Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-19 / 3. szám
3 2000. január 19. A tatár veszedelem elmúltával az emberek lejöttek a hegyről, és újra felépítették városaikat Hétszáz éves a menedékkői kolostor Scheirich László ___________ Az 1237. esztendő elején Julianus Domonkos-rendi szerzetes, aki a Volga mentén élő keleti magyaroknál volt térítő úton, igen rossz hírrel érkezett vissza Magyar- országra: „A tatárok az ország határai felé közelednek.” Rövidesen bekövetkezett a felkészületlen országban a katasztrófa. Az 1241. április 12-ére virradó hajnalon a tatár hadak Muhinál bekerítették és tönkreverték a magyar sereget. A király futással mentette meg életét. A lakosok pedig félreeső helyeken kerestek menedéket. Egy krónikás a következőképpen emlékezik meg az eseményről: „Az 1241. évben, IV. Béla király uralkodása idején, Ba- tu tatár király 500 000 fegyveres emberrel jött Oroszországon át Magyarországra ...az ellene harcoló királyt a tatárok legyőzték, és majdnem egész hadseregét elvesztette. A tatárok akkor majdnem három évig maradtak az országban, mely idő alatt az emberek nem vethettek és nem arattak, hanem a vadonban voltak kénytelenek tartózkodni, és nagyobb részük éhen halt. Akkor Jordán, a XXVI (szepesi) város grófja (a Görgey család első törzsatyja) egy előzetes tanácskozás után a birkákkal, polgárokkal, cselédekkel a Látóköre (Lethonkew, Mons specu- lationis) ment, azt megerősítette ...majd 3 éven keresztül védte, és sértetlen maradt... A hegyen egy fallal körülvett templomot is építettek, és ezt elnevezték Menedékkői templomnak (capitulum lapidis refugii).” A tatár veszedelem elmúltával az emberek lejöttek a hegyről, és újra felépítették városaikat. Ezt a hegyes Szepességben történt eseményt egy névtelen karthauzi krónikás örökítette meg. A hegyet a környékbeli lakosok a mai napig Skala útocista néven nevezik. 1299-ben, Endre király idejében az iszákfalvi pap, Márton atya azt javasolta a XXIV szepesi plébánosok szövetségének, hogy a hegyen, mely elődeiknek védelmet nyújtott a tatárok elől, Isten dicsőségére építsenek egy kolostort a „néma barátoknak” nevezett karthauzi szerzeteseknek. A javaslatot a papok elfogadták, és a kegyelethely megtekintésére meghívtak két szerzetest a karintiai, akkor híres seitzi karthauzi kolostorból (ma Szlovénia, Zice helység Cilii városka mellett; a kolostor elpusztult). A szerzeteseknek a hely tetszett, szinte hasonlított az alpesi Grenoble melletti, Szt. Brúnó (1030-1101) által 1084-ben alapított „Grande Chartreuse”, az első karthauzi kolostor helyére. Egy küldöttség meglátogatta a szászok grófját, Jordánt (akinek nagyapja, szintén Jordán vezette alattvalóit a tatárok elől a Menedékkőre), valamint Jakab szepesi prépostot, aki 1299. december 19-én kiadott alapítólevelével nekik adományozta a hegyet a hozzá tartozó erdőkkel és patakokkal. Márton atya ezután még 3 évig gyűjtötte az anyagi fedezetet az építkezéshez. A Keresztelő Szent János-imahá- zat 1305-ben kezdték építeni a seitzi András barát vezetésével, aki számos könyvet is hozott magával. Rövidesen néhány cella is felépült a szerzetesek részére. Két év múlva már jelenthette anyakolostorának, hogy a Szepességben egy zárdával szaporodott a nem túlságosan nagy létszámuk. A szerzetesek nem voltak sokan a zárdában; tizennégynél többen nem lehettek, és igen szigorú életet éltek. Mindegyikük magányosan álló, kis kerttel körülvett, külön cellában (házban) lakott, és társaival, akiktől elszigetelten élt, csak ritkán találkozott. A menedékkői kolostorban 8 cella volt. A sajátságos berendezés folytán valóságos remeteéletet éltek. Naponta csak egyszer ettek, rendszerint a cellájukban. Táplálékuk tojás, sajt, főzelék, tej és tészta volt. Hétfőn, szerdán és pénteken kenyéren, són és vízen böjtöltek. Közösen csak ünnep- és vasárnap étkeztek. A beszédről lemondván, örökös csendet fogadtak, melyet csak szükség esetén szegtek meg. A szerzeteseken kívül voltak még a kolostorban ún. megtért testvérek, akik a házimunkák nagyobb részét végezték. 