Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-20 / 38. szám
6 2000. szeptember 20. Figyelő Kevés az épülő lakás Szlovákiában jelenleg mintegy 1,7 millió tartósan lakott lakást tartanak nyilván, vagyis ezer állampolgárra 310 jut. Jóval elmaradunk tehát az Európai Unió fejlettebb államaitól, ahol ezer emberre több mint 400 lakás esik. Ha mi is ezt a szintet szeretnénk elérni, akkor hozzávetőleg 200 ezer lakást kellene sürgősen építeni. Ha az ország 2010-re szeretné ezer lakosonként legalább 340-re feltornászni a lakások számát, akkor évente öt-hat lakást kellene átadni minden ezer lakosra. A kormány programnyilatkozatában olyan törvényi és pénzügyi háttér megteremtését ígérte, amely a választási időszak négy éve alatt 56 ezer lakás építését tenné lehetővé. Tervei szerint tavaly 10, idén 12,5, jövőre 15,5, 2002-ben pedig 18 ezer lakás készül el. Tavaly, 10 745 lakás felépítésével sikerült teljesíteni az ígéretet, a megkezdett lakások száma azonban évről évre folyamatosan csökken. Ez megkérdőjelezi a következő évekre készített tervek megvalósulását. 1998 első hét hónapjában 10145, tavaly viszont már csak 6587 lakás építését kezdték meg. Idén a januártól júliusig tartó időszakban csak 5992 lakás építése kezdődött el. Bizonyos reményt jelent azonban az épülőben lévő lakások száma, amely az idei első félévben meghaladta a 46 ezret. Az idei első félévben 5212 lakás építését kezdték el, 6318- ét fejezték be. A kormány erre az évre 12,5 ezer lakás átadását tervezte; ez az első félévben elért eredmények tükrében reálisnak tűnik. Az építési tárca a jövőben főként a bérlakások építésétől várja a lakásépítés fellendülését. Az erre specializálódott program keretében, amelyre idén 525 millió koronát fordítanak, a szorult helyzetben lévő családok számára a jövő év végéig 1000-1500 bérlakást építenek. A programba elsősorban a városok kapcsolódnak be, eddig mintegy 130 település csatlakozott; a községek kevésbé aktivizálód- tak- Ugyanis nem elég az önkormányzat érdeklődése, hanem bizonyos pénzösszeggel is rendelkezniük kell a program végrehajtásához. A bérlakás-építési programot azoknak a községeknek szánták, amelyek maguk képtelenek biztosítani a bérlakások építéséhez szükséges pénzösszeget. A tárca szeretné, ha a bérlakások aránya az összes szlovákiai lakáshoz képest a jelenlegi 8-8,5 százalékról, a nyugati országokban szokásos 35-42 százalékra nőne. (mi) A kormány erre az évre 12,5 ezer lakás átadását tervezte. Tavaly még sikerült teljesíteni a lakásépítési programot, az idén viszont a megtorpanás jelei érezhetők. Somogyi Tibor felvétele Gazdaság - Hirdetés ________________________ Je lentős anyagi injekció nélkül mezőgazdaságunk egyetlen lépést sem tehet előre Csoda, hogy még él a falu Az idén az aszály is sújtotta a mezőgazdaságot. A mezőgazdasági terület minden hektárjára számítva a korábbi 711 koronáról 799 koronára növekedett a tárca vesztesége. Somogyi Tibor felvétele Pákozdi Gertrud___________ Mi közben az utóbbi években világszerte az élelmiszerárak csökkenésének lehetünk tanúi, a visegrádi csoport országai közül Szlovákiában kénytelen a lakosság a legtöbbet költeni a mindennapi betevőre. Ez is jelzi, hogy a mezőgazdasági termelést és az alapanyag-feldolgozást illetően sürgősen lépni kell, különben európai uniós taggá válásunk idejére nagyon távolra kerülünk a versenyképességtől. Abban a liberális és konzervatív, illetve baloldali konzervatív közgazdászok egyetértenek, hogy a hazai mezőgazdaságban és élelmiszeriparban főleg a versenyképesség növelésében is szerepet játszó támogatáspolitikát illetően sürgősen koncepcióváltásra van szükség. Csakhogy míg a liberális közgazdász legszívesebben teljesen a piacra bízná e kérdés megoldását, a hazai agrár- és