Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
16 2000. április 12. Történelem 150 éve halt meg a reformkor egyik kiemelkedő alakja. Politikai programját összekapcsolta a nemzet szellemi felemelkedésével Wesselényi Miklós, a zsibói Herkules A pesti nagy árvíznek 438 halálos áldozata volt. Lacza Tihamér _____________ „Ó mint gyermek csoda, mint ifjú hasonlíthatadan, mint férfi csak kitűnő volt.” Ezt a tömör jellemzést Kemény Zsigmond adta Wesselényi Miklósról, akinek az életéről az utókor, bármily szomorú, csak néhány legendás epizódot tart említésre érdemesnek, i Neve természetesen nem hiányzik a reformkor nagyjainak időnként közzétett listájáról, azt is sokan tudják, hogy Széchenyihez szinte romantikus barátság fűzte, de mindmáig elsősorban a fc nagy 1838-as pesti árvíz idején véghezvitt hőstetteit emlegetik. Ez persze érthető, hiszen nem kisebb író, mint Jókai állított emléket ennek a nagyszerű helytállásnak a Kárpáthy Zoltán című regényében, s még a Wesselényiről írt tanulmányokban és monográfiákban is a nagy író szavait kölcsönkérve foglalják össze az eseményeket. Pedig Jókai már a szabadságharc bukása után vetette papírra művét, s a bárót személyesen talán nem is ismerte. De mindaz, amit róla hallott, nyilván nem hagyhatta közömbösen, elvégre kevés olyan alakja volt a magyar történelemnek a 19. század első felében, aki Wesselényinél alkalmasabb modellként szolgálhatott volna egy romantikus regényhős megformálásához. A Wesselényiek családfája a 15. századig vezethető vissza, s a gyökerek a Felvidéken erednek. De a következő évszázadban már az Erdélyi Fejedelemség a színtere a család felemelkedésének. A Báthory István udvarában nevelkedett, majd ott kamarásként ügyködő Wesselényi Ferenc volt az, aki bárói rangot szerzett, s mellé szép birtokokat. Követte királlyá választott urát Lengyel- országba is, s ott élt haláláig. A Wesselényiek három ágából az erdélyi maradt fenn mindmáig. Önálló dolgozat témája lehetne nyomon követni Wesselényi Miklós felmenőinek mozgalmas életét, de e helyen csupán az apáról, idősebb Wesselényi Miklósról ejthetünk szót. Őt nemes egyszerűséggel „vad Wesselényiként” emlegették a kortársak, a kései utókor ezt egy szinonimával helyettesítette, elnevezve őt „zsibói bölénynek”. A bécsi császári udvarral már neki is meggyűlt a baja, ráadásul református lévén a katolikus Cserei Ilonát csak úgy vehette feleségül, hogy kötelezte magát: leendő gyermekei katolikus vallásúak lesznek. Házasságukból 11 gyermek született, de a felnőttkort csak a tizedikként (1796. december 30-án) napvilágot látott ifjabb Miklós érte meg. Már az idősebb Miklós nagy szerelmese volt a lovaknak, zsibói tenyészetének híre Erdély határain túlra is eljutott. A lovak, pontosabban két megszökött lovásza miatt került a kufsteini várbörtönbe is. A hűtlen szolgák Haller grófnál kerestek menedéket, mire Wesselényi kisebb hadsereggel ment értük, s noha fegyveres összetűzésre nem került sor, Haller bevádolta a császárnál a bárót, s azt a közbéke megzavarásáért, erőszakoskodásért, istenkáromlásért és hamis esküért háromévi várfogságra és pénzbírságra ítélték. A felleb- viteli fórum ugyan egy évre szállította le a börtönbüntetés időtartamát, de ravasz módon a császár tetszésére bízta, hogy mikor engedi szabadon a foglyot. így lett öt esztendő a 12 hónapból. Amikor hazatért Zsibóra, gazdaságát zilált állapotban találta. Majd fia lesz az, aki felvirágoztatja az uradalmat, az idősebb Miklós beérte a lótenyészet kibővítésével. Közben első mecénása lett az erdélyi magyar színjátszásnak is. Vaskos tréfáiról legendák keringtek, egyetlen