Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-27 / 39. szám
10 2000. szeptember 27. Kópé Verssarok Népköltések Kiforduló Hej, gerenda, gerenda, szenttamási gerenda. Pénz volna, csördülne, karika volna, pördülne. Kék selyemostya, zöld selyemostya, szeder, szeder szép Mariska, fordulj angyal módra. Lementem a pincébe Lementem a pincébe vajat csipegetni, utánam jött édesanyám pofon veregetni. Nád közé bújtam, nádsípot fújtam, az én sípom így szól: di-dá-dú, te vagy az a nagy szá-jú. Egyszer egy időbe Egyszer egy időbe, bakonyi erdőbe szarkák összevesztek, szarkakirály meghallotta szúnyoglábát kinyújtotta, á-bé-ú, nagy torkú, szegény Jancsi leesett a padlásrú. Tudod-e? ---------------------Őslények A legnagyobb krokodil A legnagyobb ismert krokodil a 75 millió évvel ezelőtt a mai Texas (USA) területén, tavakban és mocsarakban élt Deinosuchus riograndensis volt. A Big Bend Nemzeti Parkban talált szórványos leletek alapján feltételezik, hogy hossza 16 méter lehetett. A legnagyobb tengeri teknős A történelem előtti időkben a legnagyobb tengeri teknős a Stupendemys geographicus volt, amely mintegy 5 millió évvel ezelőtt élt. A Harvard Egyetem paleontológusai által 1972-ben Venezuela északi részén feltárt leletek tanúsága szerint teknője 230 cm, az állat maga 3 méter hosszú lehetett, élősúlya 2000 kg körül volt. A leghosszabb kígyó A történelem előtti időkben az az óriáskígyó (Gigantophis garstini) lehetett a leghosszabb kígyó, amely a mai Egyiptom területén élt 55 millió évvel ezelőtt. A nyugati sivatagban el-Fajjún mellett talált gerincoszlop-maradványok és az állkapocs egy kis darabja alapján hosszát 11 m-re becsülik. A legnagyobb kétéltű A legnagyobb kétéltű a 230 millió évvel ezelőtt élt, a csőrös krokodilokra emlékeztető Prionosuchus plummeri lehetett. Az 1972-ben, Brazília északi részén talált maradványok alapján ennek az egyednek a hosz- szúságát 9 m-re becsülik. Dagesztáni mese A róka meg a borz Élt egyszer két barát: a borz meg a róka. Egy éjszaka elindultak zsákmányt szerezni, és loptak egy vastag szál szárazkolbászt.- Csak akkor esszük meg, ha nagyon megéhezünk - így határozott a két állat, és elrejtette a kolbászt. Egy este, amikor mindketten nagyon megéheztek, a róka azt ajánlotta:- Aludjunk egy kicsit, és majd az eszi meg a kolbászt, aki szebb álmot lát. A borz ráállt, és a két barát lefeküdt aludni. A róka megvárta, amíg a borz horkolni kezd, akkor felkelt, megette a kolbászt, és visszafeküdt. A borz az éhségtől hamar felébredt, és felköltötte a rókát is.- No, mondd el, mit láttál álmodban - szólt a róka.- Esküszöm - kezdte a borz -, a kán fiának a lakodalmán voltam. Ott sokféle jóízű ételt tálaltak fel. Erre azt mondja a róka:- Én is ugyanezt álmodtam. Láttam, ahogy eszel-iszol, nem akartalak hát felébreszteni, és egymagám megettem a kolbászt. Szegény borz nagyon megharagudott.- Pukkadjon szét a bendőd! Már amikor szóba hoztad azt az álmot, megfordult a fejemben: »Csak nem akar becsapni ez a ravaszdi?« Bár a borz nagyot lakmáro- zott álmában, korgott a gyomra, és majdhogy éhen nem halt. A róka bezzeg jól volt lakva, és elégedett volt. Ekkor megint ajánlott valamit a borznak:- Menjünk, lopjunk még valamit. Nem akarnám, hogy koplaljon az én hűséges barátom. Egész éjjel szaladgáltak ide- oda, hajnaltájt aztán sikerült szert tenniük egy kövér sonkára. Otthon azt gondolta a róka: „Megint éhes vagyok. Miért ne csapnám be a borzot ezúttal is?!”- Ezúttal - mondta a borznak a róka - csináljunk így: az egye meg a sonkát, aki idősebb. Szegény borz ismét beleegyezett, és elkezdte:- Én azon a napon születtem, amikor hó esett, erős szél fújt, és özönvíz öntötte el az egész világot!- Jaj, hát csakugyan azon a napon születtél? Én meg azon a napon vettem két fiam halálhírét, és el is sirattam őket - mondta a róka, és hozzátette: - No látod, megint én nyertem. És megette a sonkát. Szegény borz pedig ismét éhes maradt, és nagyon megharagudott.