Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-30 / 35. szám
10 2000. augusztus 30. Kópé Verssarok Móricz Zsigmond A sokjuk meséje Zelk Zoltán A rózsaszínű kismalac Volt egyszer egy gazdag ember, annyi juha, mint a tenger, mint az árvíz, ujjuju! Számlálhatlan sok a juh. Gazdag ember gondol egyet:- Pénzmagra szert hogyan tegyek? Hej, számadó, szóm van kenddel, annyi juhom, mint a tenger, Mint az árvíz, ujjuju! Számlálhatlan sok a juh. Gondoltam én mostan egyet, pénzmagra szert hogyan tegyek? Kell nekem a juhok ára, hajtsa kend el a vásárra. A vásárra juhász hajtja, előttük egy folyó partja. Irdatlan nagy - Tisza-Duna nem lehetne ija-fija - a híd rajta nagyon keskeny, nem fér a juh csak egyesben. Várjuk, míg átmennek renddel, s annyi a juh, mint a tenger! Mint az árvíz, ujjuju! Számlálhatlan sok a juh...- Hogyha egyig általérnek, folytatom majd a mesémet. Mészáros Márta rajza Olyan öreg volt már az a hegy, ahova most elvezetlek benneteket, olyan nagyon öreg, hogy már járni se tudott. Igaz, hogy én még fiatal hegyet se láttam a réten sétálni, de az a fekete disznó, amelyiktől ezt a mesét hallottam, azt mondja, hogy ő bizony látott. Hiába mondtam neki, hogy nem hiszem, azt felelte, hogy kettőnk közül annak van igaza, amelyikünk jobban tud röfögni, így hát ráhagytam, hadd legyen neki igaza. Szóval öreg, nagyon öreg hegy volt az, szürke felhőfüstöt fújt a pipájából, s hatalmas erdőszakálla volt. A hegy lábánál gyönyörű zöld rét feküdt, s ezen legeltette disznóit Péterke, a kis kanász. Volt a kondában egy icipici kismalac is, az olyan rózsaszínű volt, mint egy virág, s olyan játékos kedvű, mint egy kiscica. Képzelhetitek Péterke szomorúságát, mikor észrevette, hogy a rózsaszínű malac elveszett. El is küldte malacőrző kutyáját, hogy kerítse meg a kis szökevényt, de hiába, a kutya egyedül tért vissza.- Hát akkor magam megyek, s addig járok, míg meg nem találom! - mondta Péterke, s rábízta a disznókat a kutyájára. Ment, mendegélt, míg csak oda nem ért egy nagy, fehér margarétához. Mikor a margaréta meglátta a kiskondást, megrázta szirmait, s ráköszönt:- Hová, hová, Péterke? Talán a rózsaszínű kismalacot keresed? Erre járt az, még köszönt is illedelmesen, de hiába kérdeztem, nem válaszolt, csak továbbszaladt a szamártövis felé. Nosza, szaladt Péterke is a szamártövis felé, az meg már messziről odakiáltott a kis kanásznak:- A kismalacot keresed talán? Erre járt, de úgy megijedt a töviseimtől, hogy meg se állt a kilencedik eperfáig! Nosza, gyerünk az eperfához! - gondolta Péterke, s bizony lihegett már a fáradtságtól, mikor odaért. Az eperfa is rögtön megszólalt:- Jó helyen jársz, kis kanász, ha a megszökött malacodat keresed. Erre járt, még meg is kínáltam piros eperrel, de ő csak szaladt tovább, amerre a szél fúj. Usgyi akkor a szél után! Futott, futott Péterke, míg csak meg nem találta a szelet. A szél éppen egy tölgyfa ágain hintázott, s onnan kiáltott Péterkének:- Sose búsulj a kismalacod után! Tüdőm, merre ment! Velem játszott az előbb, de aztán se szó, se beszéd, szaladni kezdett a forrás felé. - Na hiszen, most meg futhatott Péterke a forráshoz, de ide már nemhiába futott. Éppen jóízűen kortyolgatta a kismalac a vizet, s a forrás pedig biztatta:- Igyál, igyál, kismalac, azután is itt maradsz! A malac pedig rávisított:- Itt bizony, itt bizony, mindig friss vizet iszom! így társalogtak egymással, s a forrás meg is kérdezte néha:- Jó a vizem? Jó a vizem? A kismalac pedig így felelt:- Azt meghiszem! Azt meghiszem! Csak