Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-27 / 39. szám
Vasárnap 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin Sport ______________ Ol impiai győzelmével Nagy Tímea lobbantot- ta fel világszerte a magyarokban a lelkesedés tüzét. 16 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. szeptember 30-ától október 7-éig Riport Az alsóbodoki magyar középiskola csak úgy jöhetett létre, ha az itt élők q „megcsinálják”. O Milyen lesz az idei ősz? Referendumok... Polák László ____________ Va lamikor a hetvenes évek derekán a Szabad Európa Rádió hetekig sugárzott egy sztorit, ami állítólag az akkori Csehszlovákiában történt. Egy hivatásos gépkocsivezető valahol Közép-Szlo- vákiában az árokba futott és felborult. A balesetet vizsgáló rendőrnek a pórul járt sofőr a következőket mesélte el: Egy apáca stoppolta az autóját. Beült a szentéletű asszony az anyósülésre, a kocsi nyugodtan haladt a szép vidéken. Beszélgetni nem kellett, a sofőr nyugodtan figyelhette az utat, elmondása szerint százzal hajtott. A hosszú, monoton utazást semmi sem zavarta, mígnem valahol a Krivány tövében, a kanyargó, erdőkkel övezett hegyi úton mély hangon megszólalt Krisztus urunk menyasszonya: „Szép volt a tavasz. Szép lesz a nyár is. De véres lesz az ősz!” Amikor a sofőr ijedten az útitársa felé, jobbra kapta a fejét: az apácának hűlt helyét találta. Persze a dramatizált feldolgozásnak nem nagyon adtunk hitelt, pedig heteken át számolt be a SZER a titokzatos vészmadárnak az akkori, úgynevezett béketábor országaiban való felbukkanásáról. Gondolom, az apáca sztoriját közvetítették csehül, bolgárul, románul, lengyelül, talán még oroszul is. A cseh Rudé právo haragosan ki is kelt ellene, nyilván idegesítette az elvtársakat. Egyrészt hogy ilyen sokan hallgatják a Szabad Európát, másrészt a véres ősz prognózisa azt sugallta, hogy megbukik az öröknek kikiáltott rendszerük. A stoppos apáca nem tévedett sokat, csak tizenöt évet, na és az ősz, legalábbis nálunk, nem volt véres, hanem bársonyos. A többi stimmelt. Azért jutott eszembe a történet, mert mára már teljesen megszoktuk, hogy tavasszal meg nyáron forró őszt ígérgetnek valakik, általában azok, akik kirekedtek a hatalomból. Most Aki ezen dühöng, nézzen ki az san lejáratni, bohózattá silányí- tani. Aki eddig nálunk népszavazást akart, az a cél vezérelte, hogy a lehető legnagyobb mértékben lejárassa a népakaratot, s mára sikerült elérni, hogy politikai bohózatírók martalékává váljon a vox populi. A referendum intézményét akkor rúgták először alaposan fenékbe, amikor 1992-ben, az ország szétválásának idején semmibe vették a nép akaratát, pedig már az akkori alkotmány is úgy rendelkezett, hogy kötelező megkérdezni a népet. Az ország felbomlását elsumákolták, alkotmányellenesen és nélkülünk megszavazták az urak. A ablakon, s nézze meg, mi minden repült már ki azon. ugyan véres őszt nem ígérnek, elvégre demokrácia van, s a vér emlegetése csak a diktatúrákban ildomos, de forró őszt ígérni már lehet, ezt a demokrácia is elviseli. Az idei ősz forróságát a referendum hivatott biztosítani, november 11-én, amely arról fog szólni, hogy akarunk-e választásokat hamarább, mint ahogyan azt az alkotmány betűje meghatározza. Persze akik a népszavazással a forró őszt kívánták elérni, akkorát tévedtek, mint egy ház. Ugyanis az elmúlt évek alatt sikerült ezt az egyébként demokratikus találmányt alaporeferendum cseh-szlovákiai változata akkor alakult ki, amikor ki sem írták, mert érezték, sőt tudták, hogy a nép sokkal okosabb, mint ők. Az is dühít, amikor a referendum ellenzői ablakon kidobott pénzről beszélnek. Hát igen, ez felháborító. Ám aki ezen dühöng, nézzen ki az ablakon, s nézze meg, mi minden repült már ki rajta. Van ott minden, de elsősorban a hitünk. Hittünk a demokrácia intézményében, időbe fog telni, míg az ablak alól összeszedjük. A köztársasági elnök engedett a handabandázók- nak. Választhatta volna egyébként a november 11-i szombat helyett ugyanennek a hétnek a keddjét. Illett volna a dátum a bohózat hangulatához. Az a kedd ugyanis november hetediké lesz. S akkor nem forró, hanem