életben maradt gyermekét hatéves korában egyik legvadabb lovára ültette, szinte az őrületbe kergetve ezzel a feleségét. Milyen különösek is voltak ezek a nyakas erdélyi főurak! Olykor napokig a vadat kergették. Ujfalvy Sándor Emlékirataiban feljegyzi, hogy az ifjabb Miklós báró élete során 46 farkast, 220 szarvast és vaddisznót, 45 dámvadat ejtett el, s egy-egy vadászat alkalmával százával lőtte a nyu- lat, a fácánt és a rókát. De szabad idejében Goethét, Schillert olvasott, sőt lefordította Goethe Die Geschwister című színművét. Első külföldi utazására 18 évesen vállalkozott; egy hónapig időzött Bécsben, onnan Itáliába ment. Hazafelé jövet megállt Niklán, Berzsenyinél. A költő - egyik leveléből tudjuk - el volt ragadtatva tőle, még verset is írt B. Wesselényi Miidós képe címmel. A báróra azonban a sok élmény kissé zavarólag hatott, ráadásul szakítania kellett nagy szerelmével, Bethlen Ninával, akit politikailag maradi apja tiltott el a már húszévesen is rebellis és osztrákgyűlölő hírében álló Wesselényitől. Ebben az ambivalens állapotban hózta össze őt a sors Széchenyi Istvánnal, a „byroni világvándor gróffal”. Találkozásukra 1820- ban Debrecenben került sor. Azonnal felismerték egymásban a lelki és szellemi rokonságot, ugyanakkor kölcsönösen ki is egészítették egymást. Széchenyi az idő tájt még rosszul beszélte a magyart, Wesselényivel folytatott beszélgetései és levelezése segítette hozzá, hogy néhány hónap alatt jelentős haladást tegyen a magyar nyelv tökéletesítésében. Csak sejtjük, hogy Széchenyi megannyi elképzelését és tervét a Wesselényivel folytatott beszélgetések is inspirálták. 1822- ben nagy körutat tettek Nyugat- Európában, és hónapokat időztek Angliában. Itt a londoni kulturális és szellemi élet mellett elsősorban a lótenyésztés volt nagy hatással Wesselényire, Angliában vásárolt telivérekkel frissítette fel zsibói ménesét. De az angolok politikai gondolkodása is nyomot hagyott benne, s rádöbbent, hogy a nemzet korszerű ipar és gazdálkodás nélkül nem léphet előre. Erdélyben már évek óta a szárazság és nyomában az éhínség keserítette meg az emberek életét. Ebben a helyzetben Wesselényi megmutatta, hogy szívén viseli a szegények sorsát is. Ingyenkonyhákat állíttatott fel, és minden eszközzel igyekezett segíteni a rászorultakon. Felismerte azonban, hogy a földművelés korszerűsítése a megoldás, és a nincstelenek kiszolgáltatottságának a megszüntetése, a jobbágyság eltörlése. Ezt a politikai programot összekapcsolta a nemzet szellemi felemelkedésével, a magyar nyelv egyen- rangúsításával, s mivel ércesen erős, férfias hangján remekül szónokolt, beszédei mindig nagy hatást keltettek. Széchenyi és Wesselényi baráti rivalizálásának eredményeként is elkönyvelhető, hogy miután a gróf megája Lovakrul c. könyvét, egy esztendővel később napvilágot lát Wesselényi Híres ménesek c. munkája. De sokkal fontosabb mindezeknél, hogy 1832-ben ismét összeült Pozsonyban az országgyűlés. Itt Wesselényi már mint a felsőház teljes jogú tagja vehetett részt, miután birtokokat vásárolt Magyarországon. Előző alkalommal, 1825-ben csupán szólási és szavazati jog nélküli megbízott helyettesítőként ülhetett a tárgyalóteremben. A pozsonyi diétán hamarosan ő lett az ellenzék feje; szoros kapcsolatba került Kölcsey Ferenccel is, aki Szatmár megye követeként volt jelen. De itt volt már Kossuth Lajos is, igaz ő is egyelőre csak helyettesítőként. A négy évig húzódó diétán számtalan felszólalás és javaslat elhangzott ugyan, de a bécsi kormány halogató politikája, ravaszkodásai, sőt nem egyszer leplezetlen önkényeskedése miatt