- Jaj de ravasz vagy te! Nemhiába hallottam egyszer az emberektől, hogy a róka nemcsak a barátaival, hanem még a szüleivel is róka módra bánik. Hát ezt most a magam bőrén tapasztaltam. Engem többé nem látsz! Akkor inkább már a kutyával barátkozom, mint veled! Sírva fakadt a róka, és jajve- székelni kezdett:- Ilyen barát nélkül én nem tudok a világon élni. Esküszöm, hogy ezentúl mindig tele lesz a hasad, inkább majd magam koplalok. Kö- nyörgök, ne hagyj el! A róka azért nem akarta elveszíteni a borz barátságát, mert nélküle nehezen tudott volna eleséget szerezni. A borz még egyszer hitelt adott a rókának, és vele maradt. De amikor a róka ismét becsapta, így szólt:- Vége szakadt a türelmemnek! Esküszöm, hogy nem ir- galmazok neked még akkor sem, ha a szamár hasába bújsz! - Azzal üldözőbe vette a rókát. A róka meg elszaladt egy szikla szélére, és csapott egyet a farkával. A borz meg akarta ragadni a farkát, de melléfogott, lezuhant a szakadékba, és agyonzúzta magát. A róka meg lenézett a szakadékba, és azt ismételgette:- Majd meglátjuk, majd meglátjuk... Aztán „drága barátjának” halála miatt „elszomorodva”, dalt dudorászva továbbindult. Magyar atomocska 12. Az atomkorszak bölcsője Ozogány Ernő ______________ A legutóbbi évtizedekben se szeri se száma azoknak a büszkeségtől dagadó cikkeknek, amelyek századunkat atomkorszaknak nevezik. Vajon büszkék lehetünk-e erre? Visszatekintve búcsúzó századunkra, látjuk, hogy a kezdetén csak a nagyvárosokban ismerték a villamos energiát, vidéken még ezeréves módszerekkel dolgoztak: legfontosabb erőforrásuk a lóerő volt, amely benzin helyett zabot fogyasztott. Minden tevékenységet emberi és állati izomerővel végeztek. A viharos fejlődés épp a falusi életmód megváltozásán mérhető a leginkább: a modern kor minden vívmánya megtalálható a legkisebb településen is, az automata mosógéptől a videón keresztül a világhálóra kapcsolható számítógépig. Valósággá vált a néhány évtizede elképzelhetetlen álom: egy csallóközi, mátyusföldi, bodrogközi kis faluból közvetlen, szinte személyes kapcsolatot tarthatunk fenn egy New York-i vagy tokiói óriáscéggel. De ki állt az atomkor bölcsőjénél? Sokan leírták már: az atomerőmű, tehát a magenergia gyakorlati felhasználása. Kis sorozatunkban utaltunk rá, hogy egy magyar tudós, Szilárd Leó vetette fel először ezt a kérdést. „Igazolása” is van róla 1934-es szabadalomlevele formájában. A későbbiekben is teljes erőbedobással dolgozott Enrico Fermi chicagói laboratóriumában, ahol az olasz tudós mellett Szilárd oroszlánrészt vállalt magára. Olyannyira, hogy a háború után felajánlották kettejüknek, szabadalmaztassák az atomerőművet. Volt a nevezetes erőmű- avatónak egy magyar szemtanúja is, éspedig Wigner Jenő. Idézzük fel röviden azt a nevezetes december eleji délutánt az ő szavaival. „Hogy mit kerestem én abban a teremben? Én is munkatársa voltam a Metallurgiai Laboratóriumnak, és egy csoportot vezettem, amely ennél nagyobb reaktort tervezett a Washington állambeli Hanfordban. Tudtuk, hogy létrejött a magreakció. Felszabadítottuk az atommag energiáját, és sikeresen szabályoztuk ezt az energiát. Mindenki mosolygott a teremben, néhányan tapsolni kezdtek, figyeltünk, legfőképpen csak figyeltünk. A világ első atomreaktora működésben volt”. Az amerikai kormány azzal, hogy felszólította Éermit és Szilárdot az atomerőmű szabadalmaztatására, elismerte kettejük elsőségét. Ezúttal is legendásan zsugorinak bizonyult: egy dollárt (!) kívánt fizetni a találmányért. Szilárd azzal vágott vissza, hogy ekkora összeget nem tud mire költeni. Végül tízévnyi huzavona tett pontot az „üzlet” végére azzal, hogy húszezer dollárt mégiscsak kaptak. Ha belegondolunk, hogy ma egy rangosabb teniszverseny győztese ennek a tízszeresét nyeri... A fenti visszaemlékezés azt is mutatja, hogy az első ipari erőmű tervezője Wigner Jenő volt. Hogy teljes legyen a kép, még egy magyar is szerepet kapott az ügyben: néhány évi működés után Teller Ede, az amerikai Reaktorbiztonsági Bizottság elnöke a hanfordi erőművet leállíttatta. Hogy miért? Mert ugyanolyan rendszerű volt, mint a később hírhedtté vált csernobili társa. Az volt a baj, hogy nem megfelelő kezelés esetén az erőmű hűtővize felforrósodhatott, majd elpárologhatott; ennek következtében a maghasadás felgyorsul, és a reaktor szinte pici atombombaként viselkedik. Ezt a korabeli tudósok számtalan biztonsági berendezés beépítésével kívánták megakadályozni. Teller azonban hajthatatlannak mutatkozott: szó sem lehet róla. Mert a fizikai folyamatok ugyan előre kiszámíthatóak, az emberi cselekedetek azonban olyannyira nem, hogy a teremtés koronája olykor beszámíthatatla- nul viselkedik. „Tervezzetek olyan magreaktort, amelyben a hűtővíz elvesztésével nem gyorsul, hanem leáll a maghasadás.” Ennyire egyszerű. Amerikában ezt a betiltást követően meg is tették. A Szovjetunióban nem. Ennek lett következménye a csernobili katasztrófa. Lukács Zsolt és Rácz Noémi illusztrációja