vicces lenne az ősz. V ■' Katmandu, 2000. szeptember 17. Modern idők ide vagy oda, ma is így néz ki egy hindu istennő, ha emberi testet ölt. ta sR/AP-feivétei Vezércikk Világháló és fapapucs KÖVESDI károly ____________ Megy az ember a trolimegállóba, aztán meglepődik. Már távolról látszik, hogy gyanúsan kihalt. Pár méternyire onnan valami javítás okán felszedték a síneket, egy vágányon porosz- kálnak a villamosok, s a pályát keresztező troli- és autóbuszjáratokat, ahelyett, hogy kerülnének, nemes egyszerűséggel kiiktatták a forgalomból. A letakart menetrend mellett egy felragasztott cetlin közlik: felvilágosítást az interneten talál az utas. El nem tudom képzelni, hogyan gondolják ezt a közlekedési vállalat okostónijai. Ahelyett, hogy a munkahelyem felé tartanék, sarkon fordulok, és hazarohanok rákapcsolódni a világhálóra? Ha ne adj isten külföldi vagyok, gyorsan keresek egy internetkávéházat az idegen városban? Pár nap múlva a másik, párhuzamos utcában játsszák el ugyanezt a figurát, azzal a különbséggel, hogy itt már ki sem írnak, le sem ragasztanak semmit. Vár a nagyérdemű birkatürelemmel, míg valaki odaszól: nem innen mennek a buszok, át kell baktatni egy utcával arrébb. S lódul a tömeg, morogva, szentségelve, jutnak eszébe kínos gondolatok a régi rendszer ködös reggeleiről, amikor tejfölért, kenyérért kellett sorba állni. Kormányoktól és pártállástól függetlenül. Ilyen egyszerű ez. E különös gyakorlaton aztán akárhogyan töpreng is a halandó, csak egy végkövetkeztetésre juthat: akik ezt csinálják, nem járnak sem trolin, sem buszon, sem villamoson. Sőt, talán semmin sem járnak. Hurcolják őket, mint a hímes tojásokat. S ha már egyszer valaki eljutott arra a szintre, hogy a hurcoltak kiválasztott kasztjához tartozik, ugyan miért gondolna arra, kiket szolgál? Ez az elképesztő arrogancia valahol közállapotaink tükre, hiszen naponta, óránként eljátsszák velünk, gyalogpolgárokkal a különféle figurákat. S nemcsak az utcán, hanem feljebb és legfelül is. . Mintha az elmúlt tíz-tizenegy év alatt semmi sem változott volna, hiszen a változások mér- téke'ús minősége mindig a hétköznapokban derül ki. Erről jut eszembe: Korea gazdasági fellendülése azzal a felismeréssel kezdődött, hogy ha az ország el akar jutni egy jóléti szintre, akkor be kell erősíteni az elektronikában, a gépkocsigyártásban, a művelt fők képzésében. Magyarán: hogy mindenkinek jusson fapapucs, fel kell emelni a nemzetet az ázsiai és a világgazdaság csúcsaira. Ez meg ilyen egyszerű. Csak hát ezt fel kell ismerni, mi több, gondolni kell rá. A mai szlovákiai társadalom (pontosítsunk: az ország mindenkori vezetése) még mindig csak addig jutott el, hogy elképzelések nélkül kapkod, és legfeljebb lyukakat tömköd. Minimálbért, nyugdíjat emel, befogja egy-egy réteg száját, főleg azért, hogy ne az ellentáborhoz pártoljon a választó. Amúgy is rühellni való, amikor lépten-nyomon választónak titulálják az embert, hiszen ez azt sugallja, hogy nem „ők” vannak értem, hanem én vagyok őértük. Válasszam őket, szavazzak rájuk, s hogy mi van azon túl, az az én bajom. Álldogál a magára hagyott polgár a vadkapitalizmus buszmegállójában, és nem győzi kapkodni a fejét. Az elnök azt mondja, nem kell referendum, de részt vesz rajta. A demokratikus kormány azt állítja, polgári elvekre épül az ország közigazgatási rendszere, de a polgárt nem kérdezi senki. Az egészségügy- miniszter kompromittálja orvosait, a belügyminiszter belügynek tartja a kisebbség diszkriminálását. Az igazságügy-miniszter arról beszél, mennyibe kerülne, ha a kisebbség elnyerné jogait. Akkor mit várhatok a közlekedési vállalat csinovnyikjától, aki a társadalmi piramis hűséges kockájaként a legfelső kockákra tekint? Majd pont ő fog törődni velem, velünk? Hogyan lesz ebből fapapucs? Minden társadalom annyit ér, amennyit alulnézetből látni belőle, a jóléti statisztikák, a gazdasági növekedési mutatók csak elfedik az életet. Letakaiják a megállóban toporgó tömeget, amely nem hordoz internetet a hóna alatt, csak a hétköznapok tankcsapdái közt szörfözik a keserves megélhetésért. Azért a bizonyos fapapucsért.