1307-ben megérkeztek az első szerzetesek, perjelük Konrád atya lett, akiről azt állítja a névtelen krónikás, hogy „előkelő író volt”. A karthauziak általában tudós szerzetesek voltak, s főleg imával és szellemi munkával töltötték idejüket. „A könyveket - mondja Guido, a rend szabályainak szerzője - mint lelkünk örökös táplálékát a legnagyobb gonddal őrizzük. Sőt, újakat is írunk; mert ha már szóval nem hirdethetjük az Isten igéjét, tegyük azt legalább kézzel, az írás által.” E célból minden szerzetes írószerszámokat kapott. Károly király a kolostor határait három nyíllövésnyire kiterjesztette, de más birtokot is kaptak egyházi és világi adakozóktól a Magurán túl, Sáros, Lipót és Zemplén megyében. A XIV. és a XV. század eleje a felvirágzás kora, amikor a gazdag mecénások jóvoltából folytatódik az építkezés és 1320 után egy újabb zárdát, a lechnici (Vörös) kolostort alapítják. A nyugalmas napokat 1433-ban Mihály perjel alatt megzavarták a husziták; a kolostort teljesen kirabolták és felégették; ennek következtében hosszabb ideig elhagyatott volt. A késmárki Momasser János perjel részben felújította a épületet és a Hernád partján lévő karthauzi malomtól (ma Letanovsky mlyn) utat épített a kolostorhoz. 1454-ben a közeli Marcelvárban tartózkodó Jiskra vezér csapatai újból feldúlták a kolostort, a szerzeteseket pedig elűzték. Ezek Lőcsén telepedtek le, és itt voltak negyed századon * keresztül. A városi élet azonban a vezeklő barátok részére nem volt megfelelő, ezért 1478-ban visszatértek a Menedékkőre és a németországi Mauerbachból származó perjel vezetésével, aki Mátyás király híve volt, kijavították a romos zárdát. A következő évtizedek is szorgalmas munkával teltek: a nagy- szombati III. János perjel (1492- ben választották meg) a zárdán kívül kápolnát, a Hernádon keresztül hidat épített, a zárda mellett tavakat hozott létre. Jodocus perjel alatt (1500-ban választották meg) majdnem minden cellát felújítottak. 1506-ban igen kivételes látogatója volt a zárdának: Zápolya István özvegye, Hedvig tesseni hercegnő (János király anyja) a káptalantól mint egyedüli nőszemély engedélyt kapott a kolostor meglátogatására. A karthauzi kolostorban a nőket nem fogadták, sőt a zárdához tartozó területről is kitiltották a néma barátok; még templomaikba is csak a búcsú első napján bocsátották be őket. Hedvig a zárdát gazdagon megajándékozta. A mohácsi vész után bekövetkezett trónöröklési viszályok a kolostort is érintették. A politikai és egyházi zavarok következtében az országban rablóbandák alakultak. 1543. június 29-én este 19 órakor, amikor a szerzetesek nyugovóra tértek, a zárdát megtámadta Basó Mátyás rablóvezér, a murányi vár kapitánya. A szerzeteseket elűzték, és befészkelték magukat a kolostorba, azonban nem hosszú időre: Báthory Bonaventura 100 huszárjával és 400 katonájával kiűzte a rablókat, majd a megye beleegyezésével július 30-án lerombolták a kolostort, hogy a jövőben ne lehessen rablók fészke. A sors iróniája! Nem egész negyed évezreddel előbb a lőcseiek építették a zárdát a tatárok előli menekülés emlékére, most pedig az utódok romhalmazzá változtatták a kegyhelyet. A szerzetesek megmaradt jószágukkal és könyveikkel a dunajeci Vörös Kolostorba költöztek. Az elpusztult kolostor helyét a környékbeli szlovák lakosok a mai napig Klásto- riskónak (Kolostorhely) nevezik. A szerzetesek némaságot fogadtak, és valóságos remeteéletet éltek. A nyugalmas napo- kat 1433- ban megzavarták a husziták. A feltárt Keresztelő Szt. János-templom A karthauzi szerzetesrend jelvénye Komédia három „felmondásban” Zvolensky Gabriella _______ „N em tudja elviselni a választási vereségét, mártírnak állítja be magát” - olvasható a „Válasz a Vasárnapban 1999. szeptember 22-én megjelent cikkre” című írásában Pásztor István, Király- helmec polgármestere. Én szegény mártír?! De ki a mártír? Mert aki engem mártírnak állít be, az éppen Pásztor István polgármester, aki a Révai Nagy Lexikonéba aligha, de a rekordok könyvébe minden bizonnyal bekerül a felmondások adományozásával. Ugyanis: 1. felmondás -1999. április 22., a 46. § 1. bekezdésének a/pontja szerint. A kultúrház megszűnik...a felmondás május 1-én lép érvénybe, a munkaviszony július 31-én ér véget. Hiába tiltakoztam a helytelen eljárás miatt, hiszen a funkcióból nem hívtak vissza, viszont két fizetési kategóriával lejjebb helyez. Szerinte ha megszűnt a státus, megszűnt a funkció is! Pert indítottam. 2. felmondás -1999. július 29. a 46. § 1. bekezdésének c/pontja szerint. Felesleges munkaerő...a felmondás augusztus 1-jétől lép érvénybe, a munkaviszony október 31- éig tart. Pár nappal az első felmondás szerinti munkaviszony-megszüntetés előtt mégiscsak visszahívnak az igazgatói funkcióból (július 26-án). Július 28-án közük, hogy nem érvényes a felmondás (amit ebben az esetben csak a bíróság dönthet el s mondhat ki, a városháza megszüntethette volna, amit viszont nem tett meg!). Július 29-én pedig a fentiek alapján újra felmond, ezáltal megakadályozva, hogy az új munkahelyre beléphessek VIII. 25-én. Különben a járási elöljárónk, aki egyben Királyhelmec város főellenőre, nem írja alá az új munka- szerződésemet (annak ellenére, hogy teljes jogú képesítésem és Mgr. titulusom van), mert nincs érvényes papírom a munkaszerződés felbontásáról. Mivel öt hónapos végkielégítésre vagyok jogosult a kollektív szerződés értelmében (amelynek létezését letagadják), a Polgármester arra akar kötelezni, hogy mondjak le minden jogomról a „saját érdekemben”, s menjek el a 43. § alapján saját kérésemre (két felmondás után!). Mivel ezt nem teljesítem, megkapom a 3. felmondást. 3. felmondás -1999. október 4., az 53. § szerint. A munkaviszony azonnali hatály- lyal történő megszűnése a munkafegyelem súlyos megsértése miatt. Augusztus hónapban a jogos túlóráimat és a maradék szabadságomat vettem ki, mindezt egy kérvény beadása után tettem, amelyet átadtam Tamás Valériának, s amelyet később szóban és aláírással igazolt Bogoly János. Közben szerintük ez a forma nem volt megfelelő, ezért igazolatlan távolmaradással vádoltak. A nyilvántartási könyv eltűnik! Ugyan kinek állt ez érdekében? Az ügyvédem felszólítására a városi hivatal október 14-én visszavonja a harmadik felmondást, s közük, hogy a második van érvényben, majd október 20-án megtudom, az igazolatlan hiányzás miatt fizetést nem kapok. Továbbá a városi hivatalban megkérdezik, hogy hol voltam október 4-étől 14-éig (miután felmondtak) . Hát nem komédia? Három felmondás három különböző indokkal, három bírósági per. Megfosztanak a munkalehetőségtől, ugyanakkor felesleges munkaerőnek tartanak, fizetést nem adnak! Visszatérve a második gondolathoz: „...választási vereség...” De ki a vesztes? - mert a választ; győztese a matematika elvei rint Pásztor István mérnök, s mi kétség, de az erkölcsi győ; én lettem, akár tetszik, akár i azzal a közel 500 szavazatta] nem az ingyen virsliért, boré lejárt szavatosságú konzervé szeretetcsomagokért, hanem zalomért, a szeretetért, a ren nyért! Én szereztem 500 bar; de a Polgármester úr ezreket szített el (hiszen nem ennyi s vazatot kapott az előző válás sokon). Kettőnk közül kinek mibe beletörődnie? Amibe viszont valóban nem dók beletörődni, az Királyhe város pusztulása. Azé a váró amely mindig a Bodrogköz $ dasági és kulturális központ volt, s amelynek a Csonkává volt a legjellegzetesebb szín: mm
