Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
32 2000. április 12. Sport A négy évvel ezelőtt, Olaszországból hazahívott Kemény Dénes - rövid idő alatt - világverő magyar vízilabda-válogatottat kovácsolt össze Sydneybe is aranyéremért mennek Kemény Dénes 1997-től készül a sydneyi olimpiára. Somogyi Tibor felvétele Zsigárdi László Magyarországon 1997 óta ismét a régi sikereket idéző sportág a vízilabda. A válogatott teljesítménye már-már megközelíti a Gyarmati Dezső által irányított aranycsapatét. Mindez Kemény Dénes vezetőedzőnek köszönhető, aki 1997 januárjától irányítja a nemzeti hetest. A sikerkapitánnyal a magyar pólósok második otthonában, a Komjádi uszodában beszélgettem. Édesapád, Kemény Ferenc is ismert vízilabdázó volt, s jelenleg is sikeres edző; neki köszönheted, hogy te is vízilabdázó lettél? Egyértelműen! Hároméves voltam, amikor a szüleim elváltak, és én a papámhoz kerültem. A nap nagy részét az uszodában töltöttem vele. Csakhamar megtanultam úszni, természetesen azonnal átálltam a pólósokhoz. Tizenhat éves koromig a BVSC- ben játszottam, majd Horkaival és Molnárral a Spartacus felnőttcsapatában vízilabdáztam. Időközben' válogatott kerettag lettem, ám az állatorvosi egyetem valamivel jobban érdekelt, s ezért nagy világversenyen nem ve(he)ttem részt. Nem kis meglepetésre Tatabányán kötöttél ki. Miért? Mert imádtam a szakmámat, és vidéken akartam dolgozni. A bányászvárosnak jó csapata volt, itt volt játékos-edző Kásás barátom. Öt szezon után visszatértem a fővárosba, méghozzá a Fradiba, és ott négy év alatt kétszer lettem gólkirály. És természetesen jött az első attraktív ajánlat, méghozzá Ausztráliából. Meglepődtél? Abban az időben a legjobb magyar pólósok már szép számban szerződtek külföldre, éppen ezért számoltam azzal, hogy engem is felkeresnek. De hogy Ausztráliából? Mivel - a magyar viszonyokhoz képest - anyagilag is megérte »kiruc- canni«, igent mondtam a mel- bourne-ieknek. Különben is mindig szerettem a kihívásokat; úgy gondoltam, kipróbálom, mire is vagyok képes. Ezek szerint megálltad a helyed, hiszen rövidesen Olaszországba igazoltál... Annak ellenére, hogy az ausztrálok meghosszabbították volna a szerződésem, elmentem Comóba. Nehogy valaki azt gondolja, horribilis összeget fizettek a taljánok. Azért döntöttem a váltás mellett, mert nagyon kulturált volt a városka, s az olasz póló azért jóval magasabb szinten van, mint az ausztrál. Habár a Como az A2 szériában szerepelt, de a feljutás volt a cél. Sikerült az élvonalba kerülnötök? Igen, méghozzá első nekifutásra. Végtelenül boldog voltam, hiszen az elsőségen kívül a gólkirályi címet is elnyertem! Később, az Al-ben már csak edzősködtem. Mindenki elégedett volt a csapattal, hiszen évről évre a középmezőnyben végeztünk. Több mint egy évtizedes idegenlégióskodást követően visz- szatértél Magyarországra. Te lettél ugyanis - óriási meglepetésre - a válogatott szövetségi kapitánya. Az 1996-os olimpiai kudarc (4. hely - a szerk. megj.) után 11, névre szóló pályázati felhívást küldtek szét a szövetség illetékesei. Csak négyen - Gerendás, Horkai, Görgényi és én - válaszoltunk, tehát nem volt annyira »csinos a menyasszony*. Végül is, viharos körülmények közepette, engem választottak a szövetség vezetői. Minek köszönhetted ezt a váratlan győzelmet? ' Megmondom őszintén, nem bíztam abban, hogy én leszek a befutó, annál is inkább, mivel távol voltam Budapesttől. Ám az is igaz, szinte minden világversenyen ott voltam. Mert én iszonyatosan kíváncsi edző vagyok! A pályázatot csak azért küldtem el, mert örültem annak, hogy nem feledkeztek meg