Péterke vetett véget a forrás és a kismalac barátkozásának. Ölébe kapta a kis szökevényt, s futni kezdett vele visszafelé. Útközben persze megköszönte a szélnek, az eperfának, a szamártövisnek és a margarétának, hogy útbaigazították, mert nélkülük bizony sose találta volna meg a rózsaszínű kismalacot. Magyar atomocska 8. Napóleon és az atombomba Ozogány Ernő Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy az amerikai elnök fejére csapva felkiáltott: „Ezzel a fegyverrel fogom legyőzni a nácikat!” Már csak amiatt sem tehette, mert ideje sem volt a levelet elolvasni. Ugyanis éppen ekkor osztotta fel Hitler és Sztálin Kelet- Európát azzal a titkos szerződéssel, amit a külügyminiszterek nevéről Molotov- Ribbentrop paktumként ismert meg a világ. Ennek következménye Lengyelország lerohanása volt kettejük részéről, így aligha meglepő, hogy Franklin Delano Roose- velt amerikai elnök nem kívánt tudományos kérdésekkel bajlódni. Ugyanis a levélírókon kívül vajmi kevesen hittek még abban, hogy az atombomba valaha is működni fog. Volt viszont egy közös ismerősük, aki bejáratos volt a Fehér Házba. így Alexander Sachs, a tudományos kérdésekben teljesen já- radan bankár lett a közvetítőjük. Lassan már szeptember végén járnak, amikor Sachs villásreggelire kap meghívást az elnöktől. A bankár falatozás közben Einstein levelére tereli a szót. Ekkor derül ki, hogy hat hete felbontatlanul hever az elnök asztalán. A bankár kérdésére Roosevelt gondterhelten legyint: ugyan, neki erre nincs ideje, hiszen lehet, hogy fölöslegesen dobják ki a pénzt olyasmire, ami vagy működik, vagy nem. Sachs erre némi türelmet kér az elnöktől, hogy elmondjon egy régi történetet. Eszerint a múlt század elején egy Fulton nevű amerikai állított be Bonaparte Napóleonhoz, azzal az ajánlattal, hogy lapátkerekes hajókat készítene neki.- Hajók, vitorlák nélkül? - hitetlenkedett a a francia császár. - Micsoda ostoba ötlet! - és dolgavégezetlenül elküldte a feltalálót.- Elnök úr, ha akkor Napóleonnak egy kis fantáziája lett volna, másként alakul a tizenkilencedik század európai történelme. - Roosevelt sokáig mozdulatlanul ült tolószékében (gyermekbénulás következtében nem tudott járni). Sachs már azt hitte, mondókájával megbántotta őt, amikor becsengette magához az inast, egy palack Napóleon korabeli konyakot hozatott fel a pincéből, hogy koccinthasson a „mesemondóval”. Ezt követően Watson tábornokot, a Fehér Ház katonai főnökét kérette magához, akit hatalmas termete miatt mindenki csak papának becézett. Ekkor mondta ki Einstein levelére mutatva a történelmi mondatot: „Watson papa, ezek a papírok itt azt jelentik, hogy nekünk most cselekednünk kell.” Ilyen különös körülmények között indult meg a később Manhattan- terv fedőnevet kapott kutatási program, amely egyrészt a bomba megalkotásához, másrészt az első atomerőmű megszerkesztéséhez vezetett. A kezdetek hihetetlenül szerények voltak: Szüárd és Wigner mindössze hatezer dollárt kértek. Meg is kapták érte a többiektől a magukét! Viszont amikor a hadügyminisztérium is belépett a szervezők sorába, egyszeriben csőstül kezdett a pénz dőlni: tudósok ezreit gyűjtötték össze a történelem legnagyobb szabású kutatási programjának kivitelezéséhez. Lukács Zsolt és Rácz Noémi Illusztrációja Gondolkodom, tehát... A négy egymást követő téglalapban valamilyen logikai elgondolás alapján váltogatják helyüket az ábrák. Ezt kitalálva könnyen eldöntheted, hogy a négy számozott kép közül melyik az, amely folytatja a rejtvényt.
