Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-12 / 28. szám
4 2000. július 12. Háttér A sorrend nyilvánvaló: először végre kell hajtani az EU belső reformját, csak azt követően kezdődhet az új tagok felvétele Kétsebességű Európa - „úttörőkkel”? Jacques Chirac és Gerhard Schröder. A német-francia tengely lesz a fejlődés motorja. Malinak István ___________ Jú lius elsejétől Franciaország tölti be az Európai Unió soros el-\ nőkének tisztét. Sokan a párizsi vezénylet nyitányaként értékelték azt a beszédet, amelyet Jacques Chirac francia elnök mondott négy nappal korábban, a berlini Reichstagban. De még ezt megelőzően, június 19-20- án tartották meg a tizenöt állam- és kormányfő feirai csúcs- értekezletét, amely a portugál elnökséget volt hivatott lezárni. A kelet-közép-európai országok szempontjából mindkét eseménynek nagy jelentősége van. Rögtön tegyük hozzá: a feirai csúcsnak is, a Chirac-beszédnek is - enyhén szólva - eléggé vegyes volt a fogadtatása. Kezdjük Feirával, hogy érthetőbbek legyenek a francia elnökség alatt elvégzendő feladatok. A csúcs előtt brüsszeli illetékesek azt ígérték, erőteljes jelzéseket adnak majd a csatlakozni vágyó országoknak. Nos, lehet, hogy a jelzés erőteljes volt, csak nem olyan értelemben, ahogyan azt a bebocsátásra várók remélték. Arra számítani lehetett, hogy csatlakozási dátumot nem fognak közölni a jelöltekkel, de még egy hozzávetőleges csatlakozási menetrend sem született, amit többen is elvártak volna. Az első tanulság: mára szertefoszlott a tavaly decemberi helsinki csúcs utáni lelkesedés, most már egyértelműen a bővítési folyamat lassulásáról beszélhetünk. Tehát Feira csalódást okozott mind a tizenhárom csatlakozni vágyó országnak. Amit tovább lehet kategorizálni: ezen belül a'hat „első körös” ország csalódottsága volt a nagyobb, ezek már két éve tárgyalnak az EU-val az egyes témakörökről, a többiek - így Szlovákia is - csak ez év februárjától. Az első hatok már Helsinki kapcsán óvatosan jelezték aggodalmukat: nehogy a tárgyalások kiterjesztése a lassulásukat okozza. Nos, aggodalmuk nem volt alaptalan. Bronislaw Geremek lengyel külügyminiszter - « aki Feira után távozott tisztségéből - a csúcstalálkozó után a szejmben azt mondta, hogy az Unió tagországaiban túlságosan alacsony a bővítés támogatottsága, s azokban az államokban - Németország, Franciaország - is csak 40 százalék körül mozog, amelyektől a döntések nagymértékben függenek. „Hozzánk az EU egy hangon beszél, de saját magán belül csaknem tizenötön” - tette hozzá. Martonyi János magyar külügyminiszter ennél visszafogottabban, de korántsem derűlátóbban nyilatkozott, hangsúlyozva: 2002 végéig az EU-nak döntenie kell, mit akar tenni kö- zép-Európával, s hogy addig mindenképpen befejeződik a magyar integrációs felkészülés. Az sem véletlen, hogy a múlt héten Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa látta fontosnak figyelmeztetni a tagországokat: ne halogassák a bővítés folyamatát, ne fogalmazzanak meg új feltételeket, mert a hosszadalmas eljárás következtében az emberek elveszítik reményeiket. A csalódottság másik oka lehet: a csúcs előtt Brüsszelben azt bizonygatták, Feira nem Ausztriáról, az ellene hozott szankciók feloldásáról fog szólni - mégis arról szólt. Csak mi hittük - mert az itteni tömegtájékoztatás érthetően azokat a részeket emelte ki -, hogy minden a bővítés körül forgott, de ez nem volt így. Sovány vigasz a csatlakozni vágyók számára, hogy Feira az osztrákoknak szintén csalódást okozott: a szankciók maradtak. Sőt Haider azóta újabb szópárbajt vív Brüsszellel, ismét a reformok megtorpedózásával fenyegetőzött, annyira felháborította az a tényleg faramuci döntés, amely szerint „három bölcs” fogja monitorozni Ausztriát. Feira tehát nem hozott áttörésnek számító határozatot, amolyan „leltározás” folyt, számba vették, mit kell a második félévben, a francia elnökség alatt megvalósítani. A tagországok egyöntetű véleménye szerint az év második felének legfontosabb feladata annak a kormányközi konferenciának a befejezése, amely