rólam, s a jelöltek közé soroltak. A vetély- társaim sokkal esélyesebbek voltak. Mint ahogy később kiderült: ketten, Salamon és Szívós is nagyon bíztak bennem, sőt, a többieket is meggyőzték, s rám szavaztak. Tíz évet töltöttél Comóban, egészen biztos, nem volt könnyű megválni az olasz városkától. Nekem nem okozott különösebb gondot, ám a családnak igen; a feleségem és a gyerekek csak fél évvel később, a tanév végén jöttek Budapestre. Nem féltél az esetleges kudarctól, mert ugye, ez is benne van a pakliban? Azzal tisztában voltam, hogy felettébb nehéz feladat vár rám, annál is inkább, mert a csapat fele külföldre szerződött, és sok újonccal kellett kezdenem. No és az is nyilvánvaló volt, már a legközelebbi világversenyről éremmel kell hazatérnünk! És ez sikerült is, hiszen a görög- országi Világ Kupán a harmadik helyen végzett a magyar együttes, majd sikert sikerre halmozott... Athénban akár a nyolcadikok is lehettünk volna, ugyanis nagyon nehéz ellenfelekkel mérkőztünk. Kijött a lépés, a kulcsemberek hozták formájukat. A 97-es sevillai és a tavalyi, firenzei Európa-bajnokságon, valamint a sydneyi Világ Kupán már az elképzeléseim szerint pólóztunk, s mindhárom viadalon elsők lettünk. Közben kiharcoltunk még egy vb-ezüstöt is; kicsit csalódott voltam, mert mi játszottuk a legjobb vízilabdát. Csak sajnos, eltaktikáztuk a spanyolok elleni finálét. Gyarmati Dezső óta nem volt ilyen sikerkapitánya a magyar vízilabda-válogatottnak, hiszen a rossz szerepléskor" is érmet szereztetek. így igaz, de ez már a múlt, ezzel én már nemigen foglalkozom; inkább arra gondolok, hogy mi lesz a közeljövőben. Pontosabban Sydneyben, ugyanis a közelmúlt sikerei után mindenki olimpiai aranyat vár védenceidtől. Ugye te is? Természetesen. A pályázatomban is azt írtam, hogy az olimpia előtti viadalokon az éremszerzés a cél, az ötkarikás játékokon pedig az elsőség. Hogyan készül a sydneyi pólótorna legnagyobb esélyese? Jelen pillanatban a legmegfelelőbb játékosok kiválasztásán fáradozom. Kellemes gondban vagyok, hiszen sokkal több jelölt található a listámon, mint amennyi hely van a keretben. Június végétől aztán együtt lesz a csapat, ekkor már Benedek Tibor is a többiekkel készülhet. Apropó, Benedek! Hibázott, de nem doppingolt; nagy árat fizetett a figyelmetlenségéért. A firenzei kontinensviadalon Benedekért is játszottak a többiek - méghozzá remekül. Miért verhetetlen a mostani magyar válogatott? Mert sok a meghatározó játékosa, 7-8 nyerőemberrel rendelkezik. Ez azt jelenti, ha ebből kettőnek-háromnak megy a játék, már megnyerjük a mécsesét, ha mindenkinek, akkor brillírozunk. Legnagyobb ellenfeleinknél csak 2-3 kulcsember van, nekik mindig kimagaslót kell nyújtani, ha rangadót akarnak nyerni. Nekünk teljesen mindegy, milyen stílusban játszik az ellenfél, ha kell, birkózünk a vízben, s akkor sem ijedünk meg, ha védekezésre szorulunk, mivel nem szükséges sok gólt dobnunk, hogy nyerjünk. Tehát bármilyen felfogású csapat ellen a győzelem reményében szállhatunk vízbe. Egyre azonban nagyon kell ügyelnünk: csak akkor lehetünk sikeresek Sydneyben, ha a tavalyinál sokkal jobb teljesítménnyel rukkolunk elő. Ellenfeleink ugyanis alaposan felkészültek a magyar válogatottból, éppen ezért valami újjal, váratlannal kell őket meglepnünk. Hogyan jellemeznéd korunk vízilabdasportját? Döntő szerepet játszik a sokoldalúság; az úszást, a lábtempót és a lövőkészséget helyezném az első helyre. A Budapest Sportcsarnokért rendezett jótékony gálamérkőzésen Vereczkei Ákos kajakvilágbajnok (balról a második) is a pólóválogatottat erősítette. Kép: Nemzeti