élelmiszertárca képviselői ragaszkodnak az uniós támogatáspolitikai gyakorlat meghonosításához. Ami azt jelenti, hogy a jövőben egyértelműen a mezőgazdasági termelés támogatásának növelésével számolnak. Az utóbbi hetekben meg is született a tárcavezetés által kidolgozott agrár- és élelmiszerpolitika 2005-ig szóló koncepciója, benne a tárca növekvő dotációigényével. Az eredeti igény több mint 124 milliárd korona volt. A kormány gazdasági tanácsa azon nyomban 105 milliárdra faragta le a mezőgazdasági minisztérium követelését, és kérdéses, hogy a koncepció végső jóváhagyásáig mennyire karcsúsítják még a támogatásra felhasználható összeget. Addig is folyik a jobbára meddő vita, jól teszi-e az állam, ha úgymond, pénzt töm a mező- gazdaságba és élelmiszeriparba. Abba a két szakágazatba, amelynek az utóbbi években bizonyítottan inflációmérséklő hatású volt a tevékenysége. Ezt az állítást alátámasztja többek között, hogy miközben az élelmiszerekért fizetendő hozzáa- dottérték-adó tavaly a korábbi 6 százalékról 10 százalékra növekedett, az élelmiszerárak - 10,6 százalékos infláció mellett - ugyanebben az időszakban mindössze 2,7 százalékkal emelkedtek. Iván Oravec, a Szlovák Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke szerint „ez a mezőgazdaság előmenetelének rovására következett be”. Azt senki sem vitathatja el a mezőgazdaságba irányuló tá* mogatások növelése mellett kiállóktól, hogy a földművelőket a mezőgazdasági termeléshez szükséges energia, műtrágya, növényvédő szer és a termeléshez nélkülözhetetlen egyéb belépő tételek árának szüntelen emelése sújtja a leginkább. Hiszen miközben ezek az árak emelkednek, az agrárproduktumok ára szinte változatlan. A mezőgazdasági vállalkozók tavaly főképp ennek következtében terményeik eladásából a belépő költségeknek csupán az 59 százalékát voltak képesek fedezni. Elemzők szerint a kedvezőtlen időjárási viszonyokon kívül többek között ez volt az oka annak, hogy az 1999. évi mező- gazdasági termelés az előző évihez képest mintegy 3 százalékkal csökkent. A hamarosan a parlament elé kerülő ún. Zöldjelentés szerint a mezőgazdaság jövedelmezőségének tavalyi romlása következtében a mezőgazdasági terület minden hektárjára számítva a korábbi 711 koronáról 799 koronára növekedett a tárca vesztesége. Ilyen viszonyok között mindenesetre a parlamentben is nehéz lesz ellenérvet találni azokra az állításokra, hogy a mezőgazdaság évek óta válságban van, és hogy ez a válság egyre fokozódik. És nehéz helyzetbe kerülhet majd az az érvelő is, aki kizárólag a mezőgazdaságra akarja majd hárítani ennek okait. Óhatatlanul ide kívánkozik a kérdés: javaslatával vajon ki áll közelebb a súlyos helyzet megoldásához? Az a kijelentésével szakmai körökben nagy felhördülést kiváltó liberális politikus, aki szerint csakis a rátermett, távlatilag is sikerre esélyes és rugalmas mezőgazdasági termelőket kell támogatni, vagy az a mezőgazdaságot reálisabban szemlélő szakember, aki szerint elsősorban azt kell figyelembe venni, vajon miért csökkent még a felszínen maradt mezőgazdasági vállalkozások zömében is a termelés intenzitása. Ha nem ezen a szemüvegen keresztül vizsgálják majd a válsággal küszködő mezőgazdaság gondjainak lehetséges megoldását, könnyen melléfoghatunk. Nem lehet egyértelmű ugyanis annak a megítélése sem, vajon ki a rugalmas, . rátermett mezőgazdasági vállalkozó. Csődbe kerül valamelyik élelmiszer-ipari cég, nem fizet a ma még sikeres gazdálkodónak a leszállított terményéért, és termelőnk vállalkozása holnap már az anyagi nehézségekkel küszködő mező- gazdasági vállalatok között szerepelhet. Reagálóképes az ilyen termelő? Egyértelmű kritériumok híján könnyen ráfogható, hogy élet- képtelen, és ennek alapján a támogatásra jogosultak köréből akár kizárható is lenne. Ez elvágná számára annak lehetőségét, hogy termelését intenzívebbé fejlessze. Pénz nélkül nehezen jut vissza az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került mezőgazdasági vállalat az intenzív termelésnek megfelelő szintre, vagy akár csak az egész mezőgazdaságunk egy évtizeddel ezelőtti nívójára. Az intenzív termelésnek olyan szintjére kellene törekednünk, amelyen uniós taggá válásunk idején bátran versenyre kelhetünk a nyugati mezőgazdasággal. Meglepő, hogy éppen a liberális koncepció bűzlik életidegen ideológiától. Törvényhozóink a Zöldjelentésen alapuló javasolt intézkedések megvitatásakor és a jövő évi állami költségvetési tételek elosztásakor ismerjék fel végre: anyagi injekció nélkül mezőgazdaságunk egy lépést sem tehet! Az agrártárca eredeti igénye több mint 124 milliárd korona volt. Az élelmiszeriparnak inflációmérséklő hatású volt a tevékenysége. Apróhirdetés-------Ismerkedés------EU ROTIKON - színvonalas társkeresés magányosoknak - 979 01 Rimavská Sobota, Sídlisko Rimává 8. Tagsági igazolvány és kérdőív 120 korona ellenében igényelhető. Infotelefon: 0866/56 33 779.__________V-1837 Agentúra Rosa. Ismerkedés egy héten belül. Tel.: 0905/510 694. _____________________DSV-1351 25 /160/60, elvált nő egy gyermekkel komoly kapcsolat reményében korban hozzá illő, rendes, megbízható férfit keres. Fényképes levél előnyben. Jelige: Szeretet és biztonság. V-1017 Rendezett anyagi körülmények között, magányosan élő özvegyasszony megismerkedne 60 év körüli özvegyemberrel, aki hozzá költözne. A KN, NZ, GA, DS járásból származó autósok előnyben. Jelige: Rossz egyedül. KNV-651 63 éves özvegy, minden káros szenvedélytől mentes férfi hozzá illő élettársat keres. Saját lakásom van. Jelige: Őszirózsa. DSV-1407 53/160, független nő keresi intelligens, káros szenvedélyektől mentes társát. Jelige: Rövid az élet. V-1016 34/167/76 barna hajú, középiskolát végzett lány társaság hiányában szeretne megismerkedni korban hozzá illő férfival. Fényképes levelek előnyben. Jelige: Csallóköz. DSV-1414 Jó megjelenésű, rendezett körülmények között élő, fiatalos nő keresi társát egy 55 év körüli kedves, intelligens úr személyében. Jelige: NZ, DS, KN. V-1022 “ Munkát keres-kínál* *" Kereseti lehetőség Komáromban. Tel.: 0905/939 070. KNV-649 Munkalehetőség Becsben! Tel.: 0903/948 560. DSV-1404--------Adásvétel--------El adók 3 kg súlyú kacsák a tósnyárasdi (Topotnica, Galántai járás) kacsafarmon. Mészáros Sándor. Tel.: 0707/781 15 63, 0905/ 450 432. GAV-127 SVÁJCI MINŐSÉGI HASZÁLT RUHA, NAGYRAKTÁR. . Komáromban 0819/77 31444 Losoncon 0863/43 23 537. VSVk-624 írógépek eladása és javítása, postán is küldök. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12. V-996 Cukrászok! Tortaformák nagy választékban. Tel.: 0819/772 10 28. KNV-634 Díszjárdák (zámocké dlazby) 175- 230 koronától. Tel.: 0905/978 713. ______________________KNV-653 Ela dó családi ház, sok melléképülettel, 2100 m -es telekkel, Kamenicná 283. Tel.: 0905/408 624. V-1020 Gyümölcsfák eladók: alma, körte, őszibarack, nektarin, dió, sárgabarack, piros és fekete ribizli, josta, rózsa stb. Utánvéttel is. Tel.: 07/452 432 10, 0905/204 529. V-1021 Régiségek, hagyatékok!!! - kínáljon. Megbízhatóság. Tel.: 0903/475 576. V-1869---------- Vegyes --------Redőnyöket rendeljen olcsóbban a gyártótól. Tel.: 0819/77 96 425. _______________________VSV-23 Dr . Hencz fogorvosi magánrendelője várja Önt Nagymegyeren, a Butik Centrum épületében (Komáromi út). A csúcstechnikával felszerelt rendelőben igyekszünk igényeit kielégíteni. Fogpótlásokat, fogbeépítéseket rövid határidő alatt készítünk. Rendelés: hétfő-szombat, fájdalom esetén vasárnap is. Tel.: 555 39 51, 0905/642 801. V-955