az Európai Unió belső reformjaival foglalkozik. Ez a fórum hónapok óta heti rendszerességgel tanácskozik, s amit tudni lehet róla: egyelőre nagyok a véleménykülönbségek.. Ha a kormányközi konferenciát nem sikerülne befejezni, akkor a francia elnökséget záró év végi nizzai csúcsértekezleten az állam- és kormányfők sem tudják majd elfogadni az EU működésének átalakításáról szóló határozatokat - ami egyebek mellett a bővítés halasztásával is járna. Az említett véleménykülönbségek vonatkozásában EU- szakértők is úgy vélik, hosszas, színfalak mögötti, alkudozásra van kilátás, s majd csak közvetlenül a nizzai csúcs előtt dől el, lesz-e megállapodás a belső reformokról; ez szintén nem javítja a csatlakozásra várók hangulatát. Még egy megjegyzés: a döntést egyöntetűen kell majd meghozni, ezért nem hagyhatók teljesen figyelmen kívül Jörg Haider fenyegetőzései, bár Schüssel kancellár tagadja, hogy a hivatalos Bécs akár egy pillanatig is gondolt volna a vétó lehetőségére. Mindebből nyilvánvaló a sorrend: először végre kell hajtani a belső reformot, s csak azt követően lehet szó a bővítésről, hiszen magának az uniónak is fel kell készülnie az új tagok befogadására. Addig a szervezetet rugalmasabbá, könnyebben irá- nyíthatóvá, áttekinthetőbbé kell tenni. A belső reformok kapcsán négy lényeges területen kellene a tagállamoknak az év végéig konszenzusra jutniuk: a brüsz- szeli bizottságnak (az EU kormányának) az átalakítása; a többségi döntéshozatal kiterjesztése; a tagállamok szavazati súlyának módosítása; az unión belüli kisebb országcsoportok közötti együttműködés megkönnyítése. Májusban új dimenziót adott az EU jövőjéről folytatott vitáknak Joschka Fischer német külügyminiszter, amikor felvetette a föderális Európa gondolatát. Erre válaszolt, pontosabban: ezt vitte tovább Jacques Chirac francia államfő június 27-i berlini beszédében. Ami ebből bennünket is közvetlenül érint: Chirac egyértelművé tette, hogy Párizs elnöksége alatt nem lehet majd belépési menetrendet várni, tehát a nizzai csúcstól sem. Az általa hangoztatott, a tagjelöltekkel szembeni feltételek lényege egy szóban is ösz- szefoglalható: gazdaság! Vagyis elsősorban a gazdasági teljesítménytől függ, hogy ki mikor nyer bebocsáttatást az EU-ba. „A bővítés nem jelenthet előre menekülést. Nem fogjuk megengedni, hogy tönkremenjen az európai építőmunka eredménye.” Chirac az EU jövőjével kapcsolatban kifejtette, nem híve egy európai szuperállam, valamiféle európai egyesült államok létrehozásának. Viszont szorgalmazta az unió demokratiku- sabbá tételét, s úgy vélte, az integráció gyorsabb ütemét szorgalmazó államok - élükön Francia- és Németországgal - egyfajta élcsapatot alkothatnának. Ez az EU-magnak vagy EU-elitnek is nevezhető csoport szükség esetén akár a szerződéseken túlmenő együttműködésre is vállalkozhatna. A francia elnök megemlítette: a nizzai csúcs után meg kell kezdeni a többi intézményi kérdés megoldását, majd ennek befejezése után „sor kerülhetne az első európai alkotmány kidolgozására, amelyet előbb az egyes kormányok, majd az európai népek elé lehetne terjeszteni”. Mint azt várni lehetett, Nagy- Britannia, meg az északi tagállamok elég hűvösen fogadták Chirac vízióját, nem utolsósorban a német-francia tengely újbóli felerősödése miatt. Robin Cook brit külügyminiszter azt mondta, London harcolni fog e kétsebességű Európa megteremtésére irányuló terv ellen, a britek felkarolják a tagságra váró kelet-európai országokat, a bővítés zászlóvivőivé válnak. „Azt akarjuk, hogy a tagjelölt országok az egyenlők Európájának teljes jogú tagjaiként csatlakozzanak, és ne szembesüljenek azzal, hogy egyes országok továbbköltöztek egy belső házba.” A Financial Times brit napilap szerint míg az Unió egyes tagállamai a kétsebességű Európától tartanak, a tagjelöltek attól, hogy másodrendű tagállamokként csatlakozhatnak. Az II Sole-24 Őre olasz napilap véleménye: „Hihetetlen, de igaz, éppen a nemzetállam eszméjének eddigi leghajthatatlanabb képviselője... Jacques Chirac karolta fel az európai