Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-10 / 19. szám
Kultúra 2000. május 10. 13 Filep Tamás Gusztáv és Tóth László megírták a csehszlovákiai magyar művelődés történetét Sok-e 0,1 iratfolyóméter? Kocur László Mi történik, ha két marcona, tar, szakállas úriember összefog? Mondjuk, megírják a csehszlovákiai magyar művelődés történetét, mert ez volt Filep Tamás Gusztáv és Tóth László legutóbbi közös vállalkozása. Filep Tamás Gusztávról már írtam á hasábokon, s Tóth Lászlót sem hiszem, hogy be kellene mutatni a nagyközönségnek, legfeljebb a fiatalabb generáció (k)nak. Ő az 1970-es Egyszemű éjszaka című antológia szerzői közt bukkant fel, ragyogó tehetségű költő volt, egyike irodalmunk kevés nagy reménységének, akit a kusza „történelmi szél” (és egy mozzanat, ami nem biztos, hogy elbírná a Vasárnap nyomdafestékét) a husáki konszolidáció évei során Budapestre sodort. Ennyi idő távlatából szomorúan, de biztosan állíthatjuk, ez a váltás nem A négy vaskos kötetet dermedt csend fogadta. tett jót költészetének, de e körülmények közepette a csehszlovákiai magyar irodalom-, művelődés- és politikatörténet mindenre elszánt kutatója lett. Szerencsére még lezáratlan életművének feldolgozása irodalomtörténetünk adósságainak egyike). Ha egy vitára érett közvéleményű közösség életében egy csoport arra vállalkozik, hogy feldolgozza a művelődés történetét, azt ünneplés mellett parázs viták követik, kritikai pergőtűzzel. Nálunk ez elmaradt. A négy vaskos kötetet dermedt csend fogadta. Ez is azt bizonyítja, hogy a kultúrtörténetünk feltárásába fektetett energia és a vizsgálódások eredményei messze nem arányosak. Szellemi életünk kör/kórképének megrajzolása várat még magára. E vaskos monográfia mértékadó feldolgozására nem vállalkozhatunk a Vasárnapban rendelkezésünkre bocsátott keretek között, arra azonban mindenképp, hogy ismertessük ezt a méreteiben és fontosságában egyedülálló vállalkozást. A sorozat - írjuk le most már pontos címét: A (cseh) szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 - első, 261 oldalas kötete a csehszlovákiai magyarság történelmét; demográfiai, település- és társadalomszerkezeti (át) alakulását; nyelv- használatunk törvényi szabályozását (!); populáris kultúránk (v) iszonyait; valamint a magyar anyanyelvű egyházak helyzetét mutatja be. A történelmi rész - A (cseh) szlovákiai magyar közösség nyolc évtizede 1918-1998 - szerzője Szarka László. S valóban, Vad- kerty Katalin mellett ő a legkom- petensebb, hogy feltárja nyolcvan év történelmének örömeit és árnyoldalait - sajnos, ez utóbbiból volt több*Vizsgálódásai az ismert történelmi sorsfordulók mentén fogják vallatóra múltunkat. Szarka - talán helyzetéből következő? - mérhetetlen objektivitással és hatalmas tárgyismerettel végzi munkáját, legyen szó az első köztársaság „emberarcú nacionalizmusáról”, a fasiszta Szlovák Államban rekedt magyarok megpróbáltatásairól, a jog- fosztottság éveiről, az etnikai tisztogatásokról, melyeket az idősebb nemzedék, sajnos, nem e könyvből fog megismerni. Munkájának - olykori - elnagyoltsága a terjedelmi korlátok következménye, mindez semmit sem von le értékéből. A demográfiai viszonyok alakulásának feldolgozását, valamint az itteni magyarság gyakran nem önszántából bekövetkező társadalmi szerkezetváltásának rögzítését Gyurgyík László vállalta. Elemzéséhez, melyet a forráskutatás iskolapéldájának is nevezhetnénk, táblázatok és (sajnos, nem színes) térképek társulnak; melyek így, együtt híven próbálják bemutatni a lakosság helyzetét, számaránya, nyelvhasználata, iskolai végzettsége stb. tükrében. Becsületes, alapos munkájának lezárásaként felvázolja az etnodemográfiai fejlődés lehetséges irányát. Nem leszünk tőle vidámabbak! Szabómihály Gizella írása nagy tanulság lehet számunkra. A használhatatlan középiskolai nyelvtankönyveknek köszönhetően ui. ezt a tudományterületet - finoman fogalmazva - nem kedvelik meg a diákok. Szabómihály írása bizonyítja, „nem középiskolai fokon” is lehet érthető nyelvészetet produkálni. Lanstyák István mondta nemrég egy sajtónyilatkozatában, hogy a nyelvi beolvadás ellen bizony nem sok mindent tudunk tenni. E tanulmány befejező része is ezt fejtegeti, nyelvünk lehetőségeit, útját egyfajta „makaróninyelv” felé. A néprajzos Liszka József küzd a rendelkezésére