Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-10 / 19. szám
12 2000. május 10. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Csodás álmok jönnek Hamlet a nagymonológban azon töpreng, miféle álmok jönnek a halál után. Nos, Hollywood megadja a választ. Chris Nielsen (Robin Williams) szerelme határtalan felesége iránt. Anni-vel (Annabella Sciorra) azóta társak, amióta meglátták egymást. Egy baleset vétlen áldozataként Chris túllép a földi világon. A mennyország, amelynek immár örökös lakója lett, elszomorítja és meghökkenti. Túlvilági vezetője segítségével ráébred: ahová jutott, a saját mennyországa, saját fantáziájának kivetülése. Amit lát maga körül, Annié egyik festménye, éppen az, amelyiket a legjobban szerette. Chris boldog, csodálatosnak tartja ezt a festett világot, hiszen tele van azokkal az emlékekkel, romantikus álmokkal, amelyek Annie- hez fűzték. Ám hamarosan a paradicsomi környezetben sem érzi jól magát imádott felesége nélkül. Annié sem tud szerelme nélkül élni, öngyilkos lesz. Chris megtudja, hogy Annié meghalt, de azt is tudja, hogy nem találkozhatnak, mert az öngyilkosok pokolra kerülnek. Kalandos odisszeába kezd mennyen és poklon át, hogy kiszabadítsa feleségét az alvilágból... Vincent Ward rendező érzelemteli, hihetetlenül látványos filmje jócskán merít a mitológia köréből, Dante irodalmi „látomásából”. A digitális technika újabb bravúrját láthatjuk egy kissé túl „édesre” sikeredett történet szolgálatában. Heti hír Áldásosztó sztár Urna Thurman (29) sorsát a Ponyvaregény óta figyeli a közvélemény, noha korábbi élete sem volt éppen érdektelen. Édesanyja svéd bevándorló, aki eleinte modell- kedett, később pszichotera- peuta lett. Rövid ideig az LSD-guru, Tim Leary felesége volt, mielőtt hozzáment Róbert Thurmanhez, akit első amerikaiként avattak buddhista szerzetessé. Négy gyerekük született, akiknek - buddhisták lévén - az Urna (azaz áldásosztó), Dechen, Ganden és Mipam neveket adták. A család jó ideig Indiában élt, majd miután hazatelepültek (és az apa elfoglalta a Columbia Egyetem vallási intézetének elnöki székét), ugyancsak mozgalmas élet várt rájuk: szinte naponta megfordultak náluk a világ minden tájáról érkezett szerzetesek, köztük olykor a dalai láma is. Urna bárhogy próbálta, az előélete, különcsége és furcsa neve miatt is nehezen tudott beilleszkedni a társai közé. Miután sikert aratott egy iskolai színdarabban, érdeklődése hirtelen a színjátszás felé fordult. Tizenöt évesen úrrá lett rajta nyughatatlan természete, és New Yorkba ment, hogy kitanulja ezt a szakmát. Kezdetben mosogatással tartotta fenn magát, de viszonylag hamar felfedezték egy felejthető filmben nyújtott alakítása után. Ezt kisebb, de annál fontosabb szerepek követték Robin Wilíiam és John Malkovich oldalán (a Terry Gilliam-féle Münchhausen báró kalandjaiban, illetve a Veszedelmes viszonyokban). 1994-ben Quentin Tarantino rábeszélésére részt vett a Ponyvaregényben. Ezt végül nem bánta meg, mert ekkor az egész világ megismerte őt, mi több, Oscar-díjra is jelölték. Később már láthattuk őt Ralph Fiennesszel és Sean Conneryvel a Bosszúállókban, de azóta nemigen hallatott magáról. Részben talán ez is az oka annak, hogy - Urna nagy sajnálatára - a sajtó túl sokat foglalkozik a magánéletével. Gary Oldmannel kötött házassága ugyanis hamar felbomlott, majd néhány filmbeli partnere után végül Ethan Hawke mellett kötött ki; tavaly egybe is keltek, és rövidesen megszületett a lányuk, Maya Ray. Urna jelenleg főként vele van elfoglalva, de már olyan hírek