alkotmány németek által szorgalmazott tervét... Az a tény, hogy ezt a szent tilalomfát éppen Franciország elnöke döntötte le, hűen tükrözi, miféle mélyreható kulturális forradalom megy végbe most Európában. Ez a földrész ugyanis a hidegháború utáni új helyzetnek és a gazdasági-technológiai globalizációnak a kettős kihívásával kénytelen szembenézni, és azt csak egy gyökeres kontinentális átszervezés révén lehet elfogadni.” Chirac szórakozni is szeret. Július 2-án a belga király és a holland koronaherceg társaságában izgulta végig a francia-olasz Eb-döntőt. TA SR/EPA Még egy hozzávetőleges csatlakozási menetrend sem született. A gazdasági teljesítménytől függ, ki mikor nyer bebocsáttatást. Mexikó Történelmi fordulat Szokatlan lelkesedéssel, a bombasztikus jelzőkkel sem takarékoskodva üdvözölték amerikai és nyugat-európai politikusok a július másodiki mexikói elnökválasztás eredményét, Vicente Fox ellenzéki politikus győzelmét. A kommentárok a demokrácia diadalát emlegették, Javier Solana, a NATO volt főtitkára, jelenleg az EU kül- és biztonságpolitikai felelőse azonnal gratulált a mexikói népnek ahhoz a „politikai és demokratikus érettséghez”, amelyről a szavazóurnáknál tett tanúságot. Az AFP egyik szakértője az állampárt haláláról beszélt, arról, hogy a mexikói nép „ledöntötte a saját berlini falát”. Tény, hogy a konzervatív Vicente Fox győzelme az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) 71 esztendei hegemóniájának vet véget. A PRI megalakulása, azaz 1929 óta az élet minden területét az ellenőrzése alá vonta, a választási bizottságokat is beleértve, ezért a választásoknak Mexikóban évtizedeken át pusztán formális szerepük volt. Ezért hasonlították a PRI-t a kommunista típusú állampártokhoz, bár nem ideológiai megfontolások mentén politizált, egyszerűen a hatalom megőrzése volt a célja. Már a nyolcvanas évek végén is úgy tűnt, az előretörő ellenzéknek sikerülhet a PRI egyeduralmát megtörnie, de több mint egy évtizedet kellett még erre várni. Ugyanis 1988-ban, amikor már valószínűsíthető volt, hogy az ellenzék megnyeri a választásokat, „váratlanul” összeomlott a számítógépes rendszer, s mikorra sikerült újraéleszteni, az ellenzék előnye „eltűnt”. 1994-ben is a PRI jelöltje, Ernesto Zedillo jelenlegi államfő győzött, de - és ez jelentette a mostani fordulat kezdetét - már nem tudta megszerezni az abszolút többséget. Az ellenzék akkor is választási csalást, „holt lelkeket” emlegetett, azzal vádolva a PRI-t, hogy tömegesen felvásárolta a szavazatokat. Ugyanakkor Zedillo államfő becsületére legyen mondva: neki is szerepe van abban, Fox azt ígérte, hogy korszerűsíti az ország politikai rendszerét. TA SR/EPA hogy most a Szövetség a Változásokért nevű tömörülés színeiben indult, a Nemzeti Akciópárthoz (PAN) tartozó Fox győzni tudott. Zedillo politikai reformokba kezdett, pl. saját pártjának akarata ellenére keresztülvitte, hogy független megfigyelők ellenőrizhessék a választásokat, valamint azt, hogy az ellenzéki pártok is kapjanak állami támogatást. A PRI mostani, vesztes jelöltje, Francisco Labastida kijelentette: „A szavazópolgárok döntöttek, és ezt mi tiszteletben kívánjuk tartani.” Viszont látni kell, amikor a mexikóiak eufóriájukban történelmi fordulatot emlegetnek, csupán egy folyamat kezdetéről lehet szó, a PRI olyan örökséget hagyott hátra, amelybe lépten-nyomon beleütközik majd az új hatalom. Vicente Fox, akihez a mexikóiak oly nagy reményeket fűznek, a választások napján ünnepelte 58. születésnapját. Mivel ő irányította a családi farmot, szívesen nevezi magát farmernek is, meg üzletembernek is. Ez utóbbi téren a Coca- Cola cégnél szerzett tapasztalatokat, ahol végigjárta a hivatali szamárlétrát, mígnem ő lett a mexikói kirendeltség első embere. Egyébként ő lesz az első olyan mexikói államfő, aki elvált, ezért a mindenkori first ladyre háruló feladatokat húszéves, örökbe fogadott lánya, Ana Cristina látja majd el. A buzgó katolikus hírében álló megválasztott államfőnek további három, szintén örökbe fogadott gyerrrffeke van.