álló két és fél ívnyi terjedelemmel, de e keretek közt is tud egyaránt szólni a szakmához és a művelt nagyközönséghez. Rámutat, milyen jelentősége van a területi tagolódásnak a népi kultúrában. Ezek után könnyebben érthető, kinek s miért áll érdekében a homogén tömbben élő magyarság folytonos újratagolása, a kultúra mesterséges átalakítása, felülírása. Molnár Imre tanulmánya egyéb, nem eléggé hangsúlyozható érdemei mellett választ ad arra a kérdésre is, hova lett a szlovákiai magyar zsidóság. Megtudhatjuk, Szlovákia lakosságának 72 százaléka még 1972-ben is hívőnek Felvázolja az etnodemográfiai fejlődés lehetséges irányát. Nem leszünk tőle vidámabbak! vallotta magát. Az egyháztörténet az egyébként sem minden területet lefedő felvidéki magyar tudományosságnak mindig gyenge területe volt. Reméljük, Molnár Imre tovább folytatja kutatásait e téren (is). Heti kultúra Könyvespolc Iván Klíma: Szerelmes beszélgetések „Megmondtam a feleségemnek, hogy szeretlek, és veled akarok élni. Te semmit sem mondtál a férjednek?” - hangzik az aggódó kérdés Iván Klíma Szerelmes beszélgetések című kötetében. Ismerős, néhol talán már az unalomig ismételt mondatokkal, kijelentésekkel találkozhatunk a Szerelmes beszélgetésekben. Féltő, vádoló, számon kérő, megváltó kérdésekkel és bizonytalan, tétova válaszokkal. Az örök témát változatos formájú novellákkal járja körül Klíma. Feszes dialógusok és könnyedebb elbeszélések váltják egymást, amelyeket álmok kötnek össze. Álmok a szerelemről és a halálról. Történjék bárhol bárkivel, a tisztázandó fogalmak mindig ugyanazok maradnak. Az elbeszélések leggyakrabban visszatérő kérdése az „örökké” kijelentés időtartamára vonatkozik. Egymás mellé illesztett, véledenszerű történetek jól megszerkesztett, zárt fölépítésű rendszere a Szerelmes beszélgetések. A párbeszédek szikársága egyszerre képes megjeleníteni az ingerültséget, a gyanakvást és a kiengesztelődést. Váratlan fordulatok is gazdagítják a dialógusokat, hiszen előfordul, hogy oldalak múltán meg kell cserélnünk a mondatok gazdáinak sorrendjét. Természetesen nem a kézenfekvő variációt választja Klíma, amikor a későn hazajövő társra dohogni kezd az otthon lévő, és később kell rádöbbennünk, hogy a férj az, aki vacsorát adott a gyerekeknek, és lefektette őket, ő várja haza a feleségét. Mindegy, hogy egy tizennégy éves kamasz lányt, egy korosodó középiskolai tanárt vagy éppen egy új- zélandi hajóskapitányt érint meg a szerelem, a kötet történetéiben csak elbeszélnek egymás mellett a szereplők. Akkor értedének, amikor a másiknak szüksége volna a segítségre, akkor reménykedők, amikor szerelmük nem lát megoldást. Mindebből következik a szintén jól ismert, bár sokszor figyelmen kívül hagyott tény, amelyet nemcsak Klíma, hanem valamennyien jól ismerünk: „Minél közelebb állsz valakihez, annál több lehetőséged van fájdalmat okozni.” Vasárnap Kisgaléria Oskar Reif: A szőrszálhasogató Millennium J ellemző azonban, ahogy a pap munkájáról szóló ötödik fejezetben a mintául szolgáló szöveg a mondat alanyának megváltoztatásával már a magyar viszonyoknak megfelelő értelmet kapott. Az itt felhasznált pszeu- doizidori hamisítványban - a hamisítványok különleges célzatának megfelelően - a püspöki méltóságot igyekeztek minél magasabbra emelni a megállapítással, hogy „a püspök többet dolgozik, mint akárki más, mert közületek mindenki csak saját terhét hordja, de ő a sajátját és még mindenki másét is”. Magyarországon a „püspök” helyére egyszerűen a „pap” került, mert itt, ahol a népnek eddig többnyire csak sámánokkal és „bölcs emberekkel” volt dolga, a keresztény Isten szolgájának kellett tekintélyt szerezni. A többi harminc fejezetben nem ismerhető fel valamiféle zárt rendszer. A hatodik és hetedik fejezet megállapítja a magánvagyon fölötti rendelkezési jogot és a királyi javak sérthetetlenségét. A többiből kilenc tisztán egyházi parancsokról szól, például a vasárnapi munkaszünetről, az istentisztelet alatti viselkedésről, a böjtről és hasonlókról. Ide tartoznak a boszorkányok hitben való oktatása és büntetése, valamint az özvegyek és árvák ügyei, akiknek a védelmét Szent Ádalbert 3z ifjú III. Ottó császárnak is lelkére kötötte mint az uralkodók egyik Stephanus rex Történelem és legenda Bogyay Tamás 13.rész legkiválóbb kötelességét. Hét fejezet vonatkozik a fennálló társadalmi rend problémáira, mint a rabszolgák, szabadosok, hivatásos harcosok és vendégek jogviszonyai. Négy foglalkozik a nőkkel: leányrablás, parázna- ság, házassági jog. A törvény- könyv előszavában említett „békés élet” biztosítását nem kevesebb, mint kilenc fejezet szolgálja a hitszegés, gyilkosság, erőszakoskodás, gyújtogatás, lopás és varázslás elleni küzdelemmel. Mindezek a rendelkezések, amelyek tarka összevisz- szaságban következnek egymás után, szemmel láthatóan a kormányzási gyakorlatból fakadtak. A legtöbbje, harmincból huszonkettő, büntetőtörvény, amelyben összefolynak a világi és egyházi büntetések és a magánegyezkedés. Itt-ott áttetszenek régi nyugati, főként bajor jogforrások formulázásai, jóval szembetűnőbb azonban a hazai szokásjog továbbélése. A legjobb bizonyítékai ennek a keleti ötös számrendszeren alapuló bírságok, ellentétben a germán és szláv vérdíjak négyes szám- rendszerével. A törvényhozó azonban nyilván az egyesek vagy a nemzetség bosszúja és a kárpótlás feletti szabad alku megszüntetésére törekedett, a tövény szabta bírságot pedig egyes esetekben a király részesedésével az elkövetett jogtalanságért járó „állami” büntetéssé igyekezett átváltoztatni. A vallás megtartásáról szóló 13. fejezetben István a királyi bíróságot a kereszténység védelmezőjének nevezi. Ezzel kifejezi egész törvényhozása alapelvét: Mivel a királyságnak és Krisztus egyházának céljai teljesen azonosak, a királyi hatalmi eszközöket feltétel nélkül az egyház szolgálatába kell állítani. A királyi hatalmi szervezet képviselői már a pannonhalmi alapítólevélben szerepeltek. A császári kancellária egykori írnoka a fontos jogi aktusnál jelen levő tanúk közt a német tógátokat, Poznanust, Cuntiust és Orziust hercegeknek (duces) nevezte, minden valószínűség szerint azért, mert átmenetileg ők igazgatták az Árpád-házi •hercegeket megillető „ducatus”- okat. Utánuk felsorolta az ispánokat (comites is, de a „comes” éppúgy jelenthetett csak megtisztelő titulust, mint a megyés ispán tisztségét. A királyi igazgatás latin terminológiájából sokan arra következtettek, hogy Szent István nagyjából a frank-német grófsági szervezetet és udvari tisztséget ültette át Magyarországra. Ugyanazok a nevek azonban Magyarországon olyan intézményeket és tisztségeket jelöltek, amelyek mind eredetüket, mind pedig funkciójukat tekintve lényegesen különböztek a német birodalombeliektől. A magyar vármegye elődje a törzsszervezet felbomlását túlélő ősmagyar nemzetségek területe volt. Ebből magyarázható sok régi magyar megye sajátos földrajzi fekvése: a nagy folyók mindkét partjára kiterjedtek, mert a külterjes nagyállattenyésztést űző félnomádok települési területének a folyó nem határa, hanem éltető tere volt. ehet, hogy már Géza nagyfejedelem elkezdte hatalmuktól megfosztani a nemzetségfőket, és országszerte letelepíteni a saját fegyvereseit, akiket a széteső törzsek katonáskodó rétegéből verbuvált. István ezt a munkát mindenesetre erélyesen és következetesen folytatta. Az ellenkező nemzetségek birtokait vagy kétharmad részben kisajátították, és területük főhelyén ettől kezdve a királytól odarendelt ispánok székeltek, akik a hatalmukat vesztett nemzetségfők sok közéleti funkcióját is átvették. Az ispánokat a király azonban tetszése szerint letehette. így a frank és német grófokkal ellentétben a comes tisztsége Magyarországon sohasem vált örökölhe- tővé, és az ispánoknak bírói ' hatásköre sem volt. Az igazságszolgáltatást a király megyénként két királybíróra bízta, akiknek joguk volt a papok és ispánok kivételével bárkit megidézni. így épült ki egy olyan központosított autokrata uralmi rendszer, amely a magyaroknak teljesen új volt, Nyugaton azonban ekkor már a múlthoz tartozott. Mivel az írott tövények és rendeletek a korai középkorban egy kicsiny kiváltságos körön kívül gyakorlatilag jóformán ismeretlenek voltak, István király csak egy ilyen, az egész országot átfogó hatalmi szervezettel tudta akaratát mindenütt érvényesíteni és - mint akkoriban az ünnepi lakomáról szóló példabeszéd szavaival mondták - népét „kényszeríteni, hogy bejöjjön az Úr lakomájára” (Lukács 14:23). (folytatjuk) _____________________________________mm ■ irulii Lőrin cz Zsuzsa: Ölelés ecotnH- 1/űrűFol/ l/A'ZAft orro O'znn
