Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-05-03 / 18. szám

Vasárnap 588001 690311 . május 3. • 33. évfolyam Riport Katarina Rachel Kraichovich szoros szimbiózisban él a megörökítés masinájával. 8 Szlovákiai magyar családi magazin 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. május 6-ától 12-éig 18. szám • Ara 16 korona Sport __________ Emili o Butragueno, a „Keselyű”:,, Nem hiszem el, hogy ma nincsenek Puskások...” 16 Az Elektrában történt vizitáláskor sok mindenre fény derült Hatalom és ízlés Dusza István________________ Vé gre egy ország tehette tisztele­tét nála, amikor a kommandósok berobbantották a trencsénteplici villa ajtaját. Abban a pillanatban ugyanis az egyik szlovák kereske­delmi tévéadó munkatársai be­lülről rögzítették a történteket. A helyszíni riportokra kiszálló stáb ezúttal is alaposan felkészült ar­ra, hogy ország-világnak meg­mutassa, milyen az, amikor aka­rata ellenére előállítanak valakit. Nem volnának mesterei a szak­májuknak, ha a legizgalmasabb pillanatokban nem mutatták vol­na a villa belsejét. De erről majd később. A tény két dolgot jelez. Me- ciarnak továbbra is szüksége van a nyilvánosságra, legalább annyi­ra, mint a kereskedelmi tévének a nézettségi mutatókra és a bot­rányra. Kettőn állt a vásár. Már­pedig a rendőrségi idézés elől bujkáló újkori Jánosík van annyi­ra dörzsölt, hogy a legnézettebb tévéadót előre beengedte a villá­ba. Másodsorban: a politikai és magánemberi álszemérme egy csapásra szertefoszlott, amikor az előbbi vágyának engedelmes- kedve kirobbantana villája ajta­ját. Szereplési vágyának engedve tisztelgett a nemzet hősének pó­zában. Abban a pózban várta a rendőrségi osztagot, amelyben 1998 őszén a közszolgálati televí­zióban búcsúzott. Előállították hát, ahogyan előállítanak bárkit, aki megtagadja a kihallgatásra szóló rendőrségi idézés átvételét. Ennek jogi összetevőit azóta is csűrik-csavarják. Politikai érde­kek fűződnek hozzá. A józan pa­raszti ész ezúttal az állampolgári jogegyenlőség mellett van. Szerencsétlensége Meciarnak, hogy a villájába beengedett tévé­stáb pontosan rögzítette, hogy a kommandósok csak a golyóálló üvegű ajtón alkalmaztak fizikai erőszakot, s a földre is csak addig parancsolták a tévéstábot és a je­lenlévőket, amíg meg nem győ­ződtek ártalmatlanságukról. A velencei dózsék tudták, kit kell meg­fizetniük, hogy Velence szépüljön. Házkutatás nem volt, csak a kere­sett személy előállítása történt meg. Mindennél sokkal érdekesebb az az épület, amely - sejtelmem sincs, miért - az apja haláláért gyilkosa ellen bosszút esküdött görög királylány nevét kapta. In­kább nem gondolom végig, kik ellen esküdhetett bosszút a villa tulajdonosa. Érdekesebb maga az épület, amelyről a botrányos elő­állításig legfeljebb az utcáról, a környező fák ágai közül vagy a közeli házakból felvett képeket láthatott a néző. Nem kell külö­nösebb műszaki szakismeret, hogy észleljük: az épületnek a fa­lak méreteihez képest igencsak kicsik az ablakai. Építészeti tago­lása olyan, hogy belülről szükség esetén jól védhető, és legalább négy kijárata van. Azt is láthatta a polgár, hogy Meciaréknak vagy csapnivaló az ízlésük, vagy előzetes egyeztetés nélkül hordták össze a látott bel­ső terek burkoló anyagait, a pad­lótól a falakig és a hatalmas vestibulum mennyezetét kitá­masztó oszlopokig. Ugyanezt a szedettvedettséget mutatták a lá­tott belső terek bútorai is. Ez az épület, nevezzék akár panziónak, villának, nem a tulajdonos ké­nyelmét szolgálja, hanem a hűbé­resek fogadására, kegyosztásra alkalmas tereivel a tulajdonos ha­talmát fejezi ki. Ennek a villának semmi köze a rómaiak bensősé­ges természetszeretetét tükröző életformához, amelynek lényegi jegyeit a huszadik század polgára pontosan át tudta vinni saját la­kóhelyére. Ha már vagyonából jutott neki efféle hívságokra. Tévedés ne essék! Nem búsulok a gazdagság és a hatalom így is ki­fejeződő ízléstelenségén. Talán még örülnék is, ha nem tudnám: Szlovákia öt és fél millió állam­polgárának zsebéből lopták össze