Sport Érdekességek Kemény Dénesről - medencén innen és medencén túl Akármilyen furcsán hangzik is, Kemény Dénes jobban fél a bíróktól, mint az ellenféltől. „Egy-egy felettébb fura játékvezetői ítélet után felugróm a kispadról, ordítok egyet, esetleg legyintek a síp mesterére. Abban a pillanatban zavar a bírói tévedés, és hevesen tiltakozom, majd viszonylag gyorsan lehiggadok, visszaülök, és nem foglalkozom többet az esettel. De azért az egész meccs folyamán bennem van, hogy mi van, ha... Szerintem az olimpián a játékvezetők is jobban odafigyelnek majd, nem fü- työrészhetnek összevissza, nem rendezhetnek színjátékot a medencében Ha a sorsdöntő meccsen egy-két góllal megajándékozzák az ellenfelet, ez még belefér; ezt a hátrányt képesek vagyunk bármikor és bárki ellen ledolgozni. Három olyan bírót is említhetnék, akit nem szívesen látnék a medence partján, ha például a spanyolokkal, az " olaszokkal vagy a jugoszlá- vokkal mérkőzünk. Aki figyelemmel kíséri a sportág eseményeit, az tudja, kikről van szó!” „Egy-egy komoly tétmeccs előtt nagyon feszült vagyok, alig tudok elaludni, s álmomban is a soron következő találkozóval foglalkozom. Felfelébredek, sokat forgolódom az ágyban, s hajnalban már fel is kelek. Ennek ellenére nem veszek be nyugtatót. Mindent részletesen átgondolok, többször is meggondolom a taktikát.” Pontosan negyven éve foglalkozik a vízilabdával, jelen pillanatban - és ez érthető is - élete legfontosabb része. „Hatéves korom óta vagyok szoros kapcsolatban a pólóval. Volt, amikor jobban odafigyeltem az egyetemre és a szakmámra; igaz, akkor nem élcsapatban vízilabdáztam, illetve edzősködtem. Most minden idegszálammal a csapatra és Sydneyre összpontosítok. De lehet, hogy decemberben azt mondom majd, elég volt, két-három évig nem akarok medencét látni. Hogy milyen edző is vagyok valójában? Nem hiszem, hogy szigorú. Van, amikor megértő, van, amikor barátságos, s van, amikor tüskés.” Magyarország egyik legsikeresebb szövetségi kapitánya a vízilabdán kívül más sportágakat is szeret, mégpedig a síelést és a vízisít. „Tizenöthúsz évvel ezelőtt versenyszerűen űztem a sízést, s most is szívesen el-eljárok a lejtőkre. Mivel a nagyobbik fiam is imádja a lesiklást, télen alig várjuk, hogy sílécre állhassunk. A kilenc és fél éves Kristófot nem is olyan régen még megvertem, egy hete viszont a 40 mp-es pályán alaposan megleckéztetett. Végtelenül boldog volt, amikor március végén együtt síelhetett olyan sztárokkal, mint Hermann Maier és Stangassinger. Kincsként őrzi a tőlük kapott autogramot. Természetesen a pólót is imádja, napi két edzésen vesz részt. Ebben a korban nem üti egymást a két sportág. Sokan felteszik a kérdést: vajon ő is olyan sikeres lesz-e, mint az édesapja? Erre csak azt tudom válaszolni: egy ügyes gyerek a sok közül. Mert Magyarországon nagyon sok tehetség bontogatja szárnyát - nem csak az uszodákban.” A póló és a síelés mellett igencsak kevés idő jut hobbijára, a vadászatra: „Az erdőben tudok a legjobban kikapcsolódni, sokszor nem azért megyek ki a természetbe, hogy lőjek valamit, hanem a friss levegő miatt. Én csak ritkán sütöm el a puskámat, többször viszek a kocsimban kukoricát, mint vadhúst. Nem szeretem az olyan vadászatokat, amikor az állat elbambul, és megáll a fák között. Ilyenkor sosem húzom meg a ravaszt. Egy évvel ezelőtt lőttem az első szarvasbikát. Most már csak arról álmodozom, jó lenne, ha a közeljövőben puskavégre akadna egy muflonkos. Éppen ezért szeretnék eljutni a Magas-Tátrába; remélem, összehoz a sors olyan vadász- szal, aki egyszer majd meghív a szlovákiai hegyekbe.” (zsi)