keltek szárnyra, hogy először Gérard Depardieu-vel, azután Woody Allennel fog játszani, a távolabbijövőben pedig férjével együtt szerepel a Gyűrűk ura című készülő filmtrilógiában. Eötvös Péter, a Három nővér zeneszerzője a vezénylés mellett ismét sokat komponál Beszédes muzsika „A vezénylésük során nem a mit, hanem a hogyan a legfontosabb” Réfi Zsuzsanna _________________ Eö tvös Péter Három nővér című operájának ősbemutatója két esztendeje volt a lyoni operaházban, s a mű azóta számos díjat nyert, és CD-felvétele szintén megkapta a legmagasabb elismeréseket. A produkció Lyonban, Hollandiában és Németországban hatalmas sikert aratott. Eötvös operája ebben az évben színpadra került Budapesten, emellett bemutatják Hamburgban és Freiburgban is. Jövőre Chatelet-ban és Brüsszelben játsszák, majd Rómában, Bolognában, végül pedig ismét Lyonban tekinthetik meg az érdeklődők. Eötvös Péter a XX. század zenéjének egyik legismertebb tol- mácsolója, műveit pedig három kontinensen játsszák. A Hollandiában élő, világhírű karmester, zeneszerző ezzel a produkciójával egészen páratlan sikersorozatot mondhat magáénak. Azt vallja darabjáról, hogy az egész történet kapcsolatkeresések sorozata, az emberi élet tartalmi, érzelmi és kapcsolati érzékenységének a megfogalmazása. Mindegyik központi figura alapproblémája a választás kérdése. Mindig két lehetőség között kell dönteniük, de bármelyiket választják, az menthetetlenül kudarchoz vezet. Ennyire pesszimistán látja az életet? Azt hiszem, ez a nagy titok, a Három nővért-ezért játsszák annyi helyen a világban, mert rá akarnak jönni erre a megfoghatatlan konstellációra. Mindenki, nézők és az előadók is azonosulnak a Három nővér hőseivel. S éppen ezért van a rengetegfajta színre- vitel, mert erre a titokra nem lehet rájönni. De én nem tartom a darab kicsengését pesszimistának. Szerintem egyszerűen csak reális. S azért sem negatív, hiszen a Csehov-szöveg stílusa, morális tartása, a mondatok mögötti érzelmi világ miatt szépnek látjuk az általa megidézett miliőt, amely még mindig képes feltölteni bennünket. Úgy vélem egyébként, a művészetnek az volna a funkciója, hogy az élet példaképe legyen, modelleket próbáljon ki, amelyekről így kiderülhet, átül- tethetők-e a mindennapokba. A Három nővér nem tradicionális felvonásokból, hanem három szekvenciából áll. A darab kulcsjeleneteit megismételve Irina, Andrej és Mása nézőpontjából dolgozza fel a történetet. Miért nem a három nővér szemszögén át látjuk az eseményeket? Mert Olgának nincs meg ez a problémaköre. Legidősebb ‘nővérként anyaszerepet játszik, s ennek a vénkisasszonynak nincsenek olyan választási konfliktusai, mint testvéreinek. Egyébként régi tervem volt, hogy egy ilyen jellegű művet komponáljak, ez a játéklehetőség, a történet több nézőpontból való ábrázolása még főiskolásként jutott eszembe, a Magyar Elektra kapcsán. Ön írt filmzenét, dolgozott színházban, s a dramaturgiai, színházi tapasztalatait felhasználva komponálta a Három nővért is. Mennyire kéri számon a rendezőkön a saját kompozícióját? Nem szeretek és nem is szeretnék beleszólni a színrevitelekbe, nagyon érdekel, kinek mit jelent a darabom. Hátha valami olyasmi születik belőle, amire én nem is gondoltam. Ennek a darabnak egyébként két megközelítési módja van. Az a változat, amelyben kontratenorok alakítják a nővéreket, absztraktabb, ha pedig szopránok éneklik ezeket a szerepeket, akkor realistább az előadás. A Három nővért többen kihívó operaszínpadi kísérletnek, alternatív javaslatnak tartják a műfaj