az ízléstelenség árát. A jó hata­lomnak jó volt az ízlése, és a ve­lencei dózsék mindig tudták, kit kell megfizetniük, hogy Velence szépüljön. Azt meg régen tudom, hogy a rossz hatalommal együtt az ízléstelenség is arrogáns. Vezércikk Kövesdi Karoly Rózsahegyen nem élnek rasz- szista szlovákok és fajgyűlölő romák. Rózsahegy familiáris, kedves kisváros, csörgedező fo­lyóval, a folyóban szép dunai galócák, a folyó mentén jámbor emberek, az európai jólétről szőtt álmokkal. S mi nem törté­nik? Húsvét táján virágos han­gulatban néhány szlovák atyafi csak úgy, szórakozásból, agyba- főbe ver egy roma fiatalembert, aki egy kislánnyal sétálgat. No­sza, botokra kapnak a romák is, vagy negyvenen végigjárőrözik a várost, és helybenhagynak minden útjukba kerülő ko­paszt, gondolván, minél na­gyobb a terítés, annál valószí­nűbb, hogy köztük lesznek a fajtájukat agyabugyálók. Ennyi a hír, melyből világosan kide­rül, hogy fajok közti feszültség okozta az incidenst. A meccs végkimenetele - sportnyelven szólva - kettő egy: vérmérsék­lettől és a szervezettség képes­ségétől függően enyhe agyráz­kódás az egyik, súlyosabb agy­rázkódás a másik oldalon. Mondhatnánk, jobb helyeken is előfordul üyen. Mondjuk, Né­metországban, ahol a szaporo­dó albánokat és törököket in- zultálták egy-két éve újfasiszta­palánták, vagy például Zimbab­wéban, ahol napjainkban fehér telepeseket próbálnak kitessé­kelni farmjukról a négerek. A két külföldi példa közt, illetve a konfliktuskezelés módozatában azonban van egy lényeges kü­lönbség. Míg Németországban kemény börtönévek várnak a rasszistákra, addig Zimbab- wéban, önös érdekeitől vezetve, maga az elnök szítja a kedélye­ket. Az egyik országban európai módon, a törvény szigorával járnak el, a másikban afrikai módon kezelik a dolgot. Az eredmény egyik helyen sem vá­rat magára. Németországban visszaszorulóban van a gyújtó­palackokkal történő kapcsolat- teremtés aránya, Zimbabwéban talán polgárháborúvá fajul a helyzet. Németország nyugal­mat és civilizált állapotokat akar, Zimbabwe fekete lakossá­ga pedig földet foglalni és leszá­molni az egykori büdös elnyo­mó fehérekkel. A fogas kérdés már csak az, hogy a két szélső­ség közt hol foglal helyet Szlo­vákia. A múlt heti (sokadik) in­zultust a rendőrségi szóvivő a szokásosan tálalta: kizárta a faji indítékot. Nem tudom, parancsba kapják-e a rendőrök, hogy bármilyen faji verekedés után azonnal ezt kell szajkózniuk, vagy csak szimp­lán hülyének nézik az embert. Szlovákia elemi érdeke, hogy társadalmi béke legyen, s hogy az ország tagjává váljék az Eu­rópai Uniónak. A hazudozás, a konfliktusok elkendőzése senki­nek sem használ. Hasznos len­ne viszont végre a törvény betű­jét alkalmazni. Tudtommal nálunk még senkit sem ítéltek el azért, mert romát, magyart, kínait támadott meg, bizonyít­hatóan faji indítékkal. Mint ahogy arra sem igen történt még kísérlet, hogy a tehetséges roma gyerekeket akár bentlaká­sos iskolákban pallérozzák, pe­dig lent, a „terepen” kínlódó pe­dagógusok a megmondhatói, mennyi remek fejű, tehetséges roma gyerek kallódik el, mert lehúzza a többség. Egyáltalán nem biztos, hogy a nagy hűhó­val indított kosárfonó- és teknő- vájó-tanfolyamok jelentik a ro­makérdés megoldását. Sok-sok roma Bili Cosbynak kellene feltűnnie nálunk a kép­ernyőn, roma rendőrnek a le­pusztult lakótelepeken, roma orvosoknak és tanítóknak, nemcsak kormánybiztosoknak, akikre irigykedve néznek fel a többiek. Es hát nem ártana meg egy kis önkormányzatiság sem. De legelsősorban az újságírói szakmának kellene végre erőt vennie magán, és nem az etno- turizmusnak nevezett jelenség ragozásán csiszolni a humorér­zékét. Mert minden jelenség­nek megvannak az okai, és ol­csó mulatság mások nyomorú­ságán ékelődni. Amíg a lapok bombasztikus szalagcímekben mutogatnak a romákra mint minden bajunk okozóira, addig azok malmára hajtják a vizet, akik a zimbabwei megoldáso­kat kedvelik. Bili Cosby Rózsahegyen ndiában 40 fokos hőség gyötri a lakosságot. tasR/AP-feivétei

Next

/
Oldalképek
Tartalom