magyar faluban, ahol a történelmi Magyarország egyik legrégibb temploma található, szüntelenül csökken a magyar­ság arányszáma. Itt a romlás a hatvanas évek legelején kezdő­dött, amikor Gútort hatalmi szó­val elszakították évszázados kö­tődésétől, a Csallóköztől és a Po­zsony-vidéki járáshoz csatolták. Ma Szenchez tartozik, ahova tö­megközlekedési eszközzel át­szállás nélkül képtelenség eljut­ni. A rendszerváltás után soijáz- tak ide az újgazdagok, paraszt­házakat vásároltak fel vagy úja­kat építettek. - Ha ez így folyta­tódik, akkor nemsokára már csak a temetőben leszünk több­ségben - sóhajt egy mélyet. Ha­zafele Nagy László, a nemrég el­hunyt vajkai polgármester jut az eszembe. Ki tudja, a gyilkos kór elharapózásában mekkora sze­repe volt lelki gyötrelmeinek. Barátai mesélik, mennyire mar­ta a lelkét az egykor virágzó ha­lászfalu pusztulása. Elmennek a fiatalok. És hétvégeken főleg a Pozsony környékiek özönlik el a tájat. Nem messze innen, a Kis- Duna partján ugyancsak pozso­nyi milliomos telepedett le, fel­vásárolta a helybeliek kemény munkájával feltöltött holtág java részét. Úri jókedvében az egyik földtulajdonostól még a helyi fo­cipálya tizenhatosát is megvette. Ha egyszer bal lábbal kel, vagy valaki felbőszíti, akkor a helyi csapat legfeljebb viktóriázhat az egyik térfélen, vagy csupán kis­pályás meccseket rendezhet majd. Ahány dél-szlovákiai tele­pülés, szinte annyi elszomorító történet az újgazdagok és a nemzeti hevületű konkvisztádo­rok nyomulásáról. Valójában csak az folytatódik, ami nyolc év­tizede elkezdődött. A masaryki demokrácia számos vonatkozás­ban máig tényleg példaértékű, ám azt azért nem feledhetjük, hogy a földreformnak, a koloni- zátorok megjelenésének, a terü­leti átszervezéseknek, majd a benesi deportálásoknak, kitele­pítéseknek egyik fő célja a szlo­vákiai magyarság asszimilációjá­nak a felgyorsítása volt. És a kommunista Csehszlovákia nem volt finnyás, folytatta ezt a so- vén kapitalista hagyományt. Meciar pedig tovább kaszabolta a hazai magyarság területi egy­ségét. Migas, Fogas, Hamzík pe­dig mosolyogva ügyködik továb­bi szétszabdalásunkon, a tétova Dzurinda és magukat demokra­tikusnak kikiáltó társai meg szódanul szemlélik mindezt. Az unalomig ismerem az ellenérve­ket. Az Európai Unióban a pol­gárok szinte bárhol vásárolhat­nak házat. Természetesen a ha­zai ingatlanok tulajdonosai is annak adják el vagyonukat, aki a legtöbbet fizet érte. A szlovák vásárlók többsége tisztességes ember, aki pillanatok alatt meg­barátkozik a helybeliekkel, együttélésük szinte felhőtlen. Tudom azt is, hogy a pozsonyiak Erdőhátat is ellepik. S hogy pél­dául a Mosonmagyaróvár kör­nyéki falvakban szaporodik az osztrák háztulajdonosok száma. Csakhogy az Erdőháton legfel­jebb a helyi lakosság szociális összetétele változik meg. Nem pedig a nemzetiségi aránya. Az osztrák sógorok meg nem akar­ják elnémetesíteni a Kisalföldet. Dél-Tirolban például az egész autonóm területen számos tör­vény tiltja a nemzetiségi arány­szám megváltoztatását. Ezért ott semmilyen sanda asszimiláció nem fenyegetheti a német ajkú- akat vagy a hegyvidéken élő ladinokat. Olasz érdeklődőnek ugyanis csak akkor adnak épít­kezési vagy letelepedési enge­délyt, ha itt élő nemzettársai kö­zül valaki elköltözött vagy el­hunyt. Nem állítom, hogy a dél- tiroli példa követhető, de leg­főbb ideje, hogy szakembereink felmérjék a dél-szlovákiai nem­zetiségi arányszámok változásá­nak a mértékét, okait. S keresse­nek törvényes lehetőségeket, eu­rópai mintákat a számunkra kedvezőtlen jelenségek megállí­tására. Mert mindannyian cin­kosok vagyunk és leszünk, akik beletörődünk abba, hogy szülő­földünk újra szabad préda vagy sovén szándékok kielégülésének színtere legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom