Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-20 / 38. szám
Vasárnap 588001 690311 2000. szeptember 20. • 33. évfolyam Riport ____________ Ri maszécsen 993 roma él, de csupán egy ember vállalta közülük q nemzetiségét. O Szlovákiai magyar családi magazin 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. szeptember 23-ától 29-éig 38. szám • Ára 16 korona Sport Csollányi Szilveszter, a gyűrűk ura. Elhatározta, hogy az ötkarikás játékokon legyőz 1 Zl mindenkit. -LvJ Polgári vagy nemzeti társadalmat akarunk - ez itt a kérdés Ha akarom, vemhes Görföl Zsuzsa _____________ Sz ilárd meggyőződésem, hogy mi vagyunk többségben, mi, akik felettébb örültünk, hogy vége a kampányoknak, megválasztottuk a parlamentet és az államfőt is, most majd évekig nyugalom lesz. Ezzel szemben mi a helyzet? A parlament és a kormány lassan már félidős, de a kampányolásnak csak nem akar vége szakadni! Boldogabb országokban ilyenkorra a nadrágszíjak szorossága már eléri az elvi- selhetőség határát, s elérkezik a fellélegzés kellemes időszaka: egy kis adókedvezmény, egy kis valorizálás, némi szociális ez meg az, mind több avatóünnepség... Csakhogy Szlovákiában permanens kampány van, az ellenzék képtelen belenyugodni vereségébe. Inkább potom 200 millióért megszavaztatja a népet, hátha belátja, hogy két éve elhamarkodta a dolgot. Ebben a helyzetben már más sem kellett, mint egy kis nemzeti adok-kapok, szlovák módra. Főleg odafenn, a Tátra alatti vidéken, ahol évek telnek el anélkül, hogy eleven magyart látnának, a polgárok fel vannak bőszülve, amiért a magyarok „saját” megyét akarnak. Rettegnek, hogy előbb jön a magyar többségű megye, aztán az autonómia, s végül az elszakadás. Nincsenek kétségeik, hiszen Meciar is, Malíková is mondta, hogy így van, Bugár a Rostában beszélhet, amit akar, az igaz szlovákok éberségét sosem altatja el. Még a magukat demokratának kikiáltó szlovák politikusokban is időről időre felébred a nacionalista. Persze nem úgy általában - spéciéi a csehekkel vagy a lengyelekkel egyiknek sincs baja -, hanem csak a magyarokkal szemben, mert arra mindig van vevő, s jól jön néhány pluszszavazat a háznál. A baloldal ezen a téren valódi élcsapat, mezőgazdasági miniszterük még a nemzetiek osztatlan elismerését is kivívta. A kultuszminiszter is jeleskedik, bár lehet, hogy az ő esetében francia műveltsége játA baloldal ezen a téren valódi élcsapat. szik szerepet: nacionalizmusban a franciák mindig is az élen jártak. Ezek csak a legkirívóbb példák, a sor folytatható. Mert nemhogy a szlovák társadalom általában, de még a jelenlegi kormányzat sem döntötte el, mit akar valójában: nemzetállamot vagy polgári társadalmat. Egyelőre a „ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes” elv érvényesül. Az alkotmány preambulumát illetően körömszakadtáig ragaszkodnak a nemzeti elvhez, mondván, a szlovák nemzetnek joga van hozzá, hogy alkotmányában rögzítse a tényt: létrehozta saját államát, és kellően büszke erre. Ha azonban arról van szó, hogy a magyarok akarják érvényesíteni természetes, ráadásul a szlovák kormány által is aláírt nemzetközi egyezményben rögzített jogaikat, akkor a polgári elv válik fő kritériummá. Minden újabb területi átszervezés a magyarok arányának csökkenésével jár az egyes egységekben, s ha ezt a ronda békát a magyar polgárok érdekeit képviselő legitim parlamenti párt nem hajlandó szó nélkül lenyelni, nacionalistának kiáltják ki. Sőt, minden médium közöl legalább egy aggódó írást a nemzetiségi alapon szerveződő politikai élet veszélyeiről, s lelkes demokratához méltón követeli az egyedül üdvözítő polgári elv érvényesülését. Amiatt is nyugtalankodnak, hogy szegény magyar nemzetiségű polgártársaik politikai érdekei talán nem érvényesülhetnek igazán, ha mindig ugyanarra a pártra szavaznak. S persze mindig beszavazzák a parlamentbe, hajói politizál, ha rosszul, és ezzel arra kényszerítik a szlovák pártokat, hogy foglalkozzanak a magyar kisebbség problémáival. Kellene már végre szólni a látványosan aggodalmaskodóknak: éppen erről van szó, pontosan ezt akarjuk. Ha majd nem lesznek „magyar problémák”, akkor majd a „magyar” párt is elveszíti létjogosultságát, a magyar nemzetiségű polgárok is más kritériumok szerint fognak választani. Ha hamarabb nem is, a Szlovák Nemzeti Párt megszűnése után biztosan. A XXVII. nyári olimpiai játékok megnyitó ceremóniáján ausztráliai bennszülött gyerekek táncoltak. Múlt péntektől Sydneyn a világ szeme. TASR/EPA-teivétei Vezércikk Különórák és Mediciek Vojtek Katalin _____________ Ne m tudom, hogyan kezdjem a mondókámat, mert kérni szeretnék, és ez nem könnyű dolog. Amerikában valahogy így kezdeném: „Tudják, meddig él egy ember? Amíg akad valaki, aki jó szívvel gondol rá. Akarja, hogy örökké éljen? Adakozzon, és neve aranybetűkkel lesz bevésve a hálás utókor emlékezetébe!” Amerikában tudják ezt. Még a gaunerek is, sőt azok a legjobban. Ott épp a gaunerek legfőbb ambíciója, hogy miután életük virágában alaposan kigaunerkedték magukat, jobblétre szenderülve öles betűkkel hirdesse nevüket egy alapítvány, egészségügyi, kulturális vagy jótékonysági intézmény. Lehet, hogy Pozsonyban egyszer még Lexa Kórház épül, és névadóját hálaimájukba foglalják majd a felgyógyult páciensek, akiknek akkorra már fogalmuk sem lesz, ki is volt az a Lexa. Egyelőre azonban nálunk nincsenek olajmezőkön álló házak tulajdonosait puskagolyóval eltakaríttató és megöregedve jótékony adakozóvá szelídült amerikai Rockefellerek, Lexa is az országhatárokon kívül élvezi a vagyonát. Nem is az ilyen minden hájjal megkent dúsgazdagokhoz akarok szólni, hanem tisztességes emberekhez. Az olvasóhoz. Neki szeretném elmondani, amit a minap hallottam az autóbuszban, akarva-aka- ratlanul, mert az iskolatáskás, pöttöm lány és az anyukája épp velem szemben ült. A beszélgetés magyarul folyt, a gyerek kezdte: - Anyu, én miért nem járhatok zenére? - Kislányom, ezt már otthon megbeszéltük. - Nem beszéltük meg, mert te nem mondtad, hogy járhatok. - Van otthon szájharmonikád meg okarinád, azokon játszhatsz. - De én furulyázni szeretnék. A Kati is furulyára jár. - Az a Kati. Mi nem vagyunk Katiék. - Jó, de azért én is járhatok furulyára. - Majd jövőre. - De én most akarok. Miért nem lehet most? - Szivecském, mondtam már, hogy most nincs pénzünk különórákra. A gyerek nem emelte fel a hangját, nem dacoskodott. A „nincs pénzünk” után nagyon elcsöndesedett, többé meg sem szólalt. Lehet, hogy egyszer kitűnő muzsikus válna belőle. De az is lehet, hogy nem lenne hivatásos zenész, csak mondjuk, főiskolásként épp a zenéléssel keresné meg a tandíjhoz hiányzó pénzt. Vagy egyszerűen csak szépre fogékony, zeneértő felnőtt válna belőle. Esetleg zeneelméleti szakember. De valószínűleg egyik sem lesz, mert a családnak nincs pénze zeneórákra. Romlik a szociális helyzet, egyre nő az olyan szülők száma, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy gyermeküket különórákra járassák. Zeneórák nélkül még talán ki lehet bírni. Idegennyelv-ismeret nélkül már kevésbé. Globalizálódó világunkban pár év múlva a világnyelvet nem beszélő ember szellemi invalidusnak fog számítani, csökkent értékűnek a munkapiacon. Ne legyenek illúzióink az iskolai idegennyelv-oktatást illetően, mélységes tisztelet a kivételnek. És ne legyenek illúziónk az esélyegyenlőségről se. Mert nincs, és minden jel arra mutat, hogy nem is lesz. Még mielőtt rétegek szakadnának le kiúttalan anyagi helyzetük miatt, a helyi közösségek fogják meg a kezüket, akadályozzák meg zuhanásukat. A községi hivatalok, iskolák, vagy akár egyének hozzanak létre egy pénzalapot, amely a tehetséges, szorgalmas tanulók különóráit fedezné, pályázati alapon. Csak persze ezt valakinek - nem másokra várva - kezdeményeznie kellene, és propagálni. A rendszerváltás után Csehországban, Magyarországon megjelentek az „új Mediciek”, a nagyvonalú mecénások, szponzorok. Nálunk még gyerekcipőben sem jár a legszűkebb közösséget, tehát saját magunkat segítő polgári önszerveződés. Úgy látszik, egyelőre nem vagyunk képesek felfogni, mekkora szükség van rá, saját jól felfogott érdekünkben. Meddig még?