még a napirendben sem sikerült egységes álláspontra jutni, így érdemben az országgyűlés egyetlen fontos törvényről sem szavazhatott. Kölcsey vissza is lépett a képviselőségtől, Wesselényi pedig Erdélybe ment, ahol 23 év után 1834-ben ült össze az országgyűlés. Széchenyi neheztelt barátjára, megfutamodásnak tartotta a A nemzetiségi kérdésről is kifejtette előremutató és sajnos, késve méltányolt gondolatait. döntést, pedig a báró csak helyszínt változtatott, a célkitűzés nem módosult. Már elkészült politikai programjának summáza- ta, a Balítéletekről c. munkája is, de ennek kéziratát a cenzúra többször is megkurtította, átdolgoztatta, hogy teljesen kiherélve végül mégse engedélyezze a kiadását. Wesselényi azonban agyafúrtabb volt annál, semhogy ilyen módon ellehetetlenítsék. Az eredeti, csonkítatlan szöveget egy lipcsei könyvkiadónál jelentette meg 1833-ban, a kiadás helyeként pedig Bukarestet tüntették fel, így a hatóságok hetekig hiába nyomoztak az eladásra váró készletek után. Persze a könyv terjesztése így is komoly feladatot jelentett, ráadásul a több mint kétéves csúszás a hatását is tompította. Emellett Wesselényinek egy hűt- lenségi pert is a nyakába varrtak, és idejének nagy részét a védelemre, az ártatlanságát igazoló bizonyítékok gyűjtésére kellett elfecsérelnie. Ebben Kölcsey volt nagy segítségére. A vádat arra alapozták, hogy Wesselényi engedély nélkül, saját kőnyomatos berendezésén adta ki a kolozsvári diéta jegyzőkönyveit. Emiatt 1835. február 6-án az erdélyi országgyűlést fel is oszlatták. De Wesselényi ellen már évekkel korábban elkezdték gyűjteni a terhelő bizonyítékokat, és többször is finoman a tudtára adták, hogy jobban tenné, ha külföldre távozna. Amikor mindez nem használt, párbajra is kiprovokálták, ismerve lobbanékony természetét - hátha fűbe harap. A kardvívást néhány öltéssel megúszta, de a börtönbüntetést nem kerülte el, pedig közben országos hírű hőstettet hajtott végre a már említett pest-budai árvíz során. 1839 elején háromévi fogságra ítélték, ebből három hónapot a budai várbörtönben töltött, majd egyre súlyosbodó szembaja miatt lehetővé tették számára, hogy az észak-morvaországi Freywal- dauban gyógyíttassa magát. Fél szemére már megvakult, másik szemét hályog támadta meg. A gyógykúra valamelyest javított állapotán, de 1844-re teljesen elveszítette szeme világát. Gráfen- bergben ismerte meg későbbi feleségét, Lux Annát, aki odaadó- an ápolta őt. A per és a betegség törést okozott Wesselényi életében, de egy figyelemre méltó könyvet (Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében) még letett az asztalra. Ebben a nemzetiségi kérdésről fejti ki előremutató és sajnos, késve méltányolt gondolatait. Nagyobb visszhangja támadt annak, hogy 1845-ben feleségül vette a Morvaországból hozott ápolónőjét, egy takács lányát. Lux Anna rendkívüli teremtés volt, nemcsak magyarul és franciául tanult meg, hanem elsőrendű vadász is lett belőle. (Amikor a gyászév letelt, egy erdélyi nemesemberhez ment nőül. Őt Mocsáry Lajosnak hívták, és később a nemzetiségi kérdés legkiválóbb szakértője lett.) A beteg és világtalan Wesselényi még egyszer felbukkant a színen: 1848 szeptemberében józanságra és megfontoltságra intette honfitársait. Aztán engedélyt kér Kossuthtól, hogy Gráfenbergbe mehessen gyógykezelésre. Innen csak a szabadságharc bukása után, 1850 tavaszán indult vissza nejével és két kisgyermekével Zsibóra. Pozsonyból Pestre hajóval ment, de útközben megfázott, és 1850. április 21-én Pesten elhunyt. Wesselényi báró több betegségtől gyötörten, félvakon mentette napokon át az embereket.