újraértelmezéséhez. Nagyon sokféleképpen lehet az operát új irányba vinni. A Három nővér kicsit a tradicionális és modern művek között áll. A mai nézők szeme XX. századi, a füle azonban XIX. századi maradt. Ennél a darabnál a közönség érdeklődését felkelti az, hogy ismert művet láthat, de kortárs zenével és filmszerű dramaturgiával. Én pedig állandóan mesélek valamit a muzsikámmal. Úgy vélem, ebben a darabban sikerült olyan zenei nyelvet találnom, amelyet a konzervatív operaközönség is ért és újszerűnek talál, ráadásul pedig azoknak a kritikusoknak is érdekes, akik folyton a legmodernebbet keresik. A kortárs zeneszerzők többsége számára nem igazán lényeges, hogy értsék a műveiket, ön pedig erre minden darabjában nagy hangsúlyt fektet. Számomra nagyon fontos, hogy ne tablók, kiállítási tárgyak szülessenek, hanem olyan művek, amelyek állandóan kommunikálnak, közvetlen kapcsolatban vannak a közönséggel. Az én zeném beszédszerű. Lényeges, hogy a hallgatóság értse, s hogy hasson az érzelmekre. Amellett, hogy komponál, rendszeresen vezényli Európa legjelentősebb zenekarait, és a legnevesebb operaházak vendége; ráadásul gyakorta tart mesterkurzusokat. Sőt, a fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésére még egy alapítványt is létrehozott. Azért ödött fel bennem ennek az iskolának az ötiete, mert amikor én voltam fiatal, akkor nekem nem segített igazán senki: minden szakmai fortélyra gyötrelmes munkával kellett rájönnöm. Én pedig úgy vélem, nagyon sok segítséget meg lehet adni idejében a fiataloknak. A pályakezdéskor rengeteg információra van szükség. Ebben az iskolában a hozzám forduló fiatalok megkapják a megfelelő felvilágosítást, tájékoztatást, azt a tudást, amelyet az évek során magam is megtapasztaltam. Mit akar megtanítani ezeknek a fiataloknak? A főiskolai képzésben ma legerősebben a múlt dominál. Kevés helyen tanulnak kortárs zeneművészetről, és még kevesebb helyen kapnak segítséget ahhoz, hogy el tudják képzelni a holnap muzsikáját. Oktatják nekik a XVII., XVIII., XIX. század zenéjét, de a XX. század szinte teljesen kimarad. Szerintem pedig az volna a normális, ha először a jelennel foglalkoznának, s utána lenne szó a múltról és a jövőről. Szeretném, ha a hiányzó huszadik századi tudnivalókat nálam elsajátíthatnák. Emellett pedig szeretném, ha azt is megtanulnák, hogy a vezénylésük során nem a mit, hanem a hogyan a legfontosabb. Tanít, komponál, vezényel. Most éppen melyik tevékenység játszik főszerepet a mindennapjaiban? Időszakonként változnak a hangsúlyok. Az első diplomámat 1963-ban szereztem a budapesti Zeneakadémián zeneszerzésből, majd a Kölni Zeneművészeti Főiskolán végeztem el a karmester szakot. Eközben sokat dolgoztam a Filmgyárban és a Vígszínházban, s ekkoriban sok filmzenét, színpadi muzsikát kellett írnom. Mindebből rengeteget tanultam. A 60-as, 70-es években Kölnben főleg elektroakusztikus zenével foglalkoztam, majd Párizsba mentem, s ott sokat vzényeltem. Az alapítványomat 1991-ben hívtam életre, s ezt követően több lett a szabadidőm; ekkor kezdtem el ismét komponálni. Az utóbbi időszakban a dirigálás lett ismét hangsúlyos, a legnevesebb együttesektől kapok felkéréseket. Jelenleg éppen azon dolgozom, hogy valamelyest egyensúlyt teremtsek a vezénylés és a komponálás között. Időre lenne szükségem ahhoz, hogy új darabok, köztük operák is szülessenek. Németh Zoltán A szem folyékony teste című kötete nagyon szép kiállítású. Kemény borító, fénykép a címlapon, jóféle papír Június 26-a ezentúl a koromnyalás világnapja lesz? Ma már nem nagy dolog kötetet megjelentetni. Mióta megszűnt a Madách egyeduralma a magyar nyelvű könyvkiadás terén, majd egy tucat kiadó verseng a szerzők kegyeiért. Közülük néhány - na nem a legnagyobbak - 40-60 ezer korona közötti összeg befizetése ellenében bármit megjelentet. Talán ennek is betudható az elmúlt évek „lírai expanziója”. Régebben rangot jelentett kötettel jelentkezni - ma (esetleg) anyagi lehetőség megnyilvánulása. Ebből a szükségképpen nem minőség alapú, mértékadó kritika híján egyre átláthatatlanabbá váló szövegtengerből árbocként magaslik ki Németh Zoltán A szem folyékony teste című kötete, mely az AB-ART gondozásában jelent meg. Nagyon szép kiállítású kötettel van dolgunk, kemény borító, fénykép a címlapon, jóféle papír, halljátok, ti boldogtalan útlevél formájú első kötetek. Némethet elsősorban kritikusként ismerhette meg az olvasó- közönség. Tanulmányaival - kiváló önálló kötetén túl - a Kalligram, az Irodalmi Szemle, a Szőrös Kő, a Bárka és egyéb magyarországi irodalmi lapok hasábjain találkozhat(t)unk. De recenzensként neve gyakran feltűnik e hasábokon is. Ugyanezen a helyen magam is figyelmeztettem az olvasót, legyen óvatos: Németh verseskötetet készül megjelentetni. Most már késő, a szem folyékony teste mindenre ráfröcsögött. Vigyázz! A szem folyékony teste felkenődik az őt olvasó szemre - olvasom saját példányom dedi- kációját. Milyenek ezek a versek? A rendkívül tehetséges (majdnem) kortárs Polgár Anikó így látja szerzőnk költészetét, egyetlen feminista versében: „Mintha nem épp ő/ írná sorra a drasztikus és vad verseket, úgy, hogy/ hányingert kap tőlük az ember.” Kedves Polgár Anikó, de gustibus non est dis- putandum! Elképzelhető, hogy akad olvasó, aki számára Németh versei vadak és drasztikusak - bár nem hinném, hogy ez volna a fő jellemzőjük. Az is lehet, hogy a Koromevés, vagy a Ha a vér korom című verseket a gyengébb gyom- rú poéziskedvelő jobban teszi, ha átlapozza, különben úgy járhat, mint Polgár Anikó. De kár lenne ezt tenni, ezt a két vers ui. főhelyen, a kötet legvégén helyezkedik el, nem véletlenül. A Vasárnap rendelkezésünkre bocsátotta keretek között, sajnos, nem mélyedhetünk el Németh verseinek alaposabb értelmezésében, hiszen e terjedelem a poétikai bevezető megírására sem lenne elegendő. Pedig fontos tisztázni, hogyan beszél Németh ebben a kötetben, mely bizonyosan helyet fog kapni egy majdan megírandó (csehszlovákiai) magyar irodalomtörténetben. Az e kötetbe felvett verseket három fő csoportra oszthatjuk: a cím nélküliekre, vagy ha úgy tetszik, a három fekete ponttal jelzett címűekre; az Op. (talán Opus, de Némethnél sose lehet tudni...) versekre; ill. a hagyományos (?) címet viselő költeményekre. Németh sok verse biopoétikus, poétikájának legitimációját a test, illetőleg a test szükségletei adják. Fogak, a bél- és érrendszer alagútjai, a vér, a nyelv és természetesen a szem, annak folyékony teste. A szem és a nyelv mint extrém testhatárok konstituálódnak költészetében, a külső világ tudata kizárólag ezeken keresztül képződik meg a lírai énben. De most talán messzire mentünk a következtetésben, a szerző programverseiben ugyanis megelégszik a megismerés kezdetének rögzítésével, megaszi- nesztézikus kapcsolatba vonva ízlelést, látást, közvetve a hallást is; ill. a korom befogadási lehetőségeinek rögzítésével, miközben mindvégig rájátszik a „korom” szóban rejtőző kettősségre. A koromnyalás világnapját június 26-ára tűzte ki, ami egybeesik a tételezett szerző születésnapjával. Aki akarja/ tudja, gondolja